Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-09-25 / 39. szám

1996. szeptember 25. Kópé Láng Etelka A szalmalány Apó bent üldögélt a szobá­ban. Kint hideg szél rohan­gált. Apró nyaláb szalmát ho­zott be, gondolta, felszítja vele a tüzet. Amint letette a szalmát a zsámolyra, zizegésbe kez­dett a szalma.- Ne rakj a tűzre engem, apó, hanem formázz belőlem egy szalmalányt. Apó forgatta a fejét jobbra- balra, és figyelte, szól-e még az a hang. Bizony újra megszólalt, és újra kérte apót:- Ugye, nem raksz a tűzre engem? Ugye, formázol belőlem egy szalmalányt? Apó akkor rátette a kezét a szalmakötegre, és ezt mondta:- Nem bánom, legyen belőled szalmalány. Aztán nagyon ügyesen for­mázta, csak formázta a szalmalányt. Végül egy mosolygós, hosszú hajú szalmalány állt előtte, kék szoknyában, fehér blúz­ban. Egyszeriben megváltozott apó élete. A szalmalány mindennap finom levest főzött. Kisöpörte a szobát. Kimosta apó ingét. Az udvaron is rend lett, tisztaság. A szomszédék legény fia szemet vetett a szalma­lányra. Hanem az anyja nagy ha­ragra lobbant, hogy az ő fia egy szalmalányt szeret. Addig-addig gyötörte, ve­szekedett vele, amíg a le­gény egy szép napon el­ment hazulról. Ment, csak ment a legény bánatában. Próbálta elfe­lejteni a szalmalányt, de mennél jobban akarta, an­nál nehezebben tudta ki­verni a fejéből. Egyik nap a mezőn pihent, egy búzatábla szélén. Egy­szer csak az ide-oda hajla­dozó búzából ilyen hangot hallott:- Fordulj vissza! Állj anyád elé, és mondd ki bátran: Nem szeretek senkit, se földön, se égen. Csak a szalmalány lesz az én feleségem! A legény megdörzsölte a szemét, hogy nem álmo­dik-e, de nem, mert a táj, a fák, a búzatenger mind azt súgta:-Fordulj vissza! A legény is úgy gondolta, hogy küzdeni kell azért, amit az ember el akar érni. Nem szabad lemondani, és nem szabad megfutamod­ni. Gyorsan fölpattant a földről, és sietős léptekkel hazafelé indult. Otthon anyja dúlt-fúlt, mérgelődött, ahogy a le­gényt meglátta:- Jobb lett volna, ha nem jössz vissza.- Miért ne jöttem volna, édesanyám, hiszen nem tettem én semmi rosszat!- Hát a szalmalány? Az ne­ked semmi! Ekkora szé­gyent hoztál a fejemre! Igaz, most már mindegy, tudd meg, a szalmalány halálán van.- Mit mond, édesanyám? Mi történt? Mondja el!- Téged keresett az este, mért már nem látott egy álló napig. Mondtam, ta­lán a padláson vagy. Ke­ressen meg ott. Égő gyer­tyát adtam a kezébe, hogy induljon máris. Alig tett pár lépést, a gyertyától tü­zet fogott a ruhája. Hogy egészen el ne égjen, leön­töttem egy vödör vízzel, attól pedig megfázott. Az­óta mozdulatlanul fekszik. Még a szemét se nyitotta ki. Apó mellette ül, és csak sír, sírdogál. A legény nem kérdezett többet. Egyenesen apóék- hoz rohant. Megállt a szal­malány ágyánál. Levette a kalapját. Senki nem szólt egy szót sem. Apó vigasz­talanul sírt. A legény anyja is odafu­tott, és ráförmedt a fiára:- Itt nincs semmi keresni­valód! A legény most körülnézett, és hangosan mondta: Nem szeretek senkit, se földön, se égen. Csak a szalmalány lesz az én feleségem! Abban a pillanatban kinyi­totta szemét a lány, és rá- mosolygott a legényre. Nem volt többé szalma­lány, hanem igazi gyö­nyörű teremtés. A legény ölelésre tárta a karját felé. Apó abbahagyta a sírást. Az anyja nyitva felejtette a száját a nagy csodálkozás­tól. Mikor végre mindent megértett, rohant haza, és hozzálátott sütni-főzni, la­kodalmi ebédet készíteni. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Dénes György Nem akart tovább menni az á-nál Az egyik gömöri falucskában esett meg ez a történet, abban az időben, amikor a tanítót még Mester uram­nak szólították. Tóth Péterné ténsasszony egy suga­ras augusztus végi napon így szólt fiacskájához:- No, Peti fiam, a jövő héten elvisz­lek az iskolába! Peti úgy meglepődött e szavak halla­tán, hogy földre huppantotta az ujjai között kapálódzó szarvasbogarat.- Bizony nem menek én! - mozdult meg benne az akaratos természet.- Pedig a tarisznyádat is megvarr­tam, amelyikben a könyveket meg az ozsonnát hordod. Nézd csak, ihol van, ni! - emelte föl Peti édes­anyja a fehér vászonzsákocskát. A fiú ábrázata fölragyogott:- Adja csak ide, édesanyám, felpró­bálom! Vállára kapta a tarisznyát, és kiper­dült vele az utcára. Büszkén muto­gatta kincsét a mezítlábas gyerkőcöknek.- Nézzétek csak, ezzel a tarisznyá­val menek az oskolába! A gyerekek sóvár szemmel bámul­ták meg Peti új tarisznyáját, amely körös-körül piros fonállal volt be­szegve. Szerették volna felpróbál­ni, de ő le nem vette volna a vállá­ról. Egy hét múlva aztán a kisfiút kézen fogta édesanyja, és elvitte a Mes­terhez. Peti nehéz könnyeket ejtett, de ott kellett maradnia a többi gyerek kö­zött. És teltek a napok, teltek a hetek. Már a novemberi levelek peregtek a fákról, amikor a Mester bekopog­tatott Peti édesapjához.- Baj van a gyerekkel - kezdte ko­moran.- Talán verekedett? - kérdezte Tóth Péter.- Nem, nem.- Vagy hazugságon kapta őt, Mes­ter uram?- Az sem.- Idétlenül viselkedett?- Dehogy.- Hát akkor mit csinált? - türelmet­lenkedett Peti édesapja. A Mester összevonta a szemöldö­két:- Mit csinált? Éppen ez az. Hogy eddig még semmit sem csinált. Már az ábécé közepénél tartunk, de Pe­tit még az á betű kimondására sem tudtam rávenni. Tóth Péter haragosan toppantott:- No megállj, te gézengúz! Rögtön bekiáltotta fiát az udvarról: -Te akasztófáravaló! - támadt rá szigorúan, és dühödten kérdezte:- Miért nem akarod te az oskolá­ban az á-t kimondani? A fiú néhány pillanatig meghu­nyászkodva hallgatott, aztán csak kibökte:- Azért, mert aztán a b-re fogna a Mester... Azóta járja a mondás: „Nem akart tovább menni az á- nál.” Zs. Nagy Lajos Nagymegyeri énekek Ezeket az énekeket a nagymegyeri magyar óvodások­nak írtam, mégpedig hálából azért, mert egyszer, nagy szomorúságomban, megvigasztaltak. A Vasút utcai kedves kis óvodásokról és óvó nénikről van szó - őket köszöntőm ezekkel a verssorokkal szeretettel. Nagymegyeri magyar vagyok Nagymegyeri magyar vagyok, Nagymegyerben merengek. Óvodánkon az ablakok ezüst fénnyel derengnek. Nagymegyerben a baglyok is magyar szókat huhognak. Udvarunkon a fűszálak - megyeriül susognak. Megyeriül sőt, magyarul magyarázzák Megyeren, hogy a sóskát, a spenótot, a kenyerem megegyem. Csak így leszek oly hatalmas, mint a megyeri torony, s olyan okos, mint bölcs bagoly bátyánk fent a toronyon. Nagy Zoltán illusztrációja A megyeri kandúrok A megyeri kertek alatt három ezüst kandúr szalad, sejhaj, nem is szalad, hanem ugrál, énnékem meg nem szalutál.- Ezüst kandúrok, mondjátok, nékem mért nem szalutáltok?- Sejhaj, csak azért nem szalutálunk, mert nem vagy a tábornokunk!- Ha tábornokotok lennék, vajon akkor müyen lennék?- Sejhaj, úgy be lennél aranyozva, sosem fogna meg a rozsda... A megyeri kertek alatt minden kandúrom elszaladt. Sejhaj, visszajönnek bizony még ma, mert be leszek aranyozva! Gondolkodom, tehát... Három úton is elindult, az A-val, a B-vel és a C-vel jelölt utakon. Vajon melyik úton találta a legtöbb gombát? Készítette: Miroslav Motycík Rácz Noémi illusztrációja

Next

/
Thumbnails
Contents