Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-10 / 10. szám
ilBBÚrnap 1996. március 10. EMBERI SORSOK Q Kiss Vilmos január 28-án ünnepelte harmincharmadik születésnapját. Szőcs Kálmán bátorkeszi intézetében ilyenkor tortát sütnek, abból mindenki egy, az ünnepelt két szeletet kap. Egymás egészségére koccintanak - gyümölcslével. Az alkoholt e kis közösségből messzire száműzték, hisz lakói jobbára épp al- koholfüggőségüktöl akarnak szabadulni. Miután többszörös gyógyszeres elvonás sem segített, itt gyűjtenek erőt a talpraálláshoz. Keserű tapasztalatok árán győződtek meg arról, hogy önerő hiányában mások segítsége csupán törött mankó. Vilmos életvidám fiatalember. Ha a szem valóban az élet tükre, akkor ez a tekintet egyenes, határozott lélekre vall. Mégis lecsúszott a lejtőn. És nagyon mélyre. Hosszú volt az út a felismerésig, amíg ezt önmagának is bevallotta. Hoteliskolát végzett. Kiváló szakma, ám legalább annyira csalóka is, főképp a környezet, ahol a megannyi lehetőség mellett kéznyújtásra az ital. Szépen keresett és a katonaság után úgy érezte, készek az alapok a család- alapításra. Leendő feleségével szórakozóhelyen ismerkedett meg. A leány tehetősebb családból származott. Rövid ismeretség után túl gyorsan születetett meg az elhatározás, hogy egybekelnek. Alig ismerték egymást. — A szüleim elváltak. Talán ezért is vágytam betegesen a békés családi életre. Vilmost női munkatársak vették körül. A menyasszony féltékenysége szülte az egyre szaporodó szóváltásokat. Bizonyára a vőlegény se tett meg mindent a kételyek eloszlatására. Talán férfiúi büszkeségből sem. A közös életútra készülő fiatalok közötti harmónia még létre se jött, máris össze- szólalkozások keserítették boldognak ígérkező frigyüket. A leány gyengébb pillanatában azt találta mondani, hogy ha Vilmos úgy gondolja, nyugodtan el is mehet. Vajon mit válaszol erre egy ^büszke vőlegény? Mondd még egyszer és már itt sem vagyok! A leány másodszor is mondta. Vilmos pedig távozott. Ekkor még házastársak se voltak. Az élet persze bonyolultabb, semhogy egyszerű „haragszom ráddal” egycsapásra minden megoldódna. Már útban volt a bébi, akit Vilmos nagyon szeretett volna. Meglehet, ennek ellenére se kelnek egybe, ha az após nem lép közbe és a vőlegényt meg nem győzi, hogy az ő helye a születendő gyermeke anyja mellett van. A házasságuk rosszul indult. Rosszul is folytatódott. Utólag nehéz a bűnbak keresése. A maga szempontjából bizonyára mindkét félnek igaza volt. Vilmos nem is a feleségét okolja csődbe jutott házasságukért. Meggyőződéssel vallja, hogy ami történt, abban mindenekelőtt ő a vétkes. Szavai őszintén hangzanak. A forgatókönyv ismert. A gyakori összeszólalkozások feszültséget szültek. Meglehet épp feszültségoldásként nyúlt mind gyakrabban a pohár után. Nem mentségként mondja. A környezet ezt a lehetőséget családi viszonyaira való tekintet nélkül is kínálta. A legeszményibb házasság mellett is az alkohollal jelölt zsákutcába sodródhatott volna. *** Az alkoholisták a megmondhatói, hol kezdődik a lejtő, amit csak késve vesznek észre. Előbb egy kupica reggelenként bemelegítőül vagy kedvderítőül. Az egyből lassan kettő, majd három és öt is lesz. Vilmos bírta az italt és nem is 'nagyon látszott rajta. Dehát épp ez az ivók veszte, nem észlelik