Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-02-18 / 7. szám
üasarnap 1996. február 18. MŰVÉSZVILÁG Ne ki is csak egy élete van. Abból csinált hármat. Az elsó't, évtizedeken át, a volán mögött élte. Hivatásos autóversenyzőként Saabokban és Hondákban ült. Később a Toyotát is kipróbálta. Los Angelesben, amikor Oscar-díjjal jutalmazták, Cadillac várta sofőrrel. Prágai lakása előtt Porsche parkol, nem egy képének központi „alakja”. Theodor Pistik ugyanis jó nevű festőművészként taposta a pedált Európa leghíresebb versenypályáin. Hatvankét évesen már csak szelíden kocsikázik. Ideje nagy részét vásznai előtt és jelmeztervei fölött tölti. Milos Formán „udvari szabója” az Amadeus kosztümjeiért Oscart, a Valmont ruháiért pedig Cesart kapott. Harmadik közös filmjük címe: A Larry Flynt-per. Most mindketten erre készülnek. • Száz cseh film után hogyan kapta meg az első amerikai lehetőse'get? Forman közbenjárására?- Igen, ő volt az „összekötő”. Mi már főiskolás korunkban ismertük egymást. Gyakran találkoztunk, sokat beszélgettünk, de a közös munka lehetőségére valahogy egyikünk sem gondolt. Engem Frantisek Vlácil vezetett be a film világába, neki terveztem az első kosztümöket. A Fehér galambba, a Markéta Lazarová- ba és a Méhek völgyébe. Milos aztán el is tűnt a közelemből. Prágából Párizsba, Párizsból New Yorkba költözött, és csak húsz évvel később jelentkezett, amikor az Amadeus megrendezésére készült. Rámtelefonált egy éjszaka, hogy lenne-e kedvem egy ilyen és ilyen filmhez, amelynek jelentős részét Prágában forgatná. Mondom, igen, mire azt felelte, akkor minden jót, majd újra hívlak. De csak a kezdet volt ennyire egyszerű. Ami ezután következett, a kosztümök kivitelezése, rengeteg bonyodalommal járt. Arra is volt példa, hogy egyik napról a másikra egy egész ruhatárat kellett lecserélnem. • Kinek a kérésére?- A helyzet hozta így. Eltörött a színésznő lába, és másvalakire kellett osztani a szerepet. • A New York-i filmesek szakszervezete hogyan fogadta Forman ötletét? Hiszen cseh jelmeztervező amerikai filmben korábban sosem dolgozott.- Lehet, hogy volt némi ellenvetésük; az én fülembe nem jutott el semmi. Milos bizonyára kimerítő választ adott számukra. Mozartot és korát, a bécsi udvar világát, a rokokó divatját a legjobban talán egy európai ismerheti, s a kinti producernek azt is be kellett látnia: ha már a filmet Prágában forgatják, akkor az sem lehet mellékes, hogy a kosztümtervező helybeli lakos. Még mielőtt azonban dolgozni kezdtem volna, elutaztam Salzburgba és Bécsbe, múzeumokba, képtárakba jártam ötleteket gyűjteni. Fragonard, Canaletto, Watteau festményeit Theodor Pistëk filmjei Milos Formánnál SZABÓ G. LÁSZLÓ KOSZTÜMÖK KIRÁLYA nézegettem. De megesett az is, hogy nem engedtek a közelébe bizonyos képeknek. Ausztriában ugyanis, ahol a film alapjául szolgáló Shaffer-drámának mind a mai napig rengeteg ellenzője van, nagyon sokan mély felháborodással vették tudomásul Formán igyekezetét. Egyáltalán nem örültek, hogy ezt az alapanyagot választotta, s dühükben engem is büntettek. • Amerika nagy elismerését, az Oscart, mégiscsak ezért a munkájáért kapta.- Adtak az Oscar mellé mást is. Napokon át zajló fényes parádét. Beverly Hills legdrágább szállodájában lakhattam, s a díjkiosztás napján, délután négykor Cadillac jött értem, amelyben minden az én kényelmemet, kellemes közérzetemet szolgálta - volna. A fri- dzsiderben sorakozó italok, a kávéfőző automata, a tévé, a telefon, a fax, minden. De azért csak - volna, mert semmihez sem mertem hozzányúlni. Kint, végig az út mentén az ünneplő tömeg, amely ugyan azt sem tudja, ki ül a kocsiban, csupán sejti, hogy „nagy valaki”, közvetlenül a kocsi mellett Harley Davidsonon guruló rendőrök, a vörös szőnyeggel borított lépcsősor két oldalán libériás szolgák hada, szóval óriási felhajtás. A la Hollywood. A magamfajta egyszerű ember meg csak pislog, nem akar hinni a szemének. Eszébe sem jut, hogy ő a Cadillacben fogyasszon valamit. Pedig pénzem sem volt olyan nagyon, hogy minderre csak legyinthettem volna. A szállodabeli liftboynak is csak úgy tudtam borravalót adni, hogy akkor már élvezhettem Milos Formán hathatós anyagi támogatását. • Oscar-díjas kosztümjeiből az Egyesült Államok több nagyvárosában rendeztek önálló kiállítást. Mi volt a legmeglepőbb felkérés, amelyet azóta kapott?