Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-06 / 45. szám
ublicisztika 1996. november 6. Munkaerőben szerencsére nem volt hiány, mindennap legalább 30-40 ember jött segíteni. A szakemberek és segítőik nap nap után teljesen ingyen, egy fillért sem kérve tették a dolgukat, sokan a szabadságuk terhére vállalták a munkát. A sok ezer régi cserepet mintegy fél nap alatt leszedték, a jól összehangolt ácscsapat pedig rekordidő alatt elvégezte az ácsmunkát. Mire ez az írás megjelenik, a felújítás már rég befejeződött, és a templom tetején pirosán virít az új cserép, hirdetve a deáki lakosok keze munkáját és összetartását. Azt is megérdemelnék, hogy nevüket itt mind felsoroljuk. Hogy szóljunk Varga Sándor, Borbély József, Takács József, Pozsonyi Jenő, Merva Amold vagy Smida László munkájáról. Csakhogy a felsorolás korántsem teljes, hiszen két hét alatt talán száznál is többen megfordultak az építkezésen. De még ha mindenkit felsorolnánk is, lehetetlen lenne rangsorolni, ki tett többet a munka sikeres befejezéséért. Mindannyiunknak egyformán kijár a dicséret. Ahogy a plébános úr mondaná: „Isten fizesse meg a fáradozásukat!” A szerző felvételei Intürju Beszélgetés Bánkuty Gézával Átérezzük az otthoniak gondjait Ambrus Ferenc ____________ A nálánál sokkal később született nemzedék képviselőit is megszégyenítő vitalitással dolgozik ma is. Bánkuty Géza, az egykori nyolcszoros magyar motorkerékpár-bajnok négy évtizede került el hazájából. Az 1956- os magyar szabadságharc utáni években a külföldön működő magyar ellenállási mozgalom egyik szervezője. Ma az amerikai kormány magyar ügyekben illetékes gazdasági tanácsadója és a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségének vezetője. A Kárpát-medence magyarjai között nagyon sokszor hallani, hogy Amerika messze van, meg hogy ők gazdagok s nem igazán értik, érzik a mi bajainkat, gondjainkat... Meglátása szerint milyen célok, feladatok kapcsolhatják ma össze a világban szétszórt magyarságot? Egyik legfőbb célunk a nyelvünk és kultúránk megőrzése. Még akkor is törekednünk kell erre, ha bizonyos mértékben bele kell olvadnunk a befogadó állam életébe. Nagyon fontos, hogy a világban élő magyarok tudjanak egymásról. Figyelemmel kísérjük egymás életét, tevékenységét, mert így adott esetben 4 erősíteni tudjuk egymást. Hogyan viszonyul az amerikai magyarság a Kárpát-medencében, a Magyarország határain kívül élő magyarsághoz? Igyekszünk megismerni életkörülményeiket, s ha lehet, segíteni is. Jó példaként említhetném az elmúlt évben Erdélybe eljuttatott traktorokat, amiket amerikai magyarok közadakozásból vásároltak. Ezenkívül igyekszünk könyveket, s ha lehetőség van rá, anyagiakat is eljuttatni a rászorulóknak. Ezen túl figyelemmel kísérjük az adott országok politikai helyzetét s a negatív hírek láttán igyekszünk a nyugati kormányok figyelmét ezekre irányítani. Fontosnak tartjuk, hogy ott, ahol magyarok élnek, a mai Magyarország határain kívül, meglegyenek a magyar iskolák, s a templomokban szabadon használhassák a magyar nyelvet. Mire lenne szükség Ön szerint ebben a térségben, hogy meginduljon az ottani országok felzárkózása a fejlett Nyugathoz? Úgy érzem, hogy ez alapvetően meghatározhatja az egész kárpát-medencei magyarság jövőjének a kérdését is. A közép-európai térségben elég hosszú idő kell ahhoz, hogy az egyén és az államvezetés át tudja venni ezt a másfajta gondolkodásmódot. Ez majd abban jelentkezik, ha megértik, hogy az országnak a gazdagsága az egyén gazdagságától függ. Ha az egyén gazdag, az ország is gazdag. A politikusoknak meg kellene érteni, hogy ők nem urai a népnek, hanem szolgálói. Én úgy látom: érezzük az otthoniak gondjait, bajait. Biztos nem mindenki, de jónéhányan igen. S próbáltak, próbálnak a tőlük telhető módon segíteni is. A másik dolog, hogy itt jobban élnek az emberek. Igen, de nagyon sok munka árán, s azért nem mindenki olyan gazdag itt sem, ahogyan azt otthon képzelik. Hadd mondjam itt el, hogy ebben a világban közülünk nagyon sok magyart