Új Szó, 1996. november (49. évfolyam, 256-280. szám)

1996-11-28 / 278. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1996.NOVEMBER 26. PANORÁMA FJ Fokozott érdeklődés kísérte az első bevetést Titkos fegyver a maffia ellen MTI-PRESS Washington. A maffia, a kábí­tószer, az erőszak, a szervezett bűnözés elleni harc új, titkos fegyverét vetette be a New York-i rendőrség. Robodog a fedőneve, távirányított és fel­szerelték korszerű videokame­rával is, melyet infravörös „lá­tóberendezéssel" tökéletesítet­tek. Előzmények nélküli titkos kí­sérletről lévén szó, nagyon vi­gyáznak rá, ezért aztán tartozé­ka a golyóálló mellény is. A ro­bodog ugyanis kutya, a külön­legesen kiképzett német juhász fajtából. Szolgálati beosztása az lenne, hogy belopózva a veszélyes bandák feltételezett helyére, pontos információkat közvetítsen az útját figyelő két­lábú bűnüldözőknek. Érthető, hogy felfokozott ér­deklődés kísérte az első beveté­sét: egy különösen veszélyes bűnözőre állították rá. A kutya követte is, a nyomozók pedig vették az adást. Az izgalmat fo­kozta, hogy a derék négylábú munkatárs egyszer csak meg­állt és részletező pontossággal közvetítette mini-tévékamerá­jával egy tárgy földre esését. Aztán gyors mozdulattal ráve­tette magát. Egy kekszdarab volt, melyet egy kisfiú ejtett el. A robodog, felejtve küldetésé­nek fontosságát, enni kezdett. Nizzában a lakosság döntött Lehet koldulni MTI-PANORAMA Nizza. A Cőte d'Azur mondén városában, Nizzában a koldusok a jövő nyáron sem maradnak be­vétel nélkül." A konzervatív polgármester kol­dulásra vonatkozó tilalmát ugyanis a lakosok nemrégiben „megvétózták": hatvanhat szá­zalékukat nem zavarják a koldu­sok és nincs kifogásuk, ha to­vábbra is tartják a markukat. A kérdés egyébként nem izgatja túlságosan a nizzaiakat: a pol­gároknak mindössze 23 százalé­ka ment.el szavazni. Tavaly nyá­ron több francia nyaralóhelyen is hasonló rendeletet léptettek életbe. A csehországi Hradec Královéban második alkalommal rendezik meg a betlehemeket bemutató nemzetközi kiállítást. A látogatók december 3-tól tekinthetik meg a 300 kiállított betlehemet, melyek közül a legnagyobb érdeklődést majd bizonyára a 250 évvel ezelőtti jezsuita betlehem váltja ki. (ČTK) Sajtószabadságdíj A betörő halálra rémült Az egyik kitüntetett nem lehetett jelen a New York-i gálaesten, mert börtönben ül Kolumbiai kampány Házőrző papagáj Amszterdam. Betörőt kergetett el Holandiában egy beszélő jákó papagáj - adta hírül a De Teleg­raaf című amszterdami napilap, de arról nem közölt részleteket, hogy mit mondott -a madár, amitől a fosztogató halálra ré­mült. A napilap beszámolója szerint a betörő a kora hajnali órákban ha­tolt be az Almerében élő család otthonába, amikor a sötétben egyszerre csak rekedtes mély hangot hallott. A behatoló annyi­ra megijedt, hogy fejvesztve me­nekült és közben felborított egy márvány ebédlőasztalt, rajta egy teljes étkészlettel. A nagy zajra felébredtek a ház lakói. Igaz, hogy a behatolónak sikerült ke­reket oldania, de a madár gazdái esküsznek rá: Rocco, az afrikai szürkepapagáj többet ér minden házőrző ebnél. (PAN) Washington. Hivatásuk so­rán tanúsított bátor helyt­állásukért 4 külföldi újság­író kapta az idén a Bizott­ság az Újságírók Védelmé­re (CPJ) elnevezésű ameri­kai szervezet Sajtószabad­ságdíját. MTI-TUDÓSÍTÁS Elismerésben részesült Arthur Ochs Sulzberger, a The New York Times volt kiadója a vietna­mi háború szennyes hátterét le­leplező és a Nixon-kormányzat haragját kiváltó Pentagon-papí­rok közzétételének 25. évfordu­lója alkalmából. A díjakat kedd este nyújtották át New Yorkban egy gálaeset keretében. Az újságírók működésének felté­teleit nyomon követő bizottsá­got 15 évvel ezelőtt hozták létre amerikai tollforgatók azzal a cél­lal, hogy felhívják a figyelmet az életveszélynek, megtorlásnak és zaklatásnak kitett kollégáik helyzetére. Elnöke a magyar származású Kati Marton. A szervezet hangsúlyozta, az idei díjazottak nehéz körülmé­nyek között - nem egyszer biz­tonságuk feláldozásával - végzik a munkájukat, mégis kiemel­kedő teljesítményt nyújtottak hi­vatásuk gyakorlása közben. Az egyik kitüntetett, Ocak Isik Yurt­cu török újságíró nem lehetett ott a díjátadáson, mert jelenleg börtönben ül - az ankarai ható­ságok „szeparatista progaganda terjesztésének" vádjával 15 évi büntetésre ítélték. Az általa szer­kesztett lapot bezárták, miután őszinte hangú riportokat közölt a kurd kérdésről. Daoud Kuttab, a Palesztin Audio-vizuális Szö­vetség és az Arab Média Inter­net-hálózat igazgatójaként bát­ran szembeszállt azokkal a cen­zúrarendelkezésekkel, amelye­ket az izraeli és a palesztin ható­ságok akartak rákényszeríteni. Juszuf Dzsamelt a CPJ kasmíri tudósításaiért tüntette ki. Az új­ságíró ellen több merényletet is megkíséreltek, és számos fenye­getést kapott a konfliktusban érintett muzulmánoktól és hin­duktól egyaránt. A mexikói Je­sus Blancornelas, a Zeta szatiri­kus hetilap alapítója a korrupt­ság és cinkosság ellen kifejtett tevékenységéért kapta a díjat. Megemlékeztek a dublini Sun­day Independent nyomozó új­ságírónőjéről is, akit feltehetően az ír bűnbandákról és a kábító­szer-kereskedelemről írt riport­jai megtorlásaként meggyilkol­tak. Fegyverért ajándékot Bogotá. A bogotái egyház és a kolumbiai főváros vezetése egy békés karácsony reményében „fegyverért ajándékot" kam­pányt hirdetett. A csereakció ke­retében a város 20 katolikus templomának egyikében bárki beszolgáltathatja - akár illegáli­san birtokolt - fegyverét. De nem ingyen: a papok minden „szállítónak" egy (csaknem 4 ezer koronának megfelelő ér­tékű) vásárlási utalványt adnak, s a fegyver eredetéről természe­tesen nem kérdezősködnek. A „Hagyjuk a fegyvereket béké­ben pihenni ezen a karácso­nyon" mottóval meghirdetett csereakció ödete Bogotá polgár­mesterétől, Antanas Mockustól származik, pontosan azért, hogy a városban fegyverrel elkövetett erőszakos cselekményeket vala­melyest visszaszorítsák. (PAN) NAPTÁR November 28 EGY GONDOLAT Ravasz emberrel szemben légy kétszeresen ravasz. Flaubert NÉVNAP Stefánia, Henrieta RECEPT Svéd almatorta Hozzávalók: 15 dkg fi­nomliszt, 7 dkg Rama, 20 dkg porcukor, 2 tojás, késhegynyi sütőpor, 75 dkg alma, 1 evőkanál kristálycukor, 1/2 cit­rom, barackíz Az almát meghámozzuk, felszeleteljük, kristálycu­korral, citromhéjjal ízesí­tett vízben puhára főzzük. A lisztet a margarinnal, 5 dkg cukorral, a tojások sár­gájával, a sütőporral össze­gyúrjuk, és a tortaforma al­ját és oldalát kibéleljük. A sütőben félig megsütjük, barackízzel megkenjük. Az almát ráterítjük, és a tojá­sok habbá vert fehérjét, amelyet a maradék porcu­korral, a