Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-10 / 28. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Riport Ópusztaszer üzenete: kötődni a kezdetekhez 8 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. júl. 13-tól 19-ig Sport Nyolc turistaklub létezik a Dunaszerdahelyi járásban j_q A nyár perzselő sugaraival megjön az utazási láz Nagy kalandokra, kis csodákra várva Mislay Edit Hosszas készülődés után vagy váratlan elhatározással keltek útra? Megszokott helyre vagy soha nem látott vidékre tartanak? Határozott céljuk van, vagy csupán mennek, amerre á lábuk viszi őket? Régóta összetartoznak, vagy egymást is csak ismergetik? Nem tudhatunk biztosat. Csak azt, hogy összecsomagolták batyujukat. Benne a legszükségesebbnek vélt dolgaik, talán egykét kevésbé szükséges mütyür, kedves, személyes apróság. De fontos, hogy velük legyen. S egy hatalmas adag izgalommal teli várakozás. Ez azonban nem nehezíti vállukon a hátizsákot. Inkább kellemesen feszíti. Viszi, hajtja őket előre, akár egy látha- tadan, zajtalan motor. Veszéllyel nem gondolnak, nehézségek nem tántorítják őket. A fiatalok gondtalan merészségével, kíváncsiságával várják, mit hoz az utazás. Ijedt óvatoskodásra késztető, koros tapasztalatok nem nehezítik lépéseiket. Egy dolgot azonban ösztönösen éreznek-tudnak. Nem igazán jó dolog egyedül elindulni. Pedig az is könnyen meglehet, hogy nem olvasták Márai Sándor józanul bölcs sorait a Füveskönyvben: „Egyedül utazni kínos, feszengő érzés. Mintha kiszolgáltatnák az embert egy különös börtönnek, mely nagy, mint a világ.” Nehéz neki ellentmondani. Ez a két fiatal tehát, megérezve bőrén a nyári nap bizsergető melegét, engedett a csábításnak. Mert sok évezredes titka van errefelé a nyárnak. S ez a fülledt, érzéki évszak mindig sikerrel veti be jól bevált fortélyait. Igaz ugyan, Nem igazán jó dolog egyedül elindulni hogy az esztendő más szakában is sokan és sokszor járjuk a világot. De a nyár... Az valami egészen más. A perzselő sugaraktól valahogy mindig magasabbra szökken az utazási láz. Rejtelmes erők vonzanak szelíden-erőszakosan, ellentmondást nem tűrően. Kacé- ran-derűsen ígér fűt-fát a nyár, legszebb álmainkkal, legrejtettebb vágyainkkal kecsegtet. S nincs más választásunk: útra kell kelnünk. És várjuk a csodát. Valami hihetetlent, meglepőt, eddig soha meg nem élt, felejthetetlen kalandot. Ha egyedül vagyunk, a nagy találkozást. Ha csalódottak, az utazástól várjuk a felejtést, amely megkönnyíti lelkünket. Rendkívüli élményeket követelünk, amely csak a miénk, s amellyel mindenkit elkápráztathatunk. Magunk mögött hagyva a mindennapok szürke egyhangúságát szokatlan látványra éhes a szemünk. S a figyelmes utazót, szemlélőt nem is fogja csalódás érni. Igaz, az évezred végére mintha kicsit összement volna a világ. Annyi mindenről tudunk, annyi mindent ismerünk már belőle! De azért mindannyiunk számára tartogat még titkokat. Egy a fontos: ha útra kelünk, tartsuk nyitva a szemünket. A fülünket. Minden pórusunkat. A magunk kis csodáit nekünk kell megtalálnunk. Felismernünk. Körültekintőnek kell azonban lennünk, mert időnként jelentéktelen, figyelemre sem méltó dolognak álcázzák magukat. Egy bódító illatú kert. Egy különös hangulatú naplemente. Egy furcsa színű kavics. Egy hirtelen megvillanó, igéző tekintet. Egy bátorító mosoly. Ez mind a miénk lehet. Talán ők ketten sem keltek útra hiába. Utazás közben is jólesik a pihenés Méry Gábor felvétele Vezércikk Tótágas Miklósi Péter _________________ Több m int félszáz belföldre szánt borítékot adtam egyszerre postára a minap. Ahogy dukál: szlovák ismerőseimnek szlovák, magyar barátaimnak magyar névhasználattal címezve. Szlovák ismerőseim rendre meg is kapták küldeményemet; a magyar vezeték- és keresztnévvel, ám szigorúan szlovák utca- és helységnévvel megcímzett borítékok (hogy valamennyi egyenruha: tehát, postás, rendőr, vasutas el tudja olvasni!) még helyben is napokat bolyongtak. Szerencsésebb esetben. Mert mint utólag kiderült, voltak, akik meg sem kapták postai küldeményemet. Történt ez épp azokban a napokban, amikor Vladimír Meciar Strasbourg- ban járva, az Európa Parlamentben azt bizonygatta, hogy Szlovákiában a kisebbségi jogok érvényesíthetősége a mintaszerűnél is példásabb, hogy a nyelvtörvény lényegében nem egyéb, mintegy fogyasztóvédelmi rendelkezés; vagy aki nálunk magyarul kíván - mondjuk - házasságot kötni, az ÁNO helyett bátran élhet a boldogító IGEN-nel. Hogy mennyire a feje tetejére állított valóság ez, azt elsőként alig huszonnégy órával e kormányfői kijelentés után az MPP cáfolta sajtóértekezletén, méghozzá a szlovák kulturális minisztériumban keltezett dokumentumokkal. Magánleveleim kálváriája és a miniszterelnök strasbourgi füllentése között párhuzamok s tanulságok fedezhetők fel. Mármint arra vonatkozóan, hogy szlovákiai magyarokként nem tudjuk megszokni a fejenállás logikáját, s Oy módon hibásak a nemzetközi szokásgyakorlathoz igazított elvárásaink és szabályaink. Pedig olyan egyszerűen megoldhatnánk az egészet! Csák ki kellene jelentenünk: minden másképpen van, s ezentúl a nem szabály a szabály... Mindjárt világosabb lesz, hogy mire is gondolok, ha önszoktatásképpen néhány példával szemléltetem ezt az elképzelést. Küszöbön a nyári olimpia, úgyhogy az egyszerűség kedvéért vegyük akár a sportot. Tehát: rossz szabály, hogy az ökölvívásban azt jelentik ki győztesnek, aki kiüti, padlóra küldi az ellenfelét. Dehogyis! A győztes a kiütött, a vesztes az állva maradó. Vagy az lenne a helyes, ha nem az kapná az aranyérmet, aki kinyomja mind a háromszáz vagy annál is több kilót, hanem annakjáma a pleesni, aki még a százat sem tudja a feje fölé emelni. És mi az, hogy aki többszörjuttatja az ellenfél kapujába a labdát, az nyer?! Szó sincs róla, hiszen azé a dicsőség, aki több gólt kap. Igazán könnyű belátni, ha így, kisebbségiekként is helyesen értelmeznénk a szabályokat, s élhetnénk, akár Marci Hevesen. Némi pontosítással: akár Marci Szlovákiában. De nem! Mi, rettenetes ostobaságunkban, nem ismerjük fel, hogy bennünk a hiba. A nemszabály szabálya ugyanis végtelen távlatokat nyit az élet minden területén. Nem Sharon Stone a bomba nő, hanem akinek tízdi- optriás szemüvege, tyúkmelle és dongalába van. Nem Ibizán menő nyaralni, hanem a fóliasátorban. Nem a korona árfolyama a rossz, hanem a márka meg a dollár gyönge. Nem az árak kúsznak fölfelé, hanem a nyugdíjasok életszínvonala javul: nem a kétdiplomás háromnyelvűség a rang., hanem a világ összes pénznemének feketepiaci keresztárfolyamát kell félálomban is köpni. Mindent meg kell fordítani, és akkor minden rögtön helyrebillen. Ilyen egyszerű az egész. Hogy mindez irónia, gúnyolódás, epéskedés? Bár az volna, de nem az. Honi tájainkon ugyanis ismét a nemszabályok avanzsálnak egyre-másra szabályokká; pusztán mi, itt élő magyarok hasonlítunk hol az elenfántokra (nehezen tanulunk, és könnyen felejtünk), hol a Bourbonokra (semmit sem tanulunk, és semmit sem felejtünk). Csak még azt kellene kitalálnunk, hogyan fogadtassuk el a gyermekeinkkel a nemszabályok szabályait - hiszen ők még abban élnek, hogy minden azt jelenti, amit jelent.