nem a pénz mindenáron való megszerzése serkentett éveken át, hanem a bizonyítási vágy. Hogy mi is tudunk olyanok lenni, mint más nemzet fiai. Sokszor kétszer annyit kellett dolgoznunk. Ezáltal itt sokan közülünk gazdagságot és jólétet is találtak - de hazát nem. A politikusok nem urai a népnek, hanem szolgálói. Publicisztika VIolnár Imre ________________ Bu dapesten, az 1956-os forra- ialom és szabadságharc kitöré- ;ének 40. évfordulóján egymást írik a nemzetközi részvétellel tajló történelmi megemlékezé- ;ek. \ rendezvények sorozata sok- ;ok egykori részvevő és mai izemlélődő lelkében megerősít- íeti az amúgy is tudott neggyőződést. Az elmúlt 40 év íem tudta kikezdeni 1956 tör- énéseinek aktualitását, össze- ettségének máig izgalmas való- ;ágát. A „kis októberinek” is be- :ézett forradalom előzményeitek - lefolyásának - és következményeinek dokumentumait a külön e célra létrehozott és működtetett Ötvenhatos Intézet kiváló történészekből álló munkatársi gárdája hivatott immár hivatalosan is feltárni, gyűjteni és rendszerezni. Az intézet által az évforduló kapcsán szervezett nemzetközi konferencia színvonalában és izgalmas programjával talán épp ez okból emelkedett ki az idei ötvenhatos rendezvények sorából. Talán ez volt az első alkalom, hogy a témát kutató magyar történészeken kívül egy asztalhoz ülve sorolták elő a történésekre vonatkozó ismereteiket az egykori KGB, CIA, a Francia és a Brit Titkosszolgálat és hasonszőrű intézmények hétpecsétes lakat alatt őrzött titkait kutató szakemberek. Belehallgathattunk a legbensőbb titkos tanácskozások jegyzőkönyvrészleteibe, bepillantást nyerhettünk a kulisszák mögött zajló fondorlatos összjátékok, csavaros eszű számítgatások logikai összetevőibe (nekünk egy kis Szuez - nektek egy „Kisma- gyarország”). Összevetésként sem volt érdektelen hallani, hogy mást gondoltak és mást mondtak a nyugati, illetve az amerikai vezetők, miközben eszük ágában sem volt saját közvetlen érdekeik védelmén túl bármit is kockáztatni és tenni. Velük szemben viszont a szovjet vezetők ugyanazt gondolták, amit mondtak (a veszett kutyának becézett nyugati imperializmus náluk nem csupán retorikai fogás volt, hanem mély meggyőződésből fakadó hitet fejezett ki), s ennek megfelelően cselekedtek is. Még akkor is, ha tudták, sok mindent kockáztatnak ezzel. A küszöbön álló nemzetközi enyhülést, a Nyugattal való kiegyezés kísérletét. Igaz, akadtak külföldi bá- torítóik, a nyugati kommunista pártok soraiban. Az olaszok például jóval a kínaiak előtt elsőként követelték a forradalom leverését, vezetőinek kivégzését, nehogy „a magyar revizi- onizmus példája” elterjedjen, mi több, magát a szovjet vezetést is megzavarja eltökélt céljainak elérésére végzett erőfeszítéseiben. Hogyisne, még elmaradna a nyugati kommunista pártokat bőségesen támogató moszkvai apanázs! Tudományos okfejtések, előadások, viták, kerekasztal- beszélgetések, tudós töprengések követték egymást a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett konferencia három napja során, mígnem az utolsó előtti napon a téma és egyúttal térségünk egyik legrokonszenvesebb ismerője, Timothy Gar- ton Ash felállt és odamenve az aznapi vita házigazdájához meg nem kérdezte: Ugyan mondanák már meg neki Pongrátz Gergelynek, a pesti srácok egykori legendás vezetőjének, a Corvin-köz parancsnokának a budapesti lakáscímét, mert tudományos konferencia ide, tudományos konferencia oda, ő addig haza nem megy, míg pár szót nem válthat ‘56 életben maradt résztvevőinek egyik legjelentősebb személyiségével. Apropó, életben maradottak. A konferencia utolsó napján a résztvevők a KGB-, CIA- és egyéb szakértők kirándultak az Új Köztemető 301-es parcellájához, az ötvenhatos áldozatok, a kommunista önkény mártírjainak nemzeti emlékhelyére. Elnézve a kopjafák közt kószáló, vérükvesztett falevelek közt csöndben nézelődő tudósok nemzetközi csoportját, a mi és az ő 1956-uk kapcsán is eszünkbe juthattak Hamlet királyi szavai: „Csak szó, szó, s a többi néma csönd.” Csak szó, szó...
