Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-06-05 / 23. szám
1996 .június 5. Kópé Füri Olga Pukkmanó és Lomhára Pukkmanó egész télen unatkozott, és szomorúan nézegette a szomszédos fa csupasz ágait. Egyre csak sóhajtozott: - Oh, ez a tél, ez a tél! Esténként forró szamócalevél teát iszogatott és azon tűnődött, vajon mit csinál most Lomhára Afrikában.- Biztosan nem unatkozik, és sokkal jobban érzi magát, mint én - biggyesztette le az ajkát Pukkmanó. Ilyenkor igencsak nekikeseredett. Hát még akkor hogy fortyogott, amikor Lomhára képeslapot küldött neki a napsütötte Afrikából! A képeslapon két víziló úszkált egy gyönyörű tóban. A tavat sűrű, zöld növényzet vette körül. A növényeken pedig szebbnél szebb és különlegesnél különlegesebb virágok pompáztak. Pukkmanónak még a szája is tátva maradt a látványtól.- Milyen igazságtalan is az élet! - kesergett. - Egyesek állandóan nyaralnak. Innen Afrikába, Afrikából pedig vissza röpködnek és élvezik az életet. Én meg bezzeg állandóan csak itthon gubbasztok! Fázom ebben a nagy hidegben. És a télnek talán sohasem lesz vége! - siránkozott meg mérgelődött Pukkmanó. Egy szép napon azonban mégiscsak vége lett a télnek. Jó melegen sütött a napocska. A szomszédos fa is hamarosan kilombosodott. Pukkmanó egyre gyakrabban kémlelte az eget: - Vajon ma jön Lomhára? Vagy holnap? Vagy holnapután? - latolgatta. Egy hét múlva megérkezett Lomhára. Pukkmanó gyorsan befutott a házába, és a függöny mögül leselkedett. Azt találgatta, vajon hozott-e neki ajándé- JJ kot Lom- ^ hara a messzi Afrikából. ' Lomhára nem vette észre a függöny mögül leskelődő Pukkmanót. Azonnal az ágak közé bújt és beköltözött a régi lakásába. Jól elrejtette őt a fa lombja Pukkmanó kémlelő tekintete elől. Pukkmanó oldalát azonban nagyon furdalta a kíváncsiság. Türelmetlenül tipródott a függöny mögött. A percek csigalassúsággal vánszorogtak, Lomhára meg nem akart előbújni. Pukkmanó nem bírta tovább a várakozást. Kapta magát, és kifutott a kertbe. Hipp-hopp! - felmászott a legmagasabb bokor csúcsára. De még így sem látott semmit. Óvatosan lábujjhegyre emelkedett. Már majdnem belelátott Lomhára fészkébe, amikor az ág megingott alatta. Pukkmanó elvesztette az egyensúlyát és ... Zutty! - leesett a bokorról.Éppen akkor ért oda Lomhára.- Jó napot kedves Pukkmanó! -köszöntötte Pukkmanót, majd így folytatta: - Mit csinálsz itt a földön?- Hát... én... csak... - nyög- décselte Pukkmanó mialatt Lomhára segítségével fel- tápászkodott. Közben pedig majd megpukkadt a méregtől. Az új köpenye, amit direkt Lomhára érkezésére vett fel, több helyen is kihasadt. A karja meg az arca csupa piszok lett. Ráadásul gyorsan valami magyarázatot is ki kellett találnia. Pukkmanó ugyanis a világért sem ismerte volna be, hogy éppen Lom- harát leste a bokor tetejéről.- Szóval az úgy volt, hogy ezzel az ollóval - Pukkmanó megveregette az oldalát, mintha a metszőolló valóban ott lapulna a köpenye zsebében meg akartam metszeni ezt a bokrot. Mielőtt azonban felértem volna a tetejére, megcsúsztam és leestem tóla.- Nagyon sajnálom, hogy leestél - mondta őszinte együttérzéssel Lomhára. - Annak viszont örülök, hogy nem lett nagyobb bajod. A legeslegjobban pedig a viszontlátásnak örülök.- Ó, én is örvendek - füllentette Pukkmanó. Mert bizony cseppet sem örült annak, hogy Lomhára éppen ilyen siralmas állapotban talált rá. Pukkmanó sok szép ajándékot kapott Lomharától. Mégsem volt elégedett. Folyton az járt az eszében, hogy milyen igazságtalan meg kegyetlen hozzá az élet. És ilyenkor bizony majd megpukkadt a méregtől. Nagy László Balatonparton Balatonparton a nádi világban megbújtam egyszer s csodaszépet láttam: Bóbitás nádon nádveréb-fészket, sásbokor alján kis vízicsibéket. Balajti Árpád Ha hiszitek, ha nem, a történet igaz. Bizonyíthatom, hiszen velem esett meg. Egy szép és kakukkhangos hajnalon málnaszedésre indultam. A nagymama vékás kosarát vittem magammal. Baktattam-bandukoltam az erdőn át, egészen addig a tisztásig, ahol a múlt nyáron nagymamával voltunk, és kosarainkat telis-tele szedtük illatos málnával. „Ha tavaly sok volt, az idén is biztosan lesz legalább annyi” - morfondíroztam, s egyre szaporáztam a lépteimet. Ahogy közeledtem a málnabokrok felé, egyszeriben füttyögő-sípoló hang ütötte meg a fülemet. Óvatosan körbehordoztam a tekintetemet, de egy árva lelket sem láttam. „Valami madár lehet - nyugtatgattam magam. - Csak nem ijedek meg holmi madaraktól...” Közben a málnabokrokhoz értem, és egy szempillantás alatt megállapítottam, hogy az idén sem térek haza üres kosárral. A füttyögést azonban egyre hallottam. Akármerre léptem, a láthatatlan síp is velem lépett. Nyugtalanság vett rajtam erőt. Idegesen kapkodtam le az ágakról a málnaszemeket. Nem törődtem vele, hogy érettek-e vagy sem. Meg sem kóstoltam. Csak az járt a fejemben: legyen minél előbb teli a kosár. A füttyö- gés is felgyorsult. Még nem Vadruca moccant, topogott a vízre, barna liléit vízi útra vitte. Senki se látta, csak magam csodáltam, ott a víz partján még sokáig álltam. telt meg a kosár, amikor döntöttem: hazamegyek! Sietős léptekkel, szinte futva igyekeztem a falu felé. A füttyögés is velem sietett, s egyre szaporábban szólt. Csuromvizesen taszítottam be a nagymamáék udvarának kiskapuját. Letettem a vékás kosarat, nekidőltem a Játszott a nádas széllel és derűvel, s haza indultam nádihegedűvel. titok barackfának, elővettem a zsebkendőmet, letöröltem homlokomról az izzadságot, majd kifújtam az orrom. Abban a pillanatban elhallgatott a síp, nem hallottam többé a füttyszót... Vajon mi füttyöghetett? Kitaláljátok? Én már tudom! Balajti Zsolt rajza Afiittyögő Gondolkodom, tóból,.. Buborékok Nem minden buborék buborék... még a mesében sem. Ezen a képen meg aztán különösen nem! Bár a nagykalapú galócán terpeszkedő kicsi copfos szorgalmasan fújja a szappanbuborékokat. Számold meg, hányat fújt összesen! Ugye már rájöttél, hogy valami turpisság van a feladatban. Nos, hány buborékot számoltál meg? Készítette: Miroslav Matyiik Megfejtés A május 19-ei számunkban közölt feladat megfejtése: az E betűvel jelölt trombita nem illik a hangszerek közé, mert az fúvós és nem ütőhangszer. Nyertesek: Feketevízi Andrea és Katika; Somorja; Vaski Attila, Perbenyik; Mervicz Petra, Ipolyság; Skabla Tamás és Dávid, Alistál; Androvics Roland, Csallóközkürt. Petőfi Sándor Vízen Beszélgetnek sajkámmal* A fecsegő habok; Feszítem a lapátot, Hogy szinte izzadok. Anyám, ha mostan látnál, Tudom, hogy mondanád: „Az istenért... ha feldőlsz... Nem féled a halált!” Apám, ha mostan látnál, Tudom, hogy mondanád: „Az ördög hurcol arra, Szaggatni a ruhád!”