citromlével ízesí­tünk, a tetejére simítjuk. Takaréklángon tovább süt­jük, amíg a hab a tetején rózsaszínűre nem válik. NAPIVICC Négy barát beül egy étte­rembe ebédelni. Hosszú ideig egy szót se szólnak. Végül az egyik felsóhajt: -Hajaj! Mire a másik: -Szörnyű! A harmadik: - Bizony! Felmordul a negyedik: - Ha folyton politizáltok, itt hagylak benneteket! Japán ötlet Iskola az Interneten Tokió. A Nippon Electric Corp. „világiskolát" létesített, oktató lapoldalakat nyitott az Interne­ten. Tudományos és kulturális témában tudósok előadásait vi­szi a hálózatra. (MTI) REJTVÉNY A megfejtéseket hetente egyszer, legkésőbb a következő hétfőig szíveskedjenek postázni levelezőlapon vagy bo­rítékban, szerkesztőségünk címére. A sorsolással megállapított nyertes nevét szombatonként közöljük. A szerencsés nyertesek a a Franco cég ajándékát kapják. HOROSZKÓP Tesz-vesz > Lemásoltat ... kapcsolás Kétes! 1 f Hivatalos I Budapesti sporte­gyesület f Társasági Állati lak 1 íróasztal > Lemásoltat Azonos betűk 1 f Vissza: ásvány • Budapesti sporte­gyesület f A terbium jele 1 íróasztal > Lemásoltat Azonos betűk 1 f Vissza: ásvány • Műlesiklás f A terbium jele 1 Rossz, rosszabb,... Lendület MennyeP Lendület ^ Sorban áll! Almadarab! Antal Imre névjele ^ Szibériai folyó Magyar színésznő Antal Imre névjele ^ Szibériai folyó Magyar színésznő Tolltok Élsportoló Rádiusz Mer Hetyke Földet túr Lejtő Állatkert Pálca A garat szélei Mellfodor (ék. h.) ...•kapocs A garat szélei Mellfodor (ék. h.) Tabu fele Hektár Boltban van! Tabu fele U Azonos betűk Tűzálló üvegedény Névelő U Zérus Gramm Névelő Ide-oda tol Béka Kos: Valakivel, aki közel áll Önhöz, kellemes és feledhetetlen per ceket tölt együtt. Egy könnyed beszélgetés után érdeklődni kezd egy hobbi iránt. Bika: A rokonai szeretnének egy jót mulatni Önnel. Jelentkezik az egyik kedves barátja és meghívja va­lahová. Elhatározza, hogy má­tól kevesebbet fog enni. Ikrek: Az utolsó pillanatban elnéz valamit, ezért majdnem összeomlik minden, amit gondosan felé­pített. Nehéz helyzetbe került rokona tanácsot kér. Rák: böző örvendetes hírekről szá­molnak be egymásnak. Egyik kollégája hálás Önnek. Oroszlán: Egy távolban élő roko­na mindenáron sze­retné rávenni, hogy meglátogassa. Technikai kér­désről vitatkozik, és a vita után világosabban lát. Szűz: Barátja bemutatja új szerelmét, mert kí­váncsi, hogy Önnek mi a véleménye róla. Egy rej­tély nem hagyja nyugodni, lá­zasan töri a fejét. Mérleg: Ma önkéntes munkát végez, mert segíteni akar kevésbé szeren­csés embertársain, azt akarja, hogy nekik is legyen okuk a boldogságra. Skorpió: akik tudják, hogy kell egy szu­per mulatságot összehozni. Titkokat tud meg. Nyilas: Nehézségekkel küsz­ködő barátja hálás, hogy őt is meghívja a bulijára. Egyik rokona részle­tesen beszámol humoros él­ményeiről. Bak: Ma a szerelem jár az eszében. Azon töp­reng, mi tesz egy kap­csolatot igazán komollyá és hogy milyen érzés fülig szerel­mesnek lenni. Vízöntő: Valami, amiért szó sze­rint bolondul, ma már teljesen hidegen hagy­ja, ezért elhatározza, hogy új izgalmakat keres. A család egyik barátja rajong Önért. Halak: Gondolja végig, mire is vágyik igazán az életben - többé ne elé­gedjen meg a félmegoldások­kal. Váltsa valóra álmát, le­gyen kitartó és határozott!

Next

/
Thumbnails
Contents