Új Szó, 1996. november (49. évfolyam, 256-280. szám)

1996-11-26 / 276. szám, kedd

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1996. NOVEMBER 26. Indokolt elutasítás TANÁCSADÓ E. E. (Kisgéres): Férjem a második világháborúban esett el. Kárpótlási kérel­memet az Országos Kárren­dezési és Kárpótlási Hivatal elutásította. Fellebbezésem alapján 1997. ja­nuár 31-ére tárgyalásra idéz Budapestre a Fővárosi Bíróság. A kárpótlási hiva­tal azzal indokol­ta az elutasítást, hogy a fronton elesettek után nem jár kárpót­lás, az 1994. évi XLV. sz. törvény szerint meg nem kaphatok hadiöz­vegyi ellátást, mert külföl­dön élek. Nagyon csalód­tam, mert igazságtalannak tartom, hogy a hősi halotta­kat és azok gyermekeit ki­zárták a kárpótlásból. Van értelme elutazni a bírósági tárgyalásra? Sajnálom, hogy az elutasítást és annak indoldását helyben kell hagyjam. Valóban, az 1992. évi XXXII. sz. kárpót­lásról rendelkező törvény csak a jogot sértő hatósági in­tézkedések folytán bekövet­kezett életvesztést, illetve az 1945. augusztus 1-je után bi­zonyított kényszermunkát (hadifogságot) kárpótolja. Az 1994. évi XLV. sz., a hadigon­dozásról szóló törvény a ha­diözvegyeknek adott le­hetőséget nyug­díjkiegészítésre. Ez a törvény csak a Magyarorszá­gon élő szemé­lyekre vonatko­zik. A megkül­dött iratmásola­tokból tudom, hogy az SZK Igazságügyi Mi­nisztériuma is elutasította az oda benyújtott kérelmét. Ezt az elutasítást is indokoltnak kell minősítenem. Ezek után csak azt tanácsol­hatom, hogy ne utazzon el a bírósági tárgyalásra. Ez nem kis kiadásokkal jár, de ha van jogalap a kedvező elbírálás­hoz, megteszik ezt az Önje­lenléte nélkül is. Megértem elkeseredését, hiszen megtett mindent, amit lehetett és nem ért el eredményt. Sajná­lom, hogy nem segíthettem. A szerző a Magyar Keresz­ténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselője GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK JUVYR 96 Pozsony. A pozsonyi Művelődési és Pihenőpark ad otthont november 26-29-e között a e immár 5 alka­lommal megrendezésre kerülő JUVYR kiállításnak. Szlovákia 30 szaktanin­tézetének diákjai mutat­ják be munkáikat ezen a vásárlással összekötött kiállításon, amelyet a kí­sérőrendezvények egész sora tesz még érdekeseb­bé, vonzóbbá. Említést érde­melnek a különböző divat­bemutatók, a kézügyességi bemutatók, a cukrászké­szítmények seregszemléje. A rendezvény részét képe­ző versenyekbe 93 ver­senyző nevezett be a fod­rász, a szabó és eladó szak­területről. (TA SR) Matador gumik az Octáviának Púchov. Speciálisan a Škoda Octavia számára kifejlesztett autógumik tesztelését kezd­ték meg a púchovi Matador­ban. A gyár az év első kilenc hónapjában 1,3 milliárd ko­rona forgalmat bonyolított le Csehországban és tavaly össztermelésének negyede is ebbe az országba irányult. Ez év második felében a Mata­dor felújította a Škoda LIAZ­zal való együttműködését. A LIAZ tehergépkocsik számára tervezett új gumik tel jesítik majd az EURO II által megha­tározott, a zajszintre vonat­kozó előírásokat. A Matador ugyancsak szerződést kö­tött a Daewo-Avia teher kocsik kerekeinek szállí­tására. (TA SR) VALUTATULAJDONOSOK FIGYELMÉBE Erősödött a