Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-05-19 / 20. szám
Kicsi históriák cl régmúltból SZÜI>I>Ő GÉZA el/ele/tett Az egyik kedves budapesti antikváriumban, az Alkotmány utcában bukkantam rá a minap a könyvre. Eredeti borítója híján annyit árul el a címlap, hogy 1943-ban jelent meg Budapesten, s a szegedi városi nyomdában állították elő. A címe: A Z. Ház humora. Alcíme: Kivonat a Parlamenti Naplókból. Szüllő Géza (1873-1957), Pozsony környéki nagybirtokos, az egykori szlovákiai magyar keresztényszocialista párt elnöke lett, s bekerült a prágai parlamentbe, majd az első bécsi döntés után Magyarországon vált közéleti személyiséggé, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, politikusként pedig a budapesti Felsőház tagjává. A két világháború közötti Csehszlovákiában joggal tartották konzervatív politikusnak (Turczel Lajos írja Hiányzó fejezetek című könyvében: „Szüllő Géza politikai gondolkodása nem különbözik Bethlen Istvánétól", aki maga is segítette a mű megjelenését), ám amikor a könyv napvilágot látott, már Bethlen is, Szüllő is inkább liberálisnak, mint konzervatívnak tűntek. A hitleráj idején, lám, így változtak a viszonyok. Valószínűleg Szüllő Géza is ezt vehette észre, amikor titkára, Deák Iván gyűjtését magyarázó jegyzetekkel, mint maga fogalmazta: előszókkal ellátta s kiadta. Ide kívánkoznak Alabán Ferenc róla írt szavai is, aki szerint Szüllő „a két világháború közötti csehszlovákiai magyar ellenzék pártjának legtapasztaltabb politikusa, a keresztényszocialista párt elnökje, képviselő. Kora ellenzéki sajtója a csehszlovákiai magyarság tiszteletbeli nagyköveteként is szokta emlegetni”. Vajon miért vállalkozott Szüllő Géza ennek a könyvnek a gondozására? Ő maga így ír erről az előszóban: „A látszólag száraz humorú anekdotákból, naplórészletekből is kibuggyan az a humor, amelynek alaptétele az a magyar bölcsesség, hogy »Valahogyan csak lesz, sehogy sohasem volt!«, és ez a tudat vigasztalt és mindenben magába foglalja azt, amit úgy hívnak, hogy logika. Amíg egy nemzet bízik és logikus, az örökkévaló, és hogy így legyen és így lesz, azt hiszem, remélem, sőt tudom! ” Joggal következtethetünk tehát arra, hogy Szüllő a negyvenes évek elején már látta, milyen végzet felé sodorja a fasizmus a hivatalos Magyarországot. Ezért idézte föl a liberalizmus szellemét, Deák Ferenc bölcsességét. Azt a régi demokráciát, amelynek egyik változatát a masaryki köztársaság képviselőjeként megtapasztalhatta, de a könyv megjelenésének idején mindez már csupán nosztalgia lehetett, és határozott ellenállás volt. A totális rendszerek ellen. Voltaképpen érthetetlen, miképpen merülhetett feledésbe a kiadvány. Hiába kerestem erről a nem is éppen vékonyka - 268 oldalas - könyvről említést a hazai irodalomtörténeti munkákban, számontartása hiányzik, bár lehet, csak előttem ismeretlen. Igaz persze, hogy Budapesten jelent meg a háborús évek már legkomiszabbikának idején, s Szüllő, bárha kiadott könyveket, mégsem számított írónak. Ám ez a látszatra konzervatív adomázás egyet jelentett a szellemi ellenállással, s tekintsük annak ma is, megszívlelve Szüllő intését itt és most: „E korok kicsi históriái megtanítanak bennünket mégis egyre: az észjárás azért mindenben ugyanegy... ” Fogadja érdeklődéssel az olvasó e rég elfeledett könyv egy-két részletét - az egykori észjárásoknak mai politikai gyakorlatunkban is föllelhető példáit. BROGYÁNYI JUDIT Az államnyelv és a tanítók (1875) Plachy Bertalan