Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1996-03-10 / 10. szám

UBSSmap 1996. március 10. GYERMEKVILÁG Mi én mm BURMÁI NÉPMESE Élt egyszer egy király, minden ál­latoknak, embereknek ura. Elhatá­rozta egy szép napon, hogy adót követel valamennyi alattvalójától, és nyomban el is küldte adó­szedőit, hogy szedjék be az adót. Így aztán az adószedők első nap megadóztatták az embert, második nap az elefántot, har­madnap a tigrist és így tovább sorra, míg csak a denevérhez nem értek. Hanem a denevér csalafinta jószág: összecsapta szárnyát, és csak ült a sötétben egész álló nap. Jött az adószedő, és szólt:- Hol az adó, denevér? Az meg így felelt:- Nem vagyok én denevér, nézz csak meg jó alaposan, s megláthatod: patkány vagyok. Nézte az adószedő a denevért a sötétben, aztán azt mondta:- Ahogy akarod! Hanem aztán ha a patkányra kerül a sor, majd megfizeted a patkány adót! - s az­zal ment útjára. Eljött a patkány megadóztatá­sának napja. Összegyűjtötte az adószedő a patkányadót, aztán ment a denevérhez. Azt mondja az adószedő:- Nos, barátom, a minap pat­kánynak mondtad magadat, s nem fizetted meg a denevéradót. Most a patkányon a sor, hát rajta! Fi­zesd meg az adót.- Csakhogy én denevér vagyok ám! - felelte, s kiterjesztette a szárnyát. - így hát ma nincs raj­tam a sor!- Ha nem fizetsz, bepanaszol­lak a királynak! - fenyegetőzött az adószedő.- Az ám, csakhogy már akkor kellett volna bepanaszolnod, mi­kor első ízben tagadtam meg az adófizetést - mondta a denevér -, hisz akkor voltam én soron! Ha most elpanaszolod, hogy a dene­vér nem fizet patkányadót, meg­lásd: bolondnak néz a király. Ha meg elmondod, hogy első ízben megtagadtam az adófizetést, el­marasztal hanyagságodért, hogy nem jelentetted idejében. Látta az adószedő, hogy a de­nevérnek igaza van, odébbállt hát csöndesen. így esett, hogy azóta sem fizet adót a denevér. Borbás Mária fordítása E lefánt Eduárdot párját ritkító egyedként tisztelték kicsik és nagyok. Szülei őshazájában, Ormányparton mindenkit egykettőre jó kedvre tudott deríteni gitárjátékával. Vízfolyásként mondta a szellemesebbnél szelleme­sebb vicceket. Húsz másodpercnél tovább sohase kérette magát, ha valaki arra biztatta, hogy csinálja meg a kézenállást. Az Ujjé, a dzsungelben nagyszerű kezdetű dalával nem egy esetben késztette restellkedésre az ormányparti dalnokokat, akik csak kap­kodták a levegőt bársonyos hangja hallatán. Beszédében ugyan érezhető volt az ormány­parti hanghordozás (akcentus), de Eduárd büszke volt rá. Öltönyeit a legnevesebb és legjobb ormányparti szalonok­ban varratta. Kölnijének illatától pedig valósággal megvadultak a hangyák. Feje méretével ellentétben nem tartozott a nehézfejűek népes táborába. Nagyon szerette a könyveket. Még akkor is olva­sott, ha éppen számolnia kellett volna. Egyszóval Eduárd úgy élt, Ormányparton, mint Marci Hevesen. Derűre ború - ismeijük vala­mennyien. Eduárd boldogsága és önbizalma a könyvtárban ingott meg. Mégpedig akkor, amikor a Nagy állatok kis tükre címet viselő több ezer oldalas minilexikont átlapozta. Egymás után többször is. Nem akart hinni a szemének! Elefántokról szóló mondást egyetlenegyet sem talált! Nekibúsult Eduárd - mégpedig erősen. „A szavanná­nak megyek” - tökélte el. Elhatározását tett követte. Nem cáoddt teáf nézett semerre - csak ment, ment, neki a nagy ismeretlen­nek. Koponyájában fogócskáz- tak a haragos gondolatok. .Egyik kutya, másik eb, Fázik, mint az eb, Szorgos, mint a hangya, Bogarat ültet a fülébe, Ravasz, mint a róka, Ugrál, mint a kecske - ilyet rólunk, elefán­tokról senki sem állít” - dohogott, miközben egyre sza- porázta lépteit. ,Es a var alatt sem tudok meglapulni, mint a tetű” - hullottak egyre jobban krokodil- - akarom mondani - elefántkönnyei. „Engem még lóvá sem lehet tenni, meg hall­gatni sem tudok, mint hal a vízben. Pedig ártatlan vagyok, mind a ma született bárány... De én elefánt vagyok!!!” Eduárd éppen egy cserjésben csörtetett, lelkét egyre rágta a bú. Az egyik bokorból egy hang dörrent rá. Amikor Eduárd odanézett, földbe gyökerezett a lába. „Durr Timót, a vadőr, s fegyver van a kezében” - felejtette búját egy pillanat alatt. Hascsikarásos rémület hatalmasodott el rajta. „Te vagy az, Eduárd? Olyan zajt csapsz, mint az elefánt a porcelánboltban! - eresztette le fegyverét Timót, a vadőr. A mogorva szavak hallatán Eduárdnak minden bánata elszállt, sőt táncra perdült jókedvében. Füleit valóság­gal cirógatták a szavak. „Hát ezt még nem hallot­tam. Lehet, hogy Timót szólása bekerül kies hazám Nagy állatok kis tükre című kislexikonába is?” Timót kétszer is megtörölte a szemüvegét. De a pápaszem nem hazudott. Az elefánt argentin tangót táncolt - még­pedig egyedül, s egyáltalán nem zavarta a vadőr gyilkos fegy­vere. „Azt hiszem, szabadságra megyek, mert minden bizonnyal hatalmába kerített a tavaszi fáradtság. Egy hétig csakis fokhagymát és savanyúká­posztát fogok eszegetni, s csip­keteát iszogatni. A méz is cso­daszer. És a tévében mától kezdve nézni fogom a Hogy is van ez című adást, mert biztosan magyarázatot kapok e nem min­dennapi jelenségre...” Mindenképpen utána kellene nézni, meddig tartott Elefánt Eduárd boldogsága, s vajon Durr Timót kilábalt-e már mély lelki megrázkódtatásából. BALAJTI ÁRPÁD Vásárosnaményi népmonda nyomán Rákóczi minden kincsét a Vöröstoronyban tartotta. Egyszer megparancsolta a kincstárosának, hogy hoz­zon neki ezer aranyat De ugyan hogy hozza el, amikor a környék tele van rablókkal, még azoknál is rosszabb labancokkal? A kincstáros keresett egy kis ladikot azzal felment a Vöröstoronyba, a ládikót félig megtöltötte arannyal, az arany tetejébe földet szórt, és rózsát ültetett bele. így már elvihette az ezer aranyat a sok országos rabló között is. Amikor Rákóczi ezt meglátta, azt mondta rá:- No, látom, hogy ezt a kisebbik fejével gondolta ki! Ezt pedig azért mondta, mert a kincstárosnak a fe­jén egy kis gömb nó'tt egy kardvágástól. Ebben a kiseb­bik fejben rejtőzött a kincstáros ravaszsága. Ezúttal a legkisebbekre is gondoltunk, mert bizonyára ők is könnyen megoldják a feladatot. Csak egy tárgyat kell meg­találnotok a rajzon, amely nem illik a többi közé. Termé­szetesen a nagyobbak is játszhatnak velünk, az ő megfejté­süket is várjuk. Nos, melyik tárgy a kakukktojás? Készítette: Miroslav Motycík MEGFEJTÉS A február 18-ai számunkban közölt feladat megfejtése: hat labdának van párja. Nyertesek: Varga Mónika, Ipolyság; DringuS Erika, Csécs; Wimmer Péter, Dunaszerdahely; Világi Ildikó. Nagykapos; Simonics Anikó. Naszvad. TALLÖSI BÉLA versei Csorbaságok befagyott a csorba tó csorba jegén csorba hó csorba mélyben fogadó szobájában nagyanyó csorba rokkán taposó vénséges vén télanyó addig fon míg megreped csorba tón a jégüveg víztükörben jéghajó csorba tatján tolató ~ télsirató jégmanó léken át a víz alatt csorba úton elhalad csorba szíve megszakad s a csorba vízben elolvad Nászgyász télidőben hótündérek heccelik a hókirályt nyergeljefel paripáját s kérje meg a napleányt jégvirágok olvadoznak lépre ment a hókirály felbontaná már a frigyet mert gyásza lesz e fényes nász Téletiid. szél ujja motoz jégcsap- zongorán süvítő dallam havat boronái

Next

/
Thumbnails
Contents