Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-08-14 / 33. szám

Kultúra 1996. augusztus 14. 13 Iskolai könyvtárosok hetedik nyári akadémiája Győrött, nemzetközi részvétellel Miről álmodik egy érsekújvári tanár? Szinte kedvem lett volna megcsípni magam... Strba Sándor Strba Sándorné ____________ Az MKE Könyvtárostanárok Szervezetének lelkes vezetőgár­dája az idén is megszervezte az iskolai könyvtárosok VII. nyári akadémiáját a győri Apor Vilmos Római Katolikus Iskolaközpont­ban Könyvtár az iskolában - is­kola a könyvtárban címen. A gazdag és színes rendezvény- sorozat programja a „hagyo- mány-megújulás-jövőkép” hár­mas jelszó jegyében tekintette át az iskolai könyvtárak történetét, valamint a nemrég elfogadott NAT-ból adódó feladatok és szakmabeli problémák esélyeit. Külön rangot adott ennek az akadémiának az a tény is, hogy a gazdag szakmai élményt jelentő előadások a milleniumi ünnep­ségek keretei között hangozhat­tak el. A különböző felekezeti iskolák történetének bemutatásából rám a legnagyobb hatást Bánhe­gyi Miksának, a pannonhalmi Főapátsági Könyvtár főkönyvtá­rosának előadása tette. A lenyűgöző előadásmód és a gaz­dag tartalom egy Szentgyörgyi Albert által megfogalmazott gondolatot juttatott eszembe: „Az iskola feladata, hogy megta­níttassa velünk, ho­gyan kell tanulni, hogy megtanítson bennünket a jól vég­zett munka örömére és az alkotás izgal­mára, hogy megta­nítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.” Ezek a gondolatok ugyanis nemcsak Bánhegyi Miksa remek előadói képességé­re voltak jellemzőek, de a ma is aktív tímárként működő főapát tanári tevékenységére, egész emberi mivoltára. Nagyon tanulságos és gazdag in­formációt nyújtottak az akadé­miára meghívott külföldi vendé­gek beszámolói is: Peter Grenco (USA), Sorén Roerup és Annali- se Hoff (Dánia), va­lamint Heiz Buch- müller (Ausztria), akik előadásukban •az iskola és a könyv­tár külföldön betöl­tött szerepéről, ed­dig elért eredménye­iről tájékoztattak bennünket. A velük való személyes talál­kozás és baráti be­szélgetés gazdag szakmai és emberi élményt jelentett számomra. A színes és gazdag programokat egy Mozart-Haydn-hangver- seny, kiállítások megtekintése és könyvtárlátogatás is tarkította. Számomra igen tanulságos volt a határokon túl élő iskolai könyvtárosok szakmai tájékoz­tatója, gondjainak és problémái­nak feltárása. Könyvtárosként tudom, hogy milyen fontos a gyermekek könyv- és könyvtár- használóvá nevelése. Hiszen ez a szórakozás mellett az ismere­tek szerzésének egyik eszköze is. Ámulva és csodálattal néztem meg az Arany János Általános Is­kola könyvtárát és oktató-ne­velő gárdájának munkáját. Őszintén mondom, irigyeltem gazdag kézi könyvtárukat, mely- lyel a mi járási könyvtárunk (Ér­sekújváron:) nem veheti fel a versenyt, még ha a szlovák nyelvű kézikönyveket is hozzá­számítom, akkor sem. Sajnos. Nagyon tetszett, hogy a pedagó­gusok odafigyelnek a tanulók könyv- és könyvtárhasználatára, valamint az itt elvárt viselkedé­sére is. (Mennyi felszólítás írásá­tól lennék megkímélve és mennyivel jobb munkát tudnák végezni, ha nálunk is így lenne!) Mikor Mohai Lajos programfej­lesztő előadását a Szirén prog­ramrendszerről meghallgattam, szinte kedvem lett volna meg­csípni magam, hogy nem álom-e ilyen adatbázis működtetése. Az előadó meggyőzött bennünket, hogy ez már ma is megvalósulhat, és felvázolta a jövő lehetőségeit, melyek ma még különösen egy szlovákiai könyvtáros vágyálmai­ban valósulhatnak csak meg. Nagyon hasznos és érdekes talál­kozó volt. A szakmai ismerete­ken kívül új barátságok, ismeret­ségek is kialakultak. Köszönet ér­te a rendezőknek és a támoga­tóknak, akik részvételünket is le­hetővé tették. Olvasás sze­retet nélkül - ez talán a legnagyobb bűn a lélek ellen. Heti kultúra Régészeti leletek Római kori ásatások Szőny-Vásártéren Az egykori római Brigetio vá­rosához tartozó épületek fel­tárását kezdte meg 1992-ben a budapesti ELTE BTK Régé­szettudományi Intézete és a dél-komáromi múzeum. A Szőny-Vásártéren azóta rendszeressé vált feltáró­munka során nemzetközi vi­szonylatban is kiemelkedő le­letek kerültek elő. Ezek legje­lentősebb darabjai azok a freskók, melyek az egyik la­kóház helyiségének omladé­kái közül származnak. Közü­lük is kiemelkedik a lovas Ne- reidával díszített színes mennyezetfreskó, amely a római falfestészet ragyogó darabja. Ugyancsak idesorol­hatók azok a bacchikus port­rék is, amelyek a bor és vi­dámság római istenének, Bacchusnak a kíséretébe tar­tozó alakokat ábrázolják. Az ásatások során előkerült nagy mennyiségű freskótöre­déket azóta is a budapesti Képzőművészeti Főiskola avatott kezű restaurátorai gondozzák, munkájuk gyü­mölcse ma már látható a nemrégiben megnyílt dél-ko­máromi múzeum római ter­mében. Az egykori Pannónia provincia tehát továbbra is „ontja” kincseit, mindannyi­unk gyönyörködtetésére. (trugly) A lovas Nereida. Freskórészlet. Évforduló Tízéves a kassai Árvácska Mintha csak tegnapelőtt lett volna, hogy Csergőné Szűcs Piroska, valamint Furik Rita elültették Kassa betonrenge­tegének egyik szerény mé­retű virágágyásában az első árvácskákat; s mintha csak tegnap lett volna, hogy a gon­dozásukat rábízták a Pribék Gábor és Pazderák Emőke házaspárra. Pedig sok víz le­folyt a Hemádon, amíg az Ár­vácska gyermektánccsoport - a helyi magyar tannyelvű alapiskola és gimnázium, va­lamint a Csemadok -szervezet egyik ékessége - tízéves lett. A születésnapi évforduló al­kalmából nem rendeztek a városban virágkamevált, sem tűzijátékokat. Csupán e vi­rágágyás helyét jól ismerő és tisztelő kis népcsoport ünne­pelt - tapsolt az egyik hétköz­nap délután rendezett jubile­umi műsor szereplőinek, va­lamint előkészítőinek, ren­dezőinek. Hetven fiatalt úgy, olyan élvezettel játszani, mint ahogy azt a Pribék há­zaspár vezette csoport tette, illetve teszi, nem mindennapi látvány. A kassai Árvácska eddigi lété­vel is igazolta: a betonrenge­tegben is talál magának he­lyet, megél és ékesíti környe­zetét, ha gyökere minél erőteljesebben kapaszkodik az ősi, számára leghonosabb, legéltetőbb talajba. Gazdag József Regény V alahonnét távolról egyre erősödő berre­gés hallatszott. Lázár nem merte megkér­dezni, miért a heves integetés, inkább óvatosan kinyitott egy üveg baracklekvárt és mutató­ujját segítségül híva lakmározni kezdett. A semmitmondó, többszörösen meghamisított hírek után (amelyeket ráadásul visszafelé olvastak be) egy kerek fejű, verejtékező homlokú, borostás alak ragadta magához a mikrofont.- Ha nem lenne tábornoki egyenruhában, hát azt monda­nám, hogy ez Zuzmó! - álmél- kodott Lázár. - Ez a reszelős, borízű hang... kísérteties!- Zuzmonov admirális- és em- bernagyról beszélsz? - fordult hátra Shaomi. - Szeretnél vele találkozni?! Netán már ismeri­tek egymást? Az írónak nem volt ideje vála­szolni. A képernyőn egy külö­nös fantomkép tűnt fel.- Ez a rajz meg rám hasonlít - mondta az író gyermekes öröm­mel, de lehet, hogy csak a ba­racklekvárban található cukor választott ki az agyában örömérzetet keltő hormonokat. Boldogsága azonban nem tar­tott sokáig.- Kvazár Lázár névre szóló úde- véllel érkezett az országba, de Angyal a körhintán Z. Németh István 12. rész nem ez a valódi neve. Negyven év körüli, körülbelül 185 centi magas, flanelnadrágot, fehér cipőt és kék zakót viselt. Mene­külés közben az Oázis borozó­ban felejtette a bőröndjét. A fér­fi Ausztráliából érkezett, állam­ellenes felforgató tevékenysé­get folytat, politikai merényle­tekre készül és rendkívül veszé­lyes, az egész világon körözés alatt álló hírszerző. Vigyázat! Fegyver van nála! Aki jelenlegi tartózkodási helyéről bármit is tud, azonnal értesítsen bennün­ket a... Shaomi hol a képernyőre, hol Lázárra meredt, miközben egy félroncs helikopter jelent meg a ház fölött.- Ezek megőrültek... - nyögte Lázár. A nő magánkívül volt az örömtől. Csókok özönével hal­mozta el az író fejét, miközben kéjesen kiejtett, félig érthetet­len suttogások hagyták el az ajkát. Aztán visszapattant az ablakhoz, és őrülten lengetni kezdte a „zászlót”.-Ide! Ide! Gyorsan! Ügyesen elkapta a feléje dobott kötélhágcsó végét, majd ellent­mondást nem tűrő hangon közölte a szerencsétlen, sokkos állapotban üldögélő Lázárral, hogy minél gyorsabban tegye meg ezt a kis artistamu­tatványt.- Én? - hörögte az író, pedig teljesen nyilvánvaló volt, hogy hozzá intéz felkérést. - És... és hova megyünk, ha szabad kérdeznem?- Most nincs idő magyarázko­dásra! - lihegte Shaomi, és olyat csípett a száját tátó férfi karjába, hogy az egy lerövidí­tett fohász keretében Istennek ajánlotta a lelkét, becsukta a szemét, s valami csodálatos módon, kipróbált kasz­kadőrként kezdett mászni a kö­téllétrán. A nyugdíjkorhatáron rég túllépett fém szitakötő vad dübörgéssel igyekezett fenn­maradni a levegőben, bár néha már-már úgy látszott, hogy a következő pillanatban neki­csapódik a ház oldalának, s többé nem repül sehova. L ázár maga is meg­lepődött, amikor ép­ségben helyet foglalt a pilóta mellett. Shaomi fürgén követte, majd csapzott hajjal zuhant az ülésre. Még a kötélhágcsó felhúzásával bíbelődött, amikor az Új Ál­szent Gyülekezet nevű szekta vezéregyéniségei kitódultak az erkélyre, s tehetetlenül nézték, ahogy a nő elrabolja „szent emberüket”.- Shaomi! - sipította az Utolsó Próféta kétségbeesetten. - Gye­re vissza! Ezt nem teheted! Ezt nem teheted velünk!- Dehogynem - mormogta a nő, s intett a pilótának, hogy ha le­hetséges, sürgősen tűnjenek el innét. Az író kapaszkodott, amibe csak tudott, a térde még mindig remegett, s hogy egy kissé megnyugtassa magát, hol a baracklekvárra gondolt, hol pedig a kimondhatatlanul szép Shaomira. Mindkettőjükkel kapcsolatban nagyon édes ta­pasztalatokat szerzett. , Amennyire szép, annyira őrült is” - gondolta az utóbbiról, s nem tudta, hogy ezen most sírnia vagy nevetnie illenék-e. Rábízta magát a Sorsra. Nyolc éve hegymászás közben majd­nem leszédült egy magas szik­laoromról. Öt éve egy sportre­pülőgép zuhant vele a tenger­be, amit sérülések nélkül úszott meg. Két éve elsüllyedt a hajó, amelyen utazott - ő túlélte. Pár hónapja megpróbálták kirabol­ni, két revolvergolyó is elfütyült a füle mellett, haja szála sem görbült. Most hazalátogat, erre állandóan szökésben van, vér­díjat tűznek ki a fejére, közve­szélyes bűnözőként tüntetik fel... Jól mondta az öreg Zuz­mó. Olyan, mintha egy zavaros, utópisztikus regény kellős közepébe csöppent volna.- Jól van?! - kiabálta a fülébe Shaomi.- Jól! - kiáltotta vissza nem túl nagy meggyőződéssel. - Elárul­ná, hogy hova megyünk?- Egy esküvőre vagyunk hivata­losak! „Furcsa - gondolta Lázár moso­lyogva -, mintha azt értettem volna, hogy esküvő... Mert oda gyalog is eí lehet menni, nem kell hozzá egy ilyen repülő ká­védaráló...” Meg aztán külön­ben sem volt úgy öltözve. város siralmas lát­ványt nyújtott, az író inkább Shaomit néz­te. Lehet, hogy ez a tündér nem szereti, ha bámul­ják? De hát ha valaki férfi, egy ilyen nő mellett a bőre bizsereg­ni kezd, a fantáziája kibírhatat­lan frekvenciákon vibrál, s leg­szívesebben nyüszítene szégye­nében, hogy szeretni kíván! (folytatjuk) Prikler László felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents