Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-04 / 36. szám
P IT 1996. szeptember 4. • 29. évfolyam Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Sport Stefi Graf a víziállatok között is feltalálja magát. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. szeptember 7-től 13-ig Riport A beavatkozás előtti szertartáson az égiek segítségét kéri a mester. Itt a szeptember: a kis keresetű szülő újra törheti a fejét A demokrácia nehéz iskolatáskája Kövesdi Károly______________ Hétfőn elkezdődött egy újabb iskolai forduló. Mondhatnánk, kisebbfajta jubileumi, hiszen a bársonyos forradalom idején született gyermekek most mennek első osztályba. De milyen iskola várja ezt a generációt, s milyen ódium szakad a nyakunkba nekünk, szüleiknek, akik ahelyett, hogy demokratikus, örömteli, kreatívabb, szabadabb iskolába vezetnénk őket, ahogyan ígértük nekik, féltucatnyi év elteltével keserűen vonhatunk mérleget? Mi lett a nagy demokráciából, amelyben az első percekben hittünk? Hogyan fásultunk belé a kilátástalan küzdelembe, s elégszünk meg egyre inkább és egyre többen azzal, hogy legalább a „mókuskerékből” ki ne repüljünk, azaz legyen munkánk, tisztességes megélhetésünk, s hogy ne kelljen szembeköpni a tükröt reggelente... Gyermekeink ismét beülnek az iskolapadba, a kis keresetű, netán munkanélküli szülő pedig törheti a fejét, hogyan fedezze az újabb, egyre nagyobb kiadásokat; tanszerekre, ruhára, menzára, diákszállóra, utazásra, egyetemi előkészítőre, hogy ne soroljuk tovább. A pedagógus pedig mélázhat, a társadalmi ranglétra miféle alsó fokára süllyedt? Hogyan nevelhet emelt fővel újabb generációt, ha társadalmi megbecsülés dolgában valahol hátul kullog? Igaz, ki beszélhet itt egyáltalán társadalmi megbecsülésről, értékrendről, jövőről? Aszociális kérdések iránt érzéketlen korKi beszélhet itt társadalmi megbecsülésről, értékrendről, jövőről? mány, amelynek minden energiáját a saját imádott emlékművének farigcsálása, a korlátlan anyagi hatalom megszerzésének „filozófiája”, a társadalom különböző rétegeinek egymás elleni uszítása és a zavarosban való halászás köti le, ilyen kérdéseken aligha töri a fejét. A társadalommal együtt az iskola is lassan, de biztosan visszasüllyedt a pártállami dirigizmus sötét korába. Azon már nem is csodálkozik az ember, hogy az oktatási minisztérium okosai ismét kiagyalták, kilencéves legyen az alapiskola. Aki szakmailag semmi érdemlegeset nem tud letenni az asztalra, az látszatmegoldásokban éli ki magát. Sok jót nem várhatunk az új egyetemi törvénytől sem. Nemzetiségi térfélen pedig jól tudjuk, mi a helyzet: ami nyolcvankilenc után téma volt (önálló egyetem, szétválasztott alap- és középiskolák, oktatásügyi autonómia), azt elfújta a szél. Aki ma bármilyen autonómiát emleget, az hazaáruló, a szlovák nemzet ellensége, aki ellen su- rányi gyűléseket kell összehívni. Ilyen társadalmi légkörben, a demokrácia ilyen csúfos lejáratása közepette jó, ha ki tudjuk védeni az anyanyelvűnk elleni támadásokat, szabad perceinkben pedig tippelhetünk, akár az ügetőn: ki lesz a következő leváltott igazgató, milyen „szakmai kritériumokat” szab meg a minisztérium az oktatás még nemzetibbé tételére, milyen uszító szövegek kerülnek a tankönyvekbe, s végső soron milyen degenerációk felnevelésére ad lehetőséget az a hatalom, amely Svájcot ígért a népének. Ki fogja számon kérni rajtuk a hazugságot? Ismét az iskolapadban... Vlado Gloss felvétele Vezércikk Defekt Miklósi Péter_______________ Kormány-átalakítások idején, a miniszteri bársonyszékeket elfoglaló új emberek érkezte- kor, akár fel is lélegezhetne az állampolgár: ezután sok minden másként lesz, lehetőleg már holnap arra ébredünk, hogy elmúltak a bajok s visszazökkent a kizökkent idő. Augusztus utolsó napjaiban, a szlovák külügy-, belügy, illetve a gazdasági miniszter posztján történt cserék láttán, nyilván sok honpolgár vélekedett így. Sőt! Jó szlovákiai szokás szerint a vágyakat tényékként kezelte. Arról viszont az emberek zöme nyilván megfeledkezett, hogy az elmúlt esztendőkben - Vladimír Meciar 1992-ben, majd 1994 őszén hatalomra került kabinetjeinek országlá- sa közben - Szlovákia euroat- lanti csatlakozásának üteme annyira lelassult, hogy a régi hasonlattal élve: ez az ország nem bíbelődhet a defektjaví- tással, nekünk menet közben kell kereket cserélnünk a biciklin. Ráadásul az sem mindegy, hogy milyen a bicikli, milyen az új kerék és hogy ki hogyan hajtja végre a cserét... E szempontok alapján vizsgálódva, sajnos, jócskán elszivárogni látszik az időnk; az Európai Unióhoz és a NATO-hoz csatlakozni kívánók közül kivált élboly (Csehország, Lengyelország, Magyarország) alaposan megugrott a kommunizmusból a demokráciába vezető úton kerekezők mezőnyéből. Az átalakított szlovák kormánynak, a három új miniszternek pedig kiváltképpen nehéz dolga lesz, ha le akarja faragni az elöl pedálozó hármak nyilvánvaló előnyét. Bárminő szépítgetés dacára szakterületén óriási a csődtömeg, amit nem részenként, hanem együtt és egyszerre kellene felszámolni. Méghozzá nagyon gyorsan! Ez viszont már csak azért is bajos, mert az 1993januárjában született új állam eleve rossz biciklire ült; ráadásul ez a XIX. századot idéző, nacionalizmustól rozsdás és az örökös bűnbakkereséstől rozoga velocipéd nem állhat meg, hanem haladnia kell. A defektes kerekeket közben kellene kicserélni, vagy nagyon gyorsan át kellene ülni egy új biciklire; ám úgy, hogy egyik lábunk még a régi veloci- péden, a másik már az új bringán. Ehhez a mutatványhoz akrobatikus ügyesség szükségeltetne. Viszont a DSZM szekértáborából toborzott új miniszterek első nyilatkozatai alapján világos, hogy egyetlen ekvilibrista sincs közöttük. Kár pedig, mert Szlovákia és a fejlett Nyugat között egyelőre akkora a szakadék, hogy az lenne a helyes, ha kormánykörökben az egyensúlyozás és a kötéltánc művészetének ismerete jelenleg munkaköri alapkövetelménynek számítana. Mi több, azt sem árt tudatosítani, hogy ezen az elaggott, a múlt század zsánerét idéző, kerékpáron sorozatosan kapjuk a defekteket. Hiszen nemcsak a külügy, a belügy és a gazdaság az, ami kidurrant, hanem itt van például a közoktatás, illetve a művelődés ügye. Itt is alapos és szembeszökő a csőd. Elfuserált iskolarendszer. Válságban lévő felsőoktatás. Leépülő tudományos intézetek. Mértani haladvány szerint csökkenő állami támogatás a művészeteknek. A kisebbségi kultúrák kisemmizése és a saját intézményrendszerüket biztosító tulajdonuk kisajátítása. Lassan önfelszámolás-hely- zetbe kerülő múzeumi hálózat. Zavaros viszonyok a könyv- és lapkiadásban. Súlyos bérproblémák. A kultúrában, az egészségügyben, az oktatásügyben. A törvényszerűen felmerülő problémák maradékelvi kezelése. És visszatérve a szlovákiai magyarság helyzetéhez: amit 1945 után a kitelepítés jelentett, azt most a kormányzat fojtogatási szándéka pótolja. Ebbe az örökségbe csöppentek bele az új miniszterek. S hogy ez a majdnem áttekinthetetlen gubanc miként, milyen áron bogozható ki, arról egyelőre semmit sem hallani. Félő hát, hogy a kerékpárcsere helyett csak újabb defektek vannak a láthatáron. Vagy Szlovákiának megteszi a roller is?
