Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-05-19 / 20. szám
Sokol érsek először magyarul szólt a többezres tömeghez, s a szentmise túlnyomó részét is magyarul végezte. Ho- míliájában arról beszélt, hogy Szlovákiában pillanatnyilag 123 plébánia van üresen és sok helyen idős, betegeskedő papok végzik a hivatásukat. Az érsek arra szólította fel a híveket, hogy bízzanak Istenben, ne riadjanak vissza a gyermekáldástól. Hiszen csak úgy lehetséges a papi és szerzetesi hivatások számának növekedése, ha nő a katolikus szellemben élő családok száma. Miután a Komáromi Imanapokon az összegyűlt szlovákiai magyar papi és szerzetesi hivatásokért, illetve szlovákiai magyar főpásztorért imádkoznak, ezért Sokol érsek - bár nem azt jelentette be, amire a tömeg várt, miszerint kinevez valakit a magyar ajkú katolikus hívek lelki gondozására - szentbeszéde végén ezzel kapcsolatban leszögezte: Úgy gondolom, hogy megbízom valamelyik segédpüspököt a magyar hívők ügyével. Ennek a gondolatnak részletes kifejtését várták az imanapok történetében első ízben rendezett sajtó- tájékoztatón. Itt Sokol érsek rámutatott arra, hogy egyelőre még nem döntött a két segédpüspök közül, melyiket bízza meg ezzel a feladattal. Tóth Domonkos mellett az szól, hogy Esztergomban tanult, hosszú ideig magyarlakta vidéken tevékenykedett. Vladimír Filo szintén jól beszél magyarul, fiatalabb, viszont őt egyelőre eléggé leköti a pozsonyi papi szemináriumban végzett munkája. Később az érsek egy kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, hogy körülbelül egy hónapon belül végleges döntés szüleük ez ügyben. Lénár Károly tardoskeddi esperes, a Jó Pásztor Alapítvány Kuratóriumának elnöke szerint az érsek úr válasza nem ad okot az elégedettségre, hiszen a szlovákiai magyar hívőknek továbbra sincs főpapjuk. 1990-ben a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom azzal a céllal szervezte meg a Komáromi Imanapot, hogy a hívek közösen imádkozzanak szlovákiai magyar püspökért, hiszen ha lenne magyar főpap, valószínűleg jobb lenne a helyzet a magyar ajkú papok és szerzetesek utánpóüása terén is. 1994-ben létrejött a Jó Pásztor Alapítvány, mely felvállalta az imanapok szervezését, s ebből a szempontból az idei valóban jól sikerült. Túlzás nélkül állítható, hogy a legek imanapja volt. Részt vett rajta sok ezer hívő, sok koncelebráns és maga az érsek. Ám a kitűzött cél továbbra is cél marad. S mindaddig, amíg ez nem teljesül, a Jó Pásztor Vasárnapján Komáromban összejönnek a magyar ajkú hívek. KAMONCZA MÁRTA s templom előtt imanapok tör- Iső ízben halad il. Az utolsó, a aedig a Klapka apók történeté- ns. Ján Sokol, rseke mutat be icelebránsok a i. Az imanapok [kálómmal sem pap - negyven inapok történe- ett ezen részt RIPORT 1996. május 19. l/BSÚMap