Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1996-03-10 / 10. szám

MIROSLAV KUSt

Nagyon örülök, hogy a szlovák demokratikus sajtóban végre kezdenek feltünedezni a magyar kisebbség kérdéseivel foglalkozó tárgyilagos és alapos cikkek. Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy Az autonómia kísérteié című írásom, Peter Zajac Önkormányzat vagy autonómia - valóban csak a kifejezésről van szó? című reagálása (Fó- rum/Sme, február 8. és 15.), valamint Ondrej Dostál Pá- pább a pápánál. Az álpolgári elv mítosza című írása (Dominó efekt, 96/6) csupán az első fecskéit jelentik egy nyitott, nyilvános és nagyon szükséges vitának ebben a kérdéskörben.

Régen kínoz ugyanis a meggyőződés, hogy ezekről a tabutémákról csak maguk a magyarok és a szlovák nacionalisták beszélnek, mialatt a szlovák demokratikus újságírók, publicisták és politikusok szótlanul figyelik ezek szópárbaját. Ez az alapállás nem éppen bölcs dolog, mert a téma hallgatólagos megkerülésével a probléma súlya csak növekedik. A demokraták hallgatása azt jelentette, hogy a szlovák álláspontot csak a szlovák nacionalisták tolmácsolták, azaz képviselték is egyben. Ez az álláspont azonban nagyon alacsony színvonalú érvrendszerrel bírt és bír. De vajon mennyivel magasabb színvonalat képviselt Milán Knazkónak, Meciar második kormánya miniszterének a konok és elutasító alapállása, amikor Duray javaslatára, hogy tárgyaljanak az autonómia témájáról, egyszerűen azt felelte, erről vele sosem hajlandó beszélni? (A pontos idézetet szükség esetén

Először is tisztázzuk a fogalmat

A görög eredetű „autonómia” kifejezést különféle kontextusban és jelentésben szokás használni. A filozófiában Kant honosította meg, mint az ember öntörvényű, „belső erkölcsi szabadságát”. A mi esetünkben ennek a politológiai és államjogi tartalmáról van szó, amely ugyan szorosan összefügg, de nem azonos a filozófiai értelmezéssel. Ebben a kontextusban az alapvető és első jelentésében fordítjuk szlovákra, ami: samospráva (önigazgatás - ford. megj.). Angolul ez „self-govemment”, németül Selstverwaltung. Az általam fellelhető szótárakban és lexikonokban ez áll: „egy nagyobb egység keretében való önrendelkezés” (Salingová, SCS); „az állam egy bizonyos részének független döntésjoga regionális és különösen nemzeti kérdésekben, az állam egységének megőrzése mellett” (MCSE); „egy bizonyos egység (érdekvédelmi szervezet, nemzetiségi csoport, egyén) joga, hogy az őt érintő specifikus kérdésekben döntsön a nagyobb egységen belül” (MES). Ugyanezek olvashatók a Webster, a Larousse, a Concise Oxford Diet. stb. kiadványokban. Ebben mind megegyezik.

Sehol sem találunk olyan magyarázatot, amely kiválással, az állam valamely területének elszakadásával hozná összefüggésbe a fogalmat. Peter Zajac szerint állítólag figyelembe kéne vennünk az autonómiának a valamiféle specifikusan szlovák értelmezését. Ezt az érvelést elhibá- zottnak tartom. Valami „Szlovákiában már csak így van ez”-félének. Találunk persze fogalmakat, amelyeknek különös szlovák patinájuk van (például a „privatizáció”), ebből azonban nem következik, hogy ebben a deformált formában fogadjuk el őket. Éppen ellenkezőleg, vissza kell adnunk az eredeti jelentésüket.

A szótárakban az autonómia szó további, leggyakoribb jelentései: önállóság, függetlenség.

Sartori ezzel kapcsolatban megjegyzi: „Ha az autonómiát más kifejezések szinonimájaként használjuk (holott egyszerűen függetlenséget jelent), fölaprózzuk, mi több, elveszejtjük megkülönböztető jelentését.” (Teória demokra- cie, Archa 1993, 321. 1.) A pontosság kedvéért maradjunk tehát az önkormányzatnál.

