Új Szó, 1996. november (49. évfolyam, 256-280. szám)

1996-11-27 / 277. szám, szerda

10 NAGYSZÜNET ÚJ SZÓ 1996. NOVEMBER 27. AKTUÁLIS Korunk pestise Bennünket ez nem érint ­mondják sokan és minden felvilágosító erőfeszítés el­lenére sincsenek tisztában az AIDS veszélyeivel. Ež a kór nem lehet tabuté­ma, hiszen a fiataloknak is­merniük kell a fertőzés megelőzésének megannyi módját, a biztonságos szex fogalmát is beleértve. Mert ha valaki nem él önmegtar­tóztató életet, illetve nem biztos párja hűségében, nem érezheti teljes biztonságban magát - állítja dr. Božena Castiglione pozsonyi szexo­lógus. Kimondta azt is: csak a tudat megváltoztatásával érhető el a viselkedés módo­sítása. A felvilágosítás tehát korparancs. A késlekedés veszélyes lehet vala­mennyiünk számára, mert a kór terjed... (péterfi) Jutalomosztás az érsekújvári gimiben Az érsekújvári gimnázium magyar tagozatának arra ér­demes diákjai idén már ne­gyedik alkalommal vehették át Luzsicza Lajos festőművésztől a pénz-, illet­ve könyvjutalmakat. Luzsi­cza Lajos és Kobolka Alajos nyugalmazott egyetemi ta­nár egykor a gimnázium diákjai voltak. A díjakat azok a diákok kapják, akik orszá­gos szintű tanulmányi és kul­túrális versenyeken sikeresen képviselik iskolánkat. Még az iskola megalakulásának 150. évfordulója évében létrehoz­ták az Érsekújvári Régió Szakalapítványt, amely főleg a Magyarországon élő volt diákok adományaiból él. Nagy élmény számunkra, hogy az 50 évvel ezelőt érett­ségizett kuratóriumi tagok, a „vén diákok" elismerik, érté­kelik a munkánkat, sikerein­ket. (szabó) Poén Petárda Parádé Szlovákiába látogat a L'art pour l'art társulat kamara­színháza. Hogy kikből áll a Tyúkszínház? Dolák-Saly Ró­bertből és Laár Andrásból. Az előadásokon megszólal Bo­borján, Besenyő Pista bácsi és még jópáran a két előadóművész figurái közül. Tegnap Kassán, a Művésze­tek Házában, ma Nagykapo­son, az Energosun nagyter­mében, holnap Rozsnyón, a városháza nagytermében, holnapután pedig a rima­szombati Művészeti Házban lép fel a Tyúkszínház. Vörös Cadillac. Nyáron az egész országot bejárta az autó és a le­génysége. A fiatalokkal beszélgettek az AIDSről, arról, hogy mi is az az AIDS. Te tudod? December 1-jén van az AIDSellenes világ­nap. (Archív felvétel) Erica C. és Robby D., röviddel az új, Megtaláltam 5 (őt) című albumuk megjelenése után. Szabadidejükben szeretnek sétálni, jó filmeket nézni és találkozni az őket szerető emberekkel. (Csibi Szilvia felvétele) Az Ifi olvasói telefonon tehették fel kíváncsi kérdéseiket az MKDM elnökének, Bugár Bélának Most a szerda olyan, mint a többi nap OLVASÓI VÉLEMÉNY Kanovits Zoltán levelét a Nagy­szünet kettővel ezelőtti, 61. szá­mában mutattam meg Neked. Nagy meglepetésemre - szeren­csére - ez az írás eléggé felbor­zolta a kedélyeket. Kértelek, hogy írd meg a véleményedet. Sokan megírtátok. Én két levelet (illetve annak részleteit) adom most közre. Tulajdonképpen a leveleid az én véleményemet is tükrözik. Viszont ennek az ol­dalnak is úgy kell kinéznie, mint a többinek, hiszen állítólag a fia­talok (gy.k.: Te) nem szeretik, ha hülyének nézik őket és „te­szemaszt" formailag (ne adj is­ten), tartalmilag más ez az ol­dal, mint a többi tizenegy. „Azt hiszem, hogy a régi Nagy­szünetjobb volt, de nem csak ez, hanem az egész újság. Igaz, én már írtam, hogy ez az új is jó, de mégis valami hiányzik belőle. Ez a valami, ha jól