- Hogy lépjek át abba a sorba, amelyben Versace, Armani és a többiek állnak. Vagyis a leghíresebb divattervezők közé. A konkrét ajánlat úgy hangzott: a New York-i Fifth Avenue két legnagyobb szalonjának tervezzek ruhákat. Egy tavaszi kollekcióval kezdhettem volna, de nem éltem a lehetőséggel. Pár órányi töprengés után eldöntöttem: maradok Prágában, a vásznaim előtt, s a családom körében. Ősz fejjel már ne nagyon ugráljon az ember, főleg ne az olyan, akinek amúgy is van tennivalója bőven. • Milos Formán legutóbbi filmjével, a Valmonttal a franciák elismerését vívta ki. Minek örült jobban, az Oscar- nak vagy a Cesarnak?- Mindkét díj másfajta győzelmet jelent számomra. Az Oscar az Amerikai Filmakadémia „ajándéka”. Azt bizonyítja: odaát bárki nyerhet, ha a legjobbak közé verekszi be magát. A franciáknál ez egészen máshogy működik. Ők nem szívesen díjaznak külföldieket. A Cesart is maguknak találták ki. A Valmont ráadásul sokkal nehezebb feladat elé állított, mint pár évvel korábban az Amadeus. Ugyanazt a kort, a rokokó világát kellett megragadnom másféle szemszögből. Túl sokat nem aludtam az idő tájt, hiszen Stephen Frears jelmez- tervezője a Veszedelmes viszonyokban szintén ezt a vonalat követte. Nem is reménykedtem abban, hogy én majd Cesart kapok. Olyannyira nem, hogy el sem utaztam a párizsi díjkiosztásra. Egyszer csak megszólal a telefon, s valaki angolul azt kérdezi tőlem: - Tudod, ki nyert a kosztümtervezők közül? Te! És te ki vagy, faggatóztam. Mire hallom, hogy: - King of the shoes. A cipőkirály. - így hívtam ugyanis az olasz kollégámat, aki az Amadeus és a Valmont cipőit készítette. De hogy kimerítő legyen a válaszom, hogy melyik díjnak örültem jobban? Mindenért fizetni kell az életben. Még az ilyen külföldi elismerésért is. Az Amadeust megelőzően körülbelül száz cseh filmhez készítettem kosztümterveket. A Valmont óta viszont nem nagyon kapok hazai felkéréseket. Vagy mert azt gondolják, túl drága vagyok, vagy mert nagyon sokan irigyelnek. Nem tudom. Az utóbbi években jóformán csak Jan Svérák filmjeiben és a Dracula című prágai musicalben dolgoztam. Leszámítva azt a lehetőséget, amelyet Václav Haveltől kaptam. A prágai vár díszőrségének ugyanis én terveztem egyenruhát. • Otthon, a saját ruhatárában hány Pisték-modell van?- Nem fogja elhinni. Egy sem. % „Oscar-díjas" szmokingját sem ön tervezte?- Azt is készen vettem. Ez volt a legegyszerűbb megoldás. És a leggyorsabb természetesen. Magammal bíbelődtem volna? Inkább akkor fogom az ecsetet és festek egy képet. • Vagy tervez egy-két ruhakölteményt Nasstasja Kinskinek.- Jerzy Skolimowski filmjében, a Tavaszi vizekben dolgoztunk együtt. Szép munka volt. Nasstasja minden egyes kosztümjének úgy örült, mint egy tükör előtt forgó kislány. Élvezte nagyon, hogy szép lehetett. Bob Hoskinsszú is dolgoztam már a Rawney-ben. A külföldi meghívásokat természetesen az Oscar-díjnak köszönhetem. Illetve Milos Formánnak, akivel a harmadik közös filmünk a Pokoltábor lett volna, amelyet magamban csak japán kakukkfészeknek neveztem. Minden kosztüm készen állt már, a Tokióba szóló repülőjegy is a kezemben volt, amikor kiderült: japán részről felrúgták a megállapodást, a forgatás meghiúsult. Milos Formán két évi munkája ment tönkre, s ez meg is viselte őt keményen. De most újra dolgozni fog. A Larry Flynt-per forgatása már előkészületi stádiumban van. A Hustler című világszerte ismert pomólap kiadójáról szól a történet. • Formán és a pornó?