Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-16 / 42. szám
Politika 1996. október 16. 3 „Egyeseknek fogalmuk sincs arról, mi a különbség a radikalizmus és a szélsőség között” A koalíció nem ígérgetett A csehek nem követik Szlovákiát Archív-felvétel A cseh alkotmánybíróság szerint: Nyelvi szabadság van P. Vonyik Erzsébet A Vasárnap 38-39. számában közöltük Soóky László: Cifra nyomorúságunk című írását, melyben a szerző a Magyar Koalíció címére tett néhány bíráló megjegyzést. Bugár Béla, az MKDM elnöke reagálását követően az alábbiakban Duray Miklós, az Együttélés PM elnöke válaszol lapunk kérdéseire. Egyetértek azzal, hogy a sajtóban helye van a bírálatnak, de ellenkezik a tisztességgel, ha az elemzés, a bírálat nem korrekt, vagy ellentmond a valóságnak, így tudok tekinteni arra, ami a Magyar Koalícióval kapcsolatban megjelent a Vasárnapban. Furcsa, hogy nem azt bírálják, amit valóban bírálni lehetne és olyasmit vetnek a szemére, ami kívül áll a lehetőségem. Miért bírálható a koalíció? A koalíció programja szerinti határozottabb előrehaladás hiánya miatt, a bizonytalankodásokért, amikor biztosabban kellene lépni. A nyelvtörvény és a közigazgatási törvény esetében hosszú ideig tartott, amíg a koalíció eldöntötte, mit is fog lépni. Lehetne kritizálni amiatt is, hogy valóban nem jelenít meg egy közösen elfogadott jövőképet a felvidéki magyarság előtt. Ezért elmarasztalható a koalíció, de nem amiatt, hogy miért nem privatizált. Mi gátolta azt, hogy a területiközigazgatási törvény vitája előtt időben letegyék a saját elképzelésüket? Nem akarok vájkálni a koalíció belső életében, de tény, hogy sok esetben egyesek felkészületlensége tesz bizonytalanná néhány koalíciós lépést, vagy késlelteti a kibontakozást. A koalíció néhány bizonytalankodásához hozzájárult az Új Szó is. Az 1994-es komáromi nagygyűléssel kapcsolatban például a lap ugyanazon újságírójától néhány hónapon belül háromszor vagy négyszer is olvastam teljesen más álláspontot mondjuk az autonómia-törekvésekről, az önkormányzatiságról, vagy a nagygyűlés dokumentumaival kapcsolatban. Ez demoralizáló hatású az olvasó és a választópolgár számára, s valahol visszavetítődik a koalíció belső életében is. A szerző szerint a koalíció nem számol el azzal, mit tartott beválasztási ígéreteiből és mit nem. A koalíciónak nem voltak választási ígéretei, ellentétben a kormánypártokkal. A Magyar Koalíció programjában és célkitűzéseiben lefektettünk viszont egy irányvonalat, amit követni akartunk, függetlenül attól, hogy ellenzékben leszünk- e, avagy a kormánykoalíció tagjává váíunk, tekintve, hogy a koalíciós szerződés fogalmazásakor mindkét eshetőség fennállt. A bíráló a szerződésbe foglaltak teljesítésére gondolhatott... A koalíción belül ilyen szempontból mindenkinek nyugodt lehet a lelkiismerete, attól függetlenül, hogy esedeg vannak nézetkülönbségek, mert a koalíció programja gyakorlatilag a tevékenyéget áthatja, hiszen a benne lefektetett elvek alapján nyilvánulnak meg a koalíciót alkotó pártok és politikusai. Legfeljebb árnyalati, hangsúlybeli különbségek vannak. Számos megosztási kísérlet volt a szlovák pártok részéről. Ezeket hogyan sikerült a koalíciónak kivédenie? Nem vettük fel a harcot. Még ha úgy is néz ki, hogy egyesek meginogtak, a megosztási kísérletek sikertelenek voltak. Ha eredménnyel jártak volna, akkor a koalíció már nincs együtt. Én inkább azt a kérdést tenném fel önmagámnak meg a választópolgárnak is, vajon ugyanilyen sikeres lesz-e ez a Magyar Koalíciónak nevezett társaság akkor, amikor egy új választójogi törvény kapcsán majd felvillantják azt a lehetőséget, hogy a koalíció valamelyik pártja akár egyedül is bejuthat a parlamentbe? Úgy vettem észre, hogy egy ilyen reményfelcsillantást már az Új Szó a címlapján is hozott, az MKDM irányában. Az MKDM elnöke kizárta ezt az eshetőséget... Remélem, hogy változatlan ez az álláspont, mert a józanság azt diktálja, hogyan nem lehet ilyen, sőt a józanság azt követelné, hogy a koalíciót átalakítsuk unióvá. Egy jogi alanyként könnyebben tudnánk felvenni a versenyt bármilyen viszontagságokkal szemben az élvonalban maradásért. Három különböző beállítottságú párt lépne szorosabb szövetségre. Ez mennyire lehet