Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)

1996-12-05 / 284. szám, csütörtök

ÚJ S;ZÓ 1996. DECEMBER 5. SPORT F C;, Meszlényi Tibor edző vezetésével feltámadt a III. labdarúgóligában szereplő párkányi együttes Rossz kezdés után elégedettség Kilencedikként zárta az őszi idényt a 111. liga nyu­gati csoportjában a párká­nyi futballcsapat. SZABÓ ZOLTÁN Tizenöt mérkőzésen 19 pontot szerzett - 6 győzelem, 1 döntet­len, 7 vereség; a gólarány 20:19. Rendkívül szoros a mezőny, a Juhcelpap csak három ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a ne­gyedik helyezett galgóci gárda. Smatana László irányításával kezdték a bajnokságot, a koráb­ban az ifjúsági csapatnál tevé­kenykedő trénerre nehéz feladat várt, mert nyáron kulcsemberek távoztak. Egyáltalán nem úgy in­dult a szezon, ahogy a párkányi­ak szerették volna: az első két meccsre idegenben került sor, mindkettőt elveszítették (N. Mesto 0:4, Kalná 0:3). A trencsé­niek elleni győzelem után ismét balsikerek következtek. Ezt kö­vetően úgy döntött a vezetőség: váltani kell. A nyolcadik felvo­nástól a korábban Galántán, Vágsellyén és Verebélyen edzősködő Meszlényi Tibort szerződtették. Az új tréner bizal­mat szavazott mellőzött Smidá­nak, Kólánknak és Zelníknek. ,Amikor átvettem a csapatot, hat ponttal és 9:14-es góla­ránnyal sereghajtóként zártuk a tabellát. A labdarúgók fizikailag aránylag jól felkészültek voltak, főleg lelkileg kellett felráznom A kilencedik helyről várja a tavaszi folytatást a párkányi futballcsapat (Marsai István felvétele) őket, hiszen sorozatos kudarcok után szinte a padlón voltak. A tréningeken elsősorban az akci­ók befejezését és technikai ele­meket gyakoroltuk. Az addigi 4­4-2 helyett a progresszívebb 3­5-2-es taktikai szisztémára tér­tünk át. Ennek meg is lett az eredménye, főleg a Myjava és a Senica elleni hazai találkozón játszottunk jól. Ami a védőjáté­kot illeti, összesen csak öt gólt kaptunk, valamennyit pontrú­gást követően... Bízom benne, tavaszra sikerül megerősíteni a keretet" - mondta Meszlényi Ti­bor. Több futballista távozik: Kolárik (Šaľa), Molnár, Kádár (DAC), Kardoš (Pov. Bystrica); Zemko (Šaľa), Flašík (Levice) és Čeman (Galanta) vendégjátéka letelt. Marsai István, a szakosztály el­nöke: „A katasztrofális nyitány után elégedettek vagyunk, hi­szen sokáig a tabella legvégén kullogtunk. Igyekszünk felfrissí­teni a keretet, január elején ki­derül, hogy a bevonuló katonák közül, kikre számíthatunk. Nél­külük elképzelhetetlen lenne, a helyi labdarúgás szinten tartása. Nehéz tavasz előtt állunk, az első tíz között akarjuk zárni a bajnokságot." Ősszel a következő labdarúgók alkották a keretet: Galgóci, Mi­nárik-Tamasek, Smida, Herber­ger, Kolárik, Megyesi, Zemko, Ceman, Márton-Flašík, Budíš, Kardoš, Franta, Hérák, Čap­ka-Zelník, Molnár, Bodri, Bača. Meglepetések az UEFA Kupa nyolcaddöntőjében A németek búcsúztak ERE D /W É N Y E R — ESEMÉNYEK ÚJ SZÓÖSSZEÁLLÍTÁS Kedden késő este játszották a lab­darúgó UEFA Kupa nyolcad­döntőjénekvisszavágóit. Kevesen számítottak arra, hogy a három német együttes közül csak a Schalke jut a legjobb nyolc közé. Szinte mindenki biztosra vette a Karlsruhe sikerét, hiszen Schaffer edző védencei két hete, Dániában legyőzték a Bröndbyt (3:1). A sé­rült Hässler nélkül pályára lépő hazaiakat alaposan meglepték a koppenhágaiak: az első félidő hajrájában két gólt lőttek. Az északiak gyors kontrák után vé­gül öt ízben találtak a németek kapujába. Erre emberemlékezet óta nem volt példa, hogy egy Bundesligás gárda ilyen megalá­zó vereséget szenvedjen hazai pá­lyán. Meglepetésnek számít, a Fe­yenoord kiesése is, a Tenerife együttese negyed órával a befeje­zés előtt már 4:0-ra vezetett Rot­terdamban. Csak a hajrában szé­pítettek a hollandok. Eredmények: Karlsru­he-Bröndby 0:5 (0:2), góllövők: Bagger, Eggen, Vilfort, Möller 2; 21000 néző-az első mérkőzésen 3:1; továbbjutott: Bröndby. Schalke-FC Bruges 2:0 (1:0), Max, Mulder; 46 000 néző -1:2, tj.: Schalke. Hamburg-Monaco 0:2 (0:0), Ikpeba, Benarbia; 30 000 néző - 0:3, tj.: Monaco. Boa­vista Porto-Intemazionale 0:2 (0:1), Djorkaeff (11-esből), Ince; 15 000 néző-.1:5, tj.: Internazio­nale. Besiktas-Valencia 2:2 (2:2), Topraktepe, Derelioglu (11­esből), ill. Lopez, Vlaovics; 30 000 néző - 1:3, tj.: Valencia. Fe­yenoord-Tenerife 2:4 (0:2), Can­chez, Vos, ill. Felipe, Juanele 2, Paz; 30 000 néző - 0:0, tj.: Tene­rife. Anderlecht-Helsingborg 1:0 (0:0), Walem; 12 000 néző - 0:0, tj.: Anderlecht. Newcastle-Metz 2:0 (0:0), Asprilla 2; 36 000 néző -1:1, tj.: Newcasde. Az UEFA Kupa és a KEK negyed­döntőjének párosítását december 11-én, szerdán sorsolják ki. (sr) • A müncheni Grand Slam Kupa férfi tenisztorna eredményei: Woodforde-Agassi 6:3, 6:4 (75 percig tartott a meccs); Ivanise­vié-Tillström 6:4,6:2; Hlasek-Pi­oline 2:6, 6:3, 6:4. Az előző napi Washington-Krajicek mérkőzés­hez kapcsolódik az a furcsaság, hogy a 46 perc alatt vereséget szenvedett Krajicak (6:1,6:2) ké­sésé dacára 350 000 dollárt kere­sett, 250 000-et azért, mert ő volt a wimbledoni torna győztese, 100 000-et pedig a müncheni első fordulóbeli vereségéért ­ami másodpercenként 126 dollá­ros bevételnek felel meg. • Patrik Eliáš (20 éves) a 28. cseh hokis, aki a 96/97-es idényben pályára lépett az NHL­ben, mégpedig a New Jersey szí­neiben. • Karina Habšudová bejutott a brünni nemzetközi tenisztorna elődöntőjébe, miután 6:1, 6:1­re legyőzte Sukovát. Ellenfele Szeles Mónika lesz. • Két mérkőzéssel befejezték a Az éllovas a bajnok kassaiak otthonában is nyertek (3:2), és már 18 fordulón át tart veretlenségi sorozata Ki állítja meg a Dukla Trenčín t? ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Kasj^n sem szakadt meg a tren­cséniek veretlenségi sorozata, amely már 18 fordulón át tart. A címvédő otthonában is nyertek, és már tizenegy pontos előnnyel állnak az élen. A televízió jóvoltából kedden es­te a kelet-szlovákiaiak valamenyi szurkolója megtekinthette ked­venc csapatát, amely a bajnokság kezdete óta némi lépéshátrány­ban van, ugyanis a „pajtának" be­cézett kassai téli stadiont felújít­ják, s ezért a szomszédos Loko­motíva-jégpályán kénytelenek lejátszani hazai mérkőzéseiket. A ministadion befogadóképessége csupán 1500 néző; természete­sen ennyien voltak a lelátókon a Dukla elleni rangadón is. Plavu­cháék nem sok örömet szereztek híveiknek, akik abban remény­kedtek, hogy a bajnok megismét­li a 2. fordulóban nyújtott remek teljesítményét, amikor 6:3 arányban legyőzte a trencséni gárdát (eddig ez volt a Trenčín egyeden veresége!). Nem így történt! Főleg azért, mert a katonák okultak a szep­temberi kudarcból. Merőben más taktikával