Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)

1996-12-14 / 292. szám, szombat

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1996. DECEMBER 14. TANÁCSADÓ Gondozási segély R. L.: 59 éves özvegy nyug­díjas vagyok. Három gyer­mekem van, az egyik fiam még velem lakik, de ugyan­akkor gondoskodnom kell a 81 éves édesanyámról is, aki magatehetelenül és egyedül él a város túlsó vé­gén. Ő nem akarja otthagy­ni a családi házát, én pedig az összkomfortos, két és félszobás lakásomról nem akarok lemondqjii, és nem akarom az egyelőre még nőtlen fiamat magára hagy­ni, hiszen róla is gondos­kodnom kell. Azt hallottam, hogy ilyen esetben gondo­zási segélyt igényelhetek. Tőlem ezt a segélyt megta­gadták. Törvényesen tették ezt? FEKETE MARIAN A Szlovák Köztársaság Mun­ka- és Szociálisügyi Miniszté­riumának a társadalombizto­sítási törvényt végrehajtó 151/1988. Tt. számú rende­lete értelmében azt a gondos­kodást és kezelést, amelyet a ráutalt személynek a házas­társa, szülője, fia vagy lánya, menye vagy veje nyújt, nem lehet gondozói szolgálatnak tekinteni (hiszen ilyen ese­tekben inkább csak a Család­jogi Törvény szerinti szülő- és rokontartási kötelezettség teljesítéséről van szó), és ép­pen ezért nem lehet számuk­ra gondozói jutalmat, díja­zást folyósítani. Helyenként persze megtörténik, hogy az idézett jogszabály ellenére is folyósítják a gondozási hoz­zájárulást, de ezt az illetékes hivatalnokok rendszerint csak a saját belátásuk alapján és a saját kockázatukra merik megtenni, és inkább csak ak­kor, amikor egy jövedelem nélküli gyermek látja el a szülőjét, vagy jövedelem nél­küli rokon a hozzátartozóját. Pozsony. A parlament csütörtökön létrehozta a drogfüggőség megelőzésével és a kábítószer-élvezők gyógyításával foglalko­zó alapot. A döntés indokolt, ugyanis mint az grafikonunkból kiderül, a 15-21 éves fiatalok mintegy 30 százaléka már ki­próbálta a kábítószer valamelyik típusát. (U) 78,4 79,3 'K B 1 1. Már kipróbálta ||| A 2. Rendszeresen i i fogyasztja 1 22,7 1 23,1 i i * 4' 6 0,3 5' 6 0,8 m • m m BIBM mi — Dohány Alkohol Marihuana Hasis Kemény drogok Különösen a dohányzók és alkoholfogyasztók aránya aggasztó. A felmérést idén augusztusban végezték a szlovákiai 15-21 éves korosztály körében. Az adatok százalékokban értendők. (TA SR) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Nyugati hitel a Skodának Luxemburg. A Volkswagen autógyártó és az Európai Befektetési Bank (EBB) a Škoda autógyárnak szánt, mintegy 100 millió ECU-s hitelnyújtás feltételeiről tár­gyalt. A pénzt szerelősorok, lakkozok, minőségellenőr­ző berendezések vásárlásá­ra használnák. Ezzel az összeggel együtt már csaknem 1 milliárdra rúg az Európai Befektetési Bank ál­tal nyújtott, Csehországba irányuló hitelek nagysága. A pénz nagy részét az út-, vasút- és tele­fonhálózat kiépítésére, illetve az erőművek kor­szerűsítésére fordítják. Az EBB eddig egyébként a kelet- és közép-európai országoknak - köztük Szlo­" vákiának is - összesen 5 milliárd ECU hitelt folyósí­tott. (TA SR) Megveszik az Eduschót Berlin, Hamburg. A hambur­gi székhelyű Tschibo Holding 1997. január elsejei hatállyal megveszi a kávépörköléssel és kávéforgalmazással