követelte, hogy a közoktatásügyi minisztérium a nemzetiségi iskoláktól és kulturális egyesületektől a támogatást vonja meg. Borlea Zsigmond Plachy indítványát a következőképpen ellenezte: Mert igaz, hogy ha a törvény által erőszakolják iskoláinkban a magyar nyelvet, akkor az iskoláinkban mindenütt, amint Plachy úr kívánta, taníttatni fog, de nem fog tanultami. (Derültség) Tessék elhinni, hogy nem, mert tessék az emberi természetet figyelembe venni. Ha valakit kényszerítenek valamire, legyen az neki kárára, vagy hasznára, ha erőszakolják: higyjék meg, hogy nem teszi meg. (Derültség) Mert kérem, tessék elhinni, hogy ha valakit a mennyországba küldené- nek is erőszakkal, oda sem megy, s az erőszaknak ellenállna. (Élénk, hosszan tartó derültség) S mondják meg most uraim, milyen oktatás lenne az, midőn a tanító a gyerekekkel nem tud beszélni? (Egy hang: Tanulja meg a gyermek! Derültség) Annak a képviselő úrnak, ki közben szólt, hogy a gyermek tanuljon, s így értse a magyar szót, a logikáját én csakugyan nem értem, hiszen a gyermek azért jár iskolába, hogy ott tanuljon, s talán nem kívánja, hogy a gyermek mikor születik, az idegen tanító nyelvét már tudja. (Derültség) Meglehet, hogy azon a vidéken, ahol a képviselő úr lakik, ily gyermekek születnek (Élénk derültség), de én ilyet sohasem láttam. (Hosszan tartó élénk derültség) A Corpus juris és a Talmud (1883) A tiszaeszlári vérvádat Is- tóczy és társai arra használták föl, hogy a Talmud elavult tanításait idézték és a zsidóság ellen törvényi intézkedéseket követeltek. Az antiszemita érzelmű képviselők előadása nyomán a T. Házat a kérdés sokszor foglalkoztatta, különösen a tiszaeszlári per tárgyalása során. Az akkor szabadelvű légkörben - ragaszkodjunk a történelmi hűséghez - a zsidóellenes indítványok sosem juthattak el a tárgyalásig, mert a többséget alkotó szabadelvű párt azokat mindig egyhangúlag elutasította. Most is egy indítvány elutasításáról volt szó. Jókai Mór a T. Ház szakadatlan nevetése közben így adta elő a Talmud-históriát: Én nem vitatkozom azokkal, akik a Talmudot előhozzák és terjesztik hírlapjaikban. Itt a Házban is már gyakran hivatkoztak a Talmudra. Én azt nem olvastam, annyira a zsidó nyelvben járatos nem vagyok, mint azok az urak, akik a Talmudból citálnak. De ha az, ami ezer év előtt Íratott, akkori körülmények között, ha az mind igaz volna és most a közéletben gyakorlatban is volna: akkor ugyan mit mondana egy idegen, ha kézbe venné a mi Talmudunkat, a Corpus jurist és azután reánk olvasná belőle, hogy Magyarországban, aki a hűtlenségen kapott feleségét megöli, azt büntetlenül teheti; a tolvaj szemét büntetésből kiszúrják; hogyha egy nemes ember a szolgálóját elveszi, akkor mind a kettőt összekötik szalmakötéllel, kiviszik a vásárra és eladják, (Derültség), és hogy a lutheránusokat megégetik. (Ügy van!) Ez mind benne van a mi törvénykönyvünkben; hát történik ebből valami? (Derültség) Milyen a kormánypárti sajtó? (1893) Gróf Apponyi Albert és Ugrón Gábor Wekerle Sándor miniszter- elnököt interpellálták a kormánysajtó magatartása miatt, és kifogásolták, hogy a kormánypénzen fönntartott lapok a függetlenségi és 48-as pártot állandóan indokolatlanul támadják. Wekerle Sándor miniszterelnök: „A t. képviselő úr mellesleg említette az officiózus lapok kérdését és egy pár olyan újság, amely iránt igen nagy tisztelettel viseltetem, azokra az officiózus bélyeget kívánta rásütni. (Egy hang a baloldalon: Megbélyegezni!) Vannak ám olyan bélyegek