Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-18 / 38. szám
Kultúra 1996. szeptember 18. Irodalom és hagyomány az ezredfordulón (5) A nemzeti irodalom szerepe történelmünkben Pomogáts Béla ________ Az utolsó két évszázad folyamán alighanem két nagy fordulatot (paradigmaváltást) ért meg az európai irodalom (a világirodalom). Az elsőt a romantika, elsősorban Herder és a Schlegel- testvérek történelem- és művé- szetbölcselete hozta, amely az egész kontinensen, de főként a közép- és kelet-európai régiókban, tehát a német, a lengyel, a cseh, a szlovák, a horvát, a szerb, a román, az orosz és természetesen a magyar kultúrában szervesen összekapcsolta az irodalom és a nemzet ügyét, és az irodalmat tette meg a nemzeti szellem és identitás legfontosabb letéteményesének. Ennek a fordulatnak a nyomán bontakozott ki a magyar nemzeti irodalom is, mondjuk, Berzsenyi Dániel és Kölcsey Ferenc romantikájától kezdve, és ennek a „herderi” fordulatnak a szellemisége élt tovább a magyarországi népi irodalomban: Illyés Gyula, Németh László és Kodolányi János munkásságában, vagy az erdélyi magyar irodalmi kultúrában Re- ményik Sándor költészetétől és Tamási Áron, valamint Kós Károly regényeitől kezdve máig: Sütő Andrásig, Kányádi SándorigA második nagy fordulatot a huszadik század átalakult világképe és új bölcseleté indította el, méghozzá két módon, két áramban: egyrészt az egzisztencialista filozófia, másrészt a modern nyelvfilozófia, s ha az első fordulat Herder, a második Heidegger és Wittgenstein nevéhez köthető. Ennek a fordulatnak a jegyében válik az irodalom előtt álló nagy kihívássá egyrészt maga az emberi létezés, amelyre elsősorban az irodalom, a művészet képes választ adni, minthogy az emberi lény leginkább a művészeti alkotásban tud azonosulni önmagával és a léttel, ahogy Heidegger írta nevezetes, Hölderlin és a költészet lényege című tanulmányában: „a költészet a lét és a dolgok alapító megnevezése - nem tetszőleges mondás, hanem az, ami által válik csak minden nyilvánvalóvá, amit aztán a mindennapi beszédben megbeszélünk és elintézünk.” A másik, az irodalom előtt álló nagy kihívás pedig maga a nyelv, az a tény, hogy az ember a nyelv által azonosítja önmagát és az emberi létezés valójában a nyelv által történő létezés, amiből az is következik, hogy az irodalom nem etikai vagy bölcseleti mondanivalója, hanem csupán nyelvi és poétikai felépítése által létezik, következésképp a műalkotásnak nincs nemzeti felelőssége és morális célzata. A magyar irodalom „heideggeri” fordulata tulajdonképpen már a két világháború között végbement (Kosztolányi Dezsőnél, Szabó Lőrincnél, József Attilánál), s az elmúlt évtizedben bontakozott ki a szemünk láttára a „wittgensteini” fordulat. Mindez azonban nem teszi érvénytelenné a „herderi” szellemiség és kultúra hagyományait és jelenidejű érvényességét: azok, akik az emberi létezés abszurd ta-* pasztalataival vagy éppen magával a nyelvvel küzdenek, nem kell, hogy elutasítsák a nemzeti közösség iránt érzett felelősség- tudatot. Különösen a kisebbségi létben, ahol többnyire nincs is mód arra, hogy valaki kivonuljon a szellemi küzdelmek arénájából és magát a létezést szemlélve vagy a nyelvfilozófiák tanításai között búvárkodva építsen magának személyes identitást. Talán nincs is szükség ilyesmire, a műalkotás értékét ugyanis nem az dönti el, hogy valaki milyen paradigmához igazodik. A valóban értékes műalkotásokat sohasem lehet egyetlen irodalmi paradigmához hozzákötni, és az irodalom általában mindig több mint pusztán irodalmi értékek együttese. Alighanem igaza van T.S. Eliotnak, aki a következőket jegyzi meg: „Az irodalom > nagyságát < nem lehet kizárólag irodalmi értékekkel meghatározni, bár nem szabad elfelejteni, hogy azt, vajon valami irodalom-e avagy sem, csakis irodalmi értékmérőkkel határozhatjuk meg.” Vajon miben állnak azok az „irodalmon kívüli” minőségek, amelyek megszabják valamely műalkotás „nagyságát”? Ezek között minden bizonnyal ott vannak a műalkotásban kifejezésre jutó gondolat és erkölcs értékei, következésképp a nemzeti identitás és kultúra fenntartásának értéke is. Erre utal különben René Wellek és Austin Warren ismert irodalomelméleti kézikönyve (Az irodalom elmélete) is,. midőn az írói alkotások értékelésének két alapvető kritériumát a következőképp jelöli meg: „a művészet mint öncél s a művészet mint közösségi rítus és kulturális kötőerő”. A „közösségi rítus és a kulturális kötőerő” pedig kétségkívül magába foglalja a nemzeti szerep- és feladat- vállalást, azaz az irodalom „herderi” paradigmáját és szemléletét. Az irodalmi paradigmák általában különben sem érvényesülnek a maguk vegytiszta mivoltában, és éppen a huszadik századi magyar irodalom példázza azt, hogy a „herderi” a „heideggeri” és a „wittgensteini” irodalomfelfogás tulajdonképpen nemcsak összefér egymással, hanem szintézisbe is hozható. Ez az irodalom számos olyan művet kínál számunkra, amely átfogó módon több irodalomfelfogást és paradigmát is képvisel, így Juhász Ferenc történelem- bölcseletei mitikus költői eposzai: A szent tűzözön regéi és a Gyermekdalok, Déry Tibor mitikus antiutópiája: a G.A. úr X- ben, Kányádi Sándor nagyívű költeménye: a Halottak napja Bécsben, vagy Sütő András bibliai fogantatást! drámai példázata: a Káin és Ábel egyszerre és egymástól elválaszthatatlanul mutatja a „herderi” és a „heideggeri” paradigmák tulajdonságait, hiszen mindegyik az emberi létezés végső dolgait ragadja meg, egyszersmind a magyarság és az egész emberiség „sorstapasztalatait” fejezi ki. Hasonlóképpen Esterházy Péter prózájának, Szilágyi Domokos, Szőcs Géza és a szlovákiai Cselé- nyi László költészetének van egy „wittgensteini”, tulajdonképpen nyelvkritikai és van egy „herderi” magyarság tapasztalatait összegző karaktere. Az irodalom és a nemzeti irodalom fogalmát ezért ma sem lehet egymással szembeállítani. A magyar irodalom, akárcsak a múltban, azt példázza a jelenben is, hogy az irodalom nemcsak szó és grammatika, ahogy Kosztolányi híres versében a zászló nemcsak „bot és vászon”. A magyar irodalom egyszerre művészet és erkölcs, az egyéni lét metafizikai értelmezése, ugyanakkor egy emberi közösség vallomása és üzenete, amely az egyetemességet ostromolja, a nagyvilág előtt tesz tanúságot egy nép élni akarásáról, küzdelmeiről, és a nemzetek közösségének lelkiismeretét szólítja meg. Az irodalom nyelvi és politikai felépítése által létezik. Egy emberi közösség vallomása és üzenete az irodalom. Heti kultúra Filmbemutató Itt van Eldorádó Hogy hol van Eldorádó, a kanadai filmből nem derül ki. Annyi bizonyos, Montreal nem a földi paradicsom. Legalábbis a film huszonéves szereplői számára nem az. Hat fiatal - egy rádiós disc- jockey, egy bárpincémő, egy drognepper lány, egy milliomos csemete, aki szociális munkásként dolgozik, egy bolti eladóként tengődő komolyzenész fiú és egy lelki sérült, csúnyácska lány- kísérel meg értelmet adni jövőjének. Időnként őrjöngenek, verekszenek, veszélyes szerelmi kalandokba bonyolódnak és közben mindannyian menthetetlenül magányosak. A film egy tovalibbenő pillanatot ragad meg. A laza szövésű történet szereplői alig- alig kapcsolódnak egymáshoz, sorsuk az örök elválás... „Szakítani kívántam az előre megírt forgatókönyv, a hagyományos színészi előadásmód, valamint a hatalmas költségvetés korlátáival - mondja a rendező, Charles Binamé. - Filmem a kihívás jegyében fogant. A párbeszédeket improvizáltuk, kézi kamerákkal dolgoztunk természetes világításban, a helyszíneken minimális változtatásokat hajtottunk végre... A film - az élethez hasonlóan -kaotikus jelenség. A káosz közepén búvik meg a nyers igazság... nem állítom, hogy filmem egy generáció portréja, azonban bizonyos elemei, mint például a magány, vitathatatlanul életük része.” Az Itt van Eldorádó a könnyű szórakozást keresőknek kevésbé, a szellemi csemegékre vágyóknak annál inkább tetszeni fog. Heti tárlat Lipcsey György kiállítása Szobrok címmel látható Lipcsey György kiállítása a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban. A bemutatón azok a szobrok és domborművek szerepelnek, amelyek a közelmúltban megjelent, Fába vésett sorsok című képzőművészeti albumban is láthatók. Az anyagot Kubicsko Kucsera Klára művészettörténész állította össze és rendezte. Fiatal képzőművészünk alkotásai a dunaszerdahelyi kiállítást követően a budapesti Duna Galériában kapnak átmeneti otthont. (t-sl) Regény-Valami rosszat mondtam, hogy így bepipult? Inkább mentse az irháját. Áz Új Álszent Gyülekezetből valaki feljelentett, mert menedéket adtam magának. A szadoidok csendesen megvitattak, majd helybenhagytak, végül tévedésből elengedtek. Shaomi megkért, hogy őrizzem a házát és benne a szent És Naiv Jövevényt.- Nem érdekel - szögezte le csendesen az író, és beült a próféta mellé. - Most irány a határ. Áttörünk. Dr. Darwin arcán megmozdultak a ragtapaszok, és az arcizmok rándulásaira vad táncot jártak.-Az teljességgel lehetetlen! Lázár összes fáradtsága, kezdődő idegbetegsége és csalódottsága egyetlen mozdulatban összpontosult: abban, amellyel kilökte a prófétát az útra. Szegény nagyot csattant a kövezeten, de amire egyet szólhatott volna, az író már könyörtelenül a gázpedálra taposott, és elszáguldott.-Az teljességgel lehetetlen! -kiabálta a könnyűbúvár taxisofőr cémavékony hangján. - Az ország nyugati részén már felépült az Európai Nagy Fal! Tíz méter magas! Öt méter vastag! Szétlapítja magát, mint a pinty! Lázár se nem látott, se nem hallott, kisebbfajta őrület szállta Angyal a körhintán Z. Németh István 17. rész meg. Mivel egyetlen gépkocsival sem találkozott, az úttest korlátlan urának képzelve magát, könyörtelen sebességet csiholt ki zsákmányolt járgányából, s amikor egy „HATÁR - CSAK 4 KM” feliratú táblát vett észre az út mellett, még sietősebbnek ítélte meg a helyzetet. „Az a nő... Téged soha nem enged magához! Csak azért ment hozzád feleségül, mert a Szent Csónak kizárólag házaspárokat szállíthat! Térj észhez. Soha nem fogan utódod...” -jártak a fejében a követelődző, illatos űrhölgy szavai. „HATÁR- MÁR CSAK 1 KM” - jelezte egy vadonatúj tábla. Az író nagyot