Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-10 / 28. szám
8 1996. július 10. Az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark üzenete: kötődni a kezdetekhez Mit szólna Darmo úr egy honfoglalási vetélkedőhöz? P. Vonyik Erzsébet Lajosmizsénél, valahol félúton Budapest és Kecskemét között lefékez az autóbusz karaván. A főút melletti pihenőhely parkolóját dugig megtölti a csaknem ötven autóbusz, amely a magyarok negyedik világtalálkozójának résztvevőit viszi a fővárosból Ópusztaszerre. - Fél órát időzhetünk itt, közli idegenvezetőnk. A losonci és füleki arcokról leolvasható a kétkedés: ezalatt a több száz ember a kávéját sem tudja kisorakozni. A kiszállás után el- oszlik az aggodalom, és jön az igazi meglepetés: nem lesz sor- banállás, hiszen a parkolóban rögtönzött sátortábor várja a több száz embert. Friss házipogácsa illata a levegőben, kóla, kávé, üdítők, sör minden mennyiségben. Öt földrész magyarjai sűrű kortyolgatások közepette azzal múlatják az időt, hogy a közelebb állók névkitűzőjét igyekeznek elolvasni: ki kicsoda, és honnan jött. Beszállás után a fő beszédtéma az, hogy milyen kevés közismert honfitársat fedeztek csak fel a tömegben. - A neves vendégeket nem busszal zötyögtetik, mondja valaki, s többen rábólintanak. így igaz, hiszen mire a buszkonvoj befut Ópusztaszerre, a Magyarok Világszövetségének vezérkara és a prominens vendégek már ott vannak. Akárcsak a televízió is: kamerával végigpásztázza a buszokból kikászálódó közmagyarokat. Újra sietni kell, hiszen pontban tízkor kezdődik az élő tévéadás az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkból. Az Árpád-emlékműhöz vezető utat a magyar történelem egyes korszakait felidéző „kosztümökbe” bújtatott apródok, huszárok, lovasok szegélyezik. Nők, férfiak, gyermekek a korhű öltözékekben. Csaknem minden ópusztaszeri lakos beöltözött ma, sőt egész családok pompáznak rojtos parasztingben, zsinórdíszes mellényben, nadrágban, húztak szőrcsizmát, kötöttek kardot, és tettek az öltözékükhöz illő fejfedőt. Az élő sorfal között haladva fokozatosan feltárulkoznak előttünk a több mint ötven hektárnyi kiterjedésű emlékpark jurtaszerű építményei, az első magyar országgyűlés helyszínének alapjai. A Feszty-körcsarnok a Feszty-körképpel. Egyes műértők szerint ugyan giccsízű alkotás a magyarok bejövetelének főbb mozzanatait ábrázoló hatalmas kör alakú festmény, ám rendkívül hatásos, hiszen a szemlélője nem tudja megkülönböztetni, hol ér véget a vászon, és hol kezdődik az előtér. „Kövek, cserepek, hagyományok. A földhöz kötött ember évszázados emlékei a mozaikkép alkotórészei. Ne csak nézd, kedves látogató, a megannyi látványt, hanem próbálj meg ma egy kicsit Árpád, egy kicsit földműves, egy kicsit erdész, egy kicsit tanító lenni, és akkor megérzed, hogy kik is azok, akik e földet lakják több mint ezer éve. Hogy az igazi nagy kincs az ember történelme, amelyet nem lehet semmi pénzért megvenni”, írja az emlékpark ismertetője. S ezzel egybecseng az egyik ünnepi szónok felhívása is, miszerint minden magyarnak legalább egyszer el kellene zarándokolnia Ópusztaszerre. Hogy átélhesse, amit egyik romániai kolléga így fogalmazott meg: ma úgy érezte magát, mint akit megcsapott a történelem leheleté. Fáradt, de sok élményt begyűjtött társaság tért vissza éjszaka Budapestre, köztük a szlovákiai magyar különítmény is csillebérci szálláshelyére. Ahogy én nevezem: a szlovákiai magyar gettóba. Egy rakáson lévaiak, Fülek és Losonc környékiek, kalondaiak és csallóköziek. A főváros feletti dombon a Normafa szomszédságában tökéletesen el vagyunk zárva attól a lehetőségtől, hogy este a társalgóban, vagy akár a szobákon romániai, kárpátaljai, szabadkai, netán „amerikás” magyarral vitatkozzunk, címet cseréljünk, egyszóval ismerkedjünk, kapcsolatokat teremtsünk. Igaz, másnap a kongresszusi központban van erre lehetőség, de többnyire mindenki az óráját nézi, siet, nem akar lemaradni egy- egy előre kiszemelt felszólalásról avagy műsorról. Rohan az ember az egyik bizottsági ülésről a másikra, nehogy lekésse Kupa Mihályt, Mádl Ferencet, Pozsgay Imrét, Lengyel Lászlót. Pedig a nagyteremben párhuzamosan zajló plenáris ülést is jó lenne végigülni, hiszen ki akarná elszalasztani Sütő András, Tőkés László, Csoóri Sándor