foglal­kozó Eduscho társaságot. Azonban a Berlinben székelő kartellhivatal, amely a cég­felvásárlások területét fel­ügyeli, egyelőre hivatalosan nem értesült a Tschibo szán­dékáról. Az Eduscho évek óta anyagi gondokkal küsz­ködik, tulajdonosa ezért döntött az eladása mellett. A cég eladási ára (az ingat­lanok nélkül) 200 millió márka. A Tschibo 19-20 szá­zalékai részesedik a német kávépiacból, ezzel a máso­dik helyet foglalja el a veze­tő Jacobs (30 százalékos ré­szesedés) mögött, míg az Eduscho a piac közel 12 százalékát mondhatta ma­gáénak. (TA SR) Érvényben 1996. december 14-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valut a Árfolyam Valut a Árfolyam Angol font 52,209 Osztrák schilling 2,899 Francia frank 6,028 Svájci frank 23,927 Kanadai dollár 23,170 USA-dollár 31,474 Német márka 20,395 ECU, EU 39,327 Olasz líra (1000) 20,616 Cseh korona 1,158 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Altalános Hitelbank 20,00 22,60 Az elmúlt egy évben egyre kevésbé sikerágazat a gazdaság növekedésének hajtómotorja, az export Rekordhiány elé nézünk Szlovákia az év első 10 hó­napjában több mint 42 milliárd korona hiányt halmozott fel a külkeres­kedelemben. Egyelőre semmi jel sem mutat arra, hogy ez a kedvezőtlen irányzat mérséklődne vagy megállna. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLLTÁS A folyó év első 10 hónapjában a külkereskedelem volumene 490 797 millió koronát tett ki, ebből a kivitel 224 137 millió, a beho­zatal pedig 266 660 millió koro­na. A CEFTA-országokkal pozi­tív Szlovákia külkereskedelmi mérlege, ellenben az Európai Unióval, az OECD-tagállamok­Ami a behozatalt illeti, szembetűnő Oroszor­szág jelentős szerepe. kai és az Oroszországgal folyta­tott kereskedelemben hatalmas hiányt halmoztunk fel. Különö­sen Oroszország irányában kie­gyensúlyozatlan a mérleg, az onnan származó kőolaj-, föld­gáz- és vasércszállítmányokat nem vagyunk képesek ellensú­lyozni. A szlovákiai kivitel 41,2 százalé­ka az Európai Unió államaiba (ennek közel fele Németország­ban talál piacra), 31,2 százaléka Csehországba, 4,8 százaléka Lengyelországba, 4,5 százaléka Magyarországra és 3,5 százalé­ka Oroszországba irányult. Ami a behozatalt illeti, szembetűnő Oroszország jelentős szerepe; az orosz féltől származik az im­port 17,4 százaléka, a behozatal 36,5 százaléka az Európai Unió­ból, 25,5 százaléka Csehország­ból és 2,6 százaléka az Egyesült Államokból érkezett. Az év első 10 hónapjában 1995 hasonló időszakához képest az Olaszor­szágból, Nagy-Britanniából és Oroszországból származó im­port mennyisége növekedett a leginkább. Az egyre romló külkereskedelmi mérleg javítása érdekében a kormány két intézkedéssel sze­retne javítani a helyzeten. Az egyik az Exporttámogatási Alap létrehozása, a másik az EXIM Bank életrehívása. Az exportáló szlovákiai cégek külkereskedel­mi forgalmukból egy bizonyos hányadot kötelesek befizetni az alapba, s az így felhalmozott pénzforrás felett az állam ren­delkezik. Ez a megoldás való­színűleg alkotmányellenes, hi­szen kötelezővé teszi a befize­tést, ami újabb adónak minősül. Másutt az exporttámogatási alap működési költségeit az ál­lam a költségvetésből állja. Az exportot segítő új pénzinté­zet, az EXIM Bank felállítása in­dokolt. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy az első egy-két évben kézzelfogható haszna még nem lesz, mivel el kell fo­gadtatnia magát a nemzetközi pénzügyi világban, ami időigé­nyes folyamat. Ráadásul e ban­kot teljes egészében a kormány irányítja, a Szlovák Nemzeti Bankot mint ellenőrt kihagyták, ami máris megkérdőjelezi az Továbbra is Csehországból érkezik a legtöbb importáru. Grafiko­nunk az év első tíz hónapjának megfelelő helyzetet rögzíti a behoza­tal területén. Az adatok százalékokban értendők. (TA SR) EXIM Bank objektivitását. Egyelőre tovább romlik az or­szág külkereskedelmi mérlege, s nem valószínű, hogy az említett két intézmény felállítása rövide­sen pozitív fordulatot hozna. Ar­ról nem is szólva, hogy a külke­reskedelmi mérleg milyensége csak részben kereskedelmi prob­léma, sokkal inkább a gazdaság színvonalának pillanatnyi áll­apotát tükrözi. Ha a gazdaság szerkezete kedvezőtlen, a kor­szerűsítések és a külföldi tőkebe­ruházások elmaradnak, akkor legfeljebb a kis haszonnal járó félkésztermékek piacán rúgunk labdába. Peter Mihók, a Szlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara el­nöke még két, a kereskedelmet és a beruházásokat gádó té­nyezőt említett: az egyik a vállal­kozókat sújtó adóterhek nagysá­ga (1993-ban az összesített adók elérték a 36,8 százalékot, jelen­leg pedig túllépték a 45 százalé­kot, miközben az OECD-orszá­gokban az átlagos adószint 38,7 százalék), a másik a viszonylag alacsony infláció (6 százalék kö­rül mozog) ellenére is magas hi­telkamatok (16 százalék körüli). A kereskedelmi mérleg javítását tehát csak komplex módon lehet elérni, egyetlen EXIM Bank vagy egy Exporttámogató Alap létre­hozása még gyökeresen nem ja­vít a helyzeten, (sidó) A Világkereskedelmi Szervezet értekezlete Az Európai Unió bővítésének költségei Kész a zárónyilatkozat Milliárdos összegek MTI- ÉS TA SR-TUDÓSLTÁS Szingapúr. A Világkereskedel­mi Szervezet (WTO) 127 tagor­szága tegnap jóváhagyta a szer­vezet első miniszteri értekezle­tének zárónyilatkozatát, amely üdvözli az Egyesült Államok és az Európai Unió között az infor­mációs technológiai termékek piacának liberalizálásáról szüle­tett megállapodást, és felvázolja a WTO előtt álló feladatokat. A küldöttségek köreiből kiszivá­rogtatott adatok szerint a tájé­koztatási piac liberalizációjával a fogyasztók és az elektronikai ipar évente 10-15 milliárd dol­lárt takarít meg a vámokon. Az elfogadott nyilatkozat az előzetes terveknek megfelelően felhívja a figyelmet az alapvető munkavállalói jogok tisztelet­ben tartására, mindazonáltal semmilyen különleges felhatal­mazást nem ad a WTO-nak eb­ben a kérdésben. Renato Ruggi­ero, a WTO vezérigazgatója zá­róbeszédében „minden tekintet­ben nagy sikernek" nevezte a szingapúri értekezletet. Csütörtökön az értekezleten fel­szólalt Karol Česnek szlovák gazdasági miniszter, aki beszá­molt az uruguayi tárgyalási for­duló záródokumentumában foglalt kötelezettségek Szlová­kiára vonatkozó feladatainak teljesítéséről. Leszögezte, hogy a Világkereskedelmi Szervezet megállapodásainak teljesítése megfelelő ütemben halad annak ellenére, hogy a gazdaság átala­kításának folyamata nagyon igényes. Elmondta továbbá, hogy Szlovákia üdvözli az új ta­gok felvételét a WTO-ba, ami a kereskedelem liberalizációját eredményezi az új piacokon. MTI-HIREK Strasbourg. Az Európai Parla­ment elfogadta az Európai Unió bővítésének költségeiről szóló jelentést. A testület azonban tu­datosan kihagyta a dokumen­tumból azt a kitételt, amely sze­rint a közös mezőgazdaság-po­litikának 2010-ig évi 11,5-16 milliárd dolláros közvetlen többletköltséget okoz a kelet­európai országok és Ciprus fel­vétele, ha valamennyi társult ország együtt válik az unió tag­jává. Elemzők szerint ezt a számot a mezőgazdaság-politika jövőjé­nek bizonytalansága miatt hagyták ki. Viszont benne ma­radt a jelentésben az a rész, amely szerint a strukturális po­litikának - az említett körülmé­nyek között - 11,5 milliárd dol­láros éves többletet jelent a bővítés előkészítése és az azt követő időszak. Másrészt az Európai Parlament elfogadta azt a jelentést, amely többek között további anyagi, kereskedelmi és technikai tá­mogatást javasolt a társult EU­tagállamoknak, hogy azok bel­épése ne érje felkészületlenül a közös mezőgazdasági politikát. A jelentés az előző tapasztala­tok alapján 3 százalékra becsüli a szegényebb országokból az Európai Unió gazdagabb tagja felé vándorlók arányát. Az Európai Unió túlzsúfolt munkaerőpiaca azonban nem tud felszívni további 6 millió munkanélkülit - érvelnek a strasbourgi jelentésben, ezért a szerkezetváltás miatt állást változtató mezőgazdasági ter­melők munkahelyproblémáit az új tagoknak maguknak kell megoldaniuk. : IACI ÁRSÉTA Pozsony december 11-én Komárom december 11-én Zseliz december 12-én Losonc december 12-én Rimaszombat december 12-én Kassa december 12-én sárgarépa 8-10 Sk/kg 7-12 Sk/kg 15 Sk/kg 7-12 Sk/kg 16 Sk/kg 8-15 Sk/kg petrezselyem •• 18-20 Sk/kg 12-16 Sk/kg 15 Sk/kg 18-19 Sk/kg : 20 Sk/kg 16-18 Sk/kg burgonya 6-7 Sk/kg 6-8 Sk/kg 5 Sk/kg 5-7 Sk/kg 6 Sk/kg 3-5Sk/kg paradicsom 3540 Sk/kg 50 Sk/kg •*fi«il§I 39-45 Sk/kg 48 Sk/kg 38-4ÖSk/kg paprika 40-50 Sk/kg 45-50 Sk/kg X 53-61 Sk/kg 60 Sk/kg 25-35 Sk/kg karfiol 10-30 Sk/db 8-16 Sk/db 15-20 Sk/db 42 Sk/db : 45 Sk/db 10-30 sk/db karalábé 16 Sk/kg 5-10 Sk/db 8Sk/db 7-8 Sk/db 10 Sk/kg 10-14 SÍc/kg cékla 10 Sk/kg 10-12 Sk/kg 5 Sk/db­8-10 Sk/kg 12 Sk, kg 8-12 Sk/kg kel 12-14 Sk/kg 15 Sk/kg X 10-11 Sk/kg 13 Sk/kg 15-18 Sk/kg káposzta 5 Sk/kg 4-5 Sk/kg 5 Sk/kg 5 Sk/kg 5 Sk/kg 5 Sk/kg hagyma 8 Sk/kg 8-10 Sk/kg 10 Sk/kg 8-10 Sk/kg 11 Sk/kg 5-10 Sk/kg zeller 20 Sk/kg 68 Sk/db 8Sk/db 7-15 Sk/db 15Sk/Ssg 15 Sk/kg szárazbab 50-60 Sk/kg 40 Sk/kg 30 Sk/kg 40-60 Sk/I 40-50 Sk/kg 3040 Sk/kg fokhagyma 65-75 Sk/kg 60-70 Sk/kg 50 Sk/kg 83-85 Sk/kg 85 Sk/kg 55-65 Sk/kg mák 90 Sk/kg 80 Sk/kg X 60-70 Sk/I X 60-80 Sk/kg szőlő 40 Sk/kg 4045 a/% ilIBHIim 39-53 Sk/kg «Sk/kg alma 15-22 Sk/kg 8-18 Sk/kg 18-12 Sk/kg 10-18 Sk/kg 22 Sk'kg 8-20 Sk/kg körte 25 Sk/kg 18-28 Sk/kg l^illBliPI X 38 Sk/kg dióbél 130-140 Sk/kg 120 Sk/kg 100 Sk/kg 90-130 Sk/kg 130 Sk/kg 110-120 Sk/kg méz 70-80 Sk/kg 60-70 Sk/kg 65 Sk/kg 65 Sk/kg iililllllllllll 70-80 Sk/kg A legfontosabb importőrök j USA 2™ I ___j

Next

/
Thumbnails
Contents