Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-14 / 15. szám
Uasárnap 1996. április 21. művészvilág SZ ABÓ G. LÁSZLÓ Apolló borozott Eltáncolt szinte mindent. Az egész klasszikus és romantikus balettrepertoár a kis(láb)ujjában van. Párizsban Nizsinszkij-díjat, Prágában filmszerepet kapott. Petr Weigl Óloméj című alkotásában ő volt az Angyal. Pályafutására a koronát 1992-ben tette fel. Cristoforo című koreográfiájának egyik kulcsfiguráját Rudolf Nurejevre bízta, aki ily módon két alkalommal a Magyar Állami Operaházban is táncolhatott. Keveházi Gábornak abban is oroszlánrésze van, hogy Budapest magas színvonalú nemzetközi balettversenye Rudolf Nurejev nevét viseli. • Mi volt a Cristoforo előzménye? Hol került kapcsolatba századunk egyik legjelesebb művészével?- Bécsben, ahol ő már dirigált is akkoriban. Ott voltam egy koncertjén, s amikor elbeszélgettünk, kiderült, hogy mindketten Leningrádban tanultunk, s akárcsak nekem, az ő számára is az orosz volt az első idegen nyelv. Nurejev ugyanis sosem vallotta orosznak magát. Ő mindig büszke volt a gyökereire, tatár származására. Budapesti vendégszereplésének politikai előzménye volt. Attól a naptól fogva, hogy párizsi vendégszereplésük során megszökött a Kirov Balett társulatától, s a szovjet biztonsági őrök elől „a szabadságba ugrott”, kommunista országokban sajnos nem léphetett fel. Pedig akkoriban, a hatvanas-hetvenes években élte fénykorát. Akkor volt a világ legjobb táncosa és legnagyobb táncművésze. Nem véletlenül fogalmaztam így. Nagyon sok jó táncost ismerek a világban, de azt kell hogy mondjam: nem mind nevezhető jeles táncművésznek. Amikor ’92-ben Bécsben elmeséltem neki a Cristoforo tervét, ott helyben igent mondott a meghívásra. • HoI látta őt élőben táncolni, még mielőtt Budapestre jött volna?- Münchenben, egy balettgálán. 1985-ben vagy ’86-ban lehetett, már nem emlékszem. Én is felléptem azon az estén, de amikor ő táncolt, már lent voltam a nézőtéren. Balanchine Apollójaként lépett színpadra, mint a párizsi Opera balettigazgatója. Apolló szerepét már én is táncoltam akkoriban, épp ezért óriási élmény volt számomra Nurejev felfogása. Ő ugyanis egészen különösen értelmezte a figurát. Meglehetősen extrém módon. Először furcsa is volt számomra, azt hittem, nem jól közelít a szerephez. Később rá kellett jönnöm: minden mozdulata azért volt olyan, amilyen, mert ő groteszk figurát formált Apollóból. Engem Balanchine asszisztense arra tanított, hogy ez egy törékeny, elrajzolt figura. Ugyanakkor azt is megmutatta: egy adott helyzetben, a körülményeknek köszönhetően, bárki lehet Apolló. • Amikor az Angyal szerepére készült a Cristoforóban, már beteg volt. A próbák is ennek jegyében zajlottak?- Nem. Annyira feldobódott ugyanis a váratlan lehetőségtől, hogy Budapesten táncolhat egy új koreográfiában, hogy végig élvezni tudta a munkát. Hogy aztán a lelke mélyén mi játszódott le, azt már nem láthattuk. De a rossz híréből, hogy hisztérikus, arrogáns, durva és engedetlen, mi az égvilágon semmit sem tapasztaltunk. Abszolút alázatos művészként próbált, és végig profi módon viselkedett. Soha egy hangos szava nem volt, türelemmel várta, hogy sorra kerüljön a balett-teremben, s szinte észrevétlenül alkalmazkodott az egész együtteshez. Előfordult persze, hogy egy mozdulatsor a nehezére esett... hangsúlyozom: akkor már komoly beteg volt, biztosan tudta, hogy AIDS-es... de ilyenkor is csak azt kérdezte: mondd, tisztában vagy vele, hány éves vagyok? Aztán szusszantott egyet, és már dolgozott is tovább. • Mennyire lehetett megerőltető számára a szerep?- Színészileg semennyire, fizikailag azonban érezhette a figura, pontosabban a köpeny súlyát. Cipelnie kellett, olykor futni vele, s volt egy duettje is a darabban, Szakály Györggyel. Nem volt ez olyan könnyű szerep. Egy huszonkét éves, ereje teljében levő táncostól természetesen többet követelhettem volna, de volt azért dolga neki is. Panaszkodni mégsem hallotta senki. Jól érezte magát Budapesten. Egyszer elmentünk egy étterembe, összejött egy kisebb baráti társaság, Nurejev orosz, illetve szovjet ismerősei... két üveg tokaji bort úgy benyakalt, hogy sutty! Nagyon jó hangulata volt. A betegség külső jelei akkor még nem látszottak rajta. • Miért csak kétszer táncolta a szerepet?- Ennyire szólt a szerződés. A bemutatóra és még egy előadásra. Olyan magas gázsija volt, hogy többre nem tudtuk megvenni. Szerettük volna televízióra rögzíteni, hogy itt táncolt, de nem sikerült. Készült azonban róla egy terjedelmes portréfilm, négy- vagy ötórás anyag. Bécsben kezdtük a felvételeket, és a Cristoforo bemutatójából is vettünk fel részleteket. A Magyar Televízióban sajnos letörölték az anyagot, pedig ha meglenne, a világ összes tévétársasága arannyal fizetne érte. • Nizsinszkij és Nurejev mellett kit tart még a század nagy balettegyéniségének?- Vasziljevet és Baris- nyikovoX. Számomra ez a „négyes” a csúcs. És hogy mindannyian Oroszhonból jöttek? Ez nem véletlen. Londonban, a Royal Ballet iskolájában végzett tavaly a lányom. Utána átvittük Kijevbe, színházi ösztöndíjra. Közben itt is, ott is láthattam, hogyan és mit tanítanak. Mit mondjak? London és Kijev között ég és föld a különbség. Az a szaktudás, profizmus, ami például Ki- jevben van, többszöröse annak, amit az angolok nyújtani tudnak. • Fiatal kollégáit látva kiben vette észre felcsillanni a nurejevi őstehetséget?- Van egy japán fiú a Royal Ballet-nél... elképesztő, mire képes. De a magyar táncosok között is vannak igazán kiemelkedő egyéniségek. Például a külföldön vendégeskedő Solymosi-fivérek, akiket maga Nurejev is elismert, vagy ifj. Nagy Zoltán, az Operaház táncosa. • Meg lehet egyáltalán fogalmazni, miben rejlett Nurejev nagysága?- Ezt tőle is megkérdezték egyszer. Hogy miért ő a világ legnagyobb táncosa. Meglepő választ adott. Azt mondta: azért, mert az én adottságaim a legjobbak és én vagyok a legszorgalmasabb. Hatalmas igazságot közölt ezzel. Két egyforma tehetség közül mindig a szorgalmasabb győz. Számomra Fülöp Viktor is óriási művésze ennek a szakmának. Ötvenévesen képes volt bezárkózni egy terembe, és órákon át egyetlen mozdulatot gyakorolt. De azt úgy betanulta, hogy amikor a színpadon megmutathatta, egyszerűen félelmetes volt. Nurejev is így dolgozott. Hallatlan nagy tehetséggel és borzasztó nagy szorgalommal. Én már rég abbahagytam volna a próbát, amikor arra kért: még ne, még ne fejezzük be, ő még egyszer át szeretné venni az egészet. Így dolgozott. Maximalistaként. Még az ágyban, elalvás előtt is a szerepével foglalkozott. Neki éjjel-nappal egy gondolata volt. A tánc. Mindig büszke volt a származására (Kanyó Béla felvételei) „Münchenben táncolni is láttam’ Művészcsaládban született. Édesanyjától, aki színpadi színésznő, színésztehetséget, édesapjától, aki ismert színházi szerző és rendező volt, az iro-dalom iránt érzett mélységes vonzalmat és íráskészséget örökölt Emma Thompson. Előbb a papa nyomdokaira lépett. Camb- ridge-ben angol irodalom- történetet tanult. De hamarosan elcsábította az egyetemi színpad, ahol először játszott és rendezett. Aztán következett a televízió, ahol sorozatokban bíztak rá jelentős szerepeket. Az elismerés nem is maradt el: kétszer is megkapta a brit film- és televíziós művészeti akadémia díját. Rövid idő alatt meghódította a mozit is. Sokak szerint sikereit nagyrészt volt főijének, Kenneth Brannagh rendezőnek köszönheti. A Howards End Margeretéért a legjobb női alakításért járó Oscar-díjat vihette haza. Majd megint más vizekre evezett. A Los Angeles-i televízió sugárzott Thompson címmel egy sorozatot, rövid, egymáshoz szabadon kötődő epizódokból álló vígjátékot, amelynek maga írta a forgatókönyvét, és maga rendezte. Lindsay Dórán producer nézte a sorozatot, s nagyon tetszett neki, különösen a múltban játszódó, kosztümös részek érintették meg hitelességükkel: „Rendkívül szórakoztatóak voltak, kedvesek, romantikusak és valóságosak" - emlékezik vissza a producer asszony. Elhatározta, hogy felkéri Emma Thompsont, írja át filmre Jane Austen regényét. így született meg az Értelem és érzelem forgatókönyve. Jane Austen Emma Thompson kedvenc írója, ezért is fogott bele nagy lelkesedéssel és lendülettel a forgatókönyvbe. Még számítógépet is vásárolt magának, hogy megkönnyítse a munkáját. „Borzasztó nehéz volt megtalálni és végigvezetni egy olyan vonalat, amelyre a regény gazdag, szerteágazó történetét időrendi sorrendben felépíthettem” - mondta. Három évig dolgozott rajta, közben színészként több filmben forgatott. Végül elkészült a forgatókönyv az örökségükből kiforgatott családról, főszerepben a két nővérről, akiknek hozomány és anyagi háttér nélkül értelemmel kellett irányítaniuk érzelmeiket, ésszel kellett szeretniük. S a forgatókönyvből Ang Lee fordulatos, élvezetes, magas művészi színvonalon kivitelezett filmet rendezett. S az Amerikai Filmakadémia Emma Thompsonnak ítélte az irodalmi mű feldolgozásával készült legjobb forgatókönyvért járó Oscar-szobrocskát. „A film a nők életéről szól egy olyan társadalomban, amikor a lányok, hölgyek érvényesülésének egyetlen lehetősége a férjhezmenés volt. A középosztályba tartozó hölgyek ki voltak szolgáltatva a férfiaknak, és az etikettnek, mert nem mozdulhattak ki otthonról, nem nézhettek pénzkeresési lehetőség után, nem dolgozhatlak. És az osztályok közötti éles határok megszabták érvényesülésüket, vagyis férjhezmenetelüket. A film kisemmizett hősei számára is lett volna munka a földeken, de polgári származású hölgyek nem engedhették meg maguknak, hogy együtt dolgozzanak a parasztokkal. A nőnek nem volt választása, anyagilag a férfitól függött. De hát ez így van ma is. És így marad mindaddig, amíg a férfiak gyerekeket akarnak a feleségüktől. Mert a családot, a gyereknevelést és a munkát nem lehet egyeztetni. Ez személyes promlémám is: merhetem-e vállalni az anyaságot és a munkát együtt. " Legfeljebb az hozna változást, ha megvalósulna az, ami a Junior című filmben (főszereplője Emma Thompson és Amold Schwarzenegger) már bekövetkezett. Vagyis, hogy férfi hozott világra gyereket. „Szerettem a filmet, mert megmutathattam, hogy nemcsak drámai színésznő vagyok, nevetni is tudok, komikának is »beválok«. Es nagyon vonzott, hogy Amolddal dolgozhatok. Olvastam egyszer egy regényt, a húszas években írta egy nő. Arról szól, hogy egy házaspár fiúgyermeket szeretne, mégis lányuk születik. S mivel ők fiúra vágytak és vágynak, a kicsit úgy nevelik, mintha fiú lenne. Később, amikor felnő, megtudják, hogy lányuk leszbikus. Az ilyesmit az emberek rosszul értelmezik. A lány nem azért lett leszbikus, mert fiúként nevelték, hanem mert annak született. Engem ijeszt, hogy Los Angelesben mindenki megpróbálja a gyerekében »kinevelni« azt a modellt, amilyennek felnőttként látni szeretnék. Azt mondják: »Ez az én bájos, udvarias, jól nevelt kislányom«, vagy azt: »Ez az én erős, kemény, agresszív kicsi fiam«. Amikor a Juniort forgattuk, volt férjem a Frankensteinen dolgozott. Mindkét film arra keresi a választ, illő-e, helyes-e, szabad-e a tudomány segítségével, mesterségesen világra hozni emberi lényt, vagyis mesterségesen életet teremteni. Aki látta a filmet, tudja, hogy nem a mesterséges megtermékenyítésről van szó. Én a kérdésre Mary Schellyt, a Frankenstein szerzőjét szabadon idézve azt mondom: ne az ember tudományos előállításával kísérletezzünk, hanem az élet spirituális természetével foglalkozzunk többel. ” » Feldolgozta: (tallósi)