- Ilyesmitől senki se tartson. Milost a Larry Flynt ellen folytatott per és a csapdába esett „áldozatok” sorsa érdekli. Amerikában hatalmas botrányt kavart az ügy. Az egész ország arra várt: milyen büntetést kap Flynt és mi lesz azokkal, akik az ő szekerét tolták. • Erotikus kosztümökből mennyi lesz a filmben?- Semennyi. • Akkor nincs mitől tartania.- Hogyne lenne?! A történet a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején játszódik. Az akkori időkre még mindenki emlékszik. Ennél hálátlanabb feladatot az ellenségem sem kívánhatna számomra. De talán épp ezért izgat annyira. RINALDO ROCCO Lélekbemaróan hiteles Rinaldo Rocco, az olasz film új felfedezettje huszonhat éves, ám a rendezők nyílt tekintetében, lányosán finom vonásaiban, törékeny alakjában még mindig a szelíd kamaszfiút látják. „Alacsony vagyok, kicsi. Talán ezért osztanak rám minden kamaszfiú-szerepet. De mindig a kiúttalanság érzésétől szenvedő, reménytelenül elveszett, zaklatott sorsú hősök bőrébe bújtatnak” - nyilatkozta a fiatal színész az olasz nők lapjában, a Gíoíaban. A Biblia című nagyszabású tévésorozat József epizódjában a fiatal Józsefet játszotta, akit egyfolytában csúfolnak és fizikailag bántalmaznak testvérei. A már bemutatott Vihar után című filmben egy üldözött, mássága miatt gyakran megalázott fiút játszik. Matteót, akit nemi erőszakkal és gyilkossággal gyanúsítanak. Fájdalmas, lélekölő harcot folytat, hogy bizonyítsa ártatlanságát. S amikor kiderül, hogy alaptalanul vádolták, egy újabb, még keményebb küzdelem kezdődik Matteo számára. Ekkorra már csak egyetlen „bűne” marad. Homoszexualitása. Szülőnek és gyereknek egyaránt lelki gyötrődést okozó, vérző sebeket ejtő összetűzések során próbálja elfogadtatni apjával és édesanyjával, akiknek szemében bűnnek és szégyennek tűnik mássága, hogy szexuális beállítottsága ellenére ő is teljes értékű ember. „Ha a forgatókönyvben megérzem a tüzet, akkor általában elfogadom a kínált szerepet. Amikor megkaptam a Vihar után szövegkönyvét, és elolvastam, ösztönösen ráhangolódtam a történet, a fiú küzdelmének mélységeire. Rendezői utasítás nélkül is. Örültem, hogy nem könnyű kis kalandos sztoriban kell részt vennem, amelyben minden olyan simán megoldódik, mint a mesében. Ez a film a telkemet akarta. Hogy jól belemarjon. Egyébként alkatilag meglehetősen képlékeny teremtmény vagyok. És ez nagyon előnyös egy színész esetében. A fizikum sokban hozzájárul ahhoz, hogy hiteles legyen a figura. Nem vagyok izomkolosszus, az Évezred végének krónikája című készülő filmhez mégis fogyókúrára fogtam magam. Úgy gondoltam, fizikailag megroggyanva mégiscsak jobban el tudnak fogadni a lezüllöt narkós szerepében. ” Mert az Évezred végének krónikájában is önmaga és a világ elől menekülő kitaszítottat játszik. Hasonszőrű társaival beköltözik egy lepusztult társasházba. Róluk szól a film. A bérház urairól. Negyven extravagáns fiatalról, negyven lecsúszott sötét alakról. Narkósokról, akik teljesen kiábrándultak az életből. Egyszer csak megtudják, hogy ki akarják őket füstölni. Le akarják bontani a házat. Ők azonban mindent megpróbálnak, hogy megvédjék maguknak a megsemmisítésre ítélt tanyahe lyüket, ahonnan zavartalanul léphetnek be a kábulat ingatag alagútjába. „ Bár sokáig a színpad volt az életem, jelenleg jobban izgat a filmezés. Úgy érzem, a film is jelenthet a színésznek ugyanolyan közvetlen kapcsolatot a közönséggel, mint a színház. Számomra a felvevőgép a néző szeme, úgyanúgy tekint rám, mint a színházban ülők. És ott vannak a stáb tagjai, mindig van közönségem. Ha viszont színház, akkor a premierek. Azokat szerelem. A megismételt előadásokat kevésbé. Az már csak egy megélt, egy szer volt érzés visszakozása. Amolyan déja vu. ” (tallósi)
