Új Szó, 1996. november (49. évfolyam, 256-280. szám)

1996-11-06 / 259. szám, szerda

NAGYSZÜNET ÚJ SZÓ 1996. NOVEMBER 6. AKTUÁLIS Poén . Petárda Parádé Szlovákiába'látogat a L'art pour ľart társulat kamara­színháza. Hogy kikből áll a Tyúkszínház? Dolák-Saly Ró­bertből és Laár Andrásból. Az előadásokon megszólal Bo­borján, Besenyő Pista bácsi és még jópáran a két előadóművész figurái közül. November 26-án Kassán a Művészetek Házában, 27-én Nagykaposon az Energosun nagytermében, 28-án Rozs­nyón a városháza nagytermé­ben, 29-én pedig a rima­szombati Művelődési Házban lép fel a Tyúkszínház. Diszkó, szórakozás Vannak-e jogaid? KAPRINAY ZOLTÁN Ugye nem tudod, hogy vannak-e jogaid? Már úgy értem, hogy a suliban. Azt elmondják a tisz­telt tanárok, hogy milyen köte­lességeid vannak. Arról viszont mindenki hallgat, hogy mit te­hetsz meg, mihez van jogod a kötelességeid mellett. Minden iskolában van belső rendtartás, amelyben gyö­nyörűen le van írva, hogy köte­les vagy csöngetéskor a helye­den lenni, ha a tanár 10 percig nem jelenik meg (legalább egy példányban): köteles vagy azt az igazgatóhelyettesnek jelen­teni, a hetes a nagyszünetben köteles öntözni a virágokat (ha vannak), köteles nedves ronggyal letörölni a táblát, kö­teles a szélsőséges megnyilvá­nulásokat kerülni, nem öltöz­het kihívóan, a haja nem lehet túl hosszú vagy túl rövid, nem hordhat farmert. Szóval a lé­nyeg az, nehogy más legyél, mint a többiek. Az ilyen rend­szabályzatok olvasása engem mindig Qrwellre emlékeztet, és persze 1984-re. Némely rend­tartásban szerepelnek azok a jogok is, amelyekkel rendelke­zik egy diák. Máiliol csak azt írták le, miért kaphatsz kettes magaviseletet, osztályfőnöki vagy igazgatói megrovást. Azt viszont kevesen tudják (és talán senki sem él ve­le),- hogy kaphatsz Te osz­tályfőnöki vagy igazgatói dicsé­retet is. Ismersz olyan embert, aki kapott osztályfőnöki vagy igazgatói dicséretet? Én sem! Na, és olyat, aki kettes magavi­seletet vagy bármiféle megro­vást? Na, látod! Igyekszem minden iskolából megszerezni ezt a belső rend­tartást (amelyet az állami isko­lák az ún. sajtótörvény értelmé­ben kötelesek kiadni), de sze­retném a Te segítségedet is kér­ni, hogy a középiskolások joga­it ne hagyjuk a sárba tiporni. (Ez most költői volt, de ez az igazság.) Kérd el a titkárnőtől vagy az igazgatóhelyettestől az iskolád rendtartását (minden diáknak joga van arra, hogy megkapja), olvasd el és postázd az UJ SZÓba, a Nagyszünet cí­mére. Szeretnénk gondos és hozzáértő munkával egy min­denki számára elfogadható rendszabályt kidolgozni, ame­lyet aztán elfogadtathatnánk az egyes iskolákkal. Persze kie­gészítve a helyi sajátosságok­kal. Ha van a sulidban diáktanács vagy valami hasonszőrű dolog, akkor könnyebb a követelései­teket véghez vinni, de szívesen segítünk, csak egy szavadba, telefonodba, leveledbe kerül. Viszont, ha nincs az iskolátok­ban efféle, a diákok érdekeit és jogait védő szervezet, akkor ra­gadd meg ezt az alkalmat és írj! Fogjunk össze! Csináljunk már végre valamit! Vagy Te most jól érzed magad? Benkó Dixieland Band 1996. november 14-én Po­zsonybanjár az évente csak­nem 240 koncertet adó csa­pat. A koncert este 19.00­órakor kezdődik a pozsonyi Istropolisban. Ha szereted a színvonalas, jó