Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-24 / 12. szám
l/BSárnap 1996. március 24. RIPORT Q A bukdácsolók, elesettek felkarolására létesült Bátorkesziben Szőcs Kálmán református lelkész és felesége „ reménység-háza Azoknak nyújt támaszt, akik az életben gyengéknek bizonyultak és önerejükből nem képesek talpra állni. Itt találkoztam Sztrehajka Jánossal. Negyvenhárom éves, magas termetű, erős ember benyomását kelti. Ki hinné, hogy ilyen erős ember is mások segítségére szorul? Lontóról származik. A kis falu világa hamar szűknek bizonyult. Suhanc korában még csak szűkebb pátriáját is- mergette. Zenit nevű zenekaruk har- monikásaként és bőgőgitárosaként járta a környéket. Fesztiválokon, lakodalmakban zenéltek. Zselízen, Ipolyságon, Paláston és a környező községekben mindenütt jól ismerték őket. Élete egész szépen indult. De mint már az lenni szokott, aki egyszer a szülőföldjéről távolabbra merészkedik, mind messzebbre vágyik. Beállt tengerésznek. Óceánok kéklő hullámain jutott el földkerekségünk harminc országába. Hét évig volt otthona a nagyvilág, hajléka pedig egy óceánjáró szűk kis kajütje. Ugye mekkora ellentmondás? A tengerek beláthatatlan végtelenjében parányi zug, ahol Lontó szülötte a végtelen urának érezhette magát. A nagyvilág ezernyi csapdát állít a hiszékenyeknek. A szárazföldtől távoli hajón az ember könnyen enged a csábításnak, mert ott a törvény szigora sem tűnik olyan fenyegetőnek. így keveredett aranycsempészek közé. Otthon feleség várta, gondolta gazdag emberként, de legalább is sok pénzzel tér haza, ha egyszer búcsút mond a tengernek. Álmai egy törökországi kikötőben foszlottak semmivé. Rendőrök szedték le a hajóról, börtönbe került, ahol négy hónapot töltött rettenetes bizonytalanságban. Abban az országban, ahol akkor az arany nagyon olcsó volt. Dehát az arany nagy úr. Törvényeket, határokat nem tisztel. Akiket csillogása elkápráztat, rabjaivá válnak és nem ismernek lehetetlent. Nagynak, erősnek érzik magukat. A nemzetközi bűnszövetkezet keze is elért egészen a börtönig. A börtönorvos közreműködésével szöktették meg és juttatták át Szíriába. Itthon viszont már a bűnüldöző szervek várták, s mint az várható volt, szabadságvesztésre ítélték. Közben a magyar hatóságok is kikérték, ahol vizsgálati fogságban töltött néhány hetet, mivel a csempészek hálózata oda is kiterjedt. Rég volt, megbűnhődött és ma már felszabadultan beszél erről. Itt indult meg a lejtőn, mert a kudarc ritkán jár egyedül. A feleség nem várta meg a szabadulását, elvált. Büntetését letöltve, otthon nélkül maradt. Mihez kezdjen? Munkát hiába keresett. Sok ajtón zörgetett, de büntetett előélete miatt bebocsátást sehová nem nyert. Végső elkeseredésében felkereste Zselizen élő özvegy édesanyját, aki utolsó hatszáz koronáját adta neki. Ostravára abban a reményben utazott, hogy bányászt mindig keresnek. Egészséges, életerős bányászt igen, de nem nélkülözésben lefogyott, gyenge, rosszul táplált munkást. Felszíni munkára, az osztályozóba osztották, de nem sokáig bírta. Akkor ismerkedett meg második élettársával. Elkerült az Ostravához közeli bohu- míni huzal- és szeggyárba. Kemence mellett dolgozott, ahol a termékeket magas hőfokra hevítették. A nemrég még erőtől duzzadó tengerész hiába próbálkozott minden erejét megfeszítve kitartani, a balszerencse állandóan a sarkában volt. E munkahelyén belépéskor nem vallotta be a múltját. Keserű tapasztalatok után, félve az elutasítástól. Dehát a múlt rendszernek jó nyilvántartása volt állampolgárairól, s nemsokára hívatták a személyzeti osztályra. Megjött a papír, s minden kiderült. Innen is távoznia kellett. Kálváriájának következő állomása egy közeli húsüzem lett, ahol kocsikísérőként dolgozott. Nem sokáig. Három hét után látóideg-gyulladást kapott. Meggyőződése, hogy a belsőségekből szállítás közben szemébe fröccsenő vértől, mert ezt követően néhány napra kínos fejfájás gyötörte és kezdte elveszíteni a látását. Betegállományba került. A gyógykezelés hosszú hónapokat vett igénybe. Félszeme lassan javult, a másikra továbbra sem látott. Mire elérkezett rokkantsági nyugdíjjogosultsága, az orvos kiírta a betegállományból. Ekkorra már a második felesége is elhagyta. Mit is adhatott, kínálhatott egy nyomorgó férj az élettársának? Ismét egyedül, megroppant egészséggel, magára hagyatva állt munkába. Nemsokára újra munkaképtelenné vált. Közben kért, követelt, veszekedett, hogy betegségét elismerjék munkabaleset következményének. Hiába. A munkaadó önmaga ellen nem cselekedett. Őt vonták volna felelősségre a munkabiztonsági intézkedések elmulasztása miatt és elúszott volna a vezetők magas prémiuma. János egy állami vállalattal, szinte az állammal hadakozott. Nem sok kilátással. A magára maradt ember újra támaszt keresett. Immár harmadik élettársával élt. Az anyós családi házában laktak. A rossz látás és a kínzó fejfájás miatt otthon se sokat segíthetett. Az anyós se hitt neki és több segítséget követelt tőle. Az élettárs unta meg anyja molesztálását, s gondolt egy merészet. írt a köztárasági elnöknek és valóságos csoda történt: Gustáv Husák közbelépésére négy hónapon belül lakást kaptak! János viszont hiába zaklatta a hivatalokat. Mindenütt visszautasították, majd egy napon három közbiztonsági jött a lakására, akiket ma is csak csendőröknek nevez. Elvitték a kijózanítóba, otthonról. Onnan a pszichiátriára helyezték, ahol a főorvos képeket tett eléje.- Doktor úr, nem látom...- Jól lát maga, csak berúgott és elesett, attól fáj a szeme! Ki tudja, milyen „kádervéle- ménnyel” küldték a kivizsgálásra. Az ideggyógyász is a pszichiáter véleményét támasztotta alá.- Beütötte a fejét, nem lát, nem emlékszik. A könnyekkel küszködött. Négy napig kínozták. Már nemcsak büntetett előéletű, hanem szimuláns és munkakerülő lett! Szerinte csak azért, mert kártérítést követelt a munkaadójától. Panaszának sehol sem adtak hitelt. így emlékezik gyötrelmeire. Betegségét az iszákosság következményeként minősítették.- Egy-egy kupicával én is megittam, mint bárki más. Az alkohol rabjává soha nem váltam. Egy pohárkával most is meginnék, különösen barackpálinkát. Az illatát szeretem. Meggyőződése, hogy ezt a kálváriát nem kellett volna megjárnia, ha vállalatától nem követel kártérítést. Tehetetlenségében lelkileg is összeroppant. Harmadik élettársa is elhagyta, mondván, vak emberhez nem köti az életét. Közben az édesanyja is meghalt, nem maradt senkije. A lakást is el kellett hagynia. Már-már olyan lelkiállapotba került, hogy felakasztja magát. Az olvasóban is felvetődhet a kérdés, ahogy bennem is felvetődött: vajon Sztrehajka János valóban áldozat- e, vagy maga sodródott ebbe a szerepÉs a köd egyre sűrűbb lett... — Mitől, kitől félt?- Azt én nem tudom, egyszerűen féltem. Lekéren megismerkedett negyedik élettársával is, aki két gyerekkel éppen válófélben volt. Végül ez a kapcsolat is zátonyra futott. Hiába próbálkozott szinte betegesen társra lelni, Tengerek vándora, kis szobácskájábán be? Nehéz lenne megmondani, mennyire játszottak közre a külső körülmények sorsának alakításában és mennyi az ő vétke. így is, úgy is, ő a szenvedő alany. Olyannyira, hogy ismét Lekérre, intézeti gondozásba került. Ügy érzete, ellene fordult az egész világ: munkaadóján kívül az élettársai is