gondolom, a közvetlensége. Nem lehetne úgy megcsinálni, hogy a Nagyszünet ne olvadjon bele teljesen a lap­ba? Talán meg lehetne próbálni, hogy a mostaniból meghagyni néhány jó dolgot, de azért a ré­giből is betenni - gondolok itt az olvasók műveire, leveleire." ­Ennyit Gacsó Katalin leveléből. Zsuzsa Ekecsről pedig így foly­tatja. „Már negyedszer írok Ne­ked, s e negyedik levél megírá­sásra már nagyon régen készü­lök. A döntő okot Kanovits Zoli levele adta. Régebben mindig nagy örömmel vártam, hogy le­gyen már szerda, legyen Nagy­szünet. Olyankor még a suliban, a szünetek, sőt óra közben is ol­vastuk. Sokat nevettünk. Most a szerda (az Új Szót illetőleg) olyan, mint a többi nap. Leülök, olvasom az újságot, keresem benne az érdeklődésemet fel­keltő cikkeket. Egyszercsak lá­tom, hogy: Ja, ma van Nagyszü­net... Ez a Nagyszünet már nem tesz rám olyan nagy hatást, mint a „régi". Úgy érzem, ez az oldal már nem nekem szól. Hogy mit szerettem a Nagyszünetben? A közvetlenséget, a véleménye­ket. Nagyon bírtam a különböző sztorikat, amelyeket olvasótár­saim éltek át. Az az oldal színes volt, derűs. Örömöt adott a diák hétköznapi gondjai mellé. Segít­ségével megismerhettem a hoz­zám hasonló fiatalokat, az ő gondjaikat, álmaikat. Még papír nélkül is emlékszem olyan ne­vekre, mint: Karácsony Jocó (a „Lepkével" lopta be magát a szí­vembe), D. és T., Justyák Ildikó, Czibor Zita, Marták Melinda és még sorolhatnám. Ha nincs a Nagyszünet, még most sem tud­nám, hogy léteznek. Ha a régi Nagyszünet ilyen lett volna, mint a mostani, azt hiszem, még mindig nem tudnék a létezé­sükről. Remélem és gondolom, hogy még sok ilyen elkeseredett levelet fogsz kapni. Ezek hatásá­ra lehet, hogy a következő oldal már újból a régi leszi? Én na­gyon örülnék neki...." Én is. A lónak négy lába van, mégsem zongora KRÉTAPOR-ANYAG A párkányi giminek van ám új­ságja is. Krétapor. Ahogy ők mondják (írják): A Diákhálózat helyi csoportjának hébe-hóba megjelenő lapja. Feltűnően sok diák (D) és tanár (T) „aranykö­pés" található benne. Ezek közül válogatok Neked. T: Mondj egy összehasonlító mondatot! D: Szép, mint én. T: Ez mi volt, ellentét? T: Tudod fiam, ha te egyedül in­dulnál egy inteligenciaszint­mérő versenyen, akkor is csak harmadik lennél. T: Ki hozta át őseinket a Kárpát­medencén? D: ... T: Nem tudod? Jó. Adok három lehetőséget: Husz János, Ján Žižka vagy Adolf Hitler? D: Ki volt a második? D: Kölcsey fél szemére bak volt. T: Te mit csinálsz, szerelmes le­velet olvasol? D: Nem, könyvet. T: És közben fogyasztasz is vala­mit? T: Eléggé meglepődtem, amikor kijöttél felelni. D Én is. T: Láttatok ti már például a Dal­lasban könyvet olvasni? D: Igen, a Samantát. T: Igen? Biztos be volt rúgva. Általa megismerhettem a hozzám hasonló fiatalokat Fesztelen beszélgetés (egy másik) B. B.-vel Zsuzsanna, ezt a tantárgyat olyan magasról még senki sem tojta le, mint te!" NAGYSZÜNET-ANYAG B. B. Néhány éve mindenkinek az isteni Brigitte Bárdot jutott volna eszébe e két betű láttán. (Az ovisokat most hagyjuk, per­sze nekik a puding, de nem lát­tán, hanem hallatán, lévén hogy nem ismerik a betűket.) Brigitte egyre kevesebbet mutatkozik a filmvásznon, szabadidejét szőrmebundák tüzelésével tölti a prémes állatok lemészárlása el­leni tiltakozásképpen. De ha nem tűnt volna el a vászonról, tá­jainkon akkor is komoly ellenfele akadt volna, hiszen e két betű láttán sokaknak