nyelt, és mivel széles, egyenes útszakaszon robogott, még nagyobb sebességet engedett meg magának. Képzeletének mozivásznára ismét Mámmá Immamalma úszott. ,A Csónak a Déli Kikötőben van” - mondta. „Bízd a Sorsra, kit viszel majd magaddal, nehogy te próbálj dönteni...” ár öreg éjszaka volt. A holdfény és a reflektor megpróbálták közös erővel az úttesten tartani Lázár kocsiját. „Ha van őrangyalom, akkor most igencsak rághatja a körmét!” - gondolta kaján mosollyal az ámokfutó. De közben remélte, hogy az előbb említett személy azért szolgálatban van. - Soha nem szoktuk rágni a körmünket - szólalt meg mellette valaki. Lázár első meglepetésében rátaposott a fékre. Ahogy utólag belegondolt, bizonyára csak csodával határos módon úszhatta meg ezt a hirtelen sebességmódosítást. Amikor újra levegőhöz jutott, csalódottan kellett megállapítania, hogy senki sem szólalt meg mellette, mivel senki sem ült mellette. Hallucináció áldozatává esett, túlfeszített idegállapotban nem ritka az ilyesmi. Aztán megpillantotta a falat. A gépkocsi orrától olyan hat-hét méterre. Iszonyatosan nagy fal volt, lehetett vagy tíz méter magas is.- Köszönöm - mondta hangosan, de erre már nem érkezett válasz, akárhogy is fülelt. Visszaült a kocsiba, dobolt egyet a kormányon, aztán visszafordult. Lassan hajtott. Bekapcsolta a rádiót, de akárhogyan tekergette, csupán egyetlen adót talált.- Kvázár Lázár névre szóló útlevéllel érkezett az országba, de nem ez a valódi neve. Negyven év körüli, körülbelül 185 centi magas, szeme és haja színe barna. Utoljára fehér flanelnadrágot, fehér cipőt és kék zakót viselt. Menekülés közben az Oázis borozóban felejtette a bőröndjét- harsogta a rádió. Még folytatta volna a személyleírást, de az író kihajította az ablakon.- Csak tudnám, hogy minek kellek nekik annyira - dörmögte. Másfél órás autózgatás után rádöbbent, hogy eltévedt. A kocsiban volt ugyan egy autóstérkép, ám kettőt sem kelíett rápillantani annak megállapításához, hogy gondos állami kezek nevetséges képregénnyé hamisították. ét gazzal benőtt szántóföld között kanyargón az út. Unottan gurult tovább, ám egyszercsak furcsa hangfoszlá- nyok szivárogtak be a kocsiba. Az író kiszállt, hegyezte a fülét.- Nem lehetnek messze, akik ezt a jó kis muzsikát bömböltetik- jegyezte meg reménykedve.- Már csak jó irányban kell elindulnom.- Jó irányban? - suttogta valaki az árokból. - Jó irány csak a mesében létezik, mint ahogy az a nemesfémből készült középút is.-Te vagy? - kérdezte tétován Lázár. - Az őrangyal?- Személyesen - válaszolta a borízű hang. - Ha segítesz kikászálódnom innét az árokból, elmondom, mi mindent cselekedtem eddig az érdekedben. -Zuzmó!- Örülök, hogy még emlékszel a becenevemre. Tegezhetlek, ugyebár? Nem kis gonddal járt a vén szeszkazán talpraállítása, de az írónak - finoman szólva - már gyakorlata volt ebben.- Hallom, hogy megnősültél - hunyorgott az öreg, s büszkén kihúzta magát, mintha örömapa lenne a boldogító igen kimondásának pillanatában. -Anélkül, hogy bármit is elkiabálnék, boldogan jelenthetem ki: minden a terveim szerint alakult. Már nincs sok teendőm hátra. Most egy kis mulatozás következik, kevéssel azután pedig... De majd meglátod. Az öreg intett, hogy szálljanak be az autóba. Alig tettek meg ötven métert, amikor hatalmasat dördült az ég, s szinte ugyanabban a pillanatban zuhogni kezdett az eső. (folytatjuk)
