Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-11-13 / 46. szám

Szlovákiai magyar családi magazin 1996. november 13. » 29. évfolyam Sport Gabriella Sabatini végleg búcsút in­tett a tenisz­pályának. Riport Az asszimiláció szorításában az egyik legma- gyarabb falu a Zoboralján. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. nov. 16-tól 22-ig Hét esztendő után: demokrácia helyett demokratára Hosszútévfutás, avagy: alagútban Miklósi Péter ______________ Kö nnyű dolog a kétségekről ír­ni, hiszen Szlovákiában jó ideje bőven akad ezekből; bár embe­re - pontosabban: kétkedője - válogatja, hogy ’89 novembere óta ki miben, kiben kételkedik. Hogy miért? - ez kevésbé kér­dés, mert az 1990-es első sza­bad választások óta harmadíz­ben országló Vladimír Meciar mindhárom kormányzási idő­szaka tobzódott-tobzódik a tel­jesítetlen ígéretekben, tartal­matlan szavakban, a ballépé­sekben, a magyarellenes uszí­tásban, és e felsorolás távolról sem teljes. Kormányzati szinten olyan mély már a szakadék sza­vak és tartalom között, hogy nem csoda, ha a demokráciát imitáló honi demokratára lát­tán - az ország jövőjét illetően - valaki kételkedik. ‘89 novemberének eufóriájáról sem nehéz írni. A spontán lelke­sedésről. Ki ne emlékeznék, hogy a zsúfolt tereken miként hullott a makulátlanul fehér hó a kommunista rendszer szennyére; hogy a kulcscsörge- tés jelképpé nemesedett, s az emberek zöme toleranciáról, igazságról, a demokrácia remé­nyéről beszélt. Arról, hogy a bolsevik gondolkodásmód, a pártállami diktatúra végre kieb- rudaltatott a hétköznapjainkból és az országból. A bársonyosnak becézett forradalom pozsonyi központja a VPN, prágai centru­ma a Polgári Fórum (OF) lett. A szlovákiai magyarság pedig méltán lehet büszke arra, hogy a rendszerváltás élcsapatai kö­zül a Független Magyar Kezde­Csupán egyetlen ellenszerünk van: a félelem elutasítása. ményezés jött létre legelsőként: már a november 17-ei prágai diáktüntetés éjszakáján! Amiről nem könnyű írni, az a valóság. Mindaz, ami az elmúlt hét év alatt történt az ország­ban, ebben a fene büszke önálló Szlovákiában. Lépten-nyomon azt tapasztalni, hogy a karakte­rek értéke a korona vásárlóérté­kénél is jobban devalválódott. Kormányzati nívón és a körötte sündörgők táborában újra az elvtelenség, a jellemtelenség a módi. Újfent dívik a közhivatal­nokok korrupciója, a nagyme­nők közötti számlatörlesztgetés bevált eszköze lett az autóbom­ba, mint a kormányzati szintre emelt emberrablás is. Anélkül sem múlik el hét, hogy a minisz­terelnök ne támadná az ál­lamfőt. Például a minap egy nyugati lapinterjúban kijelen­tette: „Az első szlovák államel­nököt, Tisót felakasztották; most az a kérdés, mi történjék a második elnökkel?” Naponta újabb meg újabb hírek röppen­nek fel a privatizációnak álcá­zott szabadrablásról, a kis- és középvállalkozók ellehetetlení­téséről, a sajtó gyarmatosításá­nak szándékairól. Az osztozz és uralkodj elvének értelmében terjed a parttalan gerinctelen- ség. A proletár internacionaliz­mus hajdani szájhősei naciona­listákként, sovinisztákként hangoskodnak, s a korábbi StB beépített téglái is visszanyerték önbizalmukat. Az egy állam - egy nemzet jelszavaitól hangos az ország; aki a magyarokkal parolázik, az a nép ellensége. Ennyi hát hét esztendő hordalé­ka. Már-már nyakig vagyunk benne, így a teljes alámerülést elkerülendő csupán egyetlen el­lenszerünk van: a félelem eluta­sítása és a demokratikus ellen­zékegyüttműködése. Vezércikk Könnyek és elvtársak Holop Zsolt _______________ Hé t év telt el a a bársonyos for­radalom óta. Azok a gyerekek, akik a forradalom évében szü­lettek, már kibetűzik: for-ra-da- lom, gyermeki kíváncsiságuk, bontakozó