Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-13 / 46. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1996. november 13. » 29. évfolyam Sport Gabriella Sabatini végleg búcsút intett a teniszpályának. Riport Az asszimiláció szorításában az egyik legma- gyarabb falu a Zoboralján. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. nov. 16-tól 22-ig Hét esztendő után: demokrácia helyett demokratára Hosszútévfutás, avagy: alagútban Miklósi Péter ______________ Kö nnyű dolog a kétségekről írni, hiszen Szlovákiában jó ideje bőven akad ezekből; bár embere - pontosabban: kétkedője - válogatja, hogy ’89 novembere óta ki miben, kiben kételkedik. Hogy miért? - ez kevésbé kérdés, mert az 1990-es első szabad választások óta harmadízben országló Vladimír Meciar mindhárom kormányzási időszaka tobzódott-tobzódik a teljesítetlen ígéretekben, tartalmatlan szavakban, a ballépésekben, a magyarellenes uszításban, és e felsorolás távolról sem teljes. Kormányzati szinten olyan mély már a szakadék szavak és tartalom között, hogy nem csoda, ha a demokráciát imitáló honi demokratára láttán - az ország jövőjét illetően - valaki kételkedik. ‘89 novemberének eufóriájáról sem nehéz írni. A spontán lelkesedésről. Ki ne emlékeznék, hogy a zsúfolt tereken miként hullott a makulátlanul fehér hó a kommunista rendszer szennyére; hogy a kulcscsörge- tés jelképpé nemesedett, s az emberek zöme toleranciáról, igazságról, a demokrácia reményéről beszélt. Arról, hogy a bolsevik gondolkodásmód, a pártállami diktatúra végre kieb- rudaltatott a hétköznapjainkból és az országból. A bársonyosnak becézett forradalom pozsonyi központja a VPN, prágai centruma a Polgári Fórum (OF) lett. A szlovákiai magyarság pedig méltán lehet büszke arra, hogy a rendszerváltás élcsapatai közül a Független Magyar KezdeCsupán egyetlen ellenszerünk van: a félelem elutasítása. ményezés jött létre legelsőként: már a november 17-ei prágai diáktüntetés éjszakáján! Amiről nem könnyű írni, az a valóság. Mindaz, ami az elmúlt hét év alatt történt az országban, ebben a fene büszke önálló Szlovákiában. Lépten-nyomon azt tapasztalni, hogy a karakterek értéke a korona vásárlóértékénél is jobban devalválódott. Kormányzati nívón és a körötte sündörgők táborában újra az elvtelenség, a jellemtelenség a módi. Újfent dívik a közhivatalnokok korrupciója, a nagymenők közötti számlatörlesztgetés bevált eszköze lett az autóbomba, mint a kormányzati szintre emelt emberrablás is. Anélkül sem múlik el hét, hogy a miniszterelnök ne támadná az államfőt. Például a minap egy nyugati lapinterjúban kijelentette: „Az első szlovák államelnököt, Tisót felakasztották; most az a kérdés, mi történjék a második elnökkel?” Naponta újabb meg újabb hírek röppennek fel a privatizációnak álcázott szabadrablásról, a kis- és középvállalkozók ellehetetlenítéséről, a sajtó gyarmatosításának szándékairól. Az osztozz és uralkodj elvének értelmében terjed a parttalan gerinctelen- ség. A proletár internacionalizmus hajdani szájhősei nacionalistákként, sovinisztákként hangoskodnak, s a korábbi StB beépített téglái is visszanyerték önbizalmukat. Az egy állam - egy nemzet jelszavaitól hangos az ország; aki a magyarokkal parolázik, az a nép ellensége. Ennyi hát hét esztendő hordaléka. Már-már nyakig vagyunk benne, így a teljes alámerülést elkerülendő csupán egyetlen ellenszerünk van: a félelem elutasítása és a demokratikus ellenzékegyüttműködése. Vezércikk Könnyek és elvtársak Holop Zsolt _______________ Hé t év telt el a a bársonyos forradalom óta. Azok a gyerekek, akik a forradalom évében születtek, már kibetűzik: for-ra-da- lom, gyermeki