Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)

1996-12-16 / 293. szám, hétfő

10 Tévé és RáDió - VaSárnaP ÚJ SZÓ 1996. DECEMBER 3150. Kisorsoltuk az ÚJ Szó olvasói versenyének nyereményeit, már csak a Tico vár gazdára! Keletről Egyiptomba Utolsó előtti állomásához érke­zett az Új Szó olvasói és előfi­zetői versenye. Az október óta zajló töbhlépcsős nyereményak­cióba az utóbbi két hónap alatt több ezer olvasónk kapcsolódott be, bizonyítva, hogy továbbra is érdeklődéssel kísérik és a szívü­kön viselik egyetlen szlovákiai magyar napilapunk sorsát. Noha a beküldött szelvények je­lentős többsége Nyu^at-Szlová­kiából érkezett, s a nagy számok törvénye alapján a nyeremé­nyek eloszlása is ennek jegyé­ben volt várható, több díjat ­többek között az egyiptomi tár­sasutazást is - kelet-szlovákiai olvasóink nyertek. Az akció szponzorai által fela­jánlott nyereménytárgyakat dr. Miriam Bukovčáková közjegyző jelenlétében sorsoltuk ki. Kivéve a verseny fődíját, a Dae­woo Tico személygépkocsit, amelyet december 21-én Duna­szerdahelyen a Városi Művelő­dési Központban sorsolunk majd ki. A versenyszabályzat értelmében ebben a sorsolásban már a Part­ner M Kft. vásárlói szelvényeivel együtt vesznek részt. Itt adjuk át egyébként azokat az alább felso­rolt díjakat is, amelyek nyertesei személyesen eljönnek a rendez­vényre. Az Új Szó olvasói versenyének nyertesei: Szabó Mihály, Szomotor - két­személyes egyiptomi társasuta­zás, a gútai TAN-GO TOURS Kft. ajándéka Kocsis István, Komárom - VA­RIA „PLUS" üvegház, a nagyma­gyari VARIA Kft. ajándéka Litrezits Szilvia, Somorja ­Samsung színes TV, a dunaszer­dahelyi ANDREA SHOP ajándé­ka Hobot Ferenc, Dunaszerda­hely - Panasonic KX-T 9300 drótnélküli telefonkészülék, a dunaszerdahelyi NEVITEL Kft. ajándéka Varga Edit, Nagymegyer ­AIWA videolejátszó-készülék, a dunaszerdahelyi ANDREA SHOP ajándéka Márkus József, Somotja ­ajándékcsomag, az újhelyi TO­KAJ Rt. ajándéka Oroszlány Vilmos, Ipolynyék ­ajándékcsomag, az újhelyi TO­KAJ Rt. ajándéka Pinke Éva, Komárom - könyv­csomag, a nagymegyeri PANT­HA RHEI ajándéka Moncz Vilmos, Szőgyén ­könyvcsomag, a nagymegyeri PANTHA RHEI ajándéka Hornyák Katalin, Szolnocska ­könyvcsomag, a komáromi BA­BITS Kiadó ajándéka Ibolya Jolán, Komárom ­könyvcsomag, a komáromi BA­BITS Kiadó ajándéka Lukovics János, Somorja ­ajándékcsomag, a pozsonyi PRI­MAVERA Kft. ajándéka Kulacs Zoltán, Medve - aján­Megrendelhető címünkön: ÚJ SZÓ, Prievozská 14/A, P.O.BOX 49, 820 06 Bratislava. Az Új SZÓt faxon (07/52 38 331) vagy telefonon is megrendelheti (07/52 38 327). Előfizetési díj: A Postai Hírlapszolgálat töld ki magánszemély: havonta, jogi személy: negyed évre, fél évre, egy évre. (Vyplňuje PNS) M O 0 ^co e T3 <D S O 1 Cu -2 § T3 C 0) fe (U Megrendelt 1 példányszám C= 38 !* (Počet obj. výtlačkov) a kézbesítés időpontja dátum a začiatok dodávky katalógus­szám (katalóg. číslo) példány­szám (počet výtl.) hétfő-szombat (pondelok až sobota) A lapot az alábbi címre kérem: (Výtlačky dodávajte na adresu): Név, vezetéknév, a szervezet címe Meno a priezvisko, názov organizácie) Telefon • Utca, házszám (Ulica, číslo domu) Község (Obec) Posta (Pošta) Előfizetési inkasszószám (Evid. č. predpl. plat. sústr. inkasa számlaszám peňažný ústav č.ú.) Egy hónapra az előfizetési díj 150 korona. (Predplatné na mesiac 150 Sk) Dátum, az előfizető aláírása, illetve pecsétje (Dátum, podpis [pečiatka] predplatiteľa) TT Hirdetőiroda tel: 07/ 5238 262 5238 332 fax; 07/5238 331 dékcsomag, a pozsonyi PRIMA­VERA Kft. ajándéka Putyera Andrea, Feketenyék ­ajándékcsomag, a pozsonyi PRI­MAVERA Kft. ajándéka Boženik Attila, Balázsfa - SEI­KO QUARTZ karóra, a VOX NO­VA Rt. ajándéka Tankina Katalin, Fülek - SEI­KO QUARTZ karóra, a VOX NO­VA Rt. ajándéka Bartalos Erzsébet, Taksony ­SEIKO QUARTZ karóra, a VOX NOVA Rt. ajándéka Vígh József, Érsekújvár - az ÚJ SZÓ és a VASÁRNAP egyéves előfizetési díja, a VOX NOVA Rt. ajándéka ČSMIL Miidós, Péder-Jányok ­az ÚJ SZÓ egyéves előfizetési díja, a VOX NOVA Rt. ajándéka Deákpál Mária, Tornaija - a VASÁRNAP egyéves előfizetési díja, a VOX NOVA Rt. ajándéka. A nyerteseknek gratulálunk, a díjakat személyesen adjuk át vagy pedig postán küldjük el. APROHIRDETESEK FELVÉTELE POZSONYBAN ­VOX NOVA Rt., Prievozská 14/A 820 06 Bratislava; hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között KOMÁROMBAN ­Kertész u. 1 hétfőtől péntekig 9 és 13 óra között Tel.: 0819/50 56 KASSÁN­Kovács utca 25 Tel.: 095/6228 639 DUNASZERDAHELYEN ­Obchodná 18 Tel./fax: 0709/529968 A soros hirdetések ára: ÚJSZÓ-1 szó 7 korona (14 korona félkövér betűkből), fénykép közlése 80 korona; Vasárnap -1 szó 10 korona (félkövér betűkből 20 korona), fénykép közlése 100 korona. A jeligés hirdetések felára 20 korona, a hirdetések ke­zelési költsége 10 korona. Közületi soros hirdetések ára: ÚJ SZÓ -1 szó 13 korona (25 korona félkövér betűkből); Vasárnap -1 szó 18 korona (35 korona félkövér betűkből). Az árakhoz 23 százalékos hozzáadottérték-adót számlázunk. ft Sulák KARÁCSONYI NYEREMÉNY AKCIÓ + ÜZLETENKÉNT: hárman visszanyerik vásárlásuk összegé£ - öten tárgyi nyereményben részesülneki minden vásárló ajándékot kap SORSOLÁS 1996 december: A nyertesek névsorát^ az ÚJ SZÓ-ban és a NOVÝÍČÄS-balIpozôljU® SULÁK SZŐNyi VK-377/10 Keressék fel üzleteinket: Dunajská Streda MODRÝ DUNAJ OD nám. A. Vámbéryho 5t Nitra Predajňa SULÄK Ďurková 18 Nové Zámky JEDNOTA OD Hlavné námestie 1 äamorim JEDNOTA OD (2. poschodie) Komárno predajňa SULÄK ul. Jókaiho 18 Már megrendelhető! Már megrendelhető! Kumlik Emil: Rómer Flóris élete Az Egyetemi Könyvtár egykori igazgatójának érdekfeszítő könyve a magyar régészettudomány megalapítójáról. Postafordultával szállítjuk a kiadó eddig megjelent köteteit is, melyek nagymértékben hozzájárulnak önmegismerésünk elmélyítéséhez. A könyvek megrendelhetők az alábbi címen: Méry ratio Gazdovský rad 4S 931 01 Šamorín Megrendelem ...db Kumlik Emil: Rómer Flóris élete és működése 55,- Sk ... db Blaskovics emlékkönyv (a világhírű turkológus írásaival) 55,- Sk ... db Kubicska Klára - Lipcsey György: Fába vésett sorsok 190,- Sk (Fotóalbum az. ismert szobrász alkotásaival) ...db Kövesdi Károly: Az utolsó szoba (Versek) 55,- Sk ...db dr. Kiss-Lacza-Ozogány: A magyar Tudomány Évszázadai 11.75,- Sk (A nagysikerű tudománytörténeti mű második kötete) Üzleteknek, viszonteladóknak jelentős kedvezményt nyújtunk. Rendkívüli karácsonyi árajánlat! Címünk: VOX NOVA Rt. Prievozská 14/A Bratislava Hotel Astra VI. emelet, 612-esajtó tel.: 07/ 5238 262 5238 332 fax: 07/5238 331 KALMÁR * SYM tisztelettel értesít mindenkit, hogy új üzletet nyitott DUNASZERDAHELYEN, a Rózsaligetben KULCSSZOLGÁLAT kulcskészítés zárak és vasalatok árusítása. FIGYELEM! A KALMÁR & SYN cég VK-2027 ­APRÓHIRDETÉS ADASVETEL • KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁ­ROLUNK MAGAS NAPI ÁRON, azonnal készpénzzel fizetünk. Vrocent Hungária Értékpapír Rt. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 44. Tel.: 0036/96-316-289. VS-154/5 • Gázkazánok, gázkályhák és bojlerek olcsón kaphatók a TREBOR-nál. Galánta-Ma­túškovo 52. Tel.: 0707/35 46. VS-403/3 SVÁJCI HASZNALT RUHA. 100%-os minőség. 90 Sk/kg.Tel.: 0819/54 67. VSK-171 • Eladó PEGAS-AGRO fátyolfó­lia, fólia kertészeti és ipari cé­lodra (0,04 mm vastagságtól, 0,17 mm-ig). Szőcs Zoltán, Far­kasd 910. Tel.: 0706/545 55. VS-1036 • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0810/851 10. KN-523 • KÁRPÓTLÁSI JEGYET vásáro­lunk magas napi áron. Azonnal készpénzzel fizetünk. Cím: Mis­kolc, Széchényi út 92, I. emelet 2. sz. Tel.: 0036/46 344 285. VS-1028 • Eladó háromszobás régebbi családi ház Farkasdon 14 áras telken, az öreg Vág partján. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0706/945 60. V-2579 • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0709/923 330. DS-553 • Eladnám vagy elcserélném háromszobás összkomfortos családi házamat Keszegfalván háromszobás szövetkezeti la­kásra Komáromban + hozzáfi­zetés. Ár 800 000 korona. Tel.: 0819/32 06. KN-536 • Eladó Samsung ER 250F/SK 2 elektronikus pénztárgép fiók­kal. Tel.: 0817/946 215. KN-538 • EL AKARJA ADNI VAGYON­JEGYES KÖTVÉNYÉT? Hívja a 0973 611 011-es telefonszámot! Tanácsot, segítséget adunk. ADUT s r.o. P.O BOX G-16, 040 11 Košice, 36 Sk/perc adó­val. KE-162 VEGYE S • Redőnyök, rolók most 10%-os téli árengedménnyel rendel­hetők meg. ERGOLEX. Tel.: 0819/964 25. VS-516 • HASZNÁLTRUHA-KERES­KEDŐK, FIGYELEM! Holland szortírozott és originál áruval várjuk nagykereskedésünkben. Tel./fax: 0819/841 043. TEXIMPORT. VS-870 • Akció! Redőnyök, szigetelé­sek szerelése olcsón. MONTEX, tel.: 0819/952 72. VS-1038 Pozsonyban átengedünk 60 m 2-es attraktív, berendezett üzletet (költözködés miatt). Bérleti szerződés 2013-ig, havi bérlet 2100 korona. Lel­épő legalább 650 ezer koro­na. Tel.: 07/522. 10 75, 84 94 34. V-2594 • Dunaszerdahely közelében szép környezetben kiadó telje­sen berendezett iroda összkom­fortos berendezett lakással (kü­lön-külön is). Tel.: 0709/ 91119. DS-565 • Használtruha-kereskedők fi­gyelem! Belga gyermekruházati cikkek érkeztek (tréningruhák, dzsekik nadrágok, jogingok). Éredeklődni lehet: Haniska 114. Tel.: 095/69 30 350 vagy 003660/488 151 mobiltelefon. BOHUL s r.o. Wágner Sándor. KE-161 ÁLLÁ S • SODEX Kft. Dunaszerdahely. Tel.: 52 22 28. Felvesz fűtőt azonnali belépéssel. VS-2023 KÖZLEMÉ NY • ÚGY SZERETNÉM MEGHÁLÁLNI... címmel karácsonyváró könnyűzenei estekre kerül sor KOVÁCS KATI és POÓR PÉTER közreműködésével. 1996. december 16-án 19 óra ­NAGYMEGYER, kultúrház december 19-én 19 óra ­PAT, kultúrház Jegyek a helyszíneken még kor­látozott számban válthatók. Nagyon jó szórakozást ígérve várjuk Önöket!!! K-217 •„Halkan hull már a hó..." címmel karácsonyi könnyűzenei estre kerül sor 1996. december 17-én 19 órai kezdettel a POZSONYEPERJESI (Jahodná) Kultúrházban. Közreműködnek: Poór Péter, Harangozó Teri és Aradszky László. Kísér: Siliga Miklós. Kellemes ünnepeket kívánunk e műsorral! K-218 Hirdetésfelvétel tel: 07/5238 262

Next

/
Thumbnails
Contents