Az autonómia a heteronómia ellentéte. Utóbbi jelentései: „idegen törvényekhez és befolyásokhoz igazodni” (Salingová, SCS); „valami más alárendeltségében élni” (Webster); „külső, idegen eredetű tényezőktől, törvényektől és indítékoktól való alárendeltség, függőség” (MCSE). Az autonómia tehát ebben az értelemben is elsősorban ön-igazgatás, ön-kormányzás. Közigazgatási szempontból alapvető, elementáris egysége a helyi autonómia / önkormányzat. Nyilván egyetértünk Sartorival abban, hogy „a helyi autonómia ellentéte a centralizáció (...) a helyi autonómiák a központi hatalommal szembeni bizalmatlanság eredményei, s ezért a szabadság megnyilatkozási formái a centralizált állammal szemben.” (u.o.:320)

A kiindulópont tehát a helyi önkormányzat. Amely lehet egy község, egy városrész, egy város önkormányzata. Nincs szándékomban részletezni ennek a specifikumait. Nagyjából tudjuk, miről van szó. Nehezebb a dolgunk viszont egy másik kifejezéssel, a területi önkormányzat fogalmával.

A helyi önkormányzat a területi önkormányzat formája. Ez a fogalom azt a tényt fejezi ki, hogy_egy adott, behatárolt területen valósul meg, amely a saját kezébe veszi a terület igazgatásának bizonyos jelentős és fontos részeit. Ebben különbözik az önkormányzat más formáitól, például a kulturális vagy iskolaügyi önkormányzattól, melyek az adott álmellékelni tudom.) Vagy a kollektív jogok kerdeseben képviselt, hasonló - a priori negatív és a párbeszédet elutasító - alapállás valamennyi politikusunk részéről (beleértve az elnököt is)?

De hadd hozzam fel a saját tapasztalataimat is: a „kényes” témáról írt cikkeimmel már évek óta sikertelenül próbáltam bejutni a szlovák sajtóba. A Kollektív jogok? című cikkemet 1994. február 1-én írtam, azóta fekszik a Národná obrodánál és a Sme napilapnál. Nem adták vissza, nem mondták, hogy rossz, csak éppen várjak a kedvezőbb pillanatra a megjelenéssel... Amely máig nem jött el! Ezért is örültem, hogy amikor felkínáltam az Új Szónak, azonnal közölte. Én azonban a cikket elsősorban a szlovák olvasóknak szántam. Hasonló sorsra jutott A nemzeti kisebbség kettős identitása című cikkem is, melyet 1995. 9. 1-én írtam, s amely azóta is a Národná obrodában és a Pravdában hever. A Kalligram leközölte, csakhát, sajnos, a szlovákok többsége nem olvas magyarul.

Természetesen szó sincs sértett önérzetről. Végülis van hol publikálnom, s hasonló témájú cikkeket gyakran kérnek tőlem külföldről, ahol nagy figyelmet szentelnek a témának. Tartok viszont tőle, hogy a téma elhallgatása és megkerülése visszaüt, s ez a könnyelműség túl sokba fog kerülni. Ezért könnyebbültem meg, amikor „a mi magyarkérdésünk” kezdett kiszabadulni a tabu kötelékéből a szlovák demokratikus sajtóban.

lám területén csak bizonyos specifikus területeket érintenek, az intézményi jellegűektől, amelyeknél valamely intézmény (pl. egyetem) önállóságáról van szó az államban, vagy végsősoron etnikai jellegűtől, amely az adott területen többségben élő etnikumot emeli döntő szerepkörbe.

Ebben az értelemben a területi önkormányzat elve explicit módon benne foglaltatik a SZK Alkotmányában is. Amikor Peter Zajac erre hivatkozik, szégyenlősen megkerüli a területi önkormányzat fogalmát. Szerinte az alkotmány „nem véletlenül szól az önkormányzatról és az államigazgatási területi felosztásról.” Ez nem igaz: ez az Alkotmány kifejezetten a területi önkormányzatról szól, pontosan ebben az értelemben van megcímezve a Negyedik Fejezet is, melynek tartalmát a 64-68. pontja taglalja. Ne keveijük ide a területi felosztást: az a dolog egészen más oldaláról szól. Ugyanúgy nem felel meg a valóságnak, hogy ez az alkotmány „nem tételez fel semmilyen különleges jogi vagy politikai rendszert az egyes területek vagy etnikumok számára” (Zajac). A területek számára igenis feltételez: a 64(3) pont szerint „a nagyobb területi egységek ön- kormányzatát és annak szerveit a törvény szabja meg.” Ebben a kontextusban nincs szó etnikumokról, az ugyanis a probléma más síkját jelenti. Peter Zajac viszont a két síkot összekeveri, amikor „területekről vagy etnikumokról” beszél.

