Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-09-04 / 36. szám

P IT 1996. szeptember 4. • 29. évfolyam Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Sport Stefi Graf a víziállatok között is feltalálja magát. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. szeptember 7-től 13-ig Riport A beavatkozás előtti szertartáson az égiek segít­ségét kéri a mester. Itt a szeptember: a kis keresetű szülő újra törheti a fejét A demokrácia nehéz iskolatáskája Kövesdi Károly______________ Hétfőn elkezdődött egy újabb iskolai forduló. Mondhatnánk, kisebbfajta jubileumi, hiszen a bársonyos forradalom idején született gyermekek most men­nek első osztályba. De milyen is­kola várja ezt a generációt, s mi­lyen ódium szakad a nyakunkba nekünk, szüleiknek, akik ahe­lyett, hogy demokratikus, örömteli, kreatívabb, szaba­dabb iskolába vezetnénk őket, ahogyan ígértük nekik, féltucat­nyi év elteltével keserűen von­hatunk mérleget? Mi lett a nagy demokráciából, amelyben az első percekben hittünk? Ho­gyan fásultunk belé a kilátásta­lan küzdelembe, s elégszünk meg egyre inkább és egyre töb­ben azzal, hogy legalább a „mó­kuskerékből” ki ne repüljünk, azaz legyen munkánk, tisztessé­ges megélhetésünk, s hogy ne kelljen szembeköpni a tükröt reggelente... Gyermekeink ismét beülnek az iskolapadba, a kis keresetű, ne­tán munkanélküli szülő pedig törheti a fejét, hogyan fedezze az újabb, egyre nagyobb kiadá­sokat; tanszerekre, ruhára, menzára, diákszállóra, utazás­ra, egyetemi előkészítőre, hogy ne soroljuk tovább. A pedagó­gus pedig mélázhat, a társadal­mi ranglétra miféle alsó fokára süllyedt? Hogyan nevelhet emelt fővel újabb generációt, ha társadalmi megbecsülés dolgá­ban valahol hátul kullog? Igaz, ki beszélhet itt egyáltalán társa­dalmi megbecsülésről, érték­rendről, jövőről? Aszociális kér­dések iránt érzéketlen kor­Ki beszélhet itt társadalmi megbecsülésről, értékrendről, jövőről? mány, amelynek minden ener­giáját a saját imádott em­lékművének farigcsálása, a kor­látlan anyagi hatalom megszer­zésének „filozófiája”, a társada­lom különböző rétegeinek egy­más elleni uszítása és a zavaros­ban való halászás köti le, ilyen kérdéseken aligha töri a fejét. A társadalommal együtt az isko­la is lassan, de biztosan vissza­süllyedt a pártállami dirigizmus sötét korába. Azon már nem is csodálkozik az ember, hogy az oktatási minisztérium okosai is­mét kiagyalták, kilencéves le­gyen az alapiskola. Aki szakma­ilag semmi érdemlegeset nem tud letenni az asztalra, az lát­szatmegoldásokban éli ki ma­gát. Sok jót nem várhatunk az új egyetemi törvénytől sem. Nem­zetiségi térfélen pedig jól tud­juk, mi a helyzet: ami nyolcvan­kilenc után téma volt (önálló egyetem, szétválasztott alap- és középiskolák, oktatásügyi auto­nómia), azt elfújta a szél. Aki ma bármilyen autonómiát em­leget, az hazaáruló, a szlovák nemzet ellensége, aki ellen su- rányi gyűléseket kell összehív­ni. Ilyen társadalmi légkörben, a demokrácia ilyen csúfos lejá­ratása közepette jó, ha ki tudjuk védeni az anyanyelvűnk elleni támadásokat, szabad perceink­ben pedig tippelhetünk, akár az ügetőn: ki lesz a következő le­váltott igazgató, milyen „szak­mai kritériumokat” szab meg a minisztérium az oktatás még nemzetibbé tételére, milyen uszító szövegek kerülnek a tan­könyvekbe, s végső soron mi­lyen degenerációk felnevelésé­re ad lehetőséget az a hatalom, amely Svájcot ígért a népének. Ki fogja számon kérni rajtuk a hazugságot? Ismét az iskolapadban... Vlado Gloss felvétele Vezércikk Defekt Miklósi Péter_______________ Kormány-átalakítások idején, a miniszteri bársonyszékeket elfoglaló új emberek érkezte- kor, akár