Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-18 / 38. szám
10 1996. szeptember 18. Kópé Arany László A nyelves királykisasszony Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörű szép leánya, de az a leány olyan nyelves volt, hogy senki nemcsak meghaladni, hanem megközelítem se tudta a szájasságban. Akárkivel akármiről beszélt, mindig csak az övé lett az utolsó szó. Búsult ezen a nagy nyelvességen a király, kivált, ha látta, hogy a többi király- és hercegkisasszonyok soha egy rossz szót, egy káromkodást ki nem eresztenek a szájukon, az ő leányától meg mást se lehet hallani soha. Ezenkívül az is bántotta, ha elgondolta, hogy hogyan tegyen ő ezzel valami becsületes embert szerencsétlenné, hisz aki elveszi, csak keserűség lesz az élete. Utoljára gondolt egyet.- No, leányom - mondta a leányának-, kihirdettetem az országban, hogy aki téged le tud nyelvelni, annak adlak feleségül. A leány meg megörült neki, ahelyett, hogy elszontyolodott volna rajta.- Jó lesz biz’ az, felséges atyám, legalább nem lesz olyan alamuszi tedd ide, tedd oda uram. A király látta, hogy csakugyan nincs mást mit tenni, hát kihirdettette, hogy aki el tudja azt érni - mikor az ő leányával beszél -, hogy nem a leányé, hanem az övé legyen az utolsó szó, annak adja feleségül fele királyságával együtt. Mentek aztán szerencsét próbálni mindenféle emberek: hercegek, grófok, nagy sü- vegű tótok, de egyik se tudott kettőt se szólni a kisasszonyhoz. Meghallotta azt három sváb fiú is, ők is elindultak, hogy megpróbálják, mire mennek. Ha nyernek, jó lesz; ha nem nyernek, se káruk, se hasznuk benne. A legkisebb fiú eszelős volt, a bátyjai el se akarták vinni.- Ne is gyere te, Jankó, úgyse lesz az a kisasszony a tied.- Csak azért is elmegyek, majd ott elválik, hány zsákkal telik, kié lesz a királykisasszony! Mentek, aztán mendegéltek, a két bátyja már nagyon elhagyta Jankót, mert az akármit látott úton-útfélen, mindent felszedett. Egyszer talált egy tojást; elkezd kiabálni a bátyjai után:- Gyertek csak, hé! Mit találtam! A két bátyja azt gondolta, hogy legalábbis egy véka ara- nyat-ezüstöt talált, visszaszaladtak nagy lóhalálába, hát látják a tojást. No hiszen nekiestek Jankónak, úgy elverték, mint a kétfenekű dobot, azután otthagyták. Jankó is feltápászkodott, eltette a tojást, ment utánuk. Kevés idő múlva megint talált egy rossz szeget, megint elkezdett kiabálni:- Hát most mit találtam, gyertek csak! Azok megint visszaszaladtak, hogy isten tudja, mit talált, mit nem Jankó! Hát látják a rossz szeget, no ezért megint jól helybenhagyták. Jankó eltette a szeget is. Harmadszor még talált egy rakás ganéjt, akkor is kiabált, de rá se hederítettek. Jankó eltette azt is a sipkájába. Ment aztán a bátyjai után, de azok már úgy elhagyták, hogy mire a palotához ért, azok már visszafelé jöttek nagy szomorúan.- Ne is menj oda be, úgyse lesz az a tied - mondták Jankónak.- Már mért ne lehetne az az enyim?- Csak. Nincs hozzá való eszed.- Hm! Csáknak zsák kell, papnak ágy kell. Azért is megmutatom, hogy az enyim lesz!- Nem éred meg hajasan, kopaszon is bajosan. De Jankó csak bement. Mindjárt beszédbe eredt a kisasszonnyal:- De piros a kisasszony!- Tűz ég ám bennem!- Itt egy tojás, süssük meg nála.- Lyukas ám a serpenyő!- Itt egy szeg, foltozzuk be vele.- Igen biz' a ganéjt!- Az is van itt egy sipkával! No, erre a kisasszony egy szót se tudott szólam, hozzá kellett menni a bolondhoz. Másnap megesküdtek, nagy lakodalmat tartottak, máig is élnek, ha meg nem haltak. Rácz Noémi Illusztrációi Balajti Árpád A mi Vukunk kalandja Nyári este volt. Csilili és Zsozsó az esti mesét nézték. Anya a konyhában foglalatoskodott; a vacsora nyomait igyekezett eltüntetni. Jómagam szerfölött fontos dolgot végeztem: a szakállamat simogattam. Ilyen szépen együtt volt a család, amikor megszólalt a csengő. A kapu előtt a szomszédasszony állt, és egy kicsit emelt hangon közölte velem:- Már vagy félórája nyüszít a kutyája. Biztosan éhes lehet. Csináljon valamit, mert megőrjít!