Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-06 / 45. szám
1996. november 6. Háttér Tények, adatok A gázrobbanás okozta tragédia - számokban ♦ Az üzemi baleset következtében gázmérgezésben tizenegy ember vesztette életét. Közülük kilenc vasgyári dolgozó volt, két nagyidai lakos pedig magánemberként tartózkodott a tragédia időpontjában a gyár területén. ♦A vezetékrobbanás a hegesztési munkák helyszínétől 370 méterre történt. ♦A vezetékből 887 180 köbméter mennyiségű, 20-21 százalékban szén- monoxidot tartalmazó kohógáz került a levegőbe. ♦A robbanás óta eltelt hónapokban az acélműben dolgozók számára további 224 személyi >szén-monoxid-mérőt vásároltak. így a jelzőműszerek száma jelenleg 372. ♦Az acélműben 3,8 millió koronás ráfordítással tökéletesítették a rádiós adó-vevő készülékek hálózatát. A kohókerámiai üzemben 1,6 millió koronás beruházással fejlesztették a mérőműszer- és telefon- hálózatot. ♦A vasmű ez év októberében 1,6 millió korona anyagi támogatást nyújtott a tragédia nyomán átmenetileg kitelepített Nagyidénak az ökológiai beruházások meggyorsításához. Enyickét 600 ezer koronával, Szakalyt 500 ezerrel, Bócsárd községet pedig 400 ezer koronával segítette meg. A gyár egyik részlege a baleset előtt, ahol a tragikus pénteki napon látszólag zavartalanul folyt a termelés, közben a színtelen, szagtalan gáz feltartóztathatatlanul ömlött a meghibásodott vezetékből Judita Cermáková felvétele A kassai vasmű történetének legsúlyosabb balesete - egy év távlatából A felelősök még homályban Egy nappal a tragédia után: külön engedéllyel lehetett csak bejutni a vasmű területére TASR-képszolgálat Gazdag József ______________ A magát multinacionális vállalattá feltornászni igyekvő Kelet-szlovákiai Vasmű termékei révén egyre ismertebb a világ acélpiacán. Tegyük hozzá: gazdasági és szociális szempontból nemcsak tulajdonosai és dolgozói, hanem egész Kassa és a tágabb régió nagy örömére. Egy évvel ezelőtt a vasas szakmában járatlanokon kívül a külföld is tudomást szerzett a Kassa és Nagyida között négy évtizede pöfékelő és termelő gyáróriásunkról. Egy esztendeje néhány napig róla cikkeztek legtöbbet a hazai lapok, sőt külföldi újságok a címlapon emlegették, vezető helyet kapott a világ tévéhíradóiban is. Ám ezek a tudósítások nem az elismerés hangján szóltak a vasműről, hanem meglehetősen elmarasztalták az emberéleteket követelő, súlyos üzemi tragédia kapcsán. A múlt év október 27-én, pénteki napon kilenc órakor a kohó gázvezetékén robbanás történt. A csőrendszeren hegesztést végző dolgozók ugyan a javítás megkezdése előtt gáztalanították a lezárt csőszakaszt, de nem győződtek meg kellően a csőben rekedt szén-monoxid mennyiségéről. Hegesztés közben az ott maradt, jelentéktelennek vélt gáz felrobbant, a nagy nyomás megkárosította a tolózárat és a hozzá csatlakozó „élő” fővezetéket. A megsérült vezetékből feltartóztathatatla- nul ömleni kezdett a levegőbe az emberi szervezetre veszélyes színtelen és szagtalan szén-monoxid. Mint később megállapították, fokozatosan 887 ezer köbméternyi, 20-21 százalékban szén-monoxid-tartalmú kohógáz jutott a szabadba. A robbanásban senki sem vesztette életét. Legalábbis rögtön nem... A gyárban a munkát ennek ellenére nem állították le, órákon át látszólag zavartalanul termeltek a gépsorok. Estefelé azonban több munkást rosszullét fogott el, sőt: néhány emberen már az orvosok sem tudtak segíteni. Az