is, melyek nem megbecsteleníthetők...” Ugrón Gábor: Azt is hátulról nyalják. (Élénk derültség a baloldalon) A legizgatóbb olvasmány: az adókönyv (1895) Deák Ferenc kedvenc adomáját elevenítette fel Beöthy Ákos ellenzéki képviselő, aki beszédében azt állította, hogy a parlament túlságba hajtott törvénygyártó működése a tömegeket nyugtalanítja és a kormányt ennek megszüntetésére szólította föl. Erről aztán a következő adomát fonta bele a beszédébe. Egy alkalommal Albrecht főherceghez, vagy valamelyik magasabb rangú méltósághoz beállított egy ismerős magyar ember és panaszkodott, hogy nincs a helyzettel megelégedve; midőn azt kérdezték tőle, hogy hát miért? Azt mondta: „Kérem, mióta egy bizonyos könyvet elolvastam”. Erre felpattant az illető méltóság és azt mondta: „Ezek a haszontalan skriblerek mindig bajt okoznak könyveikkel, írásaikkal. Nos, és micsoda könyv volt az?” Felel magyarunk: ,Az adókönyv!” (Nagy derültség) Miért járnak magyar színházba? (1903) Mezőssy Béla mondotta: Eszembe jut egy régi adoma, amit valahol, nem tudom most, hogy hol, Mikszáth Kálmán jegyzett fel. József nádor meghalt és lelke felszállt a mennyországba. Szent Pétertől ott bebocsátást kért, ő azonban nem engedte be. „Sok jót tettem a földön” mondotta József nádor lelke. „Menj vissza a földre” válaszolt Szent Péter. „Keressél olyan jó téteményt, amivel be tudlak bocsátani a mennyországba”, folytatta Szent Péter. József nádor lelke visszarepült a földre, azonban semmi olyan jó téteményt már nem talált, amit a mennyország kapujában már el ne mondott volna. Végre sok keresés után elkerült Pestre a német színház porig égett telkére. A német színház ugyanis a halálát követő napon égett le. Erre József nádor lelke visszaszállt a mennyország kapujába. „Most már beengedhetsz” szólt Szent Péterhez, aki megkérdezte, hogy miért? ,Azért, mert mindjárt halálom után leégetett a német színház, és most mindenki a magyar színházba kénytelen járni.” (Zajos derültség) A döglött oroszlán és a döglött tigris (1906) Visontai Soma mondotta el: Amidőn a Bamum cirkusz Magyar- országon járt, ellátogatott vidéki városokba. Egy kisebb városba érkezvén állatseregletével, ennek felvigyázója legnagyobb rémületére azt vette észre, hogy az oroszlán megdöglött. Gazdájának nem mert szólni, hanem a következőképpen segített magán. Tudta már, hogy hol fordulnak meg a város kispolgárai, hol mérik a jó bort, elment tehát egy ilyen városvégi kiskorcsmába, és így szólt egy csizmadiamesterhez: „Hallja barátom, polgártárs, megdöglött az oroszlánunk, de maga segíthetne rajtunk.” - „Már hogyan segíthetnék?” feleli a csizmadia. - „Ma estére kihirdettük a tigrissel és az oroszlánnal való nagy produkciót. Azt most meg kell csinálni, és mi nagyon jól megfizetjük magát, ha az oroszlán szerepére vállalkozik. Látja, maga családos ember, annyi gyereke van, próbálja meg; bújjék bele az oroszlán bőrébe és lépjen be egészen bátran a tigris ketrecébe. Ne féljen semmit, ha a tigris bejön, ordítson egy nagyot, s meglássa, nem lesz semmi baja.” Nagy üggyel-bajjal rávette a csizmadiát, hogy estére ő helyettesítse az oroszlánt. ,3arátom, csak ordítson, ha a tigrist látja”, ezt hajtogatta egyre a felvigyázó. A csizmadia bele is bújt az oroszlánbőrbe és be is ment a ketrecbe, ordított is, de mikor meglátta a tigrist, bátorsága egyszerre az inába szállt és elkezdett buzgón imádkozni, hogy: ,Miatyánk, ki vagy a mennyekben...” De alighogy elkezdte az imát, csodálatos módon a tigris folytatta a miatyán- kot, hogy: „...szenteltessék meg a te neved...” (Zajos derültség) Mert a tigris sem volt más, mint a falu takácsa (Élénk derültség), minthogy két nappal ezelőtt a tigris is megdöglött. önmagámmal nem tudok tanácskozni (1908) A kormány a képviselővá- lasztási törvényjavaslat előzetes tárgyalása céljából bizottságot küldött ki és ebből az ellenzéki képviselőket kihagyta. Eötvös Károly a következőképpen adta elő a sérelmet. Volt egy ember, ma már nem él, igen jól emlékszem rá, 37-38 év előtt, nem egészen biztos, de körülbelül akkor volt, Prileszky Tádé pozsonyi vagy Pozsony-kömyékbeli képviselő. A Deák-párt bevette a bizottságba az egykori balközépet, hogyne vette volna be, hiszen ellenzék volt és magyar emberek voltak; mivel azonban az Istenben boldogult balközép a bizottságban sok galibát csinált, Prileszky Tádé az értekezleten indítványt tett, hogy a balközépet ne vegyék be a bizottságba. Mit csináljanak galibát odabent? Deák Ferenc még nem volt kegyelmes úr, (Derültség. Felkiáltás a középen: Tekintetes úr volt!) nemzetes úr lehetett, levelei, amelyek megmaradtak utána, nemzetes úrnak tisztelik, felszólalt. Úgy nézett rá Prileszky Tádéra, mint az oroszlán és azt mondotta szóról szóra: „Én a bizottságban tanácskozni akarok. Ha én magam vagyok ott és azok, akik úgyis egyetértenek velem, hogyan tanácskozzam? Az ellenzéknek ott kell lenni!” VAJKAI MIKLÓS Még néhány alapszó Még néhány alapszó: bokor, ember, király. Még néhány alapszó, és igyál! Ha kapod, miért ne! Emeld a méregpoharad! Vagy vedd a mannát! Kinek mivel szeplőzi létét az Úr. Ne félj: a fejmosásból itt is, ott is kijut. Ha akarod, fáraó lehetsz - otthonodban. Morzsácskáidon még elélhetsz. S hogy e „dal” tört véget ne érjen: ismételd... Még néhány alapszó csupán. A LÉT mi volna, ha nem ötletbank: az ám...! Nyolcadik vers A virág egyetlen bimbóját nézd, a nyíló szirmokat. Születő világ tanúja vagy. Látod, ez a Teremtés: kötetlen, derűs, természetes. Ármány és kétely nem férhet hozzá. Az árnyak és közhelyek a túlparton hagyattak. KÖNYVESPOLC Raffay Ernő: Magyar tragédia Trianon 75 éve A könyv az ismert szerző korábban megjelent Trianon titkai című munkájának átdolgozott, bővített kiadása, melyben elsősorban arra a kérdésre keresi a választ: mit jelent a trianoni döntés a magyarság számára. Az előzményeket és a következményeket végigvizsgálva Raffay arra a következtetésre jut, hogy mivel Magyar- országot a döntés meghozatala előtt nem kérdezték meg, „róla, nélküle döntöttek”, ez a tény a magyarságot fölmenti a békediktátum hosszútávú elfogadása alól, s feljogosítja az igazságtalan döntés elleni küzdelemre. „...Megítélésem szerint - írja egyhelyütt a szerző -, amíg a trianoni rendszer működik, megbékélésről nem lehet szó. Nem azért, mert mi, magyarok ezt nem akarjuk, hanem azért, mert a három trianoni országban változatlanul tart a magyarság eltüntetése, megszüntetése. Rendkívül fontosnak tartom annak a megállapítását, hogy 75 év alatt a megszállók egyértelműen bebizonyították, hogy nem tudják és nem is akarják a legalapvetőbb emberi és kisebbségi jogokat megadni a magyarságnak. Sem azokat, amiket ők ígértek meg, sem azokat, amikre a nagyhatalmak kötelezték őket.” A könyv, mely a Püski Kiadó gondozásában jelent meg 75 évvel a trianoni békediktátum megszületése után, tanulságos olvasmány lehet a téma iránt érdeklődő közönség számára. (f-n) RAFFAY ERNŐ MAGYAR TRAGÉDIA TRIANON 75 ÉVE pCski IRODALOM 1996. május 19. l/8Sflfnap