A lényeg azonban az, hogy a „területi önkormányzat” teljességgel legitim fogalom, s nemcsak világszerte, de Szlovákiában is.

Az „autonómia” és az „ön- kormányzat” (illetve a „területi autonómia” és a „területi ön- kormányzat”) kifejezések különféle jelentéseit keresgélni tehát félrevezetőnek tartom, mert ott keresgélünk különbséget, ahol nincs. Peter Zajac felteszi a kérdést, hogyan különbözteti meg hát Kusy „az ön- kormányzati demokrácián alapuló polgári államot az etnikai

elvre épülő nemzeti államtól, ha nem az önkormányzat és az autonómia fogalmak megkülönböztetésével?” Egyszerűen: a területi önkormányzat / autonómia és az etnikai önkormányzat / autonómia megkülönböztetésével.

Az etnikai önkormányzat

Az etnikai önkormányzat az etnikai elv megvalósulását jelenti az önkormányzatok említett formáinak valamelyikében. Így jöhet létre az etnikai iskolaügyi önkormányzat, a megszokott iskolaügyi önkormányzattól eltérően, vagy az etnikai területi önkormányzat, a polgári területi önkormányzattól eltérően.

Ugyanakkor adott még a marxista államjogi szótárból ismert politikai autonómia fogalma. Ennek az etnikai területi önkormányzat legmagasabb fokozatának kellett volna lennie, melyet az autonóm szovjet köztársaságok kaptak, s amelyet az egykori Jugoszláviában is alkalmaztak. Peter Zajac szerint „a politikai autonómia ugyanis mindig különleges jogi és politikai statútumot biztosít a kiválasztott terület vagy etnikum számára. S ezt a SZK Alkotmánya nem feltételezi.” Az első mondattal egyetérthetünk (azzal a kis korrekcióval, hogy ez az adott terület etnikumára vonatkozó statútum), a másodikkal nem. A SZK Alkotmánya ugyanis egy nemzetállam alkotmánya, s mint olyan, éppen a politikai autonómiát, „a különleges jogi és politikai statútumot” deklarálta - még a föderációban! - a szlovák etnikum, azaz a szlovák nemzet számára. A „politikai autonómia” fogalma azonban a mi körülményeink között fölösleges, hagyjuk meg azt a szovjet történelem számára.

A DŰ képviselőinek igazuk van, amikor azt állítják, hogy az SZK Alkotmánya nem zárja ki az etnikai autonómiát. Legutóbb L. Cérnáktól idéztem, hadd idézzem ezúttal J. Mo- ravéíkot: „Az etnikai autonómia kizárásával az alap- szerződés után lehetetlen lenne

„A területi autonómia gondolata a kollektív jogok legrémisztőbb kísérteié, amelyről a szlovák pártok egyike sem hajlandó disku- rálni. Ugyanakkor a területi autonómia a kisebbségi kérdés egyik lehetséges, teljesen legitim megoldása. ”

(Ondrej Dostál, Domino Efekt, 1996/6)

előhozakodni.” (a Domino efektben megjelent interúból, amelynek a címe is sokatmondó: „Iktassuk ki az etnikai autonómiát, amíg nem késő”). Szlovákiában tehát (egyelőre) az etnikai autonómia / területi önigazgatás fogalmak igenis legitimek. Csak arról van szó, mihez kezdjünk velük? A DÚ kezdeményezése éppen arra irányul, hogyan lehetne érvényteleníteni, azaz leföldelni az alkotmányban a politikai jogok egyik fontos elemét, amelynek érvényesítésével az etnikai kisebbség sikeresen védekezhet a nemzeti identitását érő támadásokkal szemben. Én is úgy gondolom, hogy a mi esetünkben az etnikai területi önkormányzat nem lenne a legszerencsésebb megoldás.

A DÜ-val ellentétben azonban úgy gondolom, hogy elsősorban a magyar kisebbséget létében fenyegető szlovák nemzetállam nacionalista agresszivitása ellen kell harcolni, és nem a magyarok természetes, védekező reakciója ellen.

Polgári vagy nemzeti?

Végezetül szembetaláljuk magunkat a „polgári kontra nemzeti elv” problémájával. Szlovákia jelenlegi politikai vezetése nemzetállamot alapított, amelyben következetesen a szlovák nemzeti elvet érvényesíti, ám a kisebbségtől azt követeli, hogy polgári elvet valljon. Ez egyszerűen lehetetlen!

