Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-09 / 41. szám
Politika 1996. október 9. 3 Lenyeli Moszkva a NATO-bővítés békáját? Elúszó lehetőség Itt az utánpótlás. Ötéves kisfiú, a palesztin rendőrség egyenruhájának másolatában, de a rendőr papa igazi fegyverével. CTK/AP-felvétel Jeruzsálemi zsákutca Netanjahu alagútja Eltévesztették a címzettet A fiatalok politikai szervezeteinek képviselői felhívással fordultak az Egyesült Államok Kongresszusához, hogy értékelje át Szlovákiával kapcsolatos véleményét és országunkat sorolják be a NATO-bővítés első körébe bekerülő országok közé. Az aggodalom késztette őket erre, nehogy Szlovákia előtt bezáruljanak az európai biztonsági struktúrák kapui, mert egyedül ezek képesek garantálni biztonságát és szuverenitását. Annak ellenére, hogy megértjük a fiatalok aggodalmát, nyíltan meg kell mondanunk: a hazai politika alapvető megváltozásában látjuk annak garanciáját, hogy Szlovákia az európai struktúrák része lehessen. A Szlovákiát ezekbe a nyugati szervezetekbe elvezető alternatívát nem jelenthetik csupán apró kozmetikázások, hanem alapvető demokratikus fordulatra van szükség. ... Azt kérni az USA törvényhozásától, hogy álljon ki Szlovákia NATO-felvé- tele mellett, csak akkor lehetséges, ha egyidejűleg kérjük a szlovák kormányt is, hogy halogatás nélkül teljesítse a NATO és az Európai Unió által megszabott feltételeket. Olyan helyzetben, amikor a kormányzati hatalom egyenesen kihívóan folytatja az említett szervezetekben érvényes elvekkel ellentétes politikáját, a kormány magatartásával való egyetértés azonos lenne az érte viselt felelősség átvállalásával. Ezért a fiatalok levelét tulajdonképpen a szlovák kormánynak kellett volna címezni. (Az ellenzéki Demokrata Párt vezetőinek a fiatalokhoz intézett leveléből) Kell ez nekünk? Legyenek-e vagy sem atomfegyverek országunk területén? Létesüljenek-e külföldi katonai támaszpontok Szlovákia területén vagy ne? Lecseréljük-e katonaságunk hadfelszerelését és növeljük a más technikákra fordított kiadásokat ... amelyek hatalmasak lesznek, vagy elegendő lesz a jelenlegi technikai színvonal? Szükséges-e a fegyveres erők átalakítása oly módon, hogy katonáink bevethetők legyenek a Szlovák Köztársaság területén kívül is? (Vladimír Meciar kérdései a legutóbbi pozsonyi DSZM-míting résztvevőihez) P. Vonyik Erzsébet A NATO illetékesei tárgyalásokon és folyosói beszélgetéseken jelezték, hogy Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot tartják a tagságra érettnek, negyedikként pedig újabban Szlovéniát emlegetik Szlovákia helyett. Nem tévedésről van szó. Szlovénia valószínűleg lekörözi Szlovákiát, méghozzá azért, mert teljesíti a demokratikus viszonyok erősítésével és az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos elvárásokat. A mi belpolitikai helyzetünk viszont sok kívánnivalót hagy maga után. Nem újkeletű gond ez, amelyről nem tudott volna a szlovák vezetés. Erről szóltak a nyugati demarsok, ezt üzenték a pozsonyi kormány címére jó szándékú nyugati diplomaták. Kezdetben úgy tűnt, mintha a címzett nem értette volna a nyíltan ki nem mondott, de egyértelmű üzenetet: gond lesz a felvétellel, ha folytatódik mindenfajta másság lehengerlése. Egy kormány sem kedveli a kritikát, hátha még az egybecseng az ellenzékköveteléseivel! A szlovák kabinet nem volt naiv, amikor lesöpörte az asztalról a demar- sokat. Aki azt hitte, Meciarék nem értik az udvariasságra és be nem avatkozásra törekvő diplomatanyelvet, tévedett. Szándékosan nem akarta érteni, s mára világos, hogy miért. Nem akarta beismerni, hogy magatartása valóban az önkényuralom határait súrolja, s a demokráciát vágja sutba többségi diktatúrája, amit a külföld a demokratikus elvek megszegésének tart. Idejekorán kiviláglott, hogy ez a kabinet nem a NATO-tag- ság felé kormányozza az országot. A DSZM szeptemberi nagygyűlésén Meciar, a mozgalom vezére azt sugallta, hogy NATO-tagság esetén jönnek a nukleáris fegyverek. Itt