érkeztek a Her­nád-parti városba: mindjárt a derbi elején lerohanták a cím­védőt. Már az 5. percben veze­tést szereztek, s nem sokkal később másodszor is Dragan há­lójába találtak. Ezt követően jó­val többet kezdeményeztek a házigazdák, helyzeteket is ki­dolgoztak, ám ezeket rendre elügyetlenkedték. Azt, amit Mižík és René Pucher kihagyott, még az ifiben is minden különö­sebb gond nélkül kihasználják... Minden bizonnyal, nagy fejmo­sást kaphattak a kassaiak az első szünetben, mivel a folytatásban sokkal határozottabban és gól­veszélyesebben hokiztak. Ezt bi­zonyítja az is, hogy nem egész három perc alatt kiegyenlítet­tek. Már-már úgy tűnt: a veze­tést is megszerezi a bajnok, de amikor a legnagyobb fölényben korongozott, váratlanul megló­dultak a vendégek, és újra ők ke­rültek előnybe (3:2). Ezután huszonhárom percen át elkeseredetten rohamozott a Košice, azonban hiába, még em­berelőnyből sem volt képes kie­gyenlíteni (az utolsó harminc másodpercre Dragan elhagyta kapuját), pedig több ízben is már gólt kiáltottak a hazai druk­kerek. Ján Faith, a kelet-szlová­kiaiak mestere a rangadó után szomorúan megjegyezte: „A két gól édeskevés a győzelemhez..." Rudolf Potsch érthetően elége­dett volt: „Ezt a két pontot Mu­rin kapusnak köszönhetjük!" RÖVIDEN Molnárt és Kozákot megfegyelmezik? Pozsony. A Szlovák Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden este rendkívüli ülésen tárgyalt az FC Košjce kapusának, Molnárnak és a csapat edzőjének, Kozáknak az esetét, akik a besztercebányai teremtornán sportszerűtlen viselkedésént a ki­állítás sorsára jutottak. A fegyelmi bizottság felfüggesztette a sportoló tevékenységét, és meghívta őket a mai fegyelmi tárgy­alásra, amelyen ott lesz a teremtorna igazgatója és az Inter csa­patvezetője, Rudolt Janček is. (TA SR) Vitray Tamás helyett Knézy Jenő Budapest. Knézy Jenő vezeti a Magyar Televízió sportosztályát -jelentette be a hét elején hivatalosan is Peták István, a televí­zió elnöke. Elődjét, Vitray Tamást nyugdíjazták. Az 53 éves Knézy, aki 1971-től televíziós, több változást tervez, köztük sze­mélyit is. Szerinte túl sokan dolgoznak a sportosztályon, szeret­né, hajó megjelenésű, vidám kinézetű emberek lennének a ké­pernyőn, akik szakmailag is hitelesek, (n) Vladimír Černušák kitüntetése Pozsony. Michal Kováč köztársasági elnök tegnap fogadta Vla­dimír Cernušákot, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnökét 75. szü­letésnapja alkalmából. Köszöntő levelet nyújtott át neki, amely­ben méltatja a szlovák testkultúra és sport terén végzett mun­kásságát. Á köztársasági elnök a Pribina Kereszt első fokozata állami kitüntetést adományozta a NOB egyetlen szlovák tagjá­nak. (TASR) Labdarúgó Bajnokok Ligája, hatodik játéknap Az AC Milan nélkül... teremfutball-vb F-csoportjának küzdelmeit: Ukrajna-Uruguay 5:3, Brazília-Hollandia 5:1. Á győztesek jutottak tovább. • Ahogy az várható volt, a strandröplabda felkerült az olimpia másorára - ez derül ki a NOB legutóbbi ülésének doku­mentumából. A tornán 32 férfi és 24 női páros vesz részt, a 2000. olimpia szervezőinek leg­alább 10 000 személy befogadá­sára alkalmas lelátókat kell épí­teniük. • Tegnap Pozsonyban kisorsol­ták a labdarúgó Szlovák Kupa elődöntőjének párosítását: In­ter Bratislava-Slovan Bratisla­va, Tatran Prešov-MŠK SCP Ružomberok. Kétfordulós az elődöntő, az első meccseket március 18-án játsszák, a visszavágókra április 15-én ke­rül sor. • A KENO 10 nyerőszámai: 8, 13, 15, 17, 21, 22, 23, 24, 27, 31, 33, 36, 38, 56, 58, 68, 69, 75, 79, 80. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Tegnap befejeződtek a labdarú­gó Bajnokok Ligájának csoport­mérkőzései, eldőlt, hogy melyik nyolc csapat jut a negyed­döntőbe. Már korábban biztosí­totta helyét a nyolc között az At­letico Madrid, a Dortmund, a Ju­ventus és az FC Porto, a maradék négy helyre még hét együttes pá­lyázott. Köztük a Milan is, de óri­ási meglepetésre a norvégok legyőzték saját otthonában... A-csoport: ÁJ Auxerre-Glagow Rangers 2:1 (2:1), Grasshoppers Zürich-Ajax 0:1 (0:1). 1. Auxer­re 12, 2. Ajax 12, 3. Grasshop­pers 9, 4. Rangers 3. B-csoport: Dortmund-Steaua 5:3 (3:1), At­letico Madrid-Widzew Lodz 1:0 (0:0). 1. Madrid 13, 2. Dort­mund 13, Lodz 4, Steaua 4 pont. C-csoport: Rapid -Manchester United 0:2 (0:1), Juventus-Fe­nerbahce 2:0 (1:0). 1. Juventus 16 pont, 2. Manchester U. 9, 3. Fenerbahce 7, 4. Rapid 2 pont. D-csoport: IFK Göteborg-FC Porto 0:2 (0:0), AC Milan Ro­senborgTrondheim 1:2 (1:1). 1. Porto 16, 2. Rosenborg 9, 3. Mi­lan 7,4. Göteborg 3. A negyeddöntő találkozóit már­cius 5-én és 19-én játsszák: Manchester U.-Porto, Rosen­borg-Juventus, Dortmund-Aux­erre, Ajax-A. Madrid Fellebbez a Győri ETO futballklub Szabályok, de minek... MTI-JELENTÉS Budapest. A Győri ETO elnöksé­ge fellebbezést jelent be az MLSZ fegyelmi bizottságának decem­ber 3-i, a klub óvását elutasító ha­tározatával szemben, amely meg­ütközést váltott ki a szabályok minden körülmények közötti ér­vényrejuttatását akarók körében. A klub mindenkire egyformán vo­natkozó rendelkezések azonos értelmezését kívánja elősegíteni az óvással; nem volt és jelenleg sem célja a belső gondokkal küsz­ködő Ferencváros hátrányba ho­zása a bajnoki címért folytatott küzdelemben. A fegyelmi bizott­ság korábban óvás nélkül sújtott büntetőpontok levonásával klu­bokat, mert azok jogosulatlanul szerepeltettek játékosokat, noha pályára lópésük nem befolyásolta az eredményt. Mindezt a szabá­lyokra hivatkozva tette a fegyelmi bizottság, nem keresve sem eny­hítő körülményt, sem pedig jog­hézagot. Ismert, a 3:2-es FTC­győzelemmel végződött NB I- es mérkőzés során a vendégek csa­patában négy külföldi játékos lé­pett pályára, (m) Három nap alatt két 2:2-es dön­tetlent harcolt ki idegenben a Slovan, amelyet egy hete Ernest Bokros irányít. Vasárnap a baj­nok otthonában remizett a po­zsonyi gárda, kedden pedig Tu­rócszentmártonból távozott ponttal, ám továbbra is csak ötö­dik... A bajnokság állása: 1. Trenčin 20 18 1 1 85:45 37 2. Košice 20 13 2 5 83:58 26 3. Poprad 20 10 4 6 81:64 24 4. Martin 20 10 4 6 53:49 24 5. Slovan 20 10 3 7 82:65 23 6. Sp. N. Ves 20 8 3 9 68:74 19 7. L.Mikuláš 20 7 2 11 65:77 16 8. Nitra 20 5 1 14 60:79 11 9. B. Bystrica 20 3 4 13 54:80 10 10. Dubnica 20 4 2 14 58:97 10 A holnapi, 21. felvonás műsora ­17.00: Trenčín-Poprad, Dubni­ca-Košice, B. Bystrica-Martin, Nitra-Sp. N. Ves; 17.30: Slo­van-L. Mikuláš. Szégyenletes vereséget szenvedett saját pályáján a Karlsruhe: UEFA Kupa-visszavágón 5:0-ra kikapott a Bröndby együttesétől. Felvéte­lünkön a dán Vilfort veszélyezteti a német kaput (ČTK)

Next

/
Thumbnails
Contents