Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-09 / 41. szám
Kultúra 1996. október 9. Lipcsey György dunaszerdahelyi kiállítása azt sugallja, az élet védekezik Óv bennünket az értelem Napjaink nem a szépség romantikáját nyújtják Fotó: Somogyi Tibor Tallosi Béla ________________ Tíz évvel ezelőtt mutatkozott be Lipcsey György önálló kiállítással Dunaszerdahelyen. Most az eltelt tíz év alatt született új szobraival, domborműveivel jelentkezett a Csallóközi Múzeumban. Mit hozott az eltelt tíz év, vagyis milyen különbséget láthat a közönség az előző s e mostani kiállítás között? - kérdeztük Lipcsey Györgytől.- Bár formailag sokat változtak a szobrok, a folyamatosság megvan. Azt hittük, a politikai fordulás megváltoztatja az életünket, de a lényegen nem sokat változtatott. A művész a fordulat előtt sem alkothatott másképp, mint most, különben nem lett volna őszinte. Parasztfigurákat faragtam, pedig a szóéiban tulajdonképpen már nem is léteztek. De akkor úgy láttam, hogy magyar közösségünk problémáit a parasztember figurájával lehet a leginkább kifejezni, hiszen mindenki ott ismert a legjobban magára, még az értelmiség is megtalálta benne magát egy bizonyos fokig. Aztán én is elmentem más irányba, mert bár a parasztfigurába is sok mindent bele lehet sűríteni, de a paraszti létben van egy bácsika meg egy nénike... a vüág viszont nemcsak ebből áll. Ezen a területen nagy lehetőségeket már nem láttam. S azok a formák sem voltak szinkronban a kor szellemével. Figyeltem az új formanyelvet is, és egyre inkább felismertem, hogy azon a nyelven sokkal többet bele lehet vinni életünkből a szoborba, s a néző sokkal többet megtalálhat benne, mert a modem forma lehetőséget ad a továbbgondolásra. Különböző fémek, összepréselt autók, újságpapír, sőt még a szemét is bekerült alapanyagként, üzenetközvetítőként a művészetbe. Vannak korszak- alkotó művek, amelyek bizonyítják, ezeknek az anyagoknak is ott a helyük a művészetben, mert az alkotó ki tudja fejezni velük a mai kort. Más kérdés, hogy ez mennyire tetszik. Nem tudom megítélni, mennyire fognak tetszeni a szobraim, ugyanis azok nem szépek. Nem is azért készültek, hogy szépek legyenek. Hiszen mai életünkből az emberi testen, az őszinte emberi érzéseken, a szerelmen kívül sok szépet nem nagyon lehet megfogalmazni. Mindennapjaink már nem tudják nyújtani a szépség romantikáját. A szépet kereső emberek ezért nemigen látogatják a kortárs művészet kiállításait. Az én szobraimra is rákerült az újságpapír. Maga a betű sokat elárul korunkról, sőt a nyomtatott papíron ott az üzenet is. De ahhoz, hogy az újságpapír milyen funkcióban van jelen, mindig maga a szobor a kulcs. Madáralakkal társítva jelképezheti a hír teijedését, de akár arról is szólhat, hogy a háborúk a mé- deákban dúlnak. Üzenheti akár azt is, hogy ma már olyan fejlett színvonalú az információ-közvetítés, hogy bárhol élhet az ember, akár a legkisebb tanyán, oda is eljut minden hír, újdonság. Lehet, hogy épp ez fogja megmenteni a várost. Mert az embernek nem kell majd attól tartania, amitől még pár évvel ezelőtt is, hogy aki vidéken telepszik le, az elássa magát. Ezért aztán nem fog menekülni, beköltözni a városba. De nem muszáj üyesmikre sem gondolnunk: a fának az újságpapírral való társítása bemutathat csak egy