kíváncsiságuk, bontakozó értelmük már megkérdezted velük: Apa, mi az a forradalom? Mi történt 1989- ben? - Az emberek kimentek a terekre, kulcscsomóikat csörgették, és sírtak a boldogságtól, hogy megélhették azt a napot. És akkor, ettől összedőlt a rendszer. - Kulcsokkal zörögtek, tényleg? Micsoda hülyeség... Kulcscsörgetés - ennyi volt a forradalom? Vidéken még ennyi sem, Prága és Pozsony eufórikus hangulatából vajmi kevés érződhetett az eldugott falvakban, de azért a párton kívül mindenki örült, ha nem is hitte, hogy minden úgy megy majd, mint a karikacsapás. Most már megvan az esély, elvileg már jó is történhet velünk, gondoltuk. Hogy pontosan mi történt 1989-ben, nehéz megválaszolni. Hogy néhány kulcscsomó és könnycsepp hatására valóban összeomlott a rendszer, vagy előre megírt forgató- könyv szerint történtek a dolgok, a rendező pedig a Kelet, a Nyugat volt, vagy hatalomátmentés történt, az elvtársak fordítottak egyet a köpönyegükön és visszaszivárogtak? Égyálta- lán forradalom volt hét évvel ezelőtt? Százötven éve még a forradalom azt jelentette, hogy Akasszátokfelaldrályokat I, negyven éve legalábbis a kiskirályokat, s hét éve még csak nem is az öklüket, hanem kulcskarikákat ráztak az emberek. Persze Romániának kijutott a vérontásból is, de nem mondható, hogy ettől sokkal boldogabbak lettek volna ott az emberek, hogy most ott minden rendben lenne, és éppen ennek következtében. Hogy’89 óta mi történt, alig fogható fel. Nehezen mondható meg, mire, kire kellett volna vigyáznunk a forradalom után. A Moszkvában végzett üzemi jogászokra, a zsolnaiakra, az elvtársakra, a titkos ügynökökre, mindenkire? Vagy a falkaszellemre, arra, hogy belénk ivódott az a negyven év, hogy sokan további életüket is egy párttal képzelik el, csak éppen most már - azt hiszik-egy jó párttal. Mindenesetre azt tudhatjuk, mert tudható, mi lenne most a forradalom nélkül. Elképzelni is szörnyű. Még mindig egy párt uralkodna kénye-kedve szerint, a parlamentáris demokráciáról azt sem tudnánk, eszik-e vagy isszák, a titkosrendőrség kelle- meden személyek megfigyelésével múlatná idejét, s ha valaki túlságosan kellemedenné válna, rövid úton hidegre tennék, mondjuk felrobbantanák. És az sem kizárt, hogy ha olyan személy válna kellemedenné, akit nem lehet eltüntetni kapásból, elrabolnák valamelyik családtagját, és így zsarolnák őt. És azt a néhány újságírót, aki beleüti orrát az ügybe, finoman figyelmeztetnék, legközelebb gondolja meg, mit ír. Aztán mondvacsinált érvekkel vagy azok nélkül igazgatókat, takarítónőket és portásokat váltanának le, bocsátanának el, ha nem fejeznék ki kellőképpen az egy párt iránti lojalitásukat. A kultuszminiszter ellenőrizné a színházakat, az előadásokat, mindent, és mindezt alapos agymasszírozás kísérné, bűnbakkereső propagandahadjárat, mely hol külső, hol belső festett ellenségtől óvna, az emberek pedig sportcsarnokokban tapsolnának az egy párt vezető szerepének. És még mindig öt koronába kerülne a kenyér. - A forradalom fiam, jegyezd meg, az, ami előtt a kenyér öt koronába kerül, utána pedig tizenötbe. Egyébként minden marad a régiben. - sommázhatja a családfő a forradalom lényegét, és bezavarja a szobába a gyereket, mit kérdez hülyeségeket. Hét év után itt állunk, két szék közt a pad alatt, és még bele is tenyerel- tünk. Fent beszélnek Nyugatra, tekintgetnek Keletre. Hogy volt-e itt forradalom, ha volt, milyen volt, sírtunk-e a boldogságtól, kit érdekel. Azt meg máshonnan tudjuk, hogy Moszkva egyébként sem hisz a könnyeknek. Hét év alatt visszájára fordult a jelszó: az erőszak uralkodik a nyilvánosságfelett Gyökeres György felvétele