tartunk, és egyre inkább úgy tűnik, lemaradunk egy talán soha vissza nem térő lehetőségről. Tudta ezt a kormány, mégsem csipkedte magát. Talán azért, hogy Moszkvának tetsző dolgot műveljen. Pedig tudhatja, hogy Jelcin szívbaja miatt milyen bizonytalan a helyzet és kockázatos dolog az „akkor kellünkmajd aKeletnek” elvet vallani. A Jelcin helyére törő Lebegy tábornok a múlt héten ezt nyilatkozta: „Megtaláljuk a módját, miképp csapjunk oda egy jó fájósat a NATO-bővítés fő szószólóinak.” Okkal tartanak a nagy keleti „testvér” befolyásától és igyekeznek a NATO védőernyője alá a posztkommunista országok. Az utóbbi esélyétől esünk el, ha nem változik radikálisan a szlovák politika. A parlamentben történtek arra vallanak, hogy a kormánykoalíció keményen konzerválja az eddigi állapotokat, így aztán logikus, hogy azt mondja a német parlament védelmi bizottságának elnöke, hogy az elégtelenül fejlett demokrácia, az ellenzéknek biztosított kis mozgástér és a nemzetiségi politika miatt Szlovákia a bővítés második körébe csúszhat át. Idézhetjük az amerikai védelmi minisztert is: a NATO- felvétel első jelöltje Csehország, Lengyelország és Magyarország, később Szlovákia is - esetleg. Az ellenzék szerint a kormánynak vállalnia kell majd a felelősséget a kimaradásért. Körvonalazódik, hogy Meciar ez alól hogyan akar kibújni: egy megmanipulált referendumon a néppel akarja kimondatni: nem kérünk a NATO-tagságból. GörfölZsuzsa Olyan kép alakulhatott ki az elmúlt hetekben, hogy Izrael az egész közel-keleti térség kétségkívül legérzékenyebb pontján, az osztatlan fővárosává nyilvánított Jeruzsálem arab részében fekvő Templom-hegy alatt épített egy alagutat, s ezzel alaposan felbosszantott minden arabot. Szó sincs erről. A viszály ala- gútjának első része egy boltozatos pincerendszer, amely még a XIV-XV. században épült. A múlt században találta meg egy brit régész, de ásatásokat nem végzett, mert nem akarta provokálni az arabokat. Megtették ezt az izraeliek az 1967-es győztes háború után. Van egy második szakasz is, ezt tíz éve alakították ki egy ókori vízvezeték helyén. A harmadik, egy mindössze tízméteres szakasz - az egész alagút hossza kb. 400 méter - az igazi botránykő: ezt az éj leple alatt fejezték be a közelmúltban, s a Siratófalnál kezdődő járatot kivezeti a Via Dolorosára, Jézus Krisztus Keresztútjára. De közben áthalad az Al-Aksza mecset és a Szikla-dóm alatt, melyek Mekka és Medina után az iszlám legszentebb helyei. Hiszen a Korán szerint innen szállt fel a mennybe fehér lovon Mohamed próféta. Tudva mindezt, valóban érzéketlenségre vall az alagút megnyitása. Pedig már januárban kész volt, éppen csak a kapu hiányzott. Csakhogy Simon Pe- resz, Izrael akkori munkapárti miniszterelnöke lemondott a megnyitásról, még ha a kijárat az eddigi évi 70 ezerről duplájára emelhette volna az alagútba látogató turisták számát - no meg a bevételek nagyságát. Pe- resz azonban úgy vélte, hogy fontosabb és hasznosabb a békesség a palesztinokkal. Nem úgy a jobboldali Likud-ve- zér, Benjamin Netanjahu, aki hajszálnyi győzelmet aratott a parlamenti választásokon, de korszakos változásokat tervezett. A befagyasztott békefolyamatvolt a kezdet, az alagút megnyitása a folytatás. Az első lépés - még ha sokkal nagyobb is a jelentősége - nem volt meglepetés, hiszen ez volt Netanjahu választási ígéreteinek alfája és ómegája. Ebben az összefüggésben az alagút megnyitása röviddel azután, hogy fogadkozása ellenére Netanjahu mégiscsak kezet fogott Arafattal, nem mást jelentett, mint színtiszta provokációt. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy Izraelben gyakorlatilag ugyanannyian vannak a megegyezés, mint Nagy-Izrael hívei. Nem is szólva arról, hogy a lakosság közel háromnegyede éppen provokatív jellege miatt helytelenítette az alagút megnyitását, így vált az alagút, melyet turistalátványosságnak szántak, Netanjahu számára zsákutcává, amelybe a realitások iránt érzéketlen, erőfitogtató politikája hajszolta. Meg az a hiú ábránd, hogy békét teremthet Izrael számára, s cserébe semmit sem kell adnia. Ján Lupták munkáspárti vezér Meciarék második-koalíciós partneréhez, Ján Slotához hasonlóan nyíltan vallja: nem kér a NATO-tagságból Méry Gábor felvétele Újabban Szlovéniát emlegetik Szlovákia helyett. Népszavazással akarják elutasíttatni aNATOtagságot. Az alagút- nyitás színtiszta provokáció. Vonal alatt Mi van még a tarsolyban? Szűcs Béla Alkotmányunk szerint Szlovákia nemzetállam, amelyben minden állampolgárt egyformajogok illetnek meg. De akkor minek a megkülönböztető jelző, amely a világ majd minden országának alkotmányából hiányzik? Ha nálunk nem élne közel egymillió különféle nemzetiség, ami az ország lakosságának egyötöde, talán még érthetőbb lenne ez a vitathatójelző, azonban az egyesülő Európában így is elavult és felesleges. De nem így látják a legszlová- kabb szlovákok, a nacionalisták. Ők az alkotmány biztosította egyenlőség mellett is kitalálnak újabb és újabb megszorító, korlátozó, sokszor sértő intézkedéseket, amelyek éltetik a feszültséget. Nemrég az állami szimbólumok, a himnuszéneklés körül kavartak vitát, a múlt héten pedig betiltották, hogy a képviselők anyanyelvükön szólalhassanak fel a parlamentben. Igaz, eddig sem éltek ezzel a lehetőséggel, azonban biztos, ami biztos, a nemzetállam apostolai most törölték az ezt engedélyező parlamenti rendszabályt. Nem tudni, holnap mi következik. A túlbuzgó hazafiaknak bizonyára van még a tarsolyában egy sor hasonló intézkedés. Ez a nemzetállam logikája. Az itt élő nemzetiségek pedig lép- ten-nyomon kénytelenek védekezni, a világ demokratikus országaiban élők mindennapjaira gondolni, ahol senkit sem érdekel mások nemzetisége, szokásai, ünnepei. Mindenki olyan himnuszt énekel, amilyet csak akar és olyan címert tűz ki, amilyen jólesik. Ezek a nemzetállami törekvések azonban éberen tartják a magyar kisebbség védekező, fennmaradási ösztöneit. Nem provokációkkal, tüntetésekkel válaszolunk, hanem nemzeti identitásunk fokozott ápolásával minden szinten, minden régióban, még a legkisebb magyar településeken is. Legfőbb ideje, hogy kulturális szervezetünk, értelmiségünk, fiatalságunk mindenütt terjessze kultúránkat, teremtsen pódiumot a magyar szónak, dalnak, irodalomnak, zenének és műsoraikra mozgósítsák a lakosságot. Hogy a nemzetállam ne tudja a perifériára szorítani kultúránkat, hogy a magyar szó ne csak családon belüli nyelvvé szoruljon vissza, hogy a magyar falvakban éljen és viruljon anyanyelvűnk. Rendkívül nagy szolgálatot tesz a határon túli kisebbségeknek a Magyar Rádió, a tévé és különösen a Duna Televízió, amely rendszeresen foglalkozik műiden jelentős üggyel, ami nálunk történik. Ez azonban nem elég. Szívem mélyén örülök az Új Szóban megjelenő akármilyen apró beszámolónak, amely arról tudósít, hogy igen ritkán említett magyar falvakban szüreti ünnepséget rendeztek, megemlékeztek a honfoglalás 1100. évfordulójáról, körmenet volt a világháborús emlékműhöz, vagy éppen magyarországi szakember tartott előadást történelmünk nagyjairól. Ez az, ami élteti identitásunkat, amit képtelen a nemzetállam minden rafinált intézkedése megfojtani. Minden magyar szervezet tegyen valamit fennmaradásunkért, hogy jövőre már ne zárjanak be egyetlen magyar kisiskolát sem a szülők érdektelensége, a jobb érvényesülés csalóka reménye miatt. Legyen minden faluban pezsgő közösségi élet. A Csemadok e téren igen sokat tehet, megvannak hozzá az értékes tapasztalatai, hagyományai. De a magyar pártok és intézmények is fáklyavivők lehetnek. Ne hagyjuk nemzeti kultúránkat kiszorítani! Nekünk ugyan nincsenek olyan anyagi lehetőségeink, mint a nemzetállam intézményeinek, de van élni akarásunk és egy világszerte elismert anyanemzetünk, amellyel az integrált Európában kapcsolataink még jobbak, közvetlenebbek lehetnek. Az új Európa semmiképp sem a nemzetállami törekvésekre épül. Ne várjuk, hogy magyarságunkat valaki megőrzi helyettünk!