érdekes felületi megoldást. Bármennyire is változott a formanyelvem, én azért megmaradtam a természet elemeinél. Szobraim között sok a kőből vésett fa és a madár. A faformával olyasmit is ki tudok fejezni, amit emberi alakkal nem. A fa tulajdonképpen egy felkiáltójelszerű forma, ami, mint egy feltartott ujj, arra figyelmeztet, hogy itt vagyunk. Itt vagyunk mint nemzet, közösség. A fa ugyanakkor nagyon hasonlít az atombombához is. Tehát olyan forma, amely a veszélyt juttatja eszünkbe. Új szobraim jelentős része, ha nem is kimondottan az atombombára hasonlít, de spiccben végződik. S milyen tárgyak végződnek spiccben: a tű, a kés, amellyel szúrni, sebezni lehet. Azok a tárgyak, amelyek az emberben félelmet keltenek. A veszélyes dolgok ilyenek. Ami gömbölyű, s aminek nincs hegye, az általában kellemesebb érzetet kelt. De azt is megmutatom, hogy a fa is tele van tüskével. Az is bök, az is védekezik. Az élet védekezik, így van megteremtve a föld. Aztán van egy-két szobor, amely a természet megindulását, a rügyfakadást ábrázolja, vagyis azt, hogy a rügy is kitör valamiből, annak is rombolnia kell, hogy előjöjjön. Ez velünk is így van. Ha életben akarunk maradni, fönnmaradni, küzdenünk kell. Azt mondjuk, hogy civilizáltak vagyunk, de csak úgy tudunk megélni, ha... és most nem tudom, mi a legmegfelelőbb szó a rombolás, a gyilkolás helyett, mert ezek nagyon erős kifejezések... de kivágjuk a fát, megöljük az állatokat, hogy élni tudjunk. A fejlődés a rombolás útja. Az ember mindig kitalál valami újat, és a régit lerombolja. Háborúzik. Nem azért mert akar, hanem mert az érdekek parancsolnak. Ebbe a kisember persze nemigen lát bele. De az önpusztítás valamilyen formában mindig ismétlődik. Madarak a főszereplői Az utolsó vacsora című domborművemnek. Kemény, erős csőrű madarak, amelyek ránk hasonlítanak. De hogy ne tűnjek ennyire borúlátónak, rögtön hozzáteszem, van egy szobrom, amelynek az a címe, Burok. Ezzel azt akarom kifejezni, hogy mégiscsak van védelem, a burok megvéd bennünket. A burok, ami nem más, mint az emberi értelem. Mert végül is a kötődés jellemzi az életünket. A kötődés pedig kapcsolatokat jelent. A modern forma lehetőséget ad a továbbgondolásra. „Az önpusztítás valamilyen formában mindig ismétlődik.” Heti kultúra Pozsonyi kulturális napok Tizedszer rendezi meg a Cse- madok Pozsonyi Városi Választmánya a Városi Kulturális Napokat. Október 12-én- halálának 100. évfordulója alkalmából - a Stefánik utca 4. szám alatt Erkel László emléktábláját leplezik le. Ugyanezen a napon délután, a Kla- risszák templomában a Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának ünnepi hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők. Október 21-én a Ruzinovi Művelődési Otthonban az Ifjú Szivek Ghymes ének- és zenekarának új műsorára válthatnakjegyet az együttes kedvelői. November 6-án a Lili bárónő című nagyoperettet láthatja a közönség budapesti művészek előadásában. November 9-én magyar, szlovák és horvát la- kodalom bemutatása hagyományőrző együttesek részvételével, illetve táncház a Ruzinovi Művelődési Otthonban. 15-én a Kormorán étteremben pozsonyi Magyar Duna Bál - jótékonysági céllal. Könyvespolc A Honismereti Kiskönyvtár sorozatból Nyilván olvasók is felfigyeltek már a Honismereti Kiskönyvtár sorozatra, hiszen az idén egyre-másra jelentek meg csinos kis kötetei. Az 1995-ben Szénássy Árpád által létrehozott sorozat nem kis feladatra vállalkozott, amikor egy-egy város, község nevezetességeit (rövid történetét, néprajzát, kiemelkedő műemlékeit, ismert személyiségeit) tátja az olvasó elé. Röviden, közérthető nyelvezettel, mindenki számára olvasmányosan. Az egyes kötetek általában a helyi önkormányzatok megbízásából készülnek, s kiadójuk a Komáromi nyomda és Kiadó Kft. A kiadványok száma lassan az ötven felé közeledik, s ez is bizonyítja, hogy ez a tájainkon mindeddig páradan vállalkozás életképes és nagy népszerűségnek örvend. Legutóbbi kötetei közül is kiemelkedik az Ipolybalogot, Nemesócsát, a komáromi református kollégiumot, valamint a Komáromfüss látnivalóit bemutató kötet. Szerzőik közül (Csáky Károly, Szkuká- lek László, Szénássy Zoltán, Borsicky Judit és Alexander Resko) többen neves helytörténészek, szűkebb környezetük mindennapjainak avatott ismerői. így jóvoltukból az olvasó megismerkedhet többek között az ipolybalogi „királykoronás” templommal, a ne- mesócsai emlékparkkal és annak ökumenikus kápolnájával, Jókai Mór egykori iskolájával, valamint a Komárom- füssön eltemetett Szeder Fábián munkásságával. A sorozat egyes köteteit gazdag, egyben értékes fényképanyag teszi még színesebbé. ' (trugly) Az ipolybalogi „királykoronás’’ templom Regény A pokolból jelentkezem. Három nap veszteglés után jutottunk be Szarajevóba azzal a céllal, hogy beszámoljunk az itteni eseményekről. A stáb két fős és a TPF Televisiontől jöttünk. Túl vagyunk a hivatalos akkreditáláson és a szálláskeresésen. A tehetősebb tévések a Holiday Inn-ben rendezkedtek be, mert annak van „bombabiztos” bunkeré. Egyébként itt folyik az akkreditálás is. Ezen felül aláírattak velem egy nyilatkozatot, miszerint saját felelősségemre dolgozom a területen és halálom esetén senkit sem terhel semmi. Jó, nem?!... Én a lap aljára odafirkáltam, hogyha elhunyok, NEM kérem, hogy Szarajevó saját halottjának tekintsen, mert ez a tévétársaság úgyis megteszi... Mi nem vagyunk gazdagok, ezért magánháznál alszunk. Tehát ketten vagyunk, a csapat egyik felét Peter Chrom adja, ő szavakkal informál. Az én nevem pedig Lory Taylor. Operatőrvagyok. Arra hivatva, hogy .képekben rögzítsem azt az őrületet, amit Bosznia-Hercegovina képvisel. Innen írok neked. Délután van, szerb tüzérségi támadást várunk. Épp most hallgattak el a riadót jelző szirénák. Te még nem hallottál üyet... Hangosan sikít, s ha végDearSogyi Szarajevó ’93 Fajkusz Mária 1.rész re csend lesz - azonnal elszabadul a pokol. Ahogy most történik... Hatalmas robbanások rázzák meg a környéket, itt is, ott is felcsap a tűz. Emberek rohannak fejvesztve, nagy a hangzavar és kezd folyni a vér. Nem az enyém! Még nem... Állok a borzalom közepén és forgatok: micsoda képtelen, embertelen szituáció!... Négy perc után leállók és szólok Petemek, hogy csituljon, ennyit bírok...