Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)
1996-12-03 / 282. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1996. DECEMBER 3. RÉGIÓ 3 PÁRKÁNY Tart a karácsonyi vásár A város központjában, a Štefánik utcában a tavalyihoz hasonlóan az idén is megnyitották a karácsonyi vásárt, amely november 13-ától december 23-ig tart. Első látásra űgy tűnik, az idén szerényebb áruskála várja a vásárlókat, mint tavaly. Az eladók zömében téli ruhaneműt, lábbelit és játékokat kínálnak. (km) Jól sikerült találkozó A Csemadok érsekújvári székháza adott otthont szombaton az egyházi ifjúsági énekkarok második találkozójának. Az Érsekújvári Római Katolikus Egyházközség, az MKDM Érsekújvári Területi Választmánya és a Magyar Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége által szervezett rendezvényen 12 hazai és 2 magyarországi kórus mutatkozott be. Valamennyi énekkar fellér pését vastapssal díjazták a nézőtéren ülő fiatalok. A találkozó résztvevői számára a Ferenc-rendi templomban Kovács László plébános szentmisét celebrált, (km) csuz Agyonverte élettársát A helyszínen belehalt sérüléseibe R. Veronika hatvanegy éves csúzi lakos, akit az élettársa vert meg pénteken az esti órákban az érsekújvári járásbeli Csúzon. Az esettel a járási vizsgálati hivatal foglalkozik. Egyelőre annyit tudtunk meg, hogy H. F. munkanélküli férfi huzamosabb ideje élt R. Veronikával, az utóbbi időben egyre gyakrabban keveredett szóváltásba vele. Pénteken este is vitatkoztak, majd a férfi durván ütlegelte élettársát. Röviddel utána az asszony meghalt, (km) ÉRSEKÚJVÁR Sok településünkön találkozni az előző rendszer „hagyatékával" befejezetlen beruházások formájában. Például Fülek központjában már néhány éve a kutya sem szagol a Jednota Fogyasztási Szövetkezet által tervbe vett bevásárlóközpont félig kész épülete felé. A városi hivatalban csak annyit tudtak mondani, a telek a városé, az épületet a fogyasztási szövetkezet kezdte el építtetni. De ki fejezi be? (Kép és szöveg: bodzsár) Sok színes rendezvény gazdagította a párkányi alapiskolában tartott Ady Endre-hetet Vetélkedők és előadások A párkányi magyar alapiskola már évek óta kérvényezi az oktatásügyi minisztériumtól az Ady Endre Alapiskola név felvételének engedélyezését - mindeddig eredménytelenül. Ennek ellenére az iskolában tavaly felavatták a költő szobrát, és évről évre megrendezik az Ady-hetet is, amelybe sok minden belefér: diákvetélkedők, szakmai előadások, közös szórakozás és sportnap. Idén november 25-e és 29-e közt tartották Párkányban az Ady-hetet, ennek keretén belül irodalmi, valamint matematika-fizikai járási versenyre, az iskolák közti néprajzi vetélkedőre, továbbá iskolai képzőművészeti vetélkedőre került sor. A sportnapon a hagyományos diák-tanár kosárlabdamérkőzés előtt Dévai Nagy Kamilla énekesnő szórakoztatta a tanulókat. Az osztályfőnök szerepe az iskolában címmel a debreceni Nanszákné dr. Cserfalvi Ilona tar- A néprajzi vetélkedő megnyitója. A rendezvénysorozat keretében voltak diákvetélkedők, szakmai tott szakmai előadást, (ú) előadások, közös szórakozás és sportnap is. (Dávid Sándor felvétele) A tizenkét legszebb lánnyal január kilencedikén találkozhatunk, a Miss Nyugat-Szlovákia versenyen Szépségkirálynők kerestetnek Másfél száznál több leány várakozott pénteken délben az érsekújvári Stardust Szálló termeiben, három csoportban, megszámozva. Pontosan fél kettőkor kezdődött a megmérettetés, ami ^zp szerint is érthető, hiszen aki a Nyugat-Szlovákia legszebb lánya címre pályázik, annak a méretei is fontosak ezt már a sajtótájékoztatón is hangsúlyozta Ivo Ladižinský, a Miss Szlovákia 97 szervezőjének, a FORZA ügynökségnek a képviselője. Igazán csak az a láný számíthat a nagyvilágban sikerre fotómodellként, aki legalább 174 centi magas. Sajnos, a hazai lányok hetven százaléka szép ugyan, de alacsony. A szépség mellett még sok minden számít, vagyis nem elég, hogy csinos pofikája van valakinek, a válogatásnál figyelembe veszik, hogy szépsége ne váljon semmivé abban a pillanatban, amikor kinyitja tökéletesen rúzsozott száját. Margita Dudášová Komáromból jött, és menedzserként szeretne tevékenykedni, mondta. De a pályázókkal nem közlik az eredményt azonnal. Egyébként a menedzseri szakma iránt a legkisebb az érdeklődés - legalábbis a pénteki válogató szerint -, mindössze 27-en jelentkeztek. Hostessnek lenni vonzóbb - a 46 pályázó legalábbis erre utal. Többnyire itt is lányokat láttam. A tizenhat éves Tolnay Anett egy cseppet sem izgult. A surányi közgazdasági középiskolába jár. Ha sikerül, príma, de ha nem, semmi baj, nem fontos. Annyira nem, hogy apunak nem is mondta meg, csak anyu tud róla. De ha mégis sikerülne, akkor apu biztosan büszke lesz rá! (Valami azt súgja, hogy apu büszke lesz.) A hazai lányok hetven százaléka szép ugyan, de alacsony. A legtöbben a modellségre és a Miss Nyugat-Szlovákia címre pályázók voltak, szám szerint 84-en. Végigmustráltam szigorú női szemmel a lányokat, és elfogott - no nem a sárga irigység, hanem a méreg, hogy miért nem jöttek el a környék szép lányai! Esküszöm, ha a helyi gimnázium bármelyik osztályának lányait beterelik, a látvány sokkal elbűvölőbb lett volna. Nem értem az újvári lányokat. Ennyire félénkek, nem bíznak magukban? Ott volt az alkalom - és elszalasztották. Vagy a propagáció volt szegényes? Tudtak róla a nyugat-szlovákiai magyar lányok? A jelentkezőkkel nem közölték azonnal az eredményt, arra két hetet kell várni. Két hétig mind a másfél százan reménykedhetnek. A tizenkét legszebb lánnyal január kilencedikén találkozhatunk Érsekújváron, a Miss Nyugat-Szlovákia versenyen. Valami azt súgja, hogy a 6-os Séda Henrietta köztük lesz. Talán ő lesz NyugatSzlovákia szépe, ' s nemcsak azért, mert hazai pályán indul... Kopasz Kiedrowska Csilla ÉRSEKÚJVÁR Állandóan növekszik a munkanélküliek száma, s a folyamat még nem ért véget Még lesznek tömeges elbocsátások TÖKETEREBES A legfrissebb statisztikai adatok szerint a Tőketerebesi járás jelentősebb ipari üzemeiben, vállalatainál (beleértve a későbbiek .folyamán a Nagymihályi járáshoz csatolt Ung-vidéki ipari létesítményeket is) az utóbbi három évben a privatizálás, a piacvesztés és átrendeződés folytán mintegy 1500 alkalmazott vált munkanélkülivé. A helyzet annál szomorúbb, hogy ez a folyamat még mindig nem ért véget. Példázza ezt a királyhelmeci Bútorgyár Rt.-ben kialakult helyzet is. A még szovjet nyersenyagbázisra épült gyárban közvetlenül a privatizálást követően megindult az alkalmazottak számának fokozatos csökkentése, amit az időközben „beugró" svéd piac állított meg, ahova bőrrel bevont ülőgarnitúrákat exportált az új tulajdonos. Csakhogy a megrendelések fokozatos csökkenése és ma már teljes megszűnése újabb tömeges elbocsátásokhoz vezet. Hasonló a helyzet a Tőketerebesi Gépgyár Rt.-ben is, amelyet piachiány miatt teljesen felszámolnak, s ahol csupán a likvidálást végző személyzetet hagyták meg. Gálszécsen az acéltartályokat és más acélkonstrukciót gyártó Silometál Kft. az osztrák, cseh és német piac elvesztését követően került kilátástalan helyzetbe. Ehhez a termelési költségek növekedése is hozzájárult. Más terme-lési rendszerre való átállás itt sem megy végbe nagyobb létszámcsökkentés nélkül, ami tovább növelheti majd a járásban egyébként is magas (21,8 százalékos) munkanélküliséget, (kat) >|0ZQ>1ZS8 S0LUB||jA jSBJJBJZBg iioaicuna 11 Ul eurotech® VK-1013 háztartási villamos eszközök VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT IDŐ, MÍNUSZ 1 ~ PLUSZ 3 FOK. ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 07.26 - nyugszik 15.58 órakor. A HOLD kel —, - nyugszik 12.21 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 320, árad; Medve: 190, árad; Komárom: 240, apad; Párkány: 160, apad. 2 MOSZKVA KIJEV 3 Erősen felhős idő, elszórtan havazással. Napközben nyugat felől felszakadozik a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 3 fok között, délnyugaton és Közép-Szlovákia déli részén plusz 5 fok. Gyenge nyugati, északnyugati szél. Szerdán és csütörtökön csökken a felhőzet, napközben valamivel melegebb lesz. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 6 és mínusz 2, a legmagasabb nappali plusz 3 és plusz 7 fok között. Az időjárás elsősorban a szívbetegek számára hoz kedvező változást. Az ala csony vérnyomásúak közérzete is javul, ami a nagyobb teljesítményekben is megmutatkozhat. Gyakoribbak lesznek viszont a mozgászszervi, főként a reumatikus betegségekben szenvedők panaszai. Gyakrabban fordul elő fejfájás, és emelkedik a vérnyomás. Nagyobb a depresszió kialakulásának esélye, és romolhat az ekcémás bőrbetegségek lefolyása is. ¥