Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-23 / 43. szám
1996. október 23. Kópé Benedek Elek: fT . Félsz Nagy Zoltán illusztrációja Volt egyszer egy király s volt egy olyan kedves kutyája, hogy azt a világ minden kincséért másnak nem adta volna. A királynak egyeben leánya volt, azt is eljegyezte a szomszéd királyfi. A királyfinak megtetszett a kutya, hanem a királytól nem merte kérni. Nem is kérte a királytól, hanem kérte jegybéli mátkájától, addig kérte, addig istenkedett neki, hogy egyszer, mikor sem a király, sem a királyné nem volt otthon, odaadta a kutyát a királyfinak. Hazajő a király, s hát nincs kutya! Hej, lett nagy felfordulás a palotában, keresték a kutyát mindenfelé, kidoboltatták az egész országban, hogy aki a kutyát elékeríti, nagy jutalmat kap, s aki elvitte, karóba kerül a feje. Hiszen dobolhatták, a kutya nem került elé. Hanem a királyfinak sem telt nagy kedve a kutyában, mert a nevét elfelejtette megkérdezni, s hiába szólott hozzá, még a fülét sem mozdította. Elküldi az inasát a királykisasszonyhoz, hogy kérdezze meg titokban a kutya nevét. Az inas el is megy, de a királykisasszonyt nem találta egyedül; benn volt a szobában az apja is, az anyja is. Megijedt az inas, nem mert szólni a kutyáról a király jelenlétében, töri a fejét, hogy mit mondjon. Ő bizony egyet gondolt, s azt mondja:- Azért küldött engem az, mondd meg nekem azt, minek hívják azt. A királykisasszony tudta, hogy a kutyáról kérdezősködik az inas. Azt felelte neki:- Amint te állsz ott, úgy ülök én itt. Mondjad neki azt, annak hívják azt. Hazamegy az inas, s jelenti a gazdájának, hogy mit üzent a királykisasszony. Sokáig törte a fejét a királyfi, hogy vajon mi lehet a királykisasszony beszédjének az értelme. Bizonyosan - gondolta magában - az inas is félt, amikor meglátta a királyt, meg a királykisasszony is félt. A kutyának hát bizonyosan „Félsz” a neve. Mindjárt szólította is a kutyát:-Hopp ide, Félsz! Hát csakugyan a kutya felszökött, odaszaladt a királyfihoz, nyalta a kezét, lábát. Hisz ez így jól van, ahogy van, hanem amikor az inas elment, a király mindjárt vallatóra fogta a leányát, hogy mit beszéltek egymással. De hiába faggatta, a királykisasszony nem vallotta meg az igazat. Úgy felháborodott ezen a király, hogy szörnyű haragjában kikergette a leányt a házából, ki az országból.- Fel is út, le is út, amerre a szemed lát! Elbujdosott a szegény királykisasszony, ment hegyeken, völgyeken, erdőkön, mezőkön keresztül, s addig ment, mendegélt, míg a királyfi városába nem ért. Na, ott éppen jó helyre ért, a királyfi mindjárt papot hitt, összeesküdtek, lakodalmat csaptak, hét nap és hét éjjel mindig szólt a muzsika. Telt-múlt az idő, éltek nagy békességben, szerették egymást, mint két gilicemadár, s isten megáldotta őket szép gyermekekkel. Híre ment ennek az öreg királyhoz, lassan lecsillapodott a haragja, befogatott hintájába, s ment a feleségével, hadd lássák a lányukat. Hiszen lett nagy öröm, mikor a lányukat megtalálták! Hanem az öreg király nem tudta még most sem elfelejteni, hogy akkor meg akkor a leánya nem mondta meg az igazat.- No, most, édes leányom, megmondhatod, ami elmúlt, elmúlt.- Meg is mondom én most, édesapám, de biz akkor nem mondhattam volna meg, mert ha megmondom, karóba kerül az uramnak a feje. így tudta meg a király, hogy hova került a kedves kutyája. De csakhogy megtalálta a leányát, a kutyáját többet nem sajnálta, nagy örömében a királyságát, az országát is a vejének adta, hadd legyen neki két országa. így volt, vége volt, mese volt. Dózsa György kovácsa Hetvenkét paripa állott Dózsa György istállójában. Jól tartották a paripákat a lovászok, de még jobban Lőrinc kovács, aki nemcsak patkolta, hanem gyógyította is a lovakat. Amikor Dózsa fogságba esett, elfogták a lovászokat, el a kovácsot is. A vezér belső embereivel, szolgáival különösen kegyetlenül bántak: sötét verembe taszították és tizenöt napig éheztették őket. Tizenöt nap múlva a negyven közül csak kilenc maradt életben, közöttük volt Lőrinc kovács is. A félig éhen halt rabokat felvezették a terembe, ahol Dózsa izzó vastrónja állott. A katonák odalökdösték a foglyokat a trónhoz, az őrség parancsnoka pedig rájuk kiáltott:- Faljátok fel a gazdátokat! Aki Dózsa húsából eszik, elmehet, de aki nem fal belőle: halál fia! Hiába a fenyegetés, Dózsa hívei inkább a halált választják, egyik sem lép oda. Ekkor a katonák rájuk rohannak, és három foglyot ott, abban a helyben levágnak. Ettől megijed a többi, és megteszi, amit kívánnak, teljesíti a parancsot. Azokat a rabokat, akik ettek Dózsa húsából, Szapolyai vajda elbocsátotta. Hazatért Lőrinc kovács is, azután a Baranya megyei Kisasszonyfán patkolta a lovakat. Szófián, mogorva, keserű öregember volt, amikor Istvánffy Miklós, a jeles történetíró meglátogatta. Magyar monda Dénes György A szarvasbogár Szarvasbogár zúg a légben s lekoppan a fal tövében. Kicsit fáradt, kicsit bódult, fölszáll újra, ha meggyógyult. A rózsabogár Hét ágon dől a napsugár, elszunnyad a rózsabogár. Sziromlevél a vánkosa, nem álmodik rosszat soha. A rigó A kert mélyén hull a dió, szépen szól a rigó-trió. Mire lekopik a dió, délre száll a füttyös rigó. A holló Holló ül a szilfa ágán, oly fekete, mint a sátán. Károg egyet, károg kettőt, köszönti az újesztendőt. A bika Lógatja fejét a bika, az orrában vaskarika. Dülledt szeme vérben forog, csaholják a komondorok. A harcsa Öreg harcsa él a tóban aranypettyes bugyogóban. Ő a „császár” a víz alatt, bekebelez sok kis halat. A sánta róka Ellőtték a róka lábát. Farkas ordít: - Sánta, hátrább! Szégyenében szegény róka elsomfordál a bozótba. A borz A gerle Tele napfénnyel a határ, nyögdécsel a gerlemadár. Olyan szépen énekelget, a bokrok letérdepelnek. A tóparti csalitosban torzon borzzal találkoztam, rám bámult és megborzongott, ki látott már ilyen borzot? Rácz Noémi rajzai Gondolkodom, tehát... Kakukktojás Nagyon egyszerű a feladat, még a legkisebbek is könnyen megoldhatják. Csak a kakukktojást kell megtalálnotok, vagyis azt a tárgyat, amelyik nem illik a többi közé. Nos, melyik az? Készítette: Miroslav Motycík Az október 9-i számunkban közölt feladat megfejtése: Az A-val jelölt halra. Nyertesek: Abosi Béla, Komáróc; Juhos Bálint, Nádszeg; Kovács Szilvia, Dunaszerdahely; Tarr Dávid, Kéménd; Varga Márió, Nagydaróc. Német mese A cica meg a Volt egyszer egy szegény asszony. Elment rozsét szedni az erdőbe. Ahogy a rőzsenyalábbal a hátán ballag hazafelé, keserves nyávogást hall; egy beteg cica feküdt az ösvény mentén. A szegény asszony megszánta, kötényébe vette és hazavitte. Amint megy, mendegél, szemközt jön vele a két fia, és megkérdezi:- Mi van a kötődben, édesanyám? Rögtön előszedték volna a cicát, de az asszony nem hagyta; félt, hogy megkínozzák. Hazavitte a beteg állatot, a rongyoszsákon adott neki helyet, tejjel itatta. Amikor a cica meggyógyult és egészséges lett, eltűnt - köd előtte, köd utána. Egyszer megint az erdőben járt a szegény asszony, s amikor hátán a rőzsenyalábbal ugyanarra a helyre ért, ahol a beteg cicát találta, egy szép lányt pillantott meg, aki az ujjával közelebb intette, és öt kötőtűt dobott a kötényébe. A szegény asszony azt sem tudta, kötőtűk mit gondoljon; kevesellte a furcsa ajándékot, de mégiscsak hazavitte, és este az asztalra tette. Amikor másnap reggel fölébredt - csodák csodája! - egy pár vadonatúj kötött harisnyát taíált az asztalon. Azt sem tudta, hová legyen a csodálkozástól; másnap este megint az asztalra tette az öt kötőtűt, s reggel ismét ott talált egy pár új harisnyát. Akkor ötlött csak eszébe, hogy ez a jutalma, amiért a beteg cicán megesett a szíve. Minden éjjel kirakta ezentúl az asztalra az öt szorgalmas kötőtűt, s azok addig kötögettek, amíg mindenkinek jutott harisnya a családban. Rácz Noémi Illusztrációja Azután már eladta az asszony a sok harisnyát, és gond nélkül éltek, míg csak meg nem haltak.