- Lory! - üvölt rám. - Fogod a kamerát és nyomulsz utánam, világos?! Nem érdekel, hogy nő vagy, azért fizetnek, hogy felvedd, amit látsz! Gyerünk!!! Nyomatékül megszorítja a csuklómat. Szép kis helyzet... Sogyi, ne ítéld el, háborúban vagyunk. Fél. Nem szól, de én látom a szemén. Három hete elhagyta a felesége. Ettől megvadult és kijött ide tudósítónak. Nekem néha úgy tűnik, hogy meg akar halni. Belemegy olyan helyzetekbe, amiből épeszű ember menekül, s persze magával cipel engem is... Azt kérded, félek-e? Igen, olykor nagyon félek. Már dolgoztam ezzel az eszelőssel Mostarban... Szorítom a kamerát és imádkozom... A háború tombolásán túl tanúja vagyok annak a kétségbeesett vibrálásnak is, ami uralja ezt az embert. A sors akaratából munkatársa lettem, életem a kezében van: oda kell mennem, ahova ő megy. Ha belerohan egy utcai tűzharcba, én is ott vagyok... Az én feladatom, hogy láttassam mindazt, amiről ő beszél. Sokszor hazardírozik az életével: vakmerőén áll a golyózáporban, markolja a mikrofont és tudósít... minden mondata a feleségének szól, bármit tesz - bizonyítani akar vele. Hiszi, hogy a nő látja őt. Hiszi, hogy haditudósítóként hőssé válik, s ettől majd rájön az a bestia, micsoda értéket dobottéi! Szánnivalószerep. Egyszerre akar hős és halott lenni. Igazából fel sem fogta, hogy háborúban van, nem érzékeli a körötte tomboló vérfürdőt. Frontszerte híres a hidegvéréről, de hidd el, ez csak a felszín. Mondtam már neked: fél. Valahol mélyen, a lelke egyik zugában tartja ezt az érzését, szüntelenül uralva, fogszorítva, hogy könny ne hulljon. Nem vesz tudomást a halottakról - ridegen átlépi őket. Nem idegesítik azok a bonyodalmak sem, amiket újságíróként él meg - arrogánsán visszavág. Nem érdekli az aknamező és nem ijed meg a tanktól. Csak egy dolog jut el a tudatáig: az orvlövészek hada! Keresi őket! Az egyik szarajevói fickót különösen „kedveli”. A férfi arcát még sosem láttuk, mert kendő takarja a szeme vonaláig. Egy panelház második emeletéről vadászik és hangosan felröhög, ha eltalál valakit. Egy éve próbálják pofán lőni - eredménytelenül. Nos, a kollégám ma ne- gyedszerf!) áll az ablaka alá hírt adni... nnek a dolognak külön koreográfiája van: társam kiszúrja, hogy a mi kis vadászunk munkaidejét tölti. Szép lassan, nyílt utcán a közelébe ballag, közben fütyörészik. Megáll, megvárja, míg feltűnik a puska csöve, és felinteget neki! S most kapaszkodj meg: a pofa visszalenget!... Soha, egyetlenegyszer sem lőtt ránk, pedig két hónapja is itt voltunk. Tudod, mi nyíltan megyünk oda, ezt az őrültet viszont elöntötte a vadászösztön: csak arra tüzel, aki oson. Márpedig rajtunk kívül itt mindenki azt teszi. Fut, lopakodik és kúszik.... fut, lopakodik és kúszik. így lehet eljutni a lajtoskocsihoz vízért, élelemért, sokszor csak így vagy viszonylagos biztonságban. Képzelheted, mit adok én elő a több mint tízkilós kamerával... Általában Mostarban dolgozom. Ott látszik igazán, mi a háború! Szarajevó álomváros Mostarhoz képest! Ez utóbbi eleve kisebb, így szembetűnőbb a rombolás. De egyeznek a végeláthatatlan tragédiákban és az etnikai feszültségben. Rengeteg interjút készítettünk: sokan ismerik a hozzátartozójuk gyilkosát. Egyszer eljön a hivatalos béke, de micsoda bosszúhadjárat indul majd itt!... Szarajevó-viszonylag homogén - muzulmán lakossága szerb ostromgyűrűben van. Ezért innen nemcsak a hegyekben levő szerbekre lőnek, hanem például Szarajevó Grbavica nevű kerületére is, ahol ez az etnikum él. A múlt hónapban alig tudtunk kimenekülni onnan. Gyilkos indaként kúszik mindenfelé az ellenszenv, városból hegyre villan a gyűlölet. (folytatjuk)
