Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-17 / 11. szám
1 TUDNI KELL Í V. A krizantémnak aránylag sok olyan kártevője van, amelyek veszélyeztetik az eredményes termelést. Az ellenük való védekezésnél azonban ügyelni kell arra, hogy milyen anyagot alkalmazunk, egyesekre ugyanis (pl. a Phosdrin, Wofatox, Bi 58, Karathane, Topsin stb.) a növény, főleg a virágképzés időszakában, érzékeny. A vegetációs időszakban azonban többnyire eredményesen alkalmazhatók. A krizantém piacra történő termesztése esetén a vegyszermentes védekezés szinte elképzelhetetlen. Vírusos betegségek Leggyakoribb közülük a vírus okozta mozaikbetegség. Ha a növény már megfertőződött, akkor nem védekezhetünk ellene, s meg kell semmisítenünk. Ügyelnünk kell rá, hogy csak vírusmentes ültetőanyagot használjunk, s védenünk kell a növényeket a vírusokat terjesztő növényi tetvektől, tripszektől. Bakteriális betegségek Hervadást, foltosságot és daganatos betegségeket okoznak. Az ellenük való védekezés nehéz, vagy lehetetlen. A már fertőzött töveket tépjük fel és semmisítsük meg. Csak olyan helyről szerezzük be az ültetőanyagot, ahol garantálják a baktériummentességet. Gombás betegségek A krizantémnál a gombák a legveszedelmesebb kórokozók. Megjelenésük mindig összefügg a termesztésben elkövetett hibákkal, pl. a túlöntözéssel, a szellőztetés hiányával, a nagy hőingadozással, a későn alkalmazott védekezéssel. Az egyik leggyakoribb gombás betegség a botritisz (szürkepenész), okozója a Botritis cinerea nevű gomba. Főleg a virágokat támadja meg, ha a termesztőberendezésben alacsony a hőmérséklet és sok nedvesség van. A virág megbámul és elrothad. A botritisz ellen szellőztetéssel és 0,1%-os Ronilannal vagy Rovrallal védekezhetünk. A krizantém lisztharmatos megbetegedését az Oidium chrysanthemi nevű gomba okozza. A leveleken lisztszerű bevonatot képez, majd levélelhalást okoz. Védekezés: gyakori szellőztetés, valamint 0,1%-os Fundazollal vagy 0,1%-os Saprollal való permetezés. A levélrozsda és a szeptória szintén a leveleket támadja meg. Okozója a Pucci- nia és a Septoria nevű gomba. A levélen barna bevonatot, vagy foltokat okoz. Védekezés: alacsony páratartalmat kell biztosítani, továbbá 0,3%-os Dithane-val vagy 0,2%-os Plantvax-al, illetve 0,2%-os Orthocid készítményekkel kell permetezni. A krizantém egyik legveszélyesebb gombás betegsége a verticilliumos herva- dás, amit a Verticillium albo-atrum okoz. A megtámadott növények rosszul növekednek, a levelek sárgulnak, bámulnák, elhervadnák. A virágképződés lelassul. Védekezés: a fertőzött növényeket eltávolítjuk és a talajt beöntözzük 0,1%-os Fundazollal. Mivel a krizantémnak még az említetteken kívül is sok kórokozója van, ezért az ellenük való védekezésben legfontosabb, hogy az ültetőanyag fertőzésmentes, a talaj fertőtlenített legyen, s hogy évente változtassuk meg a termesztési területet. Állati kártevők Közülük fontos megemlíteni a tripsze- ket, amelyek szívogatásukkal eltorzítják a virágot. Meleg időben a takácsatkák jelenhetnek meg tömegesen a leveleken, úgy mint a levéltetvek. Növényi nedveket szívogatnak, s közben vírusokat terjesztenek. Komoly károkat okozhatnak nyáron egyes lepkék hernyói is. Védekezés: az ültetés után két héttel granulált rovarölőszert dolgozzunk be a talajba, később pedig, ha kell, permetezzünk. Legalkalmasabb erre a Lannate és az Ultracid 0,1%-os töménységben. OLGYAY EDE agrármérnök N. I. párkányi olvasónk még tavaly a szamóca indáso- dósával kapcsolatban tett fel több kérdést. Ezekre Miklós Dénes kertészmérnök dr. Papp János Szamócatermesztés című könyve alapján válaszol. Jótétemény vagy átok? A szamóca hosszú ízközű, kúszó hajtásai az indák, amelyeket ostorindáknak is neveznek. A talajon elterülő indákon, azok csomóin (noduszain) fejlődnek az ún. indanövények. Termesztett fajtáink túlnyomó részét ezekkel szaporítjuk. Az indaképzésre számos tényező hat, erősítve vagy gyengítve azt. A mérsékelt égövi fajtáknál az öröklött tulajdonságok mellett a nappal hosszának és a hőmérsékletnek van elsődleges szerepe. A hosszabb nappalok és az emelkedő hőmérséklet elősegíti. A termő növényeken az első indák ugyan már a virágzás idején megjelennek, de tömegessé csak a szüret után válnak. Augusztus végétől jelentősen csökken az indaképződés intenzitása, de az ország déli részein általában még szeptember végéig is eltarthat. A nagy forróság és az aszály viszont erősen visszafogja - különösen az indanövények meggyö- keresedését. Az a szamócatő, amely nem fejleszt virágzatot vagy az kevés gyümölcsöt kötött, hamarább és több indát képez. (A virágzatok eltávolítása növeli az indaképződést.) A legbőségesebb indaképződés általában az ültetés utáni két évben tapasztalható. Minél erősebb a szamócatő tavaszi vegetatív növekedése, annál több inda várható. Az első inda tavasszal, az először kifejlődött levél hónaljrügyéből képződik. Ez a levél természetesen még az ősszel diferenciálódott, de csak tavasszal indult fejlődésnek. A többi inda leginkább a tőrózsák középső leveleinek hónaljrügyeiből fejlődik. Egy-egy szamócatövön 5-15 inda, egy-egy indán 3-5 növényke is képződhet. Az anyatelepeken, ahol a virágzatot eltávolítják, a meggyökeresedett indanövények száma egyedenként a 100 darabot is meghaladhatja. Az indákon az első indanövény a második csomón (nodusz) fejlődik ki. Az első csomó rügye rendszerint alva marad. Kedves olvasónk további kérdéseire válaszolva közöljük, hogy vannak egyszer- és folytontermő, valamint hónapos szamócák. Az egyszertermő, nagy gyümölcsű fajták általában bőségesen fejlesztenek indát. Néhány, elsősorban folytontermő fajta nem fejleszt. Így ezek vegetatív szaporítási módja a tőosztás. Akik olyan szamócát szeretnének termeszteni, amely nem termel indákat, azoknak a folytontermő fajtákat ajánljuk. (Korábban az egyes fajtákkal részletesen foglalkoztunk, ezért most ezekre nem térünk ki.) A termő ültetvényekben az indákat rendszeresen el kell távolítani. Ez ugyanis jelentős előnyökkel jár; például növeli az oldalelágazásokat, gyarapodik a növény tápanyagtartalma, így jobb lesz a télállósága; jobb lesz a rügyek kialakulásának esélye, virágzatonként növekszik a virágok száma, így nagyobb lesz a terméshozam is. Ha pedig csökken az indaképzés, a talajművelés is könnyebbé válik. Végül még egy jó tanács: az indákat a növényekről éles késsel, vagy ollóval vágjuk le, semmiképpen se tépjük! A leszakításnál ugyanis megsértjük a gyökérzetet - sok fiatal, a talajfelszín közelében lévő gyökér megszakadhat. FELTÉTLENÜL ELLENŐRIZZÜK! A gombacsíra általában üvegekben és hőálló műanyagból készült fóliatasakokban kerül forgalomba. Vásárlásakor és felhasználásakor feltétlenül ellenőrizzük a minőségét. Felhasználni csak megbízható, egészséges és jó minőségű anyagot szabad. A jó minőségű gombacsíra jellemzői a következők:- az egyenletesen átszőtt vivőanyag, melyet fehér szín jelez; ez az üveg vagy a fóliazacskó falán át jól érzékelhető még a szemcsíránál is;- a gombafalak fajtára jellemző vastagsága és a sűrű szövedék;- a fiatal micélium, amelyre a gombacsíra korából lehet következtetni; a gyártási időnek a csomagoláson mindig fel kell lennie tüntetve;- rugalmas és szívós vivőanyag; a szalmának, mint vivőanyagnak könnyen téphetőnek kell lennie;- kellemes és fajra jellemző illat. A rossz, beteg anyagot nem szabad felhasználni. Az ilyen anyag fő ismérvei:- nem teljesen átszőtt vivőanyag, amelyben fekete és barna foltok találhatók; a fekete szín minden esetben rossz minőséget jelent, a barna viszont nem mindig (pl. ha a széleken található), ugyanis az ilyen részek néhány napon belül átszövődhetnek;- más (zöld, sárga vagy egyéb) színeződés (penészgombák!); az ilyen anyagot feltétlenül meg kell semmisíteni;- a lágy, kenhető vivőanyag;- a hiányzó gombaillat, amely a gyenge, fertőzött vivőanyagnál nem érződik;- ritka szövedék, megvastagodott gombafonalak; ez egyaránt jelenthet betegséget és elöregedést is;- a termőtestek tömeges megjelenése; az ilyen anyag mindig lassabban regenerálódik és így meghosszabbodik a fejlődési szakasz is. J.A Szálvesszős metszés - ezt a módszert a kisebb fürtöket hozó fajtáknál (Szürkebarát, Piros tramini stb.) alkalmazzuk, vagy olyan esetekben, ha az alsó rügyek kevésbé termékenyek. (A szerző felvétele) Rügyek, csapok és más tőkerészek A szőlő rügyei a tőke idősebb részein és az egyéves vesszőkön egyaránt megtalálhatók. A rügyek termékenységét befolyásolja, hogy a tőke mely részén találhatók. A vesszőnek az előző évi vesszőrészhez és az idősebb fás részhez való csatlakozásánál találhatók az alapi rügyek. Közülük a legláthatóbbat nevezzük sárszemnek vagy sárrügynek. A sárszem felett találhatók a jól kifejlett világos rügyek. Metszéskor csak az éves vesszőkön található rügyeket látjuk és vesszük figyelembe. Rajtuk kívül - a fák idősebb fás részein - vannak még rejtett rügyek is. A rejtett és az alapi rügyek optimális körülmények között általában alva maradnak, nem törnek elő. Fontos szerepük van azonban, ha a tőkén a főrügyek felfagytak vagy károsodtak. A metszéskor visszavágott egyéves vesszőt egy-öt rügyig csapnak, hat-nyolc rügyig félszálvesszőnek, és a nyolctól hosszabbakat szálvesszőnek nevezzük. Van, ahol az előző évi vesszőt csernek, ha az csap volt, csercsapnak, ha szálvessző volt, akkor cservesszőnek nevezzük. A cseren elhelyezkedő csap a cserescsap, szálvessző esetében ez cseres szálvessző. Ha a vessző a tőke idősebb részéből, a rejtett rügyekből fejlődik, akkor az a fattyúvessző, az ilyen visszavágott vessző a sima csap nevet kapja. A csap elnevezés tulajdonképpen egy gyűjtőnév, amelyen belül rendeltetésük szerint megkülönböztetünk termő-, ugar- és biztosítócsapot. A termőcsap lehet 1-2 rügyes rövidcsap, 3-5 rü- gyes hosszúcsap. Az ugarcsap általában kétrügyes, de lehet egy- rügyes, fejművelésű tőkénél 3-4 rügyes is, a biztosítócsap pedig 1-2 rügyes. Azokat a csapokat és vesszőket, amelyeknek fő feladata a terméshozás, termőcsapnak és termővesszőnek nevezzük, s ha csak módunkban áll, akkor a kétéves vesszőrészeken, a cseren hagyjuk. A következő évben a termőcsapokon, termővesszőkön rendszerint nem hagyunk újra termőcsapokat, mert ezek a részek hamar felkopaszodnak. Ahhoz, hogy a kialakított művelésmódot fenn tudjuk tartani, a termőcsapok alatt vagy mellett kétrügyes csapokat kell hagynunk. A fejművelésű tőkén, és a cseralapos váltómetszés szabályai szerint metszett tőke karján, rendszerint fattyúvesszőkből tartjuk fenn a termőalapot. Az ilyen célra hagyott csapot ugarcsapnak, a belőle fejlődött hajtást ugarhajtásnak, a vesszőt ugarvesszőnek nevezzük, tekintet nélkül arra, hogy van-e rajta termés vagy nincs. A következő évi metszéskor az előző évi termőcsapokat és a termővesszőket távolítsuk el tőből, illetve az ugarcsap veszőiből hagyjunk termőcsapot. A tőkén túlságosan felkopaszodott termőalap alján vagy közvetlen közelében, ha fattyúvessző képződött, metsszünk belőle 1-2 rügyes csapot, úgynevezett biztosítócsapot. A következő évben a felkopaszodott részt a biztosítócsap felett vágjuk le és a biztosítócsap vesszőjéből pótoljuk a termőrészt. A legyengült, vagy pusztuló kordont (vagy lugaskart), ha a tőkén újranevelésre alkalmas vessző van, vágjuk le és kezdjük el újranevelni. A termő-, az ugar- és a biztosítócsap között mindig tegyünk különbséget, mert enélkül nem lehet szakszerűen elvégezni a metszést JAKAB ANDRÁS Szerkeszti: Pomichal Richard HÁZUNK TÁJA ia96. március 17. l/asámsp