felszólalásait, vagy akár Horn Gyula beszédét? A tízmillió magyar miniszterelnöke nem véletlenül gyűjtött be füttykoncertet és méltatlankodó morajlást. Amit mondott, nem elsősorban a teremben lévő, külföldre szakadt magyaroknak címezte, hanem saját hazai választóinak üzent. Kétéves kormányzás után törvényszerűen az a politikus szólalt meg belőle, akinek lassan már az újraválasztására kell gondolnia: ezért ígérte azt, hogy elsők a honi magyarok, s csak azután jöhetnek a többiek. Horntól ezt lehetett várni, ám némiképp megleptek Lámfa- lussy Sándor szavai. Bevallotta, ha nem olvasta volna Széchenyi Hiteljét, talán ma nem volna az egyik legelismertebb pénzügyi szakember Nyugat-Európában, s nem állhatna a frankfurti Európai Pénzügyi Intézet élén. Majd megint a teremben ülők elevenjébe találtak Tőkés László szavai arról, hogy a honi magyarok ne nézzék le az anyaországba látogató honfitársakat. Honi és külhoni magyar egyaránt felnézett az Ifjú Szivek remekbeszabott műsorára. A szűnni alig akaró taps után kínos jelenet következett. A színpadra rohant egy hölgy, elhadart néhány zagyva mondatot arról, hogy a minisztérium ezt az e- gyüttest betiltotta. A nézőtéren körülöttem értetlenül néztek egymásra az emberek, nem tudták mire vélni a történteket. Majd újra megjelent, helyesbítette az előzőleg mondottakat. Ám időközben teljesen kicserélődött a közönség, akik lélekben már arra készültek, hogy az aranycsapat tagjait láthatják a pódiumon, élükön Puskás Öcsivel. Tanácstalanul kérdezgették egymástól: ki ez a kirohanó alak, és mit akart? Mit mondjak: jó alapötlet pocsék kivitelezésben! Ha közvetlenül az előadás után valaki közérthetően ecseteli az együttes körül kialakult áldatlan helyzetet, talán még támogatót is sikerült volna szerezni. De így restelkedni kellett, s legszívesebben eltüntettem volna a zakómról a hovatartozásomról árulkodó névjegykártyát. Épp ez az ismertetőjegy segített ahhoz, hogy valakit megszólítsak, illetve megszólítsanak. Így kérdeztek rá romániai honfitársaim arra, hogy mi is a gond a nagy- kaposi honfoglalási emlékmű körül. Elcsodálkoztak, amikor nagy vonalakban vázoltam a Carno- gurskyék kavarta utólagos hisztériát. - Kolozsvárott sincs aranyélete a Mátyás-szobornak, vetettem közbe. - Nagy szálka Funar polgármester szemében - ismerte el beszélgetőtársam, majd az iránt érdeklődött, van-e a szlovák tévében magyar műsor. - Van, szombatonként szűk egy óra, feleltem kissé értetlenül. - Mit szólnának vajon a szlovák politikusok, ha a magyar műsor szerkesztői honfoglalásivetélkedő-so- rozattal emlékeznének a mille- centenáriumi évfordulóra? Nem tudtam mire vélni a kérdést, majd az erdélyi úr magyarázattal is szolgált: a bukaresti tévé magyar nyelvű műsorában márciustól késő őszig vetélkedő folyik a honfoglalás 1100. évfordulója jegyében, valamint hetente foglalkoznak ezzel a témával. Majd kertelés nélkül megkérdezte: - Önök eleve lemondanak ilyesmiről? Tényleg, mit szólna ehhez Darmo úr? Azóta is ez az eretnek gondolat motoszkál a fejemben: talán mégis meg kellene próbálni! Elsők a honi magyarok, s csak azután jöhetnek a többiek. Elhadart néhány mondatot arról, hogy a minisztérium ezt az együttest betiltotta Az Ifjú Szivek fellépésével egy időben még javában folytak az öt csoportban zajló szekcióülések, azonban a színpompás műsor kedvéért legalább egy negyedóra-félóra erejéig sokan bekukkantottak az ülésterembe, a többség pedig végignézte a szemet gyönyörködtető előadást. Az idehaza már többször bemutatott Életeink című összeállítás Budapesten is nagy sikert aratott. Kár, hogy nem egy előre átgondolt, közérthető módon hozták a nézősereg tudomására az együttes anyagi ellehetetlenítését célzó szlovák kultuszminisztériumi lépéseket, hanem olyan primitív módon, amelyért bizony pironkodhatniuk A IV. világtalálkozó ünnepélyes megnyitásának pillanatai. A pódium felett annak a 46 országnak a zászlaja, amelyből a magyarság képviselői eljöttek Budapestre, a szónoki emelvényen pedig Sütő András. A romániai magyar író köszöntőjében közreadta egyik kedvenc gondolatát, miszerint v lyes megismernünk egymás t teit, mert sokszor kiderül, egyet is érthetnénk a másik ményével. Csakhogy a mag) esetében Sütő szerint gyakrat dított a helyzet. Mihelyt rr metjük a másik ember néz
