Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-23 / 43. szám
Szlovákiai magyar családi magazin Riport Mi jól kijövünk mindenkivel, nemcsak családon belül, a falubeliekkel is. Nagyvilág Néhány turista értetlenül nézte, mi érdekeset látok egy házfalon. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. október 26-tól november 1-ig Általa tanulhattuk meg (ismét) a kis népek kiszolgáltatottságát Az eldugott, a leföldelt forradalom Kövesdi Károly _____________ Ne héz megmondani, mit adott nekünk, mai középgenerációnak (ráadásul „cseszkómagya- roknak”) a magyar forradalom. Tulajdonképpen majdnem semmit, hiszen akkoriban születtünk, amikor végképp meghalt a szabadság. Amiről azt is szokás mondani, hogy a vég kezdete volt - mármint a Birodalom szempontjából. Hát jó Sokkal reménytelenebb és kilátástalanabb volt az áldozatuk. soká agonizált. Volt rá ideje, hogy átmossa az agyunkat, hogy elhitesse velünk az ellen- forradalmat, kiexponálja a kommunista-lincselést, a hamis mártíriumot, s ami a legszörnyűbb, hogy belénkszivá- rogjon, az örökkévalóság rothadó bájával, a soha másképp ígéretével. Azzal, hogy sosem lesz szabadság, de mosolyogjunk hozzá. Azt sem tudtuk, mi az, hogy szabadság. Mert ahogy negyvennyolcról generációk álmodtak, s még száz év múlva is onnan számították az időt, úgy ötvenhatról nem szóltak esti kvaterkák a tűzhely mellett. Ötvenhatot kisöpörték a tankönyvekből, emlékét elföldelték, bekaparták, eldugták. Ötvenhatról nem voltak emlékeink, s amikor az atyáskodó Kádárt láttuk évtizedekig mosolyogni „odaát”, nem fájt semmi. Talán csak „nekik”, a határon túliaknak, közülük is azoknak, akiknek halottaik voltak. S ezek a halottak sokkal jobban fájtak, mint minden előzőek, mert ezek polgárháborús halottak voltak. Orosz puskától, magyar elvtársak akaratára. Számomra nem a politikusok a hősei ötvenhatnak, hanem azok a kölykök, akiket éjszaka ráncigáltak ki az ágyból, a munkások, akikre sortüzet nyitottak, vagy akik megöregedve, a mai napig elégtételfélére várnak. Mert senki sem liheg bosszúért, de azért illenék végre a helyükre tenni a dolgokat. Legalább néhány történelemórán foglalkozni vele nálunk is. Az aradi vértanúk mellé emelni ötvenhat vértanúit, áldozatait, mert nagyobb hősök voltak, hisz reménytelenebb és kilátástalanabb volt az áldozatuk. Ötvenhat volt a század egyik legnagyobb hazugsága. Általa tanulhattuk meg (ismét) a kis népek kiszolgáltatottságát. Pedig csak negyven éve történt, szinte tegnap. Mégis egy örökkévalóság telt el azóta. Soha ilyen hosszú, süket, reménytelen évtizedeket... Budapesti utcakép 1956. október utolsó napjaiból Archív-felvétel Vezércikk A nyolcadik parancsolat Fekete Marian ______________ Sz lovákiában a meciarista messianizmus szelleme kísért. A lakosság több mint egyhar- mada, idős kora és vallásos nevelése ellenére is, meg van győződve arról, hogy amit „pán Meciar povedaü” (Meciar úr mondták - így, királyi többesben) és tesz, az csak jó lehet nekik. Kishíján örömtüzek- kel ünnepük, hogy Meciarék megfosztották őket az állami vagyon magánosításában való részvételtől. Nem gond, nem fáj. Az sem baj, hogy Meciar, illetve a jobbkezeként működő titkosszolgálat olykor túllépi a hatáskörét. Félreértés ne essék, nem a köztársasági elnök fiának elhurcolására célzunk, hanem csak egy olyan egyszerűjegyzőkönyvekkel is bizonyítható tényre, hogy a kormányfőhöz túlságosan közel álló Iván Lexa ügynöke nemrég, fontos állami érdekekre hivatkozva, megpróbált nyomást gyakorolni egy bíróra, hogy hivatalosan is lehallgathassa a püspököket. Az újabb, a hónap elején kirobbant botrány nem áll messze a korábbaiktól. Meciar a saját hívői előtt tartott csütörtöki misén azzal bírálta az Egyház képviselőit, Korec bíborost és Rudolf Balázt, a Szlovákiai Püspöki Konferencia elnökét, hogy a hívők előtt elhallgatták azokat a vatikáni leveleket, amelyek tartalmáról neki pontos tudomása van. Az egyház, a püspökök kara sajnos reagált a kommunista, járási SZISZ- vezér, Moszkvában pedig ki tudja milyen kiképzést nyert funkcionárius vádjaira. A válasz meglehetősen tömör volt: volt itt már egy olyan császár, aki azt is meghatározta, hány gyertya éghet egy oltáron. Egyébként a Meciar által emlegetett két levelet (a Szentatya levelét Korec bíborosnak, és Sodan bíboros vatikáni államtitkár Rudolf Baláznak címzett levelét) július 11-én adta át Pozsonyban Luigi Dossen apostoli nuncius, és még aznap elfaxolták az összes szlovákiai püspöknek. Báláz püspök egyébként külön hangsúlyozta, hogy magánjellegű levelekről, és nem a hívőkhöz intézett üzenetekről van szó. A kormány szóvivője akaratlanul is ezt erősítette meg, amikor a levelekből idézett. Meciar ennek ellenére továbbra is kitart amellett, hogy ez a levél nem a címzetteknek szól, hanem a nyilvánosságnak. Október 11-én is erről monologi- zált a szlovák rádióban. Nagyon meggyőzően. Udvari lapja, a Slovenská Republika viszont elkövette azt a hibát, hogy közölte ezt az ellentmondásokkal teli „eszmefuttatást”, hiszen maga Meciar kijelenti, hogy „nekik (mármint a bíborosnak, az érsekeknek és a püspököknek) szólt a levél”. Sok forrásból tájékozódó kormányfőnk viszont utal a levelek tartalmára is, merthogy az Egyház hagyományos tanaiból indul ki (, Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, az Istennek, ami az Istené”). Az Egyház tanaira hivatkozni fölöttébb furcsa mindezzel kapcsolatban. A tízparancsolat a tanok fölött áll, a nyolcadik parancsolat pedig kimondja: Ne lopj! Nem merem azt állítani, hogy Meciar ellopta a vatikáni leveleket. Maga Meciar is azt mondja, nem az a fontos, hogyan jutott ő a levelekhez (pedig ez borzasztóan sok embert érdekelne), tény viszont, hogy valaki ezt helyette megtette. Más kommentárokban arra utalnak, hogy a Szentatya az utolsó szlovákiai látogatásakor azt üzente nekünk, ne féljünk. Meciar minden törekvése arra irányul, hogy féljünk. Ezért kell elővenni a vatikáni leveleket, ezért kell módosítani a büntető törvénykönyvet, ezért kell új törvényt hozni az alapítványokról... Á félelemről Szent János apostol ír az első levelében: „a félelem gyötrelemmel jár; aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben”.