akadálya az unió létrejöttének? A többszínűség nem lehet akadály. Általában olyan pártok lépnek unióra, amelyek nem egyformák, de van köztük hasonlatosság, ami itt is fennáll. Szlovák körökben Önt gyakran minősítik radikális nézeteket valló politikusnak, sőt olykor magyar helyzetelemzők is előszeretettel egyetértenek ezzel. Egy napon említik Slotával... Ezzel kapcsolatban csak annyit: én a parlamentben még sosem ordítottam senkire, hogy gazember, viszont liberálisnak tekintett szlovák képviselőtársaim szájából ez elhangzott. Sohasem tettem a parlamentben, sem másutt Slota és Móric képviselőktől megszokott kijelentéseket. Érdekes módon ezeket nem minősítik szélsőséges, vagy radikális kijelentéseknek. Az az érzésem, hogy azoknak, akik velem kapcsolatban ezt mondják, halvány fogalmuk sincs a radikalizmus és a szélsőség fogalmáról. A politika-történetből is nagyon jól tudjuk, hogy míg a radikalizmus a problémákat vertikumában szemléli, a fának a gyökerétől a komájáig látja a növényt, addig a szélsőséges csak egy szeletet lát az egész problémából, de valamilyen jobb, vagy bal szélsőség szempontjából. Ez olyan alapvető különbség, hogy a kettőt egy személlyel kapcsolatban említeni a teljes hozzá nem értésről tanúskodik. Bírálói meggondolatlannak is minősítik egyes kijelentéseit, amelyek olyankor hangzanak el, amikor ígéretes szlovák - magyar ellenzéki együttműködés van kibontakozóban. Mondjam azt, hogy még ígéretes tulajdonképpen sosem volt? Mert bármilyen biztatóan indult is a tárgyalás, sosem zárult igazi eredménnyel, függetlenül attól, hogy én előtte mondtam-e valamit vagy sem. Soha nem az én kijelentéseim voltak ennek az elrontói. Tessék végigelemezni eddigi beszédeimet, nyilatkozataimat; ezekben csak a beteg fejűek látnak veszélyt, vagy kivetnivalót. Akik normálisan gondolkodnak, értik, miről van szó... (Az interjút következő számunkban folytatjuk) A znojmói városi tanács tavaly februárban adott ki egy rendeletet, amely arra kötelezett mindenkit, hogy a városban lévő közfeliratoknak cseh nyelvűek- nek kell lenniük. Ha valaki kétnyelvű közfeliratot kívánt volna elhelyezni, akkor először csehül kellett volna kiírni a szöveget, míg a másik nyelvű feliratot kisebb betűkkel és a cseh felirat alatt lehetett volna elhelyezni. Az idegen nyelvű feliratot előzőleg még a hivatalokkal le kellett volna ellenőriztetni. Az osztrák határhoz közeli Znojmo város vezetése a német, illetve a Mladá Fronta Dnes: Szerencsére már a múlté a znojmói városi tanács döntése. Az alkotmánybíróságnak végül is nem volt nehéz dolga, mert Csehországban nem létezik semmiféle nyelvtörvény, amely az embereknek előírná, hogy mit és hogyan írhatnak ki házaikra. Szerencsére! Az alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek találta és hatályon kívül helyezte Znojmo tanácsának rendeletét arról, hogy a városban minden közfelirat csak cseh nyelvű lehet. Nem nehéz megérteni a znojmói polgárok érzelmeit, akiknek nem tetszik, hogy naponta olyan cseh vendéglőkkel találják magukat szembe, amelyek homlokzatán német feliratok ékeskednek. Nagyon veszélyes lenne azonban, ha az ilyen érthető emberi érzelmeket azonnal tiltásokkal és szabályokkal próbálnák orvosolni. Teljesen hibás a znojmói polgár- mester álláspontja, miszerint „szabályozni kell az elfogadhatatlan feliratokat”. Természetenémet-cseh feliratok terjedését szerette volna meggátolni. A járási hivatal elöljárósága azonban nem tartotta helyesnek a városi tanács döntését, és az alkotmánybírósághoz fordult, hozzon döntést ez ügyben, mert hasonló nyelvi problémák más cseh-osztrák, illetve cseh-né- met határ menti városokban és falvakban is megjelentek. Az alkotmánybíróság szerint Csehországban nem létezik törvény, amely előírná, milyen nyelvűek legyenek a közfeliratok, ezért minden kizárólagosságra törekvés alkotmányellenes. sen elfogadhatatlan lenne az olyan felirat, amely a drogfogyasztást, a rasszizmust vagy az erőszakot propagálná, még ha németül is lenne. De az állampolgárok viselkedését, ezúttal szabad nyelvhasználatát, csak akkor lehet szabályozni, ha arra törvényes keretek vannak. Nagyon jó, hogy a kommunistákon kívül Csehországban eddig még senkinek sem jutott az eszébe Szlovákia mintájára