Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-21 / 16. szám
^' 32 oldalas színes _____ MA GAZIN Heti tévé és rádióműsor Köd nélkül is LONDON Útijegyzetünk a magazin 4-5.oldalán Három pedagógus, három népművelőkét diák.*. Nem elég „kiküldeni a szerelést” Már bő egy órával a megbeszélt találka időpontja előtt ott ténfergünk fotós kollégámmal a Vasas Fáy utcai stadionjában. Hátha hamarabb megjön, és akkor többet kérdezősködhetek... Merthát nem mindennap faggathatja az ember a világ legjobb futballbíróját. PUHL SÁNDOR azonban sokkal elfoglaltabb ember, minthogy időre érkezzen az interjúra. Késik, és már csupán hatvan-hetven perce marad a Vasas-Vác NB I-es találkozó kezdetéig, amikor Saab kocsija begördül a parkolóba. Még akkor is mobiltelefonján beszél valakivel. Aztán kiszáll, vállára akasztja sporttáskáját, és mintha már ki tudja hányszor találkoztunk volna, szóba elegyedik velünk. Mi meg magabiztos fellépése nyomán egyszerre úgy kezdünk viselkedni, mint a tekintélytisztelő labdarúgók, és szó nélkül bekísérjük a játékvezetői öltözőbe. Fél órán átjöhet bárki, csak a kérdéseim érdeklik. • Két éve Pozsonyban vezette a szlovák-horvát találkozót, majd késó'bb a világbajnoki döntó't. Ezután Magyarországon rengeteg vidéki meghívást fogadott el. Netán Dél-Szlovákia valamelyik településén is bíráskodott?- Nem. Több helyre hívtak, de nem tudtam elmenni. Mindössze Pöstyénben jártam egyszer. • Tavaly nyáron hiába vártuk a Rozsnyó melletti Várhosszúréten. Maga helyett barátját, Vágner játékvezetőt küldte közénk...- Sajnos, általában úgy szokott lenni, hogy rögzítünk egy napot, és három dolog jön egyszerre össze. Nagyon nehéz egyeztetni az időpontot. Ennek két éle van: egyrészt örülni kell neki, másrészt kellemetlen. Máig ahhoz tartom magam: a lehetőségekhez mérten bárhova elmegyek. Részemről nincs akadály, csak ne legyen más elfogaltságom. • Rajongói azt jósolják: idén is a világ legjobb focibírója lesz. Mivel érdemelhetné ki ezt a páratlan elismerést?- Nagyon egyszerű a válasz: a lehető legjobban kell minden mérkőzést levezetni. Ez valahol szakmai sorállítás, s mint minden ranglista, szubjektív megítélés kérdése. Egy viszont rendkívül fontos: akit az első helyre raknak, soha ne higgye magáról, hogy ő a legjobb. És én nem tartok itt. Változatlanul nem hiszem. hogy én vagyok a legjobb. Kétségtelen, mindenfajta elismerés jól esik, de engem éppen az tart a talajon, amit az imént mondtam. A játékvezetés olyan, mint az élet, nagyon sok szerencse kell hozzá. Legalább annyi, mint amennyi képesség, akarat, szakmai hozzáértés. (folytatás a 16.oldalon) Összpontosítás a bevonulás előtt. Pulii és partjelzői egy magyar bajnoki előtt. (Prikler tAsztó felvétele) ÖRDÖGKERINGŐ ADVA VAN egy ország, amelynek lakosságát az ügyeletes kormányzat rendre paprikajancsinak nézi. Bizonyítékként elegendő egyazon tévéhíradó egyazon percének két híre. Az első: az államfő, Michal Kováé nem írta alá és ezzel 1996. április 9-én újratárgyalásra visszautalta a szlovák parlamentbe a büntető törvény- könyv módosításáról szóló törvényt, mert az több vonatkozásában nemcsak alkotmányellenes, hanem az emberi és a szabadságjogok védelmét garantáló nemzetközi egyezmények egész sorát is sérti. Snitt. Kameraállás és bemondó