font A múlt héten gyengén szere­pelt a dollár, árfolyama az 1,49-1,50 DEM, 110-111 JPY szinteken ingadozott. Már a hét elején törést idézett elő jegyzéseiben a német központi bank egyik vezetőjének nyilat­kozata, amelyben arról be­szélt, hogy nem lát okot a dol­lár további erősödésére. Gyen­gült a japán jen, azt követően, hogy a világháború óta első íz­ben a japán pénzügyminiszté­rium felfüggesztette egy bank működését. Ez az esemény új­ból ráirányította a figyelmet a súlyos problémákkal küzdő ja­pán bankrendszerre. Kitartóan erősödött az angol font, ebben segítették a legfrisebb gazda­sági adatok, valamint az egyre erősebb kamatemelési várako­zások. A dollárral szemben újabb négyéves csúcsra, 1,6905-ig emelkedett az árfo­lyama, s erősödése más vezető valuták ellenében is szem­betűnő volt. Gyengült a francia frank, viszont erősödött az olasz líra. A dollár kilátásai ve­gyesek, árfolyama előrelátha­tólag változatlanul az 1,49-1,52 DEM értékek között fog ingadozni. (MH) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1996. november 26-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valut a Árfolyam Valuta Angol font 52,123 Osztrák schilling 2,909 Francia frank 6,052 Svájci frank 24,279 Kanadai dollár 23,106 USA-dollár 30,985 Német márka 20,466 ECU, EU 39,472 Olasz líra (1000) 20,670 Cseh korona 1,157 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 20,00 22,60 Az országba beáramló külföldi tőke nagysága elhanyagolható Csehországhoz és Magyarországhoz" képest Pozsony előnye behozhatatlan Pozsony. Szlovákiában 1995 végéig 21,881 milli­árd korona nagyságú kül­földi tőkét fektettek be. Egy éwel korábban 16,5, 1993-ban pedig 10,7 milli­árd korona volt a külföldi tőke nagysága. Bár a növe­kedés egyértelmű, mégis a külföldi érdeklődés mérté­ke elhanyagolható Csehor­szághoz és Magyarország­hoz képest. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Az idén a második félévben a be­fektetett külföldi tőke nagysága elérte a 25 milliárd koronás „álomhatárt", amerikai dollár­ban kifejezve 808 millióról van szó. Első pillanatban ez szép summának tűnik, ám ha figye­lembe vesszük, hogy a jelzett időszakban a kétszer nagyobb Csehországban már 3 milliárd, Magyarországon pedig 10 milli­árd dollár külföldi tőke műkö­dött, akkor rögvest kiviláglik: Szlovákia komoly lépéshátrány­ba került. A lemaradás több okra vezet­hető vissza: az első és talán leg­fontosabb hátráltató tényező a permanens belpolitikai bizony­talanság és az ebből eredő rossz külföldi megítélés. További aka­dály a jogi szabályok, informáci­ók hiánya. A potenciális ér­deklődők szerint ami a beruhá­zások feltételeit illeti nehéz pon­tos és teljes képet adó informáci­ókhoz jutni. A regisztrációs fo­lyamat pedig hosszadalmas; a külföldi cég bejegyzése akár hat hónapig is eltarthat. A sokat hangoztatott képzett hazai mun­kaerő és az alacsony bérek adta előnyök nem bizonyultak ele­gendő tőkecsalogatónak, ugyan­is ugyanezekkel az előnyökkel rendelkeznek a környező volt szocialista országok is. A nem túl kedvező szlovákiai belpolitikai és általános helyzet A Szlovákiában befektetett külföldi tőke összetétele az országok szerint Ausztria