Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-02-18 / 7. szám
32 oldalas színes ____ MA GAZIN Heti tévé és rádióműsor A NÉLKÜL a magazin rovatunk a 16. oldalon 1996. február 18. XXIX. évfolyam Ára 10 korona Méry Gábor felvétele N em tudom, érdekli-e az egyszerű velencei honpolgárt, hogy a dózse fia milyen üzletekbe bonyolódott az elmúlt időkben. Azt sem, szokás-e a dózse fiát, anyósát, nagymamáját luxusgondolákba tuszkolva elraboltatni. Arról sincs tudomásom, van-e a dózsénak fia, leánya, unokája, milyen relikviákért perlekedik Firenzével, vagy szándékában áll-e jutányosán plutóniumot vásárolni az araboktól. Sejtelmem sincs, milyen becenevet aggatnak rá politikai ellenfelei (vélhetően nem a Bandur- kát - magyarul krumpli, még magyarabbul gruja -, mint egynémely közép-európai elnökökre, utalva enyhén keleti tájszólásukra és népi eredetökre). Azt is kétlem, hogy karnevál idején az egyszerű velencei polgár miniszterelnöki verkliszövegekre hegyezné a fülét, vagy néptribunok esti böfögéseire csápolna a lagúnákon. Arról meg végképp semmi elképzelésem, vajon mit szólna az egyszerű velencei polgár, ha hivatali emberek sündörögnének a kávézója körül, és azzal macerálnák, botozza le a boltja cégérjét és tegyen ki helyette olaszosabbat. Hanem az sejthető, hogy a velencei polgár valószínűleg mélyen sértve érezné magát az egyszerű jelző hallatán. Arrafelé a polgár státusa felér a királyéval, de mivel királyok már nincsenek, a polgár annál is nemesebb. Gyökerezik ez mindenféle homályos, korhadt múltban, melyet minél nagyobb vehemenciával igyekeznek a bandurkázók lecséphadarózni, annál inkább kilóg a patinája. Egyébként is, a velencei polgárnak nagyobb a bánata, semhogy ilyen marhaságokkal múlassa az idejét. Elveszett színházát siratja, melyet a gondatlanság csaknem porig égetett - egyesek éppen akkor szippantották ki a lagúnák vizét, amikor az lángba borult. (Azért mintha némi célzatosság gyanúja bujkálna a dolog mögött!) Mindazonáltal a velencei polgár nem köti egy-két ódon, omló vakolatú, vagy frissiben égbe szökkent, a Szent Márk teret beárnyékoló épület fétises imádatához a maga mulatságát. Nem vonul ki sem fehér házak elé, sem bennük nem farsangol, hanem kivonul az utcára, és igyekszik megalapozni az egész évét. Mert a karnevál jó buli, és jó pénzt hoz a konyhára. Teszi persze azért is, mert köti a tradíció, meg aztán el nem mulasztaná a jó szórakozást. Bőrre, fajra, nyelvre való tekintet nélkül zajlik a velencei karnevál. Most jöhetne az a szöveg, hogy bezzeg a mi karneváljaink, farsangolásunk, mulatságaink... Hogy milyen jó nekik, s milyen rossz nekünk, akik maszkot sem teszünk a fizimiskánkra, ha idétlenkedni akarunk. Nekünk elég bevonulni a parlamentbe, odaülni a tévéstúdióba, s mehet a dajdaj, szórakozhat a nép. Az egyszerű - hogy ne ragozzuk. Igaz, mifelénk nem sértődős, mert a polgári státusra úgy tekint, mint a fentebb említett gruja az orchideára, amellyel csupán annyi a rokonsága, hogy emennek is van virága. Meg bogyója, melyet nadragulyának neveznek. N em kell ám elkeserednünk, netán irigykednünk a fránya taljánokra! A mi karneválunk tartós és egészséges gyökerekből sarjadzott. S hogy még féregtelenebb le- endjen, állami pénzen fizetett, kultúrmissziót teljesítő komiszárok sündörögnek a farsangi utcán, s azzal maceráinak, botozzuk le a cégért, s tegyünk ki helyette valami értelmesebbet és közérthetőbbet. Mert mi a közt szolgáljuk. Mondjuk ilyet: West. Vagy: pub. Esetleg: juwell. Echtbandurka név mindahány. Egy szerencséje van a vén Európának: a húgyagyra nem találhat ki behozatali vámot, mivel nem szerepel semmilyen listán. Ellenkező esetben ott vernénk az ajtót minden istancia előtt, hogy miért diszkriminálnak bennünket, a fiatal demokráciánkkal együtt. KÖVESDI KÁROLY
