Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-06-02 / 22. szám
1995 .június 2. Kultúra 12 Pliszeckaja tánca Benkő Gyula éltető ereje Maradandót, mint az érc A szakmán kívül emberséget is kellene tanulni Oláh Csaba felvétele Húsz éve egyszer láttam a színpadon, nem a balett érdekelt, hanem az, hogy milyen lehet egy ötvenéves balerina. Olyan volt, amilyen ma, túl a hetvenen, arca negyven, alakja húsz, haldokló hattyúnak ugyanúgy a legjobb a világon. Eleven táncosnak is a legjobbak között maradt. Brazília, Uruguay és Spanyolország után egy hónapon belül negyedszer is színpadra lép, a hét végén a New York Városi Balett rendez háromestés gálát. Jönnek a Bolsojtól, a Kirovtól, az újonnan alakult, de Orosz Cári Balettnek nevezett társulattól és a Hamburgi Balettől. Nem veszik rossz néven, hogy a plakátokon nincsenek kiírva. Semmi nincs kiírva, csak egy név: Pliszeckaja. Az örök Maja természetesen Az elmúlásról beszélt... a haldokló hattyút táncolja el, ráadásként Béjart Isadoráját, majd a felsoroltakkal karban Csajkovszkij capriccióját. - Bírja? - kérdezték a tiszteletlen újságírók. - Persze. Nem atléta vagyok, hanem táncos. Nem erővel, hanem költőiséggel, zeneiséggel és megjelenítő erővel kell bírnom. A primadonna Münchenben él, hiányzik neki Oroszország, de az érzés - mondja keserűen - nem talál viszonzásra. A Bol- sojban mindig az igazgató ízlése számít, nem a rendszer változott, csak a főnök személye - morogja, kissé általánosítva, mert utána az orosz elnökválasztásról ugyanígy beszél. Aztán próbára menet talányosán megjegyzi: - Most kezdődik a tánc... F. 0. Szabó G. László Elegánsan megoldott epizód- szerepek, fényesre csiszolt gyöngyszemek a Vígszínházban, nagyobb feladat Makk Károlynál a Magyar pizzában. Benkő Gyula csak orvosi szóra diétázik. Színpadon vagy kamera előtt továbbra is mindenevő. Eljátszik bármit, noha fogytán az ereje. Hetvennyolc éves. Akárhogy fárad is, mondja, abbahagyni még mindig nem tudja. Nem tudja, mert nem akarja?- Annyi szép dolog ért mostanában! Díjakat, kitüntetéseket kaptam, egyik jött a másik után. Ezek a jelek pedig mind arra utalnak, hogy valóban szeretnek a nézők, s ha már nem leszek, akkor is fognak emlékezni rám. A sok elismerést természetesen viszonozni illik. Ötvenhét esztendeje vagyok a Vígszínház tagja, kétszázötven nagy szerepet játszottam itt el, de amíg egy kicsi kis erővel bírom, addig igyekszem. Erre tettem fel az életem. A közeli napokban két filmszerep vár rám. Az egyik Esztergályos Károlynál, a másik Bacsó Péternél. Idős apa leszek itt is, ott is, nem olyan éhező filosz, mint a Magyar pizzában. Aki ember marad egy embertelen helyzetben...- ... mert uralkodni tud az ösztönein. Tartja magát erkölcshöz, etikához, humánumhoz. A kor, a civilizáció, a tehnikai fejlődés megbolygatta sajnos az embereket. Vergődik az egész világ. Elfelejtjük megkérdezni magunktól, mit is jelent embernek lenni? Át kellene mosni az agyunkat, a gondolkodásunkat. Szép dolog hinni, de itt, a földön teljesítsük küldetésünket, mert odafönt ilyesmire már nem lesz lehetőség. Sok minden hiányzik az életünkből. A kölcsönös segítség, a megértés, a szeretet, a bölcsesség, az alkalmazkodás készsége. A természet rendje sokkal erősebb. Igazságosabb és kegyetlenebb is. Biztos vagyok benne, hogy történelmi fordulatra vár a világ. Egy óriási szellemi fordulatnak kell bekövetkeznie, amely meg fogja nyitni az emberek agyát. Ebbe nagyon sok természeti csapás, katasztrófa is belejátszik majd, de az, ami most van, a következő évezredben nem folytatódhat. Nagyon érdekes könyveket tanulmányozok. Tudományos dolgokat az evolúcióról, az agy biológiai rendszeréről, különböző kutatásokról. Magamtól lopom az időt, hogy legalább gondolatban átélhessem, ami ezután jön. Pedig én már fel vagyok mentve ez alól, nekem már nincs olyan nagyon sok hátra. Megdöbbentett, ahogy a minap kamerák előtt az elmúlásról beszélt. Maradjon, ne siessen még.- Gyenge vagyok, az az igazság. Jól érzem magam, csak fogytán az erőm. Nagyon szigorú diétán élek, és szúrom magamba az inzulint. Persze, ha meghívnak valahova, mondjuk vendégségbe, és látom a gusztusos rétest az asztalon, kimegyek a fürdőszobába, benyomok egy injekciót, és akkor nyugodt szívvel megeszem egy darabot. Vadászni jár még? Vagy már erről Is lemondott?- Februárban voltam legutóbb. Egy süldőt lőttem, de még van belőle. Beraktuk a mélyhűtőbe. Sovány, porha- nyós a húsa, azt pedig ehetek néha. Ezt nem tiltotta meg az orvos. Egyébként főzelékeken élek. Spenót, sóska, tök, sárgarépa, passzírozott zöldbab... keserves dolog, de másképp már nem megy. Szomory Dezső Hermelinjében játszik a Vígben, Schiller Stuart Máriájában vendégként a Madách Színházban. Két lépéssel a nyolcvan előtt hetente többször is színpadra lép. Ez nem kis teljesítmény.- Én ettől vagyok boldog, a nézők pedig tartják bennem a lelket. Annyi elismerés ért mostanában, hogy már nincs bennem kétség, tudom, hogy fontos vagyok a nézők számára. Ez pedig újabb felelősséget ró rám, s amíg adni tudok, addig adni is fogok. A színházzal sajnos baj van a világban. Már nem azt a hivatást teljesíti, mint amire vállalkozott, vagy eszmeileg nagyon nagyra tartott. Nem szeretem az olcsó, üres, habkönnyű szórakoztatást. De a nézők is mintha türelmetlenek lennének, nem szeretnek gondolkozni. Jól jönne már egy szellemi forradalom, amely mindent megváltoztatna. Magasabb szintre kellene emelni az igényeket. El kellene érni, hogy ne csak a táplálék megszerzése legyen az egyetlen cél az életben. A szakmán kívül pedig emberséget is kellene tanulni. De én optimista vagyok, hiszen az élet rendkívül követelőző, élni akar, nem pedig meghalni. Csak azt fájlalom, hogy katasztrófák nélkül már nem fog ráeszmélni az ember, hogy ezt a mostani arcát gyorsan el kellene felejtenie. Személyes tervei mivel kapcsolatosak? A nyarat például milyen elképzelésekkel várja?- Nekem már nincsenek céljaim. Az én koromban meggondolatlanság lenne ilyen-olyan tervekkel ébredni. Megnyugvást ad, hogy nem éltem hiába. Ennek örülök a legjobban. Horatius írja egy helyen, hogy az ember még az ércnél is maradandóbb művet szeretne maga után hagyni. Szerintem sokakban megvan ez a fajta vágy... emlékszem a kisiparosokra, fiatal koromból. Reszkettek a munkájukért. Eljött a cipész a lakásomra, csak hogy lássa, rendben tartom-e a lábbelit, amelyet ő készített. Volt egy ingesem is, aki csodálatosan varrt és ugyanilyen büszke volt a munkájára. Képes lett volna tűzbe menni érte. Ezeket az embereket tiszteltem és szerettem is nagyon. A színész is akkor válik művésszé, ha maradandó értékre törekszik. De mondom, nekem már nincsenek nagy terveim. Ha feladatot kapok, akkor azt becsülettel elvégzem. Többet már nem ígérhetek. Ami pedig a nyaramat illeti: ha egészségem engedi, szeretnék felerősödni. És akkor bátran nekivághatnék az új évadnak. Bernardo Bertolucci tizenöt év után ismét Olaszországban forgatta új filmjét Az az igazság, hogy nem ismertem a mai tizenéveseket Tallósi Béla _____________ Ti zenöt éves távoliét után Bernardo Bertolucci hazatért Olaszországba, s új filmjét Itáliában forgatta. Az egzotikus témák és a történelemfaggatás - Az utolsó császár, A kis Buddha, Oltalmazó ég - után visszatért a jelenbe. Mai, modern történetet dolgozott fel Egyedül táncolok című új opuszában, melyben még mindig nem az olasz valósághoz tért vissza. Valószínű arra is sor kerül majd, hiszen a közeljövőben a híres Huszadik század harmadik részére készül. Persze még semmi sem biztos, az sem, hogy belefog. Mert, mint mondja: „írom a forgatókönyvet, de mi, művészek három hónaponként változtatjuk az elhatározásunkat.” Addig marad az új filmje, amelyet a can- nes-i fesztiválon mutatnak be. Témája az ártatlanság. A mai tizenévesek, és a mai „nagy öregek”, a hatvanas évek ifjúságának kapcsolatáról szól a film. „Az az igazság, hogy nem ismertem a mai tizenéveseket - mondja az Osar-díjas olasz rendező. - Ezzel a filmmel szerettem volna felfedezni a világukat, közelebb kerülni életérzéseikhez. Évekig nem kerestem feléjük az utat, mert úgy éreztem, szikrája sincs bennük annak a tűznek, amely annak idején bennünk lobogott. Nagyon kellemesen csalódtam, mert sokkal jobbak, mint reméltem: intelligensek, érdeklődőek, és tele vannak életerővel.” Ilyen az Egyedül táncolok női főszereplője, Lucy (az ismeretlen, de ' gyönyörű Liv Tyler játssza), a fiatal amerikai diáklány, aki a nyári vakációját egy csodálatos toszkán kastélyban tölti. A szülei régi barátai látják vendégül. Egy különös társaságba, csupa idős ember, kozmopolita művészek, bohémok, műkereskedők, sznobok közé kerül. Olyan világba, amely távol áll az övétől. De reméli, hogy e bohém öregek felfedik előtte az élet titkait. Megértő társra akad egy beteg, rákos író, Alex személyében (Jeremy Irons), akinél egyszerre találja meg a gyöngéd szerelmet és az apai szeretetet. Akik már látták a filmet, azt állítják, Bertolucci kamerája még sose fényképezte ilyen szeretettel a női testet, mint Lucyét. Még a híres Utolsó tangó Párizsban sem közelített ilyen szenvedéllyel a női főszereplőhöz, Maria Schneiderhez. Be is vallja, hogy Lucy és a beteg író kapcsolatában önmagáról is beszél. „Persze nem olyan értelemben, hogy az írót önmagam képére formáltam volna. Ugyanakkor azok az érzések, amelyeken kapcsolatuk alapszik, igencsak közeliek a saját érzéseimhez. Hiszen a korosodó beteg író a lány mellett visszakapja életerejét, a lány pedig a biztonságát találja meg a férfi oldalán. Mintha apa és lánya találna egymásra, de ebben a kölcsönös vonzalomban azért ott van egy titkos vágy. Nekem nincsnek gyerekeim. S bár ez nem okoz számomra különösebb lelki problémát, Lucy iránt én is úgy érzek, mint Alex, aki apaként közeledik a lányhoz, de észreveszi azt is, hogy szépek a lábai. A film alapjául szolgáló regény eredeti, angol címe A szépség tolvajai. És valóban van ebben a filmben néhány tolvaj. Elősorban én magam.”
