Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-08-21 / 34. szám

port 1996. augusztus 21. 9 A falu határában, a külső körgyűrű tövében található Szentkút avagy Kutacska ismert búcsújáróhely a környéken. A szájhagyomány szerint valami­kor a terület egy földbirtokos úré volt, aki a földjén feltörő for­rást megpróbálta beszántatni, sikertelenül, s még az ökrei is el­pusztultak. A forrás mellett ta­lálható kis kápolnát, valamint az odavezető út két oldalát szegé­lyező stációkat a helybeliek és a környező falvak lakosai építet­ték a század húszas éveiben. A Tizenkét Apostol rotundája eredetileg a 12. században épült román kori körtemplom. A kör alakú épület belső terében a fal mentén tizenkét falfülke találha­tó, szemben a valamikori oltár helyével. A falakon helyenként még láthatók a restaurálások so­rán előtűnt egykori román kori falfestmények maradványai. Szlovákia valószínűleg egyik leg­régebbi műemlékét utoljára a második világháború után hasz­nálták a helybeliek, mikor a le­rombolt templom helyett itt tar­tották az istentiszteleteket. A több évszázados épületnek ma is párját ritkító az akusztikája. A román kori építészet egyik leg­szebb hagyatéka a 12. század elejéről származó, Szűz Mária nevét viselő, templom. Az erede­tileg fából épült templom helyén felépült kéttornyú bazilika a hoz­zá tartozó kolostorral együtt a premontrei rend tartozéka volt egészen a török dúlásig. A mohá­csi vész után az elpusztított ko­lostorba már nem tértek vissza a szerzetesek, így aztán I. Ferdi- nánd odaajándékozta a nagy­szombatijezsuitáknak. Az épüle­tet a törökök után a lengyel sere­gek is feldúlták, a többszöri felú­jítás az eredeti belső teret is meg­változtatta. A legjelentősebb áta­lakításra a második világháború után került sor, amikor a lerom­bolt templomot szinte alapjaitól újjá kellett építeni. A gondos re­konstruálást követően az épüle­tet 1953-ban szentelték fel újra. Ugyanabban az évben a Garam folyó medrét is áthelyezték, mi­vel az erózió komolyan veszé­lyeztette a domboldalt, ahol a templom is áll. A talajszint- süllyedés következményei a jól látható repedések is a templom falán. Prikler László felvételei Bármilyen szépek és szívünkhöz közel állóak a legendák, egyes krónikások leírása, hogy Istvánt a Garam folyó mellett ütötték lo­vaggá, a mítosz valóságalapja csekély. Esztergom eredeti neve Gran, Gron volt, melyet Géza fe­jedelem tett az ország székhe­lyévé. A jóindulatú ferdítés (Györffy György szerint) akkor történhetett, amikor a XI. század végén, Vecellin dédunokáinak családi hagyománya alapján, írásba foglalva az eseményt, a le­írók már maguk sem tudták pon­tosan, hogy István karddal tör­ténő felövezése milyen esemény kapcsán történt. A felövezés - melynek szerves részét alkotta a kard felszentelése - részét ké­pezte a csatába indulás és a feje­delemavatás szertartásának. A fejedelemavatás szertartásán azonban István már minden bi­zonnyal korábban átesett, ami­kor apja 15 évesen utódjául jelöl­te. 996-ban már mint karddal övezett vőlegényt adták össze Gizellával. István seregének zömét való­színűleg a könnyű lovas magya­rok mellett a besenyők és kaba­rok adták, ezekhez csatlakozott a német nehéz lovasság ereje. Való igaz, hogy a még nem király Ist­ván vezérnek ez volt az első had­járata, melyben a trónkövetelő Koppányi győzte le. Mivel a Ga­ram folyónak is Gran, Gron volt a neve, a város neve pedig az idők folyamán Strigoniummá (ebből Esztergommá) változott, a későbbi krónikás, akitől a téves legenda származik, az eredeti Gran megjelölést a Garam folyó­ra értette. A „lovaggá ütés” is a német historizálás egyes irányai­nak átvételéből maradt fenn - a valóságban a fejedelmi kard megszenteléséről volt szó, illetve annak felövezéséről. Magára a rítusra a Koppánnyal való meg­ütközés napjának hajnalán ke­rülhetett sor. A felövezést a kor szokásai szerint bizonyára a püs­pök, Domonkos végezte, az ese­ménynél azonban jelen volt az egész udvar és a sereg, velük együtt a Hont, Pázmány, Őrei és Vecellin sváb lovagok vezette ne­héz fegyverzetű fejedelmi testőrség. A szerkesztőség

Next

/
Thumbnails
Contents