marad, aki most azt közli, hogy az igazságügyminiszter ugyanaznap reggel Brüsszelbe utazott, hogy ott tárgyalásokat folytasson a Btk. módosításának indokoltságáról. Vicclapba illő helyzet! Saját országának saját államfőjét letromfolva, és épp Brüsszelben akar érvel- getni ez a szerencsétlen flótás, ahonnan már öt nappal korábban megérkezett Pozsonyba az Európa Parlament rosszallással elegy tiltakozása. Tévedés ne essék: nem a kergemarhakór, hanem a Szlovákiában érvényesítendő új büntetőjogi rendelkezések apropóján. Gyanítom, a miniszter úr számára mégsem kínos a védhetet- len védelmezésével járó lebőgés: hanem éppen ellenkezőleg. attól a honfiúi hőstettől dagad a keble, hogy ő a haza érdekében cselekszik, elvégre az ORSZÁG, a HATALOM és a KORMÁNYFŐ érdekei azt kívánják, hogy bárki szinte bármikor államellenes szándékokkal legyen megvádolható, ha e címbetűs szentháromság rá akarja húzni a vizeslepedőt. Mert kényelmetlen az illető. Mert élni mer alapvető szabadságjogaival. Mert ellenzéki. Mert más nemzetiségű. Mert magyarként sürgeti emberi jogainak védelmét. Netán azok gyakorolhatóságát is. Bő hat esztendővel a rendszerváltás után itt van hát a figyelmeztetés: ami demokrácia címén eddig feltaláltatott, azzal - legalábbis ezzel a kormányzattal - nem sokra megyünk. Nálunk az új hatalmasok szemmel láthatóan a régiek praktikáit folytatják, miközben elvárnák. hogy őket megkülönböztetés nélkül szeresse mindenki, mint az új rend felkent képviselőit. Ám hol ez a (demokratikus) rend? Egyelőre csak nemzetállami ideológia van, de az aztán lépten-nyomon. A sors iróniája, hogy a kormányzat minél radikálisabban tagadja a kommunista időket ébresztgető múltat, annál többet őriz meg belőle! A másfél éve kormányzó hatalom a maga legitimálását - a szabad választásokon szerzett demokratikus felhatalmazás ellenére - nem a nyugati világ által is akceptált jogállamisággal, gazdaságilag a kisember számára is előnyös teljesítményekkel kívánja igazolni, hanem inkább az államfő elleni otromba hadjárattal, örökös bűnbakállítással, a pártos ellenfelekre való mutogatással. Pedig a demokráciának sajnálatos velejárója, hogy azokkal is szót kell érteni, horribile dictu, együtt kell működni, akiket nem szívlelünk különösebben. Pusztán azon sajnálatos okból, hogy tetszik vagy nem: együtt lakunk egy országban. Ma már világos, hogy ebben az egyre gátlástalanabb iszapbirkózásban nem a szövetségkeresés törekvése, hanem a megtorlás, a kirekesztés, a privatizációs harácsolás szándékai fűtik a kormánykoalíciót, s annak manapság már nem is annyira szűkén vehető köreit... Az 1968-at követő konszolidációban is hasonló dolgok játszódtak le: a hatalomtól ugyanígy kapott esélyt és pozíciót az. aki köpönyeget váltott, hogy az újbóli sorakozónál ügyesen betagolódjon a győztesek seregtestébe. A kormánypárti ördögkeringő táncrendje: a politikai szívességekért behódolok gerinctelen gumiemberekké válnak; az őket irányító urak pedig magas sarkú politikai cipőt húznak föl, mielőtt megszólalnak. Az ő csapatuk majd onnan, az önteltség magaslatain állva, lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat. VOLT MÁR erre példa tájainkon. A tandíjat negyven évig fizettük. Úgy tűnik, lassacskán újra azt nyögjük. MIKLÓSI PÉTER