Ezzel megismételjük az első Csehszlovák Köztársaság alapvető hibáját, melyet (egyebek mellett) éppen ez vitt a sírba: kialakította a csehszlovák nemzet nemzetállamát, míg a kisebbségeknek polgári elvet kínált. A németeket és a magyarokat kizárta az államalkotó nemzetek közül, ezért nincs mit csodálkoznunk azon, hogy ezt az államot sosem fogadták el a sajátjuknak - hiszen az sem fogadta el őket a magáénak!

Amikor BeneS tudatosította, hová vezet ez, maga kínálta fel a németeknek az etnikai területi autonómiát. De már késő volt. Okuljunk ebből a tanulságból, mielőtt a Szlovák Köztársaság hasonló sorsra nem jut!

Peter Zajac polgári elvet kí- nálgat a magyaroknak ebben a helyzetben. Szerinte az a kérdés, „hogy a kisebbségek egyenrangú polgárokként vegyenek-e részt az állam építésében,... vagy a kisebbségi politikai pártok nyilvános részt kapjanak a hatalom gyakorlásában”. Csak az a bökkenő, hogy mielőtt egyenrangú polgárokká válnának, előbb kiegyenlítő kisebbségi törvényeket kellene kapniuk, s nem csak a kisebbségi nyelvhasználati jog formájában, de a kisebbségek helyzetét rendező, alapvető, alkotmányos jogok formájában. Ha Szlovákia megmarad nemzetállamnak, biztosítania kell a kisebbségeknek, hogy ne csupán polgári téren, azaz „egyenlő polgárokként” fogalmazhassák meg helyzetüket, de etnikai alapon, etnikai kisebbségekként. A többség kollektív jogait csak a kisebbségek kollektív jogai egyensúlyozhatják ki. Ehhez nem elegendő a kisebbségi politikai pártok részvétele a hatalom gyakorlásában. Az valami egész más dolog.

„Jól tudja a szlovákiai magyar politikus, milyen érzelmeket vált ki a szlovákokban, amikor területi autonómiát követel, amely alatt etnikai autonómiát ért”, emeli fel figyelmeztető ujját Peter Zajac. Először is, annak a magyar politikusnak legitim joga van erre, tehát ne akarjuk elvenni tőle. Inkább segítsünk neki olyan körülmények kialakításában, amelyek nem kényszerítik nemzete védelmének ilyen szélsőséges módjára. Másodszor: az ilyen érzelmek irrelevánsak.

A szlovákok nagyon jól tudták, milyen érzelmeket vált ki a cseheknél, amikor kikiáltották az autonómiájukat. Az ördögöt sem érdekelte akkor, mit éreznek a csehek.

Harmadszor: nem minden magyar politikus ért az autonómia alatt etnikai autonómiát. Ahogyan a helyzetet látom, a magyar demokrata politikusok többsége a területi autonómia alatt éppen és kizárólag területi, azaz helyi és regionális önkormányzatot ért. Ne aggassunk tehát rájuk a priori „rossz szándékot”. Annál inkább itt az ideje, hogy mi, szlovák demokraták összefogjunk velük a területi önkormányzatok kimunkálásában, Szlovákia minden lakosa, minden régiója számára. Nemcsak nekik segítünk ezzel a kisebbségi kérdés megoldásában. Valamennyien ki vagyunk rá éhezve. Az alulról építkező demokráciára a központosító, Pozsonycentrikus kormánnyal szemben annyira szükségünk van, mint egy falat kenyérre. A minisztériumok Besztercére való áthelyezése ezen a téren csak elterelő manőver, hazugság. Az ország kormány által javasolt területi felosztásának úgyszintén semmi köze a demokratikus regionalizmushoz, sőt ellene irányul. A magyar kisebbség számára ez az ügyeskedés elfogadhatatlan, mert megváltoztatja a dél-szlovákiai etnikai arányokat.

Végsősoron Peter Zajac számlájára sem szívesen írnék rossz szándékot. Ö a legfelvilágosultabban gondolkodó, elméletileg legfelkészültebb demokratáink egyike. Itt vázolt gondolataim célja sem más, mint ösztönzés a nyílt és tárgyilagos vitára ezekről az égető kérdésekről, amelyek egyelőre meg- emésztetlenek, s amelyek körül ott forgolódunk, hogy különböző nézőpontokból próbáljuk megragadni. Erre a vitára igen nagy szükségünk van. Remélem, hogy ennek alapján eljuthatunk egy közös nézőponthoz, amely a dolog hasznára lesz.

(Kövesdi Károly fordítása)

1996. március 10. I/H5árnap