Németország USA Csehország Franciaország Egyéb országok 24,5 20,6 | 10,5 HQ adatok százalékban Közvetlen külföldi befektetések Szlovákiában 808 millió koronában Forrás: TA SR. 1992 1993 1994 1995 1996 első félébe ellenére azért akadnak külföldi nagybefektetők. Az éllovás ­1996-os júniusi állapot szerint ­a Kmart 65,25 millió dollár be­fektetéssel, ezt követi a Volks­wagen 59 millióval, a Slovalco 30 és a Chemlon 27,1 millió dol­lárral. Eddig 89 ország képvi­selői próbálkoztak a szlovákiai piacon megkapaszkodni és nye­reséget elérni. Persze, az egyes országok által eszközölt összbe­ruházások nagysága ugyancsak különböző. Az idei ranglista a következő: a befektetett összeg 21 százalékával az első Auszt­ria, majd következik Németor­szág (19,8), Csehország (16,4) és az Egyesült Államok (10,5 százalék). Ha az elmúlt három év hasonló jellegű adatait vizs­gáljuk, akkor kiderül, Ausztria részaránya fokozatosan csök­ken, míg Csehországé növek­szik. Ami a Szlovákiában befektetett tőke területi eloszlását illeti, feltűnő Pozsony nyomasztó fölé­nye. A főváros első helyét persze nem csak az óriásbefektető Kmartnak (illetve a Kmart helyé­be lépő Tesconak) és a Volkswa­gennek köszönheti. Pozsony kedvező földrajzi fekvésének, vi­szonylag kiépített infrastruktú­rájának, a vonzáskörzetével Ami befektetett tőke területi eloszlását ille­ti, feltűnő Pozsony fö­lénye. együtt legalább félmilliós, ko­moly vásárlóerővel rendelkező piacának, és egyéb tényezőknek köszönheti vonzerejét. A Szlová­kiába áramló külföldi tőke 60,7 százaléka Pozsonyban telepedik le, a többi járásnak - beleértve Kassát is - csak morzsák jutnak. A főváros mögött Garamszent­kereszt (4,0%), Nyitra (3,7%), Vágbeszterce (3,7%) és Homon­na (3,4%) következik, (sidó) Európai Pénzügyi Rendszer Szlovákia az OECD-tagság küszöbén Az olasz líra négy év Tomáš Raťa lobbizik után ismét belépett az ország érdekében MTI-HlR Brüsszel. Az olasz líra vasárnap visszalépett az Európai Pénzügyi Rendszerbe. Árfolyamát, amelyről az Európai Unió Pénz­ügyi Bizottsága és az EU pénz­ügyminiszterei két napon át vi­tatkoztak, körülbelül 1903 lí­ra/ECU-ban határozták meg. A líra belépésével Olaszország nagy lépést tett afelé, hogy már 1999-től ott lehessen a közös pénzt használó EU-tagok sorá­ban. A pénzügyi rendszerbeli kétéves tagság alapfeltétele a pénzügyi unióba lépésnek. Nem tartozik viszont az ún. maast­richti kritériumok közé, amelyet az infláció, a kamatszint, a költ­ségvetési deficit és a belső állam­adósság alkotnak. Olaszország, amelynek eddig kevés szakértő adott esélyt arra, hogy tartósan teljesíteni tudja az igen szigorú feltételeket, az utóbbi időben kemény erőfeszítéseket tesz cél­ja elérésére. Különadó bevezeté­sével lehetővé vált például, hogy jövőre a kívánt 3 százalékos szint alá szorítsa a költségvetési deficit bruttó hazai termékhez viszonyított mértékét. Az olasz líra belépésével immár csak három EU-valuta hiányzik a pénzügyi rendszerből: az an­gol font, amely négy éwel ezelőtt a lírával együtt távozott, a görög drachma, amely soha nem volt tagja a rendszernek és a svéd korona, amely egyelőre nem kíván belépni. TA SR-HlR Pozsony. A Szlovák