Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-07 / 14. szám
KŐR-M FN£T Interjú RUDOLF BÁLÁZ. besztercebányai megyés püspökkel- Napjainkra a húsvét, legalábbis tájainkon, elsősorban vidámkodással járó örömünneppé vált, s így mintha háttérbe szorulna az ősi ünnep eredeti mondanivalója. Ön, püspök úr, aki egyben a Szlovákiai Püspöki Kar elnöke is, miként látja: eleget tűnődünk manapság az élet értelmén, a feltámadás jelentőségén?- A húsvét misztikuma Jézus és a földi halandók szorosra fűzendő kapcsolatának titkát rejti magában. Én ezért Pál apostollal felelnék, hiszen az ő tanítása szerint, ha Krisztus nem támadt volna fel halottaiból, akkor dőreség volna a hit és értelmetlenek lennének a mi prédikációink is. Mindmáig tehát ebben keresendő a húsvét igazi értelme, noha tény, hogy az emberek valóban különbözőképpen viszonyulnak annak ünnepnapjaihoz. Főként aszerint oszlanak meg, hogy egyáltalában hisznek-e Istenben, s ha igen, akkor tényleg elmélyült hívők-e; avagy nemcsak a húsvétból, hanem a vallás tanításának egészéből mára csak néhány szokást tudtak megőrizni magukban... Az élet olyasmi, akár a nyitott könyv, amelyben különböző felekezetű és a hitükben igazán állhatatos, illetve a vallásgyakorlásban gyarlóbb hívőkkel épp úgy találkozni, mint a nyílt istentagadókkal. A húsvét Jézusnak azt az üzenetét hordozza magában, hogy az ő feltámadásával kezdjünk mi is új életet! Újuljunk meg lelkiekben, szilárdítsuk meg a jellemünket, hagyjuk a gyűlölködéseinket és egyéb gyarlóságainkat.- Ez lehetne tehát az a pont, ahol az Isten kegyelmét s az idők végtelenségét hirdető egyház a hétköznapok realitásával találkozik?- Krisztus arra figyelmeztet: hogyha az embertársunk ellen vétünk, akkor őellene is vétkezünk. Vonatkozik ez egyénre és közösségre egyaránt. Ezért ha a társadalom, vagy annak bizonyos csoportjai helytelen irányba haladnak, akkor az egyház kötelessége, hogy erre rámutasson. Bennünket éppen a hétköznapok valósága kötelez a mindenkori igazmondásra, hiszen számunkra Krisztusban jelenik meg az emberi szolidaritás, erre épülően pedig a felebaráti szeretet.- Püspök úr, a husáki normalizáció- ban öntől tizenkét évre megvonták a papi hivatás gyakorlásának jogát. Akkoriban raktárosként, sofőrként dolgozott, jobbára nyomában a titkos- rendőrséggel. Több tekintetben ma újra hasonló a képlet. A kormányzat szerint Szlovákiában vannak jó meg rossz; országhű, illetve az ország jó hírnevének ártó püspökök és papok... Olykor eszébe jutnak még a megbélyegzés évei?- Őszintén szólva, emberileg nekem rengeteget adott az a tizenkét esztendő. Részben éppen az akkori helyzetemnek köszönhetően nemcsak ész- reveszem, hanem meg is értem az egyszerű emberek gondolkodásmódját, rengeteg gondját-baját. Mindez annyi erőt ad, hogy anélkül talán nem is tudnám becsülettel elvégezni azt a sok és felelősségteljes teendőt, amelyet ezekben a bonyolult időkben megyés püspökként kell ellátnom.- Szabadjon másként kérdeznem: vajon lát-e párhuzamokat az akkori és a mostani idők praktikái között? A hetvenes-nyolcvanas években az StB járkált az ön sarkában: 1995 tavaszán viszont kormányzati áldással a titkosszolgálati ministranciával indítottak telefonlehallgatástól, házkutatástól sem ódzkodó támadást ön ellen. Páratlan kriminalisztikai bravúrral fél szobafal nagyságú képet kerestek a püspöki palota szobáinak - íróasztalfiókjaiban... És mindez csupán azért, mert a püspöki kar a támogatásáról biztosította a Vladimír Meciar politikai ellenfelének számító köztársasági elnököt!- Egy józan ítélőképességű embernek eleve világos, hogy óriási tévedés az ilyesmit akár csak egy napon is említeni a demokráciával. Mint ahogy az egész képeladási affér is csak egy óriási humbug. Amíg élek, erről meg leszek győződve. így hát nem a püspökség részére kínos ez az ügy, ezért nem is szeretnék részletekbe bocsátkozni. Ténynek viszont tény, hogy nem Rudolf Bálái, hanem a besztercebányai püspök meghurcolása külföldön is visszhangot keltett. A pápának pedig személyesen én tettem írásbeli jelentést erről a valóban nem mindennapos incidensről.- De azért az sem naponta ismétlődő „élmény", hogy egy középeurópai ország miniszterelnöke csirkefogók melegágyának mondja a templomokat! Esetünkben Vladimír Meciar nyilatkozott így, éspedig Pozsonyban a HZDS februári tömeggyűlésén....- Nézze, különös időket élünk. Aki így beszél, tényleg jócskán megalázza az egyházat; de hát az ilyesmikhez már hozzáedződhettünk a kommunizmus negyven esztendeje alatt. Egyszerűen felül kell kerekednünk az efféle kijelentéseken, hiszen az egyház már kétezer éve itt áll szilárdan; viszont akik különbözőképpen támadni akarták, azok régesrég feledésbe merültek. Az ilyesfajta becsmérlésekre kár időt pazarolni, hiszen akkor, itt és most, akár naponta rágódhatnánk az ilyen blöffökön. Ehelyett inkább arra kell összpontosítani a figyelmünket, hogy az emberek újra megtanuljanak azonosulni az egyház törekvéseivel. Hogy tudatosítsák magukban, az egyház nem népellenes, nem államellenes, nem konzervatív; hogy mindezek a vádaskodások még a kommunista időkből köszönnek vissza. Sajnos, nagyon sokan mindmáig abban a szocialista szemléletmódban élnek, hogy az egyház Krisztus nélkül is létezhet. Nos, nem az tesz valakit valóban kerszténnyé, hogy valaha keresztvíz alá tartották az illetőt, hanem sokkal inkább az, vajon tudatosítja-e, hogy az egyház építményét - a papokkal és a püspökökkel közösen - ő is építi. Talán mindabból, amit eddig elmondtam, kitűnik, hogy a kereszténység lényege a meghívás, ami az emberi élet értelmét tárja fel. Ezért fontos tudatosítani, hogy készen álljunk a meghívásra; a keresztény kultúra lényege révén a másik ember vállalására, hiszen ő is egy közülünk.- Úgy érzem, hogy ön, püspök úr, nemcsak örömmel nyugtázza, hanem némi aggodalommal is szemléli az ország nagy változásait. Talán itt az ideje, hogy a félreértések veszélye nélkül szólni lehessen arról is: a keresztény ember számára mit jelent az 1989-es fordulat és a vele együtt járó, frissen jött szabadság?- Az a tény, hogy nem vagyok korlátozva, tehát a szabadság érzése, természetesen fontos és jó dolog. Az igazi szabadság azonban nemcsak azt jelenti, hogy szabad vagyok valamitől, hanem az is benne foglaltatik, hogy szabadságom van valamihez. Önmagában a politikai szabadság, noha egyénileg nyilván nagyon örülök neki, még nem teremti meg az embert. De mert egy-egy fordulat csupán esélyt ad arra, hogy az ember élni tudjon az újonnan kínálkozó lehetőségekkel, sokan egyelőre képtelenek az értékükön mérni az utóbbi esztendők pozitív változásait. Pedig látni kell, hogy a polgári demokráciánál jobb politikai rendszert még nem találtak ki. Csakhogy el kell gondolkodnunk azon, hogy a struktúra teremti-e meg az embert, vagy fordítva. Nyolcvankilencben a rendszerváltás más jellegű, feltétlenül jobb struktúrát teremtett, ám ez önmagában még nem kínálja fel az emberi személyiség átalakulásának lehetőségét. Ez utóbbihoz csatlakozni kell - és önként! így a hit és az egyházhoz való tartozás is, természetesen, szintén önkéntes vállalás. Elég körbepillantani, hogy észrevegyük: sajnos, sokan megfeledkeznek erről.- Szlovákiában jelenleg ember és ember, olykor keresztény és keresztény, sőt néha katolikus és katolikus között is áthidalhatatlannak látszó szakadék tátong. Hány nemzedék feladata lesz felszámolni ezeket az ellentéteket?- Úgy gondolom, hogy legalább kettőé. És az egyházat mérhetetlenül sok teendő várja közben. A legfontosabb, hogy necsak az emberek közötti külső nézeteltéréseket segítsük feloldani, hanem a bennük, azaz a lelkűkben dúló feszültségeket és ellentéteket is. Sűrűn előfordul például, hogy valaki egyrészt dicséri a pápát, a következő mondatában viszont lázasan szidalmazza a püspököket - akiket éppen a Vatikán, tehát személyesen a Szentatya nevezett ki. Nos, ezek azok az ellentmondások, amelyeket mind a hívőknek, mind a katolikus egyház egészének is le kell küzdenie Szlovákiában.- Ön számára mit jelent a tolerancia fogalma? És mit tehet az egyház annak érdekében, hogy az a hétköznapjainkban is megvalósuljon?- Külsőségek helyett elsősorban tartalmat jelent, hogy a más nemzetiségűt, a más felekezetűt, vagy éppenséggel - emberként - az istentagadót is tisztelni tudjam. Persze, a toleranciának is van egy bizonyos határa, amelyet nem szabad túllépni. A gyűlölet, a rossz, a bűn semmiféle hamis toleranciával sem igazolható. Ilyen esetben az egyház dolga, hogy épp az életből vett tapasztalatokra építve hirdesse az igét. Például arra vonatkozóan, hogy nemcsak a tévedhetetlennek mondott vezérelv erőltetése, hanem a más nézeteket eltűrő tolerancia is lehet politikai stílus. Mármint egy demokráciában.- Szükségszerű, hogy az egyház politizáljon is?- Nem. Az egyház egyetlen feladata. hogy a keresztény hit és az erkölcs hirdetője legyen. De ez nem jelentheti azt, hogy szótlanul hajbókoljunk, ha valaki vét a törvényesség ellen, vagy éppenséggel a vallási érzelmekkel visszaélve akarja megmérgezni a társadalmi légkört.- Vajon miért tapasztalni lépten- nyomon, hogy annyira befolyásolhatók az emberek? Még azok közül is rengetegen, akiktől nem idegen a vallás és a keresztény kultúra fogalma. Világi hasonlatokkal élve: mintha nem látnák fától az erdőt, talmi frázisoktól az igaz értékeket!- Bizony, sok esetben magam is úgy tapasztalom, hogy manapság nem könnyű megnyerni az embereket egy másfajta, a korábbiaknál jobbnak ígérkező értékrend javára. Mindmáig ott motoszkál bennük a materializmus, amely mindent megígért, ám a biztos létminimumon kívül semmit nem adott. Most sokan úgy érzik, hogy végre karnyújtásnyira a lehetőség, tehát újra inkább csak a gyakorlati materializmus hajtja őket; közben sem Istenre, sem saját lelki gazdagodásukra nem marad idejük. Sőt! Az örökös rohanásban gondolkodásra, alaposabb helyzetfelmérésre sincs erejük. Sajnos, a többség jobbára csak az anyagi javakkal törődik, s ebben a hajszában jóval kevesebben gondolnak arra, hogy - mondjuk - milyen is nálunk az emberi szabdságjogok betartásának nívója? Tulajdonképpen a lélek rabsága ez, az anyagi jóléttel szembeni párviadalban. Igaz, egy működőképes demokráciában is ugyanezek a szempontok határozzák meg a hétköznapok értékrendjét, de más arányban. Annak az életfelfogásnak nemcsak az anyagi jólét iránti törekvés a velejárója, hanem a kölcsönös tisztelet és a jogállamiság összes jellemzőjének természetes garanciái is. Úgy tűnik, sokat kell még csiszolni a gondolkodásmódunkon, s ebben majd az egyház sem lehet kívülálló.- Már ma sem az, hiszen a katolikus egyház püspökeinek egy csoportja - közöttük ön is - erélyes hangú nyilatkozatot tett közzé a büntető törvény- könyv emberjogilag elfogadhatatlan módosításának előestjén .A véletlenek összjátéka, hogy ez a parlamenti képviselőknek szánt komoly intés az 1988. március 25-ei pozsonyi, úgynevezett gyertyás tüntetés nyolcadik évfordulóján jutott el a széles körű nyilvánossághoz. Mindez azt jelenti, hogy a feltámadás helyett, társadalmilag, sokkal inkább a zöldcsütörtök eseményei vannak prolongálva...- Én mégis optimista vagyok, püspökként talán ez is a kötelességem. Mert való igaz, hogy zöldcsütörtökön szinte minden reménytelennek tűnik, s ezt még tetézik a nagypéntek eseményei, illetve a nagyszombat gyásza; de a harmadik napon mégis eljő a feltámadás! Ez a tudat ad erőt mind a türelemhez, mind a feltámadással járó újrakezdéshez.- És addig? Ön, püspök úr, miből merít erőt?- A hit megtartó erejéből. Ez a sugallat táplálja az optimizmusomat is.- Nem lehet könnyű dolog hosszú hónapokon át dacolni a „demokratikus" államhatalom rosszindulatának megnyilvánulásaival. A kormányzat az egyházi vagyonnal és az ország kulturális kincseivel üzérkedő, reverendát öltött csibészt szeretne kreálni önből...- Én már a kommunista rendszerben megtanultam, hogyan is kell nem megijedni. Lélekben erősnek, kiegyensúlyozottnak érzem magam. Noha manapság nem kunszt akár lepuf- fantani is egy alkalmatlankodó püspököt, mégis szabadon, testőrszolgálat nélkül közlekedem. Besztercebányán is, másutt is. Egyszerűen nem hagyom magam megfélemlíteni. Sem házkutatással, sem koholmányokkal. Bánt az ilyesmi, de nem tud kizökkenteni a lelki egyensúlyomból. Számomra az a lényeges, hogy a szándékaim és a tetteim Krisztussal legyenek összhangban. Ez az én igazi gondom. Az egyház pedig régen megszokta, hogy támadások érik, hogy olykor szájára veszi a külvilág. Sőt! Ha nincs ez a ránehezedő nyomás, akkor érdemes megvizsgálni, vajon Krisztus nyomdokain halad-e még?!- Mint ahogy az sem lényegtelen, hogy a rendszerváltás óta tartó körmenet egyszer majd igazi feltámadást hirdető körmenetté alakul-e! Püspök úr, köszönöm az interjút. MIKLÓSI PÉTER INTERJÚ 1996. április 7. l/BSŰmap