nyelvtörvényt elfogadtatni. Egy ilyen törvény ellentétes lenne a szólás- szabadsággal. Elképzelhető azonban, hogy az alkotmánybíróságnál mégis támogatásra találna, s így a „szabályok” hívei törvényes alaphoz jutnának. Az viszont bizonyos, hogy egy ilyen esetben a „szabályok” nem maradnának meg a feliratoknál, hiszen a kommunistáknak már most sem tetszenek az idegen nyelvek az iskolákban, s következne a zene, a film... Az eredmény nacionalizmus, a kulturális elszigeteltség lenne. „Nem azt bírálják, amit bírálni lehetne” Prikler László felvétele Nem kell nyelvtörvény! Vonal alatt Félreértelmezések színjátéka Fekete Marian Nemzetközi szinten is konfliktust okozott az állami felségjelekről (szimbólumokról) szóló, szeptember 17-én a szlovák parlament által jóváhagyott törvény. Politikusok, újságírók nyilatkoztak és tudósítottak (félre). Beleképzelték, belegondolták a törvénybe azt, ami egyszerűen nem található meg benne. Belemagyarázták, hogy itt már nem lehet eljátszani Csajkovszkijnak a Marseillaise-t és az orosz himnuszt ötvöző zenekari művét, sőt Freddy Mercury, illetve a Queen együttes egyik leghíresebb művét, az angol nemzeti himnusz hetvenes évek elején készített rockosított változatát (Good Savé the Queen) anélkül, hogy meg ne hívnánk egy külföldi küldöttséget, amely előtt ez lejátszható, eljátszható lenne. Jókora túlzás, a törvény hihetetlen félreértelmezése volt az a gondolat, hogy Csajkovszkij valamely zeneművének minden egyes előadásához feltéüenül szükség lenne francia és orosz hivatalos küldöttségeket prezentálni, esetleg hivatalos angol küldöttséget meghívni minden egyes diszkóba, ahol a Queen at the Opera c. lemezről közkívánatra elhangozhat az „Isten, óvd a királynőt!”. Mindmáig nem tudom, ki képzelte bele a törvénybe az ilyen rendelkezéseket, ki fújta fel ezt az ügyet. Az aggályok nyilván abból eredtek, hogy a magyar nemzeti himnusz éneklése vagy játszása már 1989 után nagyon sok olyan sovinisztát bántott, akik 1945-ben földönfutóvá tették az itt élő magyarokat, akika falvakba, járásokba helyezett komisszárként válogatták ki azokat a családokat, akikkel szemben a be- nesi konfiskálási dekrétumokat sürgősen végre kellett hajtani. A kommunista pártállam bukása utáni általános eufóriát, az akkori VPN (Nyilvánosság az Erőszak Ellen) és a Független Magyar Kezdeményezés által felvázolt együttélési, megbékélési törekvéseket zavarták meg azok, akik a magyar nemzeti himnusz eljátszása miatt képesek voltak éhségsztrájkot kezdeni (amit akkoriban a ma már liberális színekben tetszelgő szlovák újságírók is egészen nagy és kivételes előszeretettel tálaltak fel, ületve kommentáltak). Néhány évvel később Romániában hoztak törvényt az úgymond idegen országok zászlajának használatával, himnuszának éneklésével kapcsolatban. Meghatározták egyben azt is, hogy kit és hány évi szabadság- vesztéssel lehet sújtani azért, ha elénekli a magyar himnuszt vagy kitűzi a magyar nemzeti zászlót. A Slovenská republika jegyzetírója (valamilyen, jef ’ szignó alá rejtező szerző) akkoriban követendő példaként ismertette a román törvénykezést. Nyilván a román példa hazai népszerűsítése is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar közvélemény bizalmaüanul fogad bármiféle himnusztörvényt. Ezzel szemben a törvény vonatkozó rendelkezése úgy szól, hogy „más állam himnuszát eljátsszák, ha a hivatalos küldöttsége megjelenik”. Ajogszabá- lyok értelmezésének egyik alapvető szabálya, hogy a jelen időben megjelenő mondat, rendelkezés valójában utasítás. A fenti rendelkezés tehát csak annyit jelent, hogy ha Szlovákiában valahol megjelenik egy idegen állam hivatalos küldöttsége, akkor ennek az államnak a himnuszát feltétlenül el kell játszani. Ez a rendelkezés egyáltalán nem szól arról, mikor, ki és hogyan élvezheti a nemzeti himnuszt. Ez a törvény egyszerűen nem tiltja azt, hogy szilveszter éjszakáján vagy március 15-én, netalántán a szlovák rádió magyar adásában naponta is elhangozzon Kölcsey verse és Erkel dallama. Sokkal nagyobb baj számunkra az, hogy néhány nemzetieskedő hivatalnok abból kreált nemzetközi botrányt (amely egyébként a szlovák külügyminisztériumnak is fölöttébb kapóra jött), hogy közülünk sokan nem tudnak törvényt olvasni.