sorban magára hagyták. A családalapítás háromszori kísérlete után maradt a gyerektartási kötelezettség. Lassan mindenkiben ellenséget sejtett, úrrá lett rajta a félelem. A rettenetes, kínzó félelem. Amikor minden elveszettnek tűnt, úgy vélte, meglelte a csodagyógyszert. Porban vagy injekcióban elegendő egy adag, s egyszerre minden olyan egyszerű! Elmúlik fájdalom, félelem, bódító köd telepszik az agyra. A mindent feledtető kábulat nagyszerű érzés. Ámde jön az eszmélés. Gyorsan újabb adagot! Az agy egy pillanatra se tisztuljon ki, ne vegyen tudomást a valóságról. Maradjon a köd! minden kísérlete kudarccal végződött. Hiába akart nyomasztó magányából a házasságba menekülni, próbálkozásait bukás követte. Elvarázsolt körben mozgott: új házasság, új reményekkel, majd ismét az utca és a gyógyintézet. A meghiúsult kísérletek tovább mélyítették lelki válságát. A kapcsolatok felbomlásáért aligha okolható csak a másik fél. Bármennyire is saját hibájából történt, ő szenvedte meg. Lekéren már előjegyezték hosszabb gyógykezelésre, de ott újabb ismeretséget kötött, oda költözött, és mint már szinte várható, öt hónap után ismét az utcára került. Állomásokon, pincékben aludt. Újvárban találkozott ismerősével, vele beszéltek a bátorke- szi intézetről. A lévai járási hivatalban is ajánlották neki. Ennyi Sztrehajka János élettörténete dióhéjban, amiből sok minden kimaradt. Bátorkeszi ideiglenes otthonában beszélgettem vele. Ha nem is igazi otthon, de korábbi magányához, elhagyatottságához képest valóságos mentsvár, ahol nagyon jól érzi magát. Társakra talált, nincs egyedül. Eddig épp ez hiányzott neki. Végtelenül hálás mindenkinek, akik ezt lehetővé tették számára. Bár a múlttal nem egykönnyű szakítani, mert épp aznap kapott bírósági értesítést, hogy a gyerektartási díjat százötven koronával leszállították.- Gyerekek?- Három. A legidősebb fiam az első házasságból már húszéves. A második tizennyolc. A harmadik kislány, tizenhárom éves.- Tud róluk?- Jóformán semmit.- A volt élettársak?- Semmi kapcsolatom sincs velük. Elnézem a közömbösnek tűnő arcot. Mintha nem is gyermekeiről, volt élettársairól, gyermekei anyjáról beszélnénk. Nem, nem közöny, inkább fásultság, beletörődés. Eltávolodtak egymástól. Belül bizonyára fáj, de nem mutatja. Mintha e falakon kívüli világ számára nem is létezne. Ügy érzi, az a világ ellene fordult. De talán ő is elfordult tőle. Itt a falak, jó emberek között biztonságban érzi magát. Ha el kell hagynia az otthont, a nyugdíjasok dalmadi intézetébe megy, bár szívesebben maradna itt, ahol szobácskájábán, a négy fal között biztonságban érzi magát. Kis műhelyében a ház körül szükséges javításokat végzi, jó gazda módjára. Előszobájában falra függeszthető virágtartókat láttam félkészen. Szavaknál ékesebb bizonyíték, hogy megtalálta helyét ebben a kis otthonban. *** Milyen szép befejezés! Sajnos, az intézet lakójának életútján újabb akadály következik. Látogatásom után néhány napra kaptam a hírt: a gyógyuló János egy évi ott-tartózkodás után váratlanul válságba került. Okok? A kábítószer kegyetlen béklyó. Akit egyszer a hatalmába kerít, nehezen szabadul szorításából. A szervezetbe felszívódott méreg állandó konfliktusok veszélyét rejti. És a kis közösségben a legártatlanabb nézeteltérés is korábbi életének emlékét idézi. A lelki rehabilitációt orvosi gyógykezelés váltja fel. Legalább átmenetileg. Az intézet azonban nem véletlenül viseli a Remény nevet. Vezetői, lakói hiszik, hogy aki egyszer már megpillantotta és megtalálta az egyéni válságából kivezető utat, újra csak visszatér rá. ZSILKA LÁSZLÓ Családias légkör (Vlado Gloss felvételei)
