Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1996-04-07 / 14. szám

l/BSárnap 1996. április 7. GYERMEKVILÁG Vo lt egyszer egy anyakecske, annak volt hét gidája, és úgy szerette őket, ahogyan csak anya szeretheti gyer­mekeit. Egyszer az erdőbe készült eleségért, akkor mind a hét gidáját magához hívta, s így szólt hozzájuk: „Édes gyermekeim, kimegyek az erdőbe, ti meg óvakodjatok a farkas­tól, mivel ha ide bejön, akkor felfal benneteket szőröstül-bőröstül. A go­nosztevő gyakran elkendőzi magát, ám reszelős hangjáról és fekete lábá­ról tüstént föl fogjátok ismerni.” A gidák azt mondták: „Édesanyánk, vi­gyázunk mi magunkra, mehetsz bá­torsággal.” Anyjuk fölmekegett, s nyugodt szívvel útnak indult. Nem sok idő múlva valaki bezör­getett az ajtón, s bekiáltott: „Nyissá­tok ki, drága gyermekeim, anyátok van itt, ajándékot hozott mindnyája­toknak”, ám a gidácskák meghallot­ták reszelős hangjáról, hogy ez a far­kas. „Dehogy nyitjuk - kiáltották -, te nem vagy az anyánk, neki finom és kedves hangja van, a te hangod re­szelős, te a farkas vagy.” A farkas el­ment egy szatócshoz, vett egy nagy darab krétát, azt megette, attól finom lett a hangja. Akkor visszament a házhoz, bezörgettt az ajtón, s bekiál­tott: „Nyissátok ki, drága gyermeke­im, anyátok van itt, ajándékot hozott mindnyájatoknak.” Csakhogy a far­kas fölrakta fekete mancsát az ablak­ba, azt meglátták a gyermekek, és így válaszoltak: „Dehogy nyitjuk, a mi anyánknak nem fekete a lába, mint neked, te a farkas vagy.” A farkas ek­kor egy pékhez loholt, és így szólt: „Megütöttem a lábamat, kend be tésztával.” Amikor pedig a pék be­kente a mancsát, átszaladt a molnár­hoz, mondván: „Szórd be liszttel a mancsomat! A molnár azt gondolta: „Ez a farkas alighanem be akar csap­ni valakit”, és nem akart szót fogad­ni, de a farkas azt mondta: „Ha nem teljesíted a kérésemet, fölfallak.” Mi­re a molnár megijedt, és kifehérítette a farkas mancsát. Bizony, az embe­rek már csak ilyenek. Mármost a gonosztevő harmadszor is odament a házhoz, bezörgetett az ajtón, és így szólt: „Nyissátok ki, gyermekeim, édes jó anyátok jött ha­za, s mindnyájatoknak hozott valami csemegét az erdőből!” A gidácskák visszakiabálták: „Mutasd elébb a mancsodat, hadd lássuk, valóban az anyácskánk vagy-e.” Ő pedig föl­nyújtotta mancsát az ablakba, s azok, látván, hogy a mancsa fehér, elhitték, amit mondott, és kinyitották az ajtót. Ámde nem jött be senki más, mint a farkas. Ők megrémültek, s el akartak bújni: egyikük az asztal alá ugrott, másikuk az ágyba, harmadikuk a kályhába, a negyedik a konyhába, az ötödik a szekrénybe, a hatodik a mosdótál alá, a hetedik a falióra reke­szébe. Csakhogy a farkas, mindegyi­ket megtalálta, s nemigen hasogatta szőrszálaikat, egymás után elnyelte őket mohó torka; csak a legkisebbi­ket, amelyik az óra rekeszébe bújt, azt nem találta meg. Éhe csillapultán elkotródott, künn a szép zöld réten lefeküdt egy fa tövébe, s elaludt. Nemsokára hazaérkezett az anya­kecske az erdőből. Ah, mit kellett lát­nia! Az ajtó tárva-nyitva: asztal, szé­kek, padok felforgatva, a mosdótál diribdarabokban, dunyhák-pámák az ágyból kiráncigálva. Gyermekeit pe­dig hiába kereste, nem találta sehol. Nevükön szólította őket sorjában, ám egyikük sem válaszolt. Végül, ami­kor a legkisebbiket hívta, meghallotta vékony hangocskáját: „Édesanyám, az óra rekeszében vagyok!” Anyja kivette őt, ő pedig elbeszélte: jött a farkas és az összes többit felfalta. El­gondolhatjátok, hogyan siratta sze­gény gyermekeit az anyjuk. Végül nagy jajgatva útnak indult, s vele tartott a legkisebb gida. Kimen­tek a rétre: hát ott feküdt a farkas a fa tövében, és úgy hortyogott, hogy be- léreszkettek az ágak. Az anya min­denfelől szemügyre vette a gonosz­tevőt, s látta, hogy annak degesz ha­sában valami mozgolódik-vergődik. „Ah, Istenem - gondolta -, hátha még élnek szegény gyermekeim, aki­ket vacsorára