Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-30 / 44. szám
12 1996. október 30. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Mission: Impossible (Lehetetlen küldetés) Egy volt orosz kém, aki titkos nemzetközi információkat dob a feketepiacra... Egy lista a világ legjobb titkos ügynökeinek nevével... Egy áruló ügynök, aki ismeretlen szervezetnek dolgozik... Egy rejtélyes fegyverkereskedő... Egy kémszervezet, amelyik kész megtagadni fogságba esett vagy megölt tagjait... és egy férfi a küldetéssel, amely lehetetlennek látszik... A szövevényes, kalandos, izgalomteli akciómozit Tóm Cruise neve fémjelzi. Ő a főszereplő, és pályája során először produceri feladatokat is teljesített. Utóbbi minőségében nem kis nehézségeket kellett leküzdenie, amikor a hatvanas évek népszerű tévésorozata megfilmesítésének ötletével megkereste a Paramount Pictures vezetőit. A gyártó cég urai nemcsak a hidegháborús sztori „felmelegítésétől” ódzkodtak, de a Tóm Cruise által kiszemelt rendező, Bri- an De Palma sincs igazán a szívük csücskében. Az ifjú filmsztár igyekezete és kitartása eredménnyel járt - a Mission: Impossible óriási kasszasiker lett. (Elgondolkodtató ez a siker, a film ugyanis semmiben nem tér el az azonos műfajú produkcióktól. Talán az ifjúkoruk kedvenc sorozata iránti nosztalgia vonzotta a moziba a tengeren túli nézők millióit... Vajon A Tenkes kapitánya moziváltozata nálunk hasonló érdeklődésre tarthatna számot?) Heti hír Evita karácsonyra A legfrissebb hírek szerint nagy iramban folynak a nem kis részben Magyarországon forgatott Evita stúdiómunkálatai. A film rendezője, Tóm Rice Andrew Lloyd Weberrel látott hozzá a vágáshoz, s annyira megszállta őket az ihlet, hogy egy új dalt is ír- tak-komponáltak a filmváltozat számára. A bennfentesek azt jósolják: ez lesz az Evita igazi slágerszáma. Meglátjuk és hallani is fogjuk; a filmmu- sical tervezett bemutatójának dátuma: december 26. „Kifestem magamból a bűneimet” Méry Gábor felvételei Szabó Ottó két éve Szepsiben él, ahol senki sem gátolja művészetében Rettenetes angyalok Szabó G. László ___________ Má r az angyalok sem a régiek. Nem fehérek. Nem szelídek. Kékek. Csábítóak. Meztelenek. Olykor veszedelmesek. Radnóti Miklós Rettenetes angyal című verséből idéz Szabó Ottó, miközben legfrissebb táblaképeihez mellékel hangos lábjegyzetet.- Néha én is kísértést érzek. Hallom az angyalt, amint arra biztat: „Vetkezz tovább, nem fog fájni, egy pillanat csupán, egy szisszenés. És az asztalon megvillant és felébredt a kés.” Mert a kés az egyetlen fegyver, amelyet nálunk felejtettek. Minden mást elvettek tőlünk. Fehér mezőben kék vonalak. Kimondott és elhallgatott szavak. Suttogások, kiáltások, sikolyok. Arcok, amelyek fájdalmukban hordozzák szépségüket. Gyötrelmektől feszülő reneszánsz testek. Lerázhatatlan bibliai terhek. Átkok. Gyönyörök. Rémálmok. Kételyek. Vívódások. Csalódások. Érthető és érezhető kínok. A cinquecento nemes ereje és a huszadik század apokalipszise Szabó Ottó képein. Titánfehér alapon poroszkék figurák. A Jó és a Rossz. A Szerelem. Az Egymás- bafordulás. Az Élet és a Halál. A mélysós és a sekélyédes víz. Szilaj lovak az érzékiség szimbólumaként. Pengeéles késével maga az ördög, aki szájat vág magának, hogy szavakban is megnyüvánulhasson végre. Két éve már, hogy elköltöztél Pozsonyból. Két év után Indokolt a kérdés: önkéntes „száműzetésedben” hogyan érzed magad?