értelmük már meg­kérdezted velük: Apa, mi az a forradalom? Mi történt 1989- ben? - Az emberek kimentek a terekre, kulcscsomóikat csör­gették, és sírtak a boldogságtól, hogy megélhették azt a napot. És akkor, ettől összedőlt a rend­szer. - Kulcsokkal zörögtek, tényleg? Micsoda hülyeség... Kulcscsörgetés - ennyi volt a forradalom? Vidéken még ennyi sem, Prága és Pozsony eufórikus hangulatából vajmi kevés érződhetett az eldugott falvakban, de azért a párton kí­vül mindenki örült, ha nem is hitte, hogy minden úgy megy majd, mint a karikacsapás. Most már megvan az esély, elvi­leg már jó is történhet velünk, gondoltuk. Hogy pontosan mi történt 1989-ben, nehéz meg­válaszolni. Hogy néhány kulcs­csomó és könnycsepp hatására valóban összeomlott a rend­szer, vagy előre megírt forgató- könyv szerint történtek a dol­gok, a rendező pedig a Kelet, a Nyugat volt, vagy hatalomát­mentés történt, az elvtársak for­dítottak egyet a köpönyegükön és visszaszivárogtak? Égyálta- lán forradalom volt hét évvel ezelőtt? Százötven éve még a forradalom azt jelentette, hogy Akasszátokfelaldrályokat I, negyven éve legalábbis a kiski­rályokat, s hét éve még csak nem is az öklüket, hanem kulcs­karikákat ráztak az emberek. Persze Romániának kijutott a vérontásból is, de nem mond­ható, hogy ettől sokkal boldo­gabbak lettek volna ott az em­berek, hogy most ott minden rendben lenne, és éppen ennek következtében. Hogy’89 óta mi történt, alig fogható fel. Nehe­zen mondható meg, mire, kire kellett volna vigyáznunk a for­radalom után. A Moszkvában végzett üzemi jogászokra, a zsolnaiakra, az elvtársakra, a titkos ügynökökre, mindenki­re? Vagy a falkaszellemre, arra, hogy belénk ivódott az a negy­ven év, hogy sokan további éle­tüket is egy párttal képzelik el, csak éppen most már - azt hi­szik-egy jó párttal. Minden­esetre azt tudhatjuk, mert tud­ható, mi lenne most a forrada­lom nélkül. Elképzelni is szörnyű. Még mindig egy párt uralkodna kénye-kedve szerint, a parlamentáris demokráciáról azt sem tudnánk, eszik-e vagy isszák, a titkosrendőrség kelle- meden személyek megfigyelé­sével múlatná idejét, s ha valaki túlságosan kellemedenné vál­na, rövid úton hidegre tennék, mondjuk felrobbantanák. És az sem kizárt, hogy ha olyan sze­mély válna kellemedenné, akit nem lehet eltüntetni kapásból, elrabolnák valamelyik család­tagját, és így zsarolnák őt. És azt a néhány újságírót, aki bele­üti orrát az ügybe, finoman fi­gyelmeztetnék, legközelebb gondolja meg, mit ír. Aztán mondvacsinált érvekkel vagy azok nélkül igazgatókat, taka­rítónőket és portásokat válta­nának le, bocsátanának el, ha nem fejeznék ki kellőképpen az egy párt iránti lojalitásukat. A kultuszminiszter ellenőrizné a színházakat, az előadásokat, mindent, és mindezt alapos agymasszírozás kísérné, bűnbakkereső propaganda­hadjárat, mely hol külső, hol belső festett ellenségtől óvna, az emberek pedig sportcsarno­kokban tapsolnának az egy párt vezető szerepének. És még mindig öt koronába kerülne a kenyér. - A forradalom fiam, je­gyezd meg, az, ami előtt a kenyér öt koronába kerül, utá­na pedig tizenötbe. Egyébként minden marad a régiben. - sommázhatja a családfő a for­radalom lényegét, és bezavarja a szobába a gyereket, mit kér­dez hülyeségeket. Hét év után itt állunk, két szék közt a pad alatt, és még bele is tenyerel- tünk. Fent beszélnek Nyugatra, tekintgetnek Keletre. Hogy volt-e itt forradalom, ha volt, milyen volt, sírtunk-e a boldog­ságtól, kit érdekel. Azt meg máshonnan tudjuk, hogy Moszkva egyébként sem hisz a könnyeknek. Hét év alatt visszájára fordult a jelszó: az erőszak uralkodik a nyilvánosságfelett Gyökeres György felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents