Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-06-02 / 22. szám
8 .A város polgármestere nem szí- nészkedik: szemmel láthatóan ő is jól érezte magát a „mások” társaságában A homoszexuálisok fesztiválja Seattle-ban „Miért gondolod, hogy más vagyok? ! ” Németh Péter Május utolsó vasárnapja minden évben nagyon sok Seattle-i család programjában már előre foglalt időpont, hiszen ekkor van a „melegek fesztiválja”, a máshogy érzők találkozója, és a minden nemű diszkrimináció ellen fellépő emberek felvonulása. Közönséges közép-európai halandónak ritkán adódik lehetősége arra, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvényen vehessen részt. Nekem szerencsém volt. Ha belegondolok, hogy mennyi rábeszélésre volt sükség, hogy egyáltalán elmenjek erre a rendezvényre, hogy legyőzzem az idegenkedésemet és előítéleteimet, szinte saját magamat kell kinevetnem. A látvány mindent kárpótolt. A város legforgalmasabb utcájának öt kilométeres szakaszán körülbelül százezer ember zsúfolódott össze, hogy lássa a felvonulást. A jobb helyeket már előző nap este elfoglalták. Az ügyesebbek kempingszékekből nézhették végig a négyórás műsort. A Harley Davidsonokon robogó lányok, a bombázó nőkké átvarázsolt fiúk, a riói karneváli hangulatot idéző jelmezekbe bújt szambázó lányokf?) ugyanúgy elkárpáztatták a bámészkodó tömeget, mint a kéz a kézben felvonuló egynemű élettársak. A város minden valamire is adó üzletembere szinte kötelességének érezte, hogy ott legyen ezen a rendezvényen. Meg kell említenem, hogy a felvonulók nem mind homoszexuálisok voltak, hanem azok az emberek is részt vettek itt, akik elfogadják és megértik a homoszexuálisokat és részvételükkel ennek nyomaté- kot is adnak. Egy ilyen rendezvényen természetesen nem hiányozhatott a város polgármestere sem, sőt a rendőrfőnökkel együtt gyalog vonult fel a városháza alkalmazottaival együtt. Szinte minden résztvevő a ruháján viselte a „meleg” jelképét, a két egymásba fonódó háromszöget, akár néző volt, akár felvonuló. Külön élmény volt a különböző transzparensek szövegeiAz amerikai társadalom nagy része érezte az igazságtalanságot nek olvasása, melyek közül egyet, akár mottóként szeretnék feleleveníteni: „Ugyanazt eszem és iszom amit te, ugyanúgy dolgozom mint te, ugyanúgy fizetek adót mint te - akkor miért gondolod, hogy más vagyok?!” Nagyon sok kérdés vetődött fel bennem ezzel a népünnepéllyel kapcsolatban. Miért jött el ennyi ember? Hiszen nincs ingyen kóla, ingyen virsli, nem osztogatnak pluszpénzt a résztvevőknek. Mi késztette őket arra, hogy otthagyják vasárnap délelőtti nyugalmukat, és a borongós, esős időben is fontosnak tartsák a részvételt? A választ az alábbi történetben találtam meg, amit a fesztivál végén mondott el az egyik ott élő ismerősöm. A homoszexuálisok fesztiválja már a harmincas évektől létezik Amerikában. Seattle-ban eleinte néhány tucat résztvevő vonult végig a városon, majd nyomuk veszett valamelyik parkban. A számuk csak lassan gyarapodott, és a város elöljárói inkább nyűgnek tartották ezt a napot, mint valamiféle ünnepnek. A résztvevőkbe pedig, ahol lehetett, belerúgtak, nem kaptak munkát, megvetették, elítélték őket az emberek. A nyolcvanas évek közepén egy nagyon érdekes, tanulságos eset történt az Amerikai haditngerészet Észak- nyugati Parancsnokságának tiszti állományánál, az egyik legrátermettebb női parancsnokról, aki a legjobb eredményekkel rendelkezett, és a tábornoki rangig vitte, bebizonyosodott, hogy leszbikus. Ennek ereménye az illető tábornok elbocsátása lett a hadsereg kötelékéből. Tehát az Amerikai Hadsereg egyik legtehetségesebb tisztjét csak azért bocsájtották el, mert más volt mint a többiek. Mi ez, ha nem diszkrimináció, a szó legszorosabb értelmében?! Az ügyből hatalmas felhajtás lett, amit a bírósági döntés azzal tetézett, hogy elismerte a tábornoknő igazát. Vagyis a bírók semmilyen okot nem találtak az elbocsátására. Persze, a hadsereg mindent megpróbált, hogy ne kelljen a tábornokot visszavennie a hadsereg kötelékébe és végül is eléggé fiatalon nyugdíjazták az illetőt. Az amerikai társadalom nagy része érezte az igazságtalanságot és ezt azzal juttatta kifejezésre, hogy ezeken a fesztiválokon egyre hatalmasabb tömegekben vett részt. Több napon keresztül a látottak hatása alatt voltam. Nem tudtak meggyőzni, hiszen bennem a biológiai óra másképpen ketyeg, de megtanítottak arra, hogy elfogadjam őket, hogy helyesen értelmezzem az ő problémáikat, és hogy csupán azért, mert az ő szexuális életük eltérő az általánostól, azért még ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk. Ezen a vasárnapon a politikusok is vesznek annyi fáradságot, hogy megtisztelik jelenlétükkel ezt a mi fogalmaink szerint furcsa fesztivált. Igaz, számukra reklámfogásnak sem utolsó minden lehetséges fórumon jelen lenni. In.