fel is lélegezhetne az állampolgár: ezután sok min­den másként lesz, lehetőleg már holnap arra ébredünk, hogy elmúltak a bajok s vissza­zökkent a kizökkent idő. Au­gusztus utolsó napjaiban, a szlovák külügy-, belügy, illetve a gazdasági miniszter posztján történt cserék láttán, nyilván sok honpolgár vélekedett így. Sőt! Jó szlovákiai szokás sze­rint a vágyakat tényékként ke­zelte. Arról viszont az emberek zöme nyilván megfeledkezett, hogy az elmúlt esztendőkben - Vladimír Meciar 1992-ben, majd 1994 őszén hatalomra került kabinetjeinek országlá- sa közben - Szlovákia euroat- lanti csatlakozásának üteme annyira lelassult, hogy a régi hasonlattal élve: ez az ország nem bíbelődhet a defektjaví- tással, nekünk menet közben kell kereket cserélnünk a bicik­lin. Ráadásul az sem mindegy, hogy milyen a bicikli, milyen az új kerék és hogy ki hogyan hajtja végre a cserét... E szempontok alapján vizsgá­lódva, sajnos, jócskán elszivá­rogni látszik az időnk; az Euró­pai Unióhoz és a NATO-hoz csatlakozni kívánók közül ki­vált élboly (Csehország, Len­gyelország, Magyarország) alaposan megugrott a kommu­nizmusból a demokráciába ve­zető úton kerekezők mezőnyéből. Az átalakított szlovák kormánynak, a három új miniszternek pedig kivált­képpen nehéz dolga lesz, ha le akarja faragni az elöl pedálozó hármak nyilvánvaló előnyét. Bárminő szépítgetés dacára szakterületén óriási a csődtö­meg, amit nem részenként, ha­nem együtt és egyszerre kelle­ne felszámolni. Méghozzá na­gyon gyorsan! Ez viszont már csak azért is bajos, mert az 1993januárjában született új állam eleve rossz biciklire ült; ráadásul ez a XIX. századot idéző, nacionalizmustól rozs­dás és az örökös bűnbakkere­séstől rozoga velocipéd nem állhat meg, hanem haladnia kell. A defektes kerekeket köz­ben kellene kicserélni, vagy nagyon gyorsan át kellene ülni egy új biciklire; ám úgy, hogy egyik lábunk még a régi veloci- péden, a másik már az új brin­gán. Ehhez a mutatványhoz akrobatikus ügyesség szüksé­geltetne. Viszont a DSZM szekértáborából toborzott új miniszterek első nyilatkozatai alapján világos, hogy egyetlen ekvilibrista sincs közöttük. Kár pedig, mert Szlovákia és a fej­lett Nyugat között egyelőre ak­kora a szakadék, hogy az lenne a helyes, ha kormánykörökben az egyensúlyozás és a kötél­tánc művészetének ismerete jelenleg munkaköri alapköve­telménynek számítana. Mi több, azt sem árt tudatosítani, hogy ezen az elaggott, a múlt század zsánerét idéző, kerék­páron sorozatosan kapjuk a defekteket. Hiszen nemcsak a külügy, a belügy és a gazdaság az, ami kidurrant, hanem itt van például a közoktatás, illet­ve a művelődés ügye. Itt is ala­pos és szembeszökő a csőd. El­fuserált iskolarendszer. Vál­ságban lévő felsőoktatás. Le­épülő tudományos intézetek. Mértani haladvány szerint csökkenő állami támogatás a művészeteknek. A kisebbségi kultúrák kisemmizése és a sa­ját intézményrendszerüket biztosító tulajdonuk kisajátítá­sa. Lassan önfelszámolás-hely- zetbe kerülő múzeumi háló­zat. Zavaros viszonyok a könyv- és lapkiadásban. Sú­lyos bérproblémák. A kultúrá­ban, az egészségügyben, az oktatásügyben. A törvény­szerűen felmerülő problémák maradékelvi kezelése. És visszatérve a szlovákiai ma­gyarság helyzetéhez: amit 1945 után a kitelepítés jelen­tett, azt most a kormányzat fojtogatási szándéka pótolja. Ebbe az örökségbe csöppentek bele az új miniszterek. S hogy ez a majdnem áttekinthetetlen gubanc miként, milyen áron bogozható ki, arról egyelőre semmit sem hallani. Félő hát, hogy a kerékpárcsere helyett csak újabb defektek vannak a láthatáron. Vagy Szlovákiának megteszi a roller is?

Next

/
Thumbnails
Contents