zenét, gyere el Te is. Benkó Sándor 1957­ben alapította a Benkó Dixie­land Band-et, amely bizony csaknem negyven éve volt, és még ma is tündökölnek. A „banda" számos kitüntetést mondhat magáénak, '87-ben maga Reagan elnök részesí­tette elismerésben a fiúkat. Dolák-Saly Róbert a L'art pour l'art társulat legked­veltebb humoristája, hiszen ő alakítja a legjópofább személyeket. Diáknap a galántai MTG-ben A .Galántai Magyar Tan­nyelvű Gimnáziumban 1996. november 15-én tartják a diáknapot. Az iskola hagyo­mányaihoz híven pénteken a diákok adnak elő. Ók maguk választhatják ki a témát, 45 percig tart egy előadás. Az is­kolán Strédl Terézia pszicho­lógus is előad majd a fiatalok problémáiról, illetve a dro­gokról, a droggfüggőségről. Délután 14 órától lesz az elsősök avatása, melyhez az összekötő műsort a 3.A osz­tály biztosítja. November 14-én, csütörtö­kön diszkó délutánt, 15-én, pénteken pedig ismerkedési estet szervez a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és a Nagymegyeri Magyat Tan­nyelvű Gimnázium. A csütör­töki nap elég „laza" lesz, a diszkó és a szórakozás lesz a kulcsszó az akción. Pénteken avatják az elsősöket, utána kultúrműsor következik. Az eksönök a helyi kultúrházban lesznek, de a dizsi a suli ét­termében. Jó szórakozást kíván a rendezőség! Jön a P. Mobil Már milliószor beharangoz­ták (egy csomó újság), hogy hazánkban koncertezik a P. Mobil. Mivel látom rajtad, hogy Téged is érdekel a ban­záj, elmondom, hogy az együttes Honfoglalás című koncertjével november 20-án a komáromi, november 23­án pedig a dunaszerdahelyi sportcsarnokban lép fel. Ér­sekújvárban november 21-én a helyi Kultúrcentrumban él­vezheted a zenekar zenéjét. A koncertek kezdési időpont­ja 19.00. A P. Mobil és az elókoncert mindenkit szeretettel vár. Változtass a sulidon, hogy mindenkinek jobb legyen! Egy újabb graffiti, ezúttal nem Prágából, hanem Érsekújvárból. Ha szembetalálkozol egy olyan hellyel vagy helyzettel, amit úgy gondolod jó lenne lefotózni, tedd meg! A fotót küldd el a Nagyszünet címére! Viszontláthatod a fotód az oldalon .Ez is egy olvasói fotó... (Roskó Péter felvétele) Láttam egy plakátot, amelyen a vetélkedőt hirdették. Jelentkeztem, bár eleinte nem igazán vettem komolyan Gálán Angéla és a Ki Mit Tud? kulissza- (és egyéb) titkai Angéla áprilisban múlt ti­zennégy. Kosárlabdázik, néptáncol, ír, szaval és előad. Aki eddig még nem ismerte őt, a közelmúltban találkozhatott vele a tévé­képernyőn, ahol megmu­tatta, hogy mit tud. A kö­zépdöntőigjutott. .. ÚJ SZÓ-INTERJÚ Mikor kezdődött a pályafu­tásod? Három éves voltam, amikor apu Győrben vendégszerepelt a Szentivánéji álom-ban, (ő volt a király). A bemutató után nagy taps, a színészek megha­joltak, én kiugrottam anyu Majdnem min­den versenyző­vel összebarátkoz­tam, szorítottunk egymásnak, kedvesek voltak és drukkoltak nekem. (( öléből, felmásztam a színpad­ra és hajlongtam, mosolyog­tam, mintegy learatva a sikert. Utána lement a függöny, én át­bújtam alatta és újra pukedliz­tem, a közönség meg a hasát fogta nevettében. Már akkor kész primadonnának éreztem magam. Hétévesen a zselizi SZABADtéri SZÍNHÁZban folyvást a színészek körül csel­lengtem. A Hét című té­véműsor stábja készített ripor­tot a színházról. Engem is ész­revettek, leültünk „csak úgy" beszélgetni, aminek egy Í5 perces interjú lett a vége au­gusztus 20-án A Hét ünnepi adásában. Ennek alapján Ko­vácsi János rendező kiválasz­tott legújabb filmje egyik főszereplőjének. Udvaros Do­rottya és Rudolf Péter voltak a partnereim. Hogyan kerültél a „Ki Mit Tud?"-ba? Láttam egy plakátot, amelyen a vetélkedőt hirdették. Jelent­keztem, bár eleinte nem igazán véttem komolyan. Aztán követ­kezett a kerületi válogató, or szágos válogató, tévés előválo­gató, elődöntő, középdöntő... Hogy festett egy-egy ilyen vá­logató? A kerületi válogató Nagymegye­ren, az országos Dunaszerdahe­lyen, a tévés előválogató pedig Szentendrén volt. Az itteni zsűri 27 embert tartott alkalmasnak. Szentendrén a 27-ből csak hár­mat választottak ki. Az Istiglin­cet, a Flash-t és engem. Az elődöntő és a középdöntő a fővárosi Operettszínházban volt, kedden, szerdán kamerap­róba, este élő adás. Az egész ve­télkedő elég fárasztó volt, meg az izgalom is fárasztó. Nem egy leányálom. Milyen érzés volt annyi sok­-sok ember előtt szerepelni? Nem is attól féltem, hogy a tévé, hanem azért, hogy élő adás. Ha valamit itt elrontok, azt már nem lehet visszavonni. Ez az élő adás nagy veszélye. Amikor kime­gyek a színpadra, akkor nincs időm gondolkodni, hogy izgul­jak vagy sem. Csak odaállok és elkezdem mondani. Ez már tényleg egy másik dimenzió. A zsűri véleményét szentírás­ként tisztelted? Attól függ, hogy ki és mikor mondta. Úgy éreztem, hogy volt, aki megértette a mondani­valómat, és volt, aki nem. Az elődöntőben való szereplésem után az értékelés tetszett, meg voltam elégedve. Bár nem értet­tem, hogy Huszti Péter miért nem „hitte" el, hogy a paródiá­kat én írtam. A szövegeimet Nem értettem, hogy Huszti Pé­ter miért nem „hitte" el, hogy a paródiákat én írtam. A szöve­geimet mindig én írom. // mindig én írom - ez sohasem volt másképp. Érezhetően az apura célzott, de ő csak megrö­vidítette, mert hosszabb volt eredetileg az előírt 5 percnél. Szereztél barátokat, milyen volt a kulisszák mögött a han­gulat? Az elődöntőben az ellenfeleim­mel egész jól összejöttem. Vi­szont mikor kiderült, hogy én jutok tovább, sértődötten visel­kedtek. Majdnem minden ver­senyzővel összebarátkoztam, szorítottunk egymásnak, ked­vesek voltak és drukkoltak ne­kem. Érezted valami hatását annak, hogy szerepeltél a tévében? Az ismerőseim gratuláltak. Ami­kor továbbjutottam, a suliban mindenki odasereglett, gratu­lált. A tanárok közt is volt, aki gratulált, mások nem szóltak semmit. Sok ismeretlen ember is kinyilvánította tetszését. Örü­lök, hogy a közönségtől csak­nem 17 000 szavazatot kaptam, és már most többen felkértek szereplésre - például szilveszte­ri műsorokban - Magyarorszá­gon. Ha most lenne lehetőséged is­mét jelentkeznél a „Ki Mit Tud?"-ra? Nem. Nagyon sok munka van mögötte. Fél évig erről szól az ember élete és aztán összeha­sonlítják négy ugráló-kötelessel. Talán ha egy kicsit ugráltam vol­na én is...? Ennyi nekem elég volt a „Ki Mit Tud?"-ból. Terveid? Szeretnék színésznő lenni, ha si­kerül. És hogy hol? Ha nem lesz jobb, akkor ráfanyalodom Hollywoodra... (kapcy) Gálán Angéla - „Örülök, hogy a közönségtől csaknem 17 000 szavazatot kaptam" (Calán Géza felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents