Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-18 / 38. szám
3 1996. szeptember 18. Szlovák-magyar viszály a millecentenáriumot ünneplő Nagykaposon A turulmadár árnyékában S. Forgon Szilvia Az utóbbi hónapokban határon innen és túl az egyik leggyakrabban emlegetett szlovákiai város Nagy- kapos lett. A hírnév oka a sokat vitatott millecentenáriumi emlékmű. A város főterét díszítő turulmadár felállítása óta felizzott a hangulat a kisváros szlovák és magyar nemzetiségű lakosai között, s igazából a mai napig sem nyugodott meg. Nem csoda, hiszen a téma „melegen tartásáról” vezető szlovák politikusok és a sajtó egyaránt gondoskodott. Három héttel az emlékműavatás után csend van Nagykaposon. Hogy mégsincs minden rendben, azt jelzi, hogy a szerkesztőség pozsonyi rendszámú autójából kiszálló fotósát az emlékmű fényképezése közben néhány szlovák nyelven beszélő járókelő a következő szavakkal biztatja: „ Végre eljöttek! Csak fotózza le bátran ezt a szégyent! Ideje már, hogy rendet csináljanak ezekkel a k.... magyarokkal!”- Ezt csinálja a nagypolitika a média segítségével - magyarázza Bodnár Tibor, Nagykapos polgár- mestere, akinek postáját az utóbbi hetekben több névtelen, mocskolódó hangvételű fenyegetés is gazdagította. Állítja, a városban érzékelhetően kiéleződött a hangulat, a szlovák-magyar együttélés megromlott.- A Csemadok javaslatát először az egész képviselőtestület megszavazta, a szlovákok is. Az emlékmű felállításához 50 000 koronával járultunk hozzá. Aztán jött Camogursky meg a Matica slovens- ká nyilatkozata, és ugyanazok a szlovák képviselők ellene szólaltak fel. Úgy látszik, nem figyeltünk oda eléggé, s nem volt meg a kommunikáció a magyar és a szlovák pártok között. De ez nemcsak a városháza hibája. Az embereknek kellene megváltozniuk, mert amíg a nagypolitika ennyire befolyásolhatja a gondolkodást, ahogy azt Szlovákiában tapasztaljuk, addig ne váljunk csodát sem Nagykaposon, sem máshol, mert mindig lesz elég ember, akire hatni fog az ilyen permetezés. Az emlékmű kapcsán akkor is, azóta is számtalan vád éri a város vezetőségét. A támadások élén a helyi szlovák pártok és a Matica slo- venská vezetői állnak, akik először csak a szöveget kifogásolták, főleg a honfoglalás szót, majd az egész emlékművet, végül feljelentést tettek a városi hivatal ellen, amiért építkezési engedély nélkül felállíttatta az emlékművet.- Építkezési engedélyt valóban nem kértünk, mert szerintünk nem volt rá szükség. Konzultáltunk jogászokkal, csakhát a jogászok is kétfélék: egyesek tisztán a jogot nézik, mások politikai szempontból nézik a jogot. Ez utóbbiak szerint az emlékművet el kell távolítani. Az egész emlékműügynek a lényege: bűnbakot keresnek az évszázadok alatt elszenvedett sérelmekért, s csak az lebeg a szemük előtt, hogy a magyarok „mindenért ’’megfizessenek. Nem tudják megemészteni, hogy itt két nemzet él együtt, s ahelyett, hogy a közös jövő érdekében ügyködnének, a múlton rágódnak. Mi a szöveg megváltoztatására is tettünk egy kompromisszumos javaslatot. Nem a városházán múlott, hogy mégis az eredeti szöveg került fel az emlékműre. Én ezért nem is vettem részt az avatáson. A polgármestert most mindkét oldalról támadják, az emlékműpártiak azért, mert nem elég jó magyar, az ellenzők pedig, amiért támogatta az emlékmű felállítását. A helyi szlovák pártok nyilatkozatukban az „utcai konfliktusok elkerülése végett” követelik az emlékmű eltávolítását és a felelősök megbüntetését. Az augusztus 25-i avatáson ugyan semmilyen rendbontásra nem került sor, de két nap múlva valakik az éj leple alatt már horogkeresztekkel, „fasiszta” feliratokkal mázolták tele a turulmadár talapzatát. A tízezer lakosú város 67 %-ot kitevő magyarságát érthetően felháborította az ismeretlen vandálok cselekedete.- Az emlékmű még a józanul gondolkodó szlovákoknak is tetszett. Végre valami szép épült a városunkban, ismerték el ők is - mondja Diószeghy István, a város egyik polgára. Szerinte az egész ellenkampány annak köszönhető, hogy egyesek felhergelték a szlovákokat. Ezek közé sorolja a vajáni hőerőműben dolgozó szlovák kollégái egy részét is. - Nem tudják elfogadni, hogy itt szlovákok és magyarok is élnek. Pedig ők jöttek később. A nagykaposi szlovákság két-há- rom család kivételével a hatvanas évek elején telepedett le a városban a vajáni hőerőmű felépülése után. Közülük került ki az ott dolgozó csúcstechnikusok javarésze. Ezek egyike Augustín Kristofcák mérnök is. Harmincegy éve él a városban, egyikében azon „okál- házaknak”, amelyeket az erőmű építtetett a szlovák vidékről odaköltöző dolgozói számára. Kristofcák úr ma a helyi Matica slovens- ká elnöke s az emlékmű egyik legvehemensebb ellenzője.- Eddig csak azért nem tört ki komolyabb konfliktus, mert mi felszólítottuk az embereket, hogy őrizzék meg a nyugalmukat, ne engedjék magukat kiprovokálni. Ez az egész emlékmű sérti a szlovákok nemzeti érzéseit, a „honfoglalás ünneplése”, a magyar államiság jelvényei, a turulmadárral az élen elfogadhatatlan provokáció a független Szlovák Köztársaság területén - jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon Kristofcák úr. - A magyarok bejövetele a szlovákok számára szomorú történelmi valóság. Olyan ez, mintha a magyarok Trianont ünnepelnék. Ezért fordultak a helyi szlovákság képviselői egy emberként a felsőbb szervekhez, ne engedjék az emlékmű felállítását. Ennek ellenére az emlékművet „feketén” felállították. Ezt nem hagyhatjuk annyiban, mert sérti a független Szlovák Köztársaság törvényeit. Az emlékművet el kell távolítani, a felelősöket pedig kérdőre kell vonni. A szlovákok toleránsak, türelmesek, de ha folytatódik a provokáció, nem garantáljuk a békét és a nyugalmat. Kozsár Miklós, a helyi Csemadok agilis és fiatal vezetője, az emlékmű felállításának kezdeményezője szerint azután az uszítás után, ami hónapokon át folyt az emlékmű kapcsán, „normális”, hogy a szlovákok így reagálnak.- A szlovákok a honfoglalásról szinte semmit nem tudnak. A szlovák sajtóban egyetlen valós információ sem jelent meg ezzel kapcsolatban. Nem az a hibás, aki bemázolja a szobrot, ő csak végrehajtó, hanem az, aki ezt az ellenséges hangulatot kelti. Az a hangnem, ahogy Camogursky nekirohant az emlékműnek, a helyi szlovákokat is felbátorította. A kompromisszumos szöveg is csak javaslat maradt, mert ők nem fogadták el. De miért is fogadták volna el, nekik semmilyen szöveggel nem felelt meg az emlékmű. Minek építünk mi emlékművet? - csak ezt hajtogatták. S javaslatunkra, építsetek ti is, csak értetlenül néztek: minek? A szlovák sajtó, a tudományos élet a felelős azért, hogy ez a nép ilyen tudatlan. Megfosztják őket attól, hogy megtalálják a helyüket. Mert az a korona, amit kifogásolnak az emlékművön, az övék is volt 1920-ig. Mi ezt szerettük volna kifejezni az ünnepség vezérgondolatával: Keressétek, ami összeköt! És aki ott volt azon a napon, átélhette azt a felemelő érzést, ami összefogta a jelenlévőket. Sajnáljuk, hogy az emlékműben ők csak a támadást látják. Nem mindegy, ki volt itt előbb? Hiszen József Attila megírta: az „őssejtig vagyok műiden ős”. Századok óta egymás mellett élünk, kultúráink egymást gazdagították. Sajnos, az érvek nem számítanak. Még a politikusaik nyilatkozatai is politikai vakságról tanúskodnak. Szerencsére az itteni magyarság az ügyben egységes tudott maradni, több mint kétszázezer koronát adtak össze az emberek az emlékműre, amely áll, és emlékeztet minden magyart arra, kik vagyunk és mit ünnepelünk. Az emlékmű egyelőre áll. Hogy meddig, az a körzeti környezetvédelmi hivatal döntésétől függ, mely a szlovák képviselők indítványára szeptember 16-ára vizsgálatot rendelt el az ügyben az érdekeltek részvételével. Bármilyen döntés is születik, a másság el nem viselőinek türelmetlensége folytán a nagykaposi szlovákok és magyarok együttélésén ejtett seb azután is megmarad. S ha be is gyógyul egyszer, a heg valószínűleg még sokáig sajogni fog. „A magya- rok bejövetele a szlovákok számára szomorú történelmi valóság.” „A korona, amit kifogásolnak az emlékművön, az övék is volt 1920-ig.” Az ünnepélyes emlékműavatáson képviseltették magukat a magyar pártok, a Csemadok és egyéb magyar szervezetek képviselői is. A helybeliek szerint nagy kár, hogy a politikusaink csak ilyen alkalmakkor meg a választások előtt veszik a fáradságot, hogy elmenjenek a választóik közé. Az emlékmű ügyében sem számíthattak külső támogatókra. - A Csemadok Országos Választmányából a három hónap alatt egyszer nem hívtak föl, hogy megkérdezzék, mi van velünk? Ez az érdektelenség több mint elgondolkodtató - panaszolta Kozsár Miklós.