a veszélyt. Ő is akkor döbbent meg, amikor reggelente a keze remegni kezdett, ami csak bizonyos mennyiségű alkohol elfogyasztása után szűnt meg. S ha eleinte csak reggel ivott, később délután is. Már nem lakott otthon, amikor a fiuk megszületett. Közben egy lánnyal is megismerkedett. A feleség a válásról hallani se akart. Menteni akarta a menthetetlen házasságot. Vilmos leányismerősét, a vetélytársat is felkereste, kérte őt, ne verje szét a házasságukat. Ám az események már egymást sodorták. A harmadik tárgyaláson elválasztották őket. Vilmos újra megnősült és új feleségének szüleinél lakott. A második élettárs végtelen megértést tanúsított férje iránt, amit Vilmos - saját bevallása szerint - meg sem érdemelt tőle, mert önzése nem ismert határt. Tudta, hogy italozása és kimaradozása miatt az asszony sokat szenved, mégsem változtatott életmódján. Pedig nem kért tőle többet, csak azt, hogy ha már ital nem tud meglenni, igyon otthon. Nem segített. Az ital már eltompította ítélőképességét. Ha visszagondol életének erre a szakaszára, lelkiismeretfurdalás gyötri, amiért nem volt tekintettel élettársa érzelmeire. Kezdetben anyagi gondjai nem voltak. Olyan beosztásban dolgozott, ahol mellékes is akadt. A leltározáshoz nem mindenki ért, a jó szakembert szívesen megfizetik. Sokan fordultak hozzá segítségért. Nem is beszélve arról, mi mindent megadtak volna a bajba jutottak a hiányok elsimításáért. Az ivásra egyre több kellett. A házvásárlásra is kölcsönt vett fel bankoktól, rokonoktól, ismerősöktől. Ki ne kölcsönzött volna egy jól ke- , reső leltárosnak? Eleinte úgy segített magán, hogy a kölcsönöket az újabb hitelezőktől felvett összegekből egyenlítette ki. így jutott abba az ördögi körbe, amelyből már nem tudott kitörni. Az egyre magasabb kölcsönökből mind kevesebb jutott hitelezőinek, míg a különbözetet alkoholElkészült az ebéd. ra költötte. Ahogy az már lenni szokott, kimerültek a hitelforrások, a hitelezők pedig erélyesen követelőztek. Futottak a pénzük után... Amit már nem volt miből megadnia. E csúfos versenyfutás a bíróságon végződött. Lekéri intézeti gyógykezelés a következő állomás. Nem is eredménytelen, hisz onnan hazatérve másfél évig nem ivott. Munkaadója is nagy megértéssel próbálta felkarolni. Családi élete azonban újra csak felbomlott. Már a második feleséggel se élt együtt, de még nem váltak el. Hétvégeken a kislányukat is magához vette. A feleség később tudomására hozta, hogy ismeretsége van, majd nemsokára közölte válási szándékát. Különösebben nem érte váratlanul, nem is volt min csodálkoznia, mégis megrendítette. Hisz családi élete már másodszor futott zátonyra. *** Újra inni kezdett. A munkaadó még mindig segítette. Elnézte kisebb kimanélkül Aki pdUnktoaigyógH^“'1 Kiss Vilmos: Mindenkinek, minden segítséget kérőnek válaszolok, aki még nem tart ott, hogy „minden mindegy” és van benne egy kis akarat a talpra álláshoz. Címem: Rehabilitacné centrum nádeje, Sportová 1026, 946 34 Bátorové Kosihy, Jelige: Van kiút. (Vlado Gloss felvételei) radásait. Végül már maga restelte, hogy visszaél a jóakaratukkal és önként távozott. A házat ugyan eladta, de a hitelezőket így se sikerült kielégítenie. Bírósághoz fordultak és Vilmost egy évre ítélték. Pereg a film, még mindig a hagyományos forgatókönyv