Kereskedel­mi és Iparkamara székházában tanácskozott tegnap Tomáš Baťa - az OECD Közép- és Kelet­Európáért felelős kereskedelmi és ipari tanácsadó testületének (BIAC) igazgatója - és Peter Mihók, a BLAC szlovákiai bi­zottságának elnöke, a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara el­nöke. A megbeszélés során azokról a lépésekről tárgyaltak, amelyek rendkívül fontosak Szlovákia ÓECD-tagságának el­éréséhez. Ez a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet a világ legfejlettebb országait tömöríti. Szlovákiának a felvétel elnyeré­se érdekében nagy hangsúlyt kell fektetnie a privatizáció megoldására, a piac kapitalizá­lódására és a gazdaság liberali­zációjára. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe való belépést Baťa és Mihók egyaránt a szlovák gazdasági diplomácia legfontosabb feladataként jelöl­te meg. Az OECD-be való jövő évi feltételezett felvétel ugyanis nagyban hozzájárulna az Európai Uniós tagság elérésé­hez. A BIAC, és Baťa személy szerint is megtesz minden an­nak érdekében, hogy a tárgyalá­sok sikeresek legyenek, ugyan­akkor Szlovákiának teljesítenie kell az OECD-felvétel általános érvényű feltételeit. Az RM-S Slovakia részvényárfolyamai Néhány kiválasztott befektetési alap és vállalat részvényeinek árfolyamai az RM-Systém Slovakia november 18. és november 22. között lezajlott aukciói során: Befektetési alap, vállalat árfolyam (Sk) min. max. Befektetési alap, vállalat árfolyam (Sk) min. max. Biotika, Slov. Ľupča 871 893 Mlyn Pohronský Ruskov 385 405 Chemolak 1460 1850 Nafta, Gbely 1361 1700 Creditanstalt-SIF 490 735 Ozeta, Trenčín 335 360 Credit-Fond 81 95 Plastika, Nitra 770 841 Garantovaný IF 640 730 Prvý PIF 490 515 Harvardský dividendový IFS 400 440 Real fond ­­Harvardský rastový tFS 365 400 SES 331 420 IR banka, Bratislava 1125 1218 Slov. poisťovňa 1500 1685 IF Agrofond 363 380 Slov. lodenice, Komárno 905 960 IF Commercial 143 180 Slovnaft, Bratislava 697 779 IF Ipeľ 50 57 Slov coupon IF ­IF ISTER 50 70 SPIF 198 236 IF Paríž 162 214 Šuriansky cukrovar 72 79 IPF III. Sporiteľňa - VSŽ 230 260 Tatra Kupón Fond IF 1600 2250 IPF I.Sporiteľňa - VSŽ 190 240 Terapref, Dun. Streda ­­Jacobs Suchard Figaro 605 680 VSŽ, Košice 525 560 Juhocukor, Dun. Streda 203 216 VÚB, Bratislava 1569 1688 JCP, Štúrovo 605 650 VÚB Kupón 650 725 Kafiléria, Senec 959 1005 Zlatý IF 558 644 Mäsok. Novum, N. Zámky 153 180 Zlatý Prameň IF 399 410 Šariš Sörgyár Rt. Nyereséget várnak Veľký Šariš. A Šariš sörgyárban az elmúlt három évben végre­hajtott mintegy 170 millió koro­na értékű beruházásnak kö­szönhetően az ország legna­gyobb gyártókapacitású (1 mil­lió hektoliter) és legnagyobb sörgyártó cégévé (az idén 800 ezer hektoliter) lépett elő. Jövőre 10,5 millió dollárért új töltősort vásárolnak. Az osztrák Ottakringer sörgyártól - nyuga­ti szomszédunk második legna­gyobb sörkészítőjéről van szó ­pedig megvásárolták a híres Gold Fassl márkájú sör előállítá­si jogát. Az ott dolgozó 500 al­kalmazott átlagbére októberben elérte a 7900 koronát. Az idén a hideg nyár ellenére is nyeresé­get várnak, melynek nagyságát legalább 40 millió koronára be­csülik. (só)

Next

/
Thumbnails
Contents