- Itt valami félreértés lehet - mondtam -, mert legjobb tudomásom szerint nekünk eddig még nem volt kutyánk... Ám ahogy a szomszédék kerítése felé, a nyüszítés irányába néztem, egy kölyökkutyát pillantottam meg. Valódi kiskutya volt: négy láb, két fül, két szem, egy orr és egy farok tartozott hozzá, s minden egyéb, ami egy kiskutya tartozéka: a pofija körül kicsi bajusz hetykélkedett, szőre színe fehér, csupán néhány vöröses folt tarkította az oldalát. Könnyedén megállapítottam, hogy a kutyus fiú, és azt is érzékeltem, hogy kitűnően tud ugatni. Felemeltem, és éreztem, hogy szegény pára egész testében remeg.-Vajon kié lehet? - töprengtünk már valamennyien, mert hosszú távollétem feltűnt a családnak, s mindenki utánam jött az udvarra.- Mi legyen szegénnyel? - tanakodtunk. /< Balajti Zsolt rajza- Döntsön ő maga - indítványoztam a legidősebb jogán, azzal kivittem a kapu elé, és letettem a járdára. A kutyus rövid tétovázás után a lábamhoz dörzsölte a fejét, mire a családi tanács úgy döntött: ezután az ebecske is hozzánk tartozik. Váratlan vendégünk ideiglenes lakhelyéül a garázst jelöltük ki. Anya tejet melegített neki, amit a kutyus nagy élvezettel és étvággyal el is fogyasztott. Aztán egy ládikót kerítettem, rongyokat raktam bele, majd jó éjszakát kívántunk ebünknek. Elalvás előtt sokáig törtem a fejem, milyen nevet adjunk neki, de semmi jó nem jutott eszembe. Másnap Csilili a szokottnál korábban kelt, majd elkezdett mosakodni. Egykettőre felöltözködött, tejet melegített, aztán a garázs felé osont. Amikor visszatért, így szólt hozzám.- Apa, aztán hogy hívjuk majd a ku- tyusunkat?- Gyere ide - somolyogtam.- De igazán... - csilingelte Csilili - mi legyen a neve?- Kutya - feszítettem tovább a húrt.- De komolyan, apa - csilingelte most már egy kicsit hangosabban Csilili, majd felcsillant a szeme, s felröppent ajkairól: - Vük!- Vük? - ízlelgettem az ismerős nevet, amely egy csapásra megtetszett, így lett a kutyusból Vük, a mi Vukunk. Weöres Sándor Ha a világ rigó lenne Ha a világ rigó lenne, kötényemben ő fütyülne, éjjel-nappal szépen szólna, ha a világ rigó volna. De ha a világ rigó lenne, kötényembe nem is férne kötényem is honnan volna, ha egész világ rigó volna. Radnóti Miklós Esti mosolygás Farkával csöndesen mozog tóban a hal s aludni kész, orrát iszapba dugja, és napjának múltán mosolyog; totyog vidámka sorban ott tizenhárom kicsi kacsa, s arany farán viszi haza billegve a mai napot. Sötétül lassan a piros s ami soká maradt fehér, az is már látod feketéll, mint e verstől a papiros. Tóth Árpád Láng Eldobtam egy gyufát s legott Hetyke lobogásba fogott, Lábhegyre állt a kis nyúlánk, Hegyes sipkájú sárga láng, Vígat nyújtózott, furcsa törpe, Izgett-mozgott, előre, körbe, Lengett, táncolt, a zöldbe mart, Nyilván pompás tűzvészt akart, Piros csodát, izzó leget, Égő erdőt, kigyúlt eget; De gőggel álltak fenn a fák És mosolygott minden virág, Nem rezzent senki fel a vészre, A száraz fű se vette észre, S a lázas törpe láng lehűlt, Elfáradt és a földre ült, Lobbant még egy-kettőt szegény S meghalt a moha szőnyegén. Nem látta senki más, csak én. Hosszabb idő után, ahogy ígértük, újra jelentkezünk Gondolkodom, tehát... című fejtörőnkkel. Ezen a héten egy csapdába esett kisegérnek kellene segítenetek, hogy megtalálja az egérfogóból kivezető utat. Vajon melyik úton tud megmenekülni a labirintusból? Készítette: Miroslav Motycík