szerint. Mint a jó drámában, az események felgyorsulnak. A szesz cseppjeiből az áldozat még álmokat sző. Semmi baj. Egy kis botlás, de minden rendbe jön. Majd elmegy külföldre, sok pénzt keres és kifizeti adósságait. Sajnálja magát, hogy idáig jutott, de a képzelet szárnyal. Ám újra csak visszazuhan a valóságba. Már jobbára csak zugiban iszik, hogy mások ne lássák. Annál rosszabb. Az üveg már éjszaka is az ágya mellett van. Amint az alkoholszint csökken, nyugtalanság vesz rajta erőt, de elegendő egy korty és minden rendben. Azért vannak józanabb pillanatai is. Hová vezet ez az út? Egyre inkább kilátástalannak érzi helyzetét. Gyakran foglalkozik az öngyilkosság gondolatával is. A beteges képzelet lázálmokat sző. Maga elé képzeli saját sírját. Akad-e egyáltalán valaki, aki megsiratja? Aki virágot visz a sírhantjára? Hát idáig jutott? A következő stáció ismét a gyógykezelés, ahonnan tavaly áprilisban került ki. Ekkor született az elhatározás: vége, nincs tovább. És vizsgára, próbatételre ment - a kocsmába. Egyenesen az intézetből. Üdítőitalt rendelt. Az elkövetkező napokban is ezt tette. Vizsgázott - önmaga előtt. Ő volt a vizsgázó és a vizsgáztató is egy személyben. Az első próba sikerült. Ekkor úgy érezte, hogy lesz elég ereje a lejtőn megkapaszkodni. Bátorkeszire azért jött, hogy megragadja a felé nyújtott segítő kezet. Nem kapott ígéretet. Nem is vár csodára. Tudja, hogy egyszer elengedik a kezét s magára hagyatva, egyedül kell szembenéznie a kihívásokkal. Hálás a segítségért, úgy érzi, ehhez elegendő erőt halmoz fel magában. Fantasztikus érzés, hogy nincs többé kiszolgáltatva az alkohol csábításának. Nem fogadkozik, de hisz, bízik önmagában. Erre az elkövetkező hónapokban, években nagy szüksége lesz. * * * Az alkoholfüggők ismert forgató- könyve itt megszakad. Ettől kezdve az eseményeket ő irányítja. Remélhetően véglegesen. Itt már új felvonás kezdődik, amely számára, számunkra még ismeretlen. Csupán szeretnénk, ha az események elképzeléseink szerint alakulnának a végső, reményteljes kibontakozás felé. Addig azonban e dráma szereplőjének - Vilmosnak - még sokat kell dolgoznia önmagán. A hoteliskolának itt is hasznát veszi. Nemcsak ő, az egész intézet. Ő a szakács, valamennyiük megelégedésére. Rövidebb próbaidő után rábízták az élelmiszer beszerzését is. Pénzzel gazdálkodik. A bizalom számára óriási kitüntetés. Ez az, amit korábbi életében elvesztett. A saját hibájából. Vesztett ő mást is. Például a gyerekeket, akikkel semmi kapcsolata sincs. Vesztesek a gyerekek is. Vilmos is elvált szülők gyermeke, hiányolja a családi hátteret. Ugyanez a sorsa gyermekeinek is. Vajon ők hogyan birkóznak meg ezzel a hátrányukkal? A konyhában, Vilmos társaságában találkoztam Zsolttal, az intézet volt lakójával. A feleségével jött látogatóba. Csupa derű, csupa mosoly, ó már túl van e lelki gyógykezelésen, de úgy jár ide, mint haza, a családjához. Szeretném hinni, hogy ezek az emberek örökre megszabadultak az alkohol kegyetlen bilincseitől. Megindultak a lejtőn - fölfelé... Vilmos a kijáratig elkísér.- Nincs mit dicsekednem a múltammal, de vállaltam a nyilvánosságot. Okulásul mindenkinek. Eltökélt szándékom, hogy többé nem iszom és adósságaimat mindenkinek becsülettel visszafizetem. Tegyük hozzá: úgy legyen! ZSILKA LÁSZLÓ