legyűrt a gyomrába!” Hazaküldte gidáját, hozna ollót, tűt és cérnát. Amikor mindez meglett, fölvágta potrohát a szörnyetegnek, s mindjárt az első nyisszantás után ki­dugta fejét az egyik gida, s ahogy to­vább nyeszetelt, szép sorjában előbújt mind a hat, és még életben voltak mind, sőt nem is történt sem­mi bajuk, mert egészben gyömöszöl­te magába őket a mohó szörnyeteg. Volt is nagy öröm! Ölelgették anyju­kat, és szökdécseltek, mint lakodal­mán az egyszeri szabólegény. Any­juk azonban így szólt: „Most eridje- tek, s keressetek bucokköveket, hogy azzal töltsük meg az istentelen féreg hasát, ameddig még alszik!” A hét gidácska hozta sebtiben a köveket, s a farkas hasába dömöcköltek, amennyit csak bírtak. Az anyakecs­ke pedig nagy sietve bevarrta a nyí­lást, úgyhogy a farkas mit sem vett észre, még csak meg sem mozdult. Amikor a toportyánféreg végre ki­aludta magát, lábra állt, és mert a gyomrába varrt kövektől szerfölött megszomjazott, odakívánkozott egy forráshoz, hogy igyák. Ahogyan pe­dig lépegetni kezdett, s közben ingat­ta magát, hasában összekoccantak és megzördültek a kövek. Ő meg így ki­áltott: „Mi dörömböl, mi zörömböl a ha­samban? Azt hittem, hat gödölye, pe­dig bucokkővel van tele.” És amikor a forráshoz érkezett, és a víz fölé hajolt, hogy igyék, a nehéz kövek lehúzták, és nyomorultul vízbe fúlt. A hét gida ezt meglátta, odasza­ladtak, és teli torokból kiabálták: „Meghalt a farkas! Meghalt a far­kas!” és anyjukkal együtt körültán­colták a forrást örömükben. HA A\ÉC. NEA\ TUDNÁD. Szép Heléna valóban szép volt. Ezt többen is megírták. De vajon tiszta volt-e? És ha igen, mivel mosdott? Való­színűleg babliszttel, mivel a régi görögök azt használták piperaszappan helyett. A ruhaneműből meg sulykolással távolították el a piszkot. De kísérleteztek mosáshoz, mos­dáshoz bizonyos alkáli tartalmú földfajtákkal is, ismerték a jól habzó szappangyökeret, és évezredek óta a hamulú­got. Szappant állítólag a gallok és a germánok készítettek először, de ők még nem mosdáshoz használták, hanem hajszőkítéshez. Igazi értelemben vett szappanról 385-ben kelt írások tesznek említést, s arról is van adat, hogy 800 körül már sokfelé főztek szappant házilag faggyúból meg hamuzsír­ból. Ennek a szappannak azonban még nem volt kellemes illata, és meglehetősen puha is volt. Az illatos, kemény toalettszappan az arabok leleménye. Olívaolajból és fahamu lúgjából állították elő, luxuscik­ként és méregdrágán. Növényi olajból nagyüzemileg csu­pán William H. Lever kezdett szappant gyártani a múlt században. Meg is gazdagodott rajta. A kenőszappant vi­szont a tizenkettedik század óta használják. Visszatérve Szép Helénára, ha róla nem is tudjuk, mos­dott-e vagy sem, Arkhimédészről már nagyon is feltételez­hetjük, hogy híve volt a tisztálkodásnak. A Vitruvius ránk hagyta anekdota szerint még a fizika egyik alaptörvényére is épp fúrdés közben figyelt fel, s az észlelés feletti örömé­ben, úgy, ahogy volt, kipattanván a vízből, anyaszült mez­telenül futkározni kezdett Szirakuza utcáin, egyetlen szót üvöltve, azt, hogy „Heuréka!", ami magyarul annyit jelent, hogy megtaláltam. KUN ERZSÉBET TALLÓSI BÉLA Fülesek hegyeztem magamnak nyuszijaiét s szedtem a lábam mint tapsifüles kacagott rajtam az egész füzes fogta a hasát két tapsifüles hogy ragasszak inkább szamárfület Szélcsapó azt kérdezi kicsi csacsi hogyan kell a szelet csapni kell-e hozzá szélcsapó legyező vagy szélfogó Gondolkodom, tehát... Lrücsalóknak való ...mindaz, amit a képen látsz. Illetve mégsem. Egy tárgy nem illik a locsolkodás- hoz, semmi köze a húsvéthoz. Melyik az a tágy? Készítette: Miroslav Motycík MEGFEJTÉS A március 17-ei számunkban közölt feladat megfejtése: a B-vel jelölt roller, mert nincs motorja. Nyertesek: Méry Máté, Fél; Kovács Réka, Szőgyén; Farkas András, Párkány: Papp Annamária, Komárom; Farkas Júlia, Fülek.

Next

/
Thumbnails
Contents