- Nem nagyon érzem száműzetésnek, hogy itthagytam a várost. Eleinte valóban úgy tűnt, hogy Pozsonyban lenne a helyem, hiszen itt éltem igazán nagybetűs életet, de azt meg kell hogy mondjam: Szepsiben is megtaláltam a számításaimat. Két gimnáziumban, a magyarban és a szlovákban hétfőn, kedden és szerdán rajzot, esztétikát és filozófiát tanítok, a hét többi napján pedig a bűvészetnek élek. A festés ugyanis bűvészet. Csak ecset, festék és vászon kell hozzá. Szepsi pedig nem a világ vége. Csak autó kellene, meg automata mosógép, csillár, szőnyeg és pénz. Megértést, segítséget gyakran kapok. Nem tudom, miért, de mintha mindenki szükségesnek érez- né, hogy támogasson. Illetve senki sem gátol, meg tudom valósítani szerény elképzeléseimet. Pedig senki sem próféta a saját Szepsljében.- Én nem is emelném ki Szep- sit, hiszen. az egész környék ilyen. Csupa segítőkész ember. Ez a két év persze, amióta köztük élek, így is rettentően sok. Annak, aki hozzám hasonlóan mindkét végén égeti a gyertyát, és nem a holnapnak, hanem a mának él, nagyon nagy idő. A gyönyörűséget ugyanis a jelentől kapjuk. A holnapi boldogság sosem biztos. Várhatunk rá, de nem valószínű, hogy eljön. A mai már megvan. Csak éppen nem tudom megfogalmazni. De a képeim erről szólnak. Arról a lelkiállapotról, amelyet a festés perceiben, óráiban éreztem. Goethe állítja a műveiről, hogy egyetemes gyónás töredékei. Az én képeim is hangos gyónások. Kifestem magamból a bűneimet. Vibrálás, belső nyugtalanság, lelki magasfeszültség árad minden vászonról.- Az élet is üyen. Vibráló, nyugtalan, feszültséggel teli. Ahogy Nietzsche mondja: csak egy világ van. Ez pedig hamis, ellentmondásos, megtévesztő és kegyetlen. Ez az igazság. És ez ellen csak hazugsággal lehet harcolni. A művészet pedig elég nagy hazugság. Új technikával, új színekkel készültek a legfrissebb képek. Tudatosan vagy Inkább felfede- zésszerűen jött a kék-fehér korszak?- Megszerettem a poroszkéket, az pedig titánfehér alapon mutat igazán szépen. Ami a technikát illeti: általában így szoktam elkezdeni a képet. Először félszáraz ecsettel nagy vonalakban felrajzolom, ami kikívánkozik belőlem, aztán elkezdek festeni. De mostanában jöttem rá: a gondolat akkor is élni fog, ha a fehér alapra nem viszek fel különböző színeket. A kép így is összeáll. Mint amikor a penészfoltokat nézzük a falon, vagy a felhőket, hanyatt fekve a réten. Azokban is megfejtjük a képet. Az én festményeim elkezdett mondatok, amelyeket mindenki a kedve szerint fejezhet be. Változtál a két év alatt? Vagy csak a színvilágod lett más?- Rettenetesen szkeptikus lettem. Volt időszak, amikor már a nihil felé tartottam, aztán épp a képeim hoztak fel a mélypontról. De aztán elhatároztam, hogy több képet nem festek, inkább csak elképzelem őket. Megírtam a végrendeletemben, hogy ha végleg elmegyek, semmisítsék meg az összes képemet, mert ha én nem tudok megélni belőlük, akkor másoknak se jelentsenek váratlan jövedelmet. Aztán összeszedtem magam, és most folytatom. Alapjában véve ugyanis hiszek a transzcendens világban. Ez inspirál. Ebből merítek. Csak közben rettenetes angyalok kísérnek. „Levetkőztem. Még a bőrömet is levetettem.” „Meztelen vagyok, de kevesen látják. Hamis, megté- vesztő a vi- ^ág?7Hollywoodi „csodagyerekként” indult a pályán, majd Oscar-díjas színész lett, aki remekül játszik Richard Dreyfuss változatos élete a mozivásznon Az idén 48 éves színész, Richard Dreyfuss Mr. Holland’s Opus című legújabb munkáját ez évben mutatták be a tengerentúlon. Alakításáért Oscar-díjra jelölték. Dreyfuss elég régen nem szerepelt ilyen fajsúlyos, igazi színészi teljesítményt követelő filmben. Filmográfiáját - amely az 1967-es évvel kezdődik - áttekintve feltűnik, hogy a pályakép nem teljesen kiegyensúlyozott: voltak évek, amikor több filmben is (1990-ben például háromban) szerepelt, de 78 és 80 között egyben sem. A sokat foglalkoztatott sztár a rekordok könyvébe is beírta a nevét: ő a legifjabb Oscarral díjazott színész, ugyanis 29 évesen, A cápában nyújtott alakításáért kapta meg az aranyszobrot. Spielberg rendezte másik nagy sikerét is, a Harmadik típusú találkozásokat. Emlékezetes alakítást nyújtott a Mégis, kinek az élete? című, a gyógyíthatatlan beteg eutanáziához való jogát feszegető mozidarabban.- A sokat ígérő kezdet ellenére színészi karrierem a nyolcvanas évek elején reménytelenül megfeneklett - emlékezik. - Nagyon elkényeztettek, a fejembe szállt a dicsőség. Én voltam hollywo- od „csodagyereke”. Egyszer egy olasz újságíró megkérdezte, hogyan lehetséges, hogy alacsony termetem, túlsúlyos voltom ellenére filmsztár lettem? Azt válaszoltam, tudom, hogy nem vagyok egy Erről Flynn, de a film- történet ismer hozzám hasonló, nem kifejezetten ideális alkatú színészeket, gondoljunk például Spencer Tracyre vagy Édward G. Robinsonra. Valójában mindig is küszködtem a testsúlyommal, mert legalább ebben javítani akartam a külsőmön. Ma már mosolyogva emlékszem arra, amikor Spielberg főszereplőt keresett a harmadik típusú találkozásokhoz. Annyira szerettem volna megkapni a szerepet - amit eredetileg egy Gene Hack- man-korú és -típusú színésznek szánt -, hogy semmitől sem riadtam vissza. Ott sündörögtem Steven körül, és arról győzködtem, hogy ne válassza Jack Ni- cholsont, mert az egy nehéz pasas, A1 Pacinót pedig azzal „íür- tam meg”, hogy nincs humorérzéke. Végül sikerült meggyőznöm, hogy egy kölyök- arcú színészre van szüksége (természetesen magamra gondoltam). A Harmadik típusú találkozások forgatása idején már öt éve kokainnal éltem. Hogy miért szívtam marihuánát, miért szedtem mindenféle tablettákat, miközben keményen ittam, talán meg lehet érteni, de hogy miért szoktam rá a kokainra, rejtély. Tizenegy évig voltam a rabja, miközben egyetlen másodpercig sem élveztem a hatását. Ördögi helyzet... Filmjeim Szerető vagy feleség? egyre kevésbé voltak sikeresek, ne is beszéljünk róluk. Amikor Paul Mazursky felkért a Koldusbottal Beverly Hillsben egyik főszerepére, már „tiszta” voltam. Azóta sem kábítószert, sem alkoholt nem fogyasztok, még a szaguktól is irtózom. Nemrégiben írtam egy filmnovellát, a címe: A két Georges. Elképzeltem, mi lett volna, ha Amerika nem vívja meg a függetlenségi háborút. Akkor talán egy kellemesebb világban élhetnék, a huszadik század története is másként alakul talán. A könyvből a BBC felkérésére éppen most forgatunk minisorozatot. A főszereplő természetesen én leszek. R.T.