illetékesek csak ekkor kezdték komolyabban venni a történteket, ekkor ürítették ki a környező munkahelyeket és állíttatták le a termelést. A mentés elkezdődött és gyors ütemben folytatódott, ám tizenegy munkáson már nem lehetett segíteni. Közülük hét helyi vasutas este hat órakor lépett munkába, vagyis kilenc órával a robbanás után... Pénteken este a gyárban leállt a termelés, a polgári-védelmi alakulatok kilakoltatták a gyár közvetlen szomszédságában lévő Nagyida községet. A további környező falvak lakosai is menekülésre készen álltak. Szerencsére, nekik már nem kellett elhagyniuk otthonaikat. A szakemberek csak szombaton tudták teljesen megállítani a gázömlést, s a levegőbe került gáz, ha nehezen is, de eloszlott, veszélytelenné vált. Az illetékesek pedig elrendelhették a rendkívüli állapot feloldását, a nagyidaiak hazatérhettek, a gyárban a termelés meg folytatódhatott. Azóta a szakemberek már kiderítették, hogy a gázvezeték-robbanást a csőrendszeren végzett hegesztés szakszerűtlen előkészítése idézte elő. Anyagi károkat okozó munkahelyi mulasztásért néhány alacsonyabb beosztású vezetőt leváltottak tisztségéből, ám az igazságügyi szervek a tragédia első évfordulójáig sem jutottak el az ügy bírósági megtárgyalásáig. Pedig a vasmű történetében eddig legsúlyosabb üzemi baleset okának és körülményeinek tisztázására egy külön kormánybizottságot neveztek ki. A Pavol Kacic belügyminiszteri államtitkár vezette testület már befejezte munkáját. És lezárta az ügyet a rendőrség is! Ez év október végén mintegy kétezer oldalas jegyzőkönyv állt az ügyészség rendelkezésére ahhoz, hogy a bíróságon vádat emelhessen a vélt vétkesek ellen. A rendőrség öt konkrét személyt tart ez ügyben gyanúsíthatónak. Közülük az Energetika üzemrészleg volt igazgatója a legmagasabb beosztású személy. Nyilván azért húzódik az ügy bírósági folytatásának napirendre tűzése, mert a felelősségre vonás, illetve annak megítélése, hogy ki milyen mértékben felelős a tizenegy ember haláláért, ebben az esetben nem egyszerű feladat. Hogy milyen mértékben hibáztathatok a hegesztőmunkások és milyen mértékben azok közvetlen, illetve közvetett felettesei. Tudniillik kétségtelen: mulasztásuk következménye nem lett volna ilyen súlyos, ha a vezetékrobbanás után az ü- letékesek megteszik a kellő intézkedéseket, gyorsan kiüríttetik a gázömlés miatt veszélybe került munkahelyeket, gyárterületeket. Kérdések sora vár válaszra: kinek állt jogában leállítatni a gyár egyes üzemeiben a termelést, és elrendelni a gyárterület kiürítését? Nem következett volna be a tragédia akkor sem, ha létezik a vasműben és környékén gázömlésre reagáló vészjelző berendezés! Kinek a feladata lett volna megvásárlása és beszereltetése? Egy évvel a tragédia után még mindig sok a megválaszolatlan kérdés. Ezekre csak részben ad feleletet az azóta eszközölt biztonsági intézkedések sora. A gyáróriás acélművében időközben további 224 személyi szén- monoxid-mérőt vásároltak, tökéletesítették a rendkívüli esetek előfordulásakor kötelezően alkalmazandó belső és külső tájékoztatás rendszerét, továbbá a munkavédelmi előírásokat, a mentési ütemtervet, s mindezeknek a műszaki bázisát is. Mert a Keletszlovákiai Vasműben sem lehet teljes mértékben kizárni az üzemi baleseteket. Sem ma, sem akkor, amikor a Kassához közeli gyáróriás előkelőbb helyet foglal majd el a világ legjelentősebb acéltermelőinek ranglétráján, még kevésbé, ha valóban multinacionális vállalat lesz. Kiderült: a robbanást a szakszerűtlen hegesztés okozta. Nincs tragédia, ha létezik a gázömlést jelző riasztóberendezés. Az 1956-os magyar forradalom pechje, hogy a Nyugat figyelmét a szuezi válság kötötte le London hadüzenetnek tekintette a csatorna államosítását Az 1956-os magyarországi eseményekre visszaemlékező írások többsége utalt arra, hogy valószínűleg a Nyugat is nagyobb figyelmet szentelt volna az orosz csapatok inváziójának, ha éppen abban az időben nincs elfoglalva a szuezi válsággal. Legutóbbi brit kutatások azt tartják: Szuez nemhogy bátorította volna, hanem kishíján eltántorította Hruscsovot a magyarországi katonai beavatkozástól. A szovjet vezető a The Independent- ben idézett, újonnan előkerült levéltári anyagok szerint eleinte a látszatát is el akarta kerülni annak, hogy hazája az „imperialista nagyhatalmakhoz hasonlatosan cselekszik” saját érdekszférájában. Most sem teljesen világos, hogy Hruscsov miért váltott köpönyeget, de a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a kínai vezetés beszélte rá a beavatkozásra. Londoni adatok szerint a szovjet vezető már október 31-én közölte: az „imperialistáknak örömet okozna a szovjet kivonulás Magyarországról az ő szuezi katonai akciójukkal egyidőben...” Merthogy ’56-tal egyidőben pattant ki a szuezi válság, a „legek” háborúja. „Nem Egyiptommal vitázunk, még kevésbé az arab világgal. Konfliktusunk egyedül Nasszer ezredessel támadt, azzal az emberrel, aki megmutatta, hogy nem lehet megbízni benne” - Anthony Edén brit konzervatív miniszterelnök negyven éve elhangzott rádiókiáltványa volt a legek háborújának bevezetője. Az 1956 októberének végén kirobbant szuezi háború nem méreteinél, hanem politikai kihatásainál fogva érdemelte ki ezt a meghatározást: a fegyveres akció soha nem látott mértékben fordította szembe egymással a két leghűbb atlanti szövetségest, Londont és Washingtont; a II. világháború óta ez volt az első összehangolt nemzetközi hadművelet két európai hatalom részvételével, s a háború utáni időszak legkeményebb - alig burkoltan atomtámadást is kilátásba helyező szovjet fenyegetését eredményezte. A válság kezelési módjával London súlyos mértékben magára haragította a választási kampánya utolsó csatáit vívó Eisenhower amerikai elnököt. Nasszer a Fehér Ház szerint Moszkva szálláscsinálója volt a Közel-Keleten, s amikor elismerte a kommunista kínai vezetést, Eisenhower visszavonta javaslatát az asszuáni gát finanszírozására. Nasszer is gyorsan felelt: 1956. július 26-án államosította a Szuezi-csatoma Társaságot, s közölte: a vízi út bevételeiből épül meg az asszuáni beruházás. Londont a lépés úgy érte, mint valamely főütőér elvágása, hiszen a Csatorna még 1956ban is a legfőbb áruforgalmi köldökzsinór volt az anyaország és az ázsiai brit területek között. Edén hadüzenetként értékelte az államosítást, dühének hőfokát jelezte, hogy első hivatalos megnyilatkozásában lefasisztáz- ta az egyiptomi elnököt. Ami ezután következett - a fegyverkező Nasszertől egyébként is tartó izraeli hadsereg „előrekül- dése” október 29-ének éjszakáján, majd a Csatorna biztonságára hivatkozva elindított, ám végül az amerikai támogatás hiánya és a súlyos szovjet fenyegetés miatt befulladó brit-francia intervenció -, bőséges teret kapott az elmúlt négy évtized történelemkönyveiben. ján eltántorította a magyarellenes inváziótól Archív-felvétel