már nem az iste­ni, hanem a kereszténydemokra­ta B. B. jut eszébe. Az Ifi olvasói­nak szavazatai alapján Bugár Bé­la, az MKDM elnöke lett az év embere. Ennek apropóján a lap könnyed és köteüen tereferére hívta őt a közelmúltban. Az olva­sók telefonon tehették fel kérdé­seiket az MKDM elnökének, s hogy Béla két hívás közt ne unat­kozzon, a pozsonyi Duna utcáról a gimi vezetősége három diákot elengedett a délelőtti tanítási órákról, amelyet az Ifi nevében ezúton is csókoltatunk és kösz. A diákok alapos megilletődöttség­gel várták a nagy találkozást, de feszengésüket hamar levetkez­ték B. B. közvetlen és természe­tes magatartásának és kellemes humorának köszönhetően. Te­hát B. B. egyáltalán nem feszen­gett, sőt örült annak, hogy fiata­lok között lehet, legalább fiatalo­dom egy kicsit - mondta, és an­nak is, hogy nem kizárólag a po­litikáról kell beszélnie, hanem hobbijairól, egyszerű hétköznapi dolgokról, melyekre mostaná­ban egyre kevesebb ideje jut. Ami az év embere díjat illeti, el­mondta, hogy természetesen örül neki, megtisztelőnek, de egyben kétélű fegyvernek tartja. Ez is jelzi, az emberek bíznak benne, de sokat is várnak tőle, pedig ez a munkatempó már aligha fokozható, egy ideig taka­réklángon kellene égni inkább. Szerinte a sajtó is ludas abban, hogy ő kapta a díjat, túlmediali­zálják őt (igaza van, már a Nagy­szünet is róla ír) lám, még egy if­júsági lap olvasói is őt választják az év emberének. Másrészt a po­litika valóban átszövi minden­napjainkat, és bizony nem úgy mennek a dolgok, ahogy egy normális társadalomban az meg­szokott. Éppen ezért boldogabb lesz, ha néhány év múlva nem politikus kapja ezt a díjat, mert ez talán azt jelenti majd, hogy a politika kiszorult a köztudatból és jobban működik a demokrácia is. Továbbá elmondta, hogy szü­letése szerint somorjai, végzett­sége szerint gépészmérnök. Poli­tikai pályafutása '89 után kezdődött, amikor az üzemben leváltottak néhány fejest. Neki mindig elég nagy szája volt ­mondja, talán ezért lett politi­kus, bár magában ez még édes­kevés lett volna. (Volna ellenpél­da is, de hagyjuk.) Nem véleden, hogy az MKDM-be került, vallá­sos ember, még felnőtt fejjel is ministrált a vasárnapi istentisz­teleteken. Ami nem a díjat, és nem a politikát illeti, elmondta, hogy szereti a zenét (Vangelis, Jean Michel Jarre) és szeret (gyorsan) vezetni, ezért vezetés közben zenét hallgat. Vezetni pedig volt alkalma elég, politi­kusként már 300 ezer kilométert tud a háta mögött, baleset nél­kül. Hobbija a könyvek, elsősor­ban a történelmi témájúak. Éne­kelni nem tud, ezt tátogással ál­cázza (ezek után hiába). Viszont szeret és tud is táncolni, de a szí­ve csücske nem a diszkó, hanem a tangó. Lakodalmán első tánc­ként tangót lejtett feleségével. A család szent dolog, megpróbálja a lehető legtöbb időt tölteni kis­lányával és feleségével, de érzi, néha ez is kevés. Több ideje ak­kor lenne, ha kiugorna a politi­kából, de most már kimondottan izgatja a dolog, a taktikázás, a két lépéssel előre gondolkodás. És ha egyszer demokratikus erők kerülnek hatalomra, még több teendője lesz. Hát röviden ő B. B., a kereszténydemokrata, aki az Ifi olvasói szerint az év embe­re. ( Hang-Kép mellékletünk ol­vasói szerint is, de ez egyelőre ti­tok, tehát csitt, és főleg neki ne mondjátok meg.) (hzs) Bugár Béla és az érdeklődő fiatalok (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents