Új Szó, 1996. november (49. évfolyam, 256-280. szám)

1996-11-14 / 266. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1996. NOVEMBER 15. SPO RT /TÉVÉ ÉS R ÁDI Ó - SZOMB A T F P Zenés francia vígjáték bemutatója lesz holnap este a Komáromi Jókai Színházban További munkatársai közül ki­ket említene még meg? Zsákovics Lászlóra nem kisebb feladat hárult, mint a zenei felját­szás és hangszerelés. Ez a darab kisegyüttessel ment Magyaror­szágon, s mint említettem, a hat­vanas évek elején keletkezett a mű. A táncdalok a hatvanas évek táncdalai. Zsákovicsnak kettős feladata volt: egyrészt a felját­szást kellett megoldani, hiszen a zene play back-ben megy, és a hangzásvilágot közelíteni kellett korunk ízléséhez. Véleményem szerint ezt sikeresen megoldotta. Ajelmeztervező Dobis Mária, aki­vel az Óz...-ban ismerkedtem meg. Nagyon szeretek vele együtt dolgozni, nagyon precíz, pontos. Azokat a gondolatokat próbálja megvalósítani a jelmezekben, amiről az előadás szól. Mindent pontosan tisztázunk, nagyon megbízható ember: egyszóval profi. Ha ennyi szakembert igényel, talán nem is annyira könnyű a „könnyű műfaj"? A könnyű műfaj nagyon nehéz. Mesterszínészek játszották és játsszák szerte a világban. Ezek­nek a műveknek formai erényük van, tartalmi erényük nagyon ke­vés. Nem az élet mélyrétegét bon­B. B. szerepében: Madonna? A volt férj elmarasztaló bírósági ítéletet követel és rágalma­zással vádolja hajdani nejét és közös gyermekük anyját. A per­befogott egykori sztár viszont immár arrajs számíthat, hogy az inkriminált műből filmsiker lesz. Brigitte Bárdot viharos fo­gadtatású visszaemlékezéséről van szól, amely a közelmúlt­banjelent meg Párizsban. Madonna is elolvasta és 3 millió dollárért megvette a filmesítés jogát. Bár a popsztár szóvivője nem erősítette meg a tervet, a kommentár figyelemreméltó: az Evita után B. B.-ként arathatna sikert az újabb filmszerepre áhítozó Madonna. (MTI) SZÍNHÁZ r SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Traviata (19) HVIEZDOS­LAV SZÍNHÁZ: Színházi komédia (19) KIS SZÍNPAD: Nyúl, nyúl (19) ASTORKA SZÍNHÁZ: A mostoha (19.30) KELET­SZLOVÁKIAI SZÍNHÁZ: Lengyel vér (19) MOZI POZSON Y HVIEZDA: Kolja (cseh) 16 Sztriptíz (am.) 18, 20.30 OBZOR: Láncreakció (am.) 16, 18, 20 MLADOSŤ: Szamba (magy.) 17.30 Veronika két élete (fr.-lengy.) 20 CHARLIE CENTRUM: Kolja (cseh) 17, 19 Sztriptíz (am.) 17, 21 Telefonszex (am.) 17.15, 20.30 Homo Faber (ném.) 19 A gyáva (cseh) 19.15 TATRA: A gyilkosság ideje (am.) 15.30, 18, 20.30 ISTROPO­LIS: A megszállott (am.) 15.30,18,20.30 KASS A SLOVAN: Ágy, tele rózsával (am.) 15.30,17.45, 20 DRUŽBA: Mision: Impossible (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Drágám, add az életed (am.) 15.30, 17.45, 20 CAPITOL: A Független­ség Napjat (am.) 15.45,18,20.15 ÚSMEV: Sztriptíz (am.) 16, 18.15,20.30 IMPULZ: Csók és aludj jól (am.) 16.15,19.15 vv Amitől jó csinál­ni, az az, hogy egy kicsit „öröm­színház". \\ colgatja, hanem óraszerkezet­szerű pontossággal működik a vigjáték. Fantasztikusan kell tud­nia a szakmát mindenkinek, mert csak akkor tudja igazán teljesíteni azt, amiért íródott: hogy szóra­koztasson. A Komáromi Jókai Színházban - úgy érzem - ez sike­rülni fog. Erich Lessing osztrák fotóművész kiállítása A fotográfia ötven éve címmel november 15-én, azaz holnap 17.00 órakor nyílik Pozsony­ban, a dúbravkai művelődési házban. (Fotó: archív) Szlovákiában lép fel a magyarock örökmozgója, a P. Mobil Érdemes lenne jobban odafigyelni a problémákra Rockosított Honfoglalás Történelemtanítás válaszúton VIZI ANDREA Pozsony. Az utóbbi időben nem panaszkodhat a szlovákiai ma­gyar rock- és egyéb zenerajongó. A november igazán különleges csemegéket tartogat számunkra: 20-án Komáromban, 21-én Ér­sekújvárban, 22-én Dunaszerda­helyen egy régi ismerős, a P. Mo­bil koncertezik. A 70-80-as évek legendás „fekete bárányai" rég nem hallattak magukról, míg 1995-ben előrukkoltak a csak­nem húsz éve íródott Honfogla­v v A „hősidőkben" ** Dunaszerda­helyről napi 50-60 le­velet kaptunk. lás szimfonikus változatával, amelyet az Állami Hangverseny­zenekarral adtak elő tavaly de­cemberben. A szlovákiai kon­certsorozat Honfoglalás '96 cím­mel az Elókoncert rendezésében valósul meg. A zenekar fron­temberével, Schuster Lóránttal beszélgettünk: A Honfoglalás rockzenekari vál­tozatát 20 éve többezer koncer­ten játszottuk már. '96-ban meg­született egy újabb változata, hogy a mai technikai feltételek­hez igazodjon a mű. Ami még változott, hogy a mű ma már tar­talmazza a Transsylvania című számot is. Ezt annak idején poli­tikai okokból nem játszhattuk. Milyen közönsége van ma a P. Mobilnak? A zenekar nagyjából '73-tól léte­zik, divatos kifejezéssel többge­nerációs rockzenekar. A ma­gunkfajta öreg rockereknek nem akármilyen érzés, hogy a koncer­teken a tizenéves gyerekeket a negyvenes papák-mamák kísé­rik, akik tizenöt-húsz éve maguk is ott tomboltak a koncertjein­ken. Egyre erősebben érezhető a tinik körében az a tendencia, hogy már kezdik unni azt a sze­metet, amit a rádióadók világ­szerte sugároznak. Egyre többen fordulnak vissza a „rhytm and blues"-hoz, a régi bandákhoz. Ez lesz az első fellépésetek ná­lunk? Úgy tíz-tízenkét éve már játszot­tunk a nagyobb városokban, ak­kor egyszer s mindenkorra kitil­tottak bennünket... Egyébként annak idején, a „hősidőkben" Dunaszerdahelyról átlagban na­pi 50-60 levelet kaptunk. Úgy hallottam, hogy készül a híres-hírhedt Kopaszkutya című film folytatása is... Valóban, úgy tervezzük, hogy ja­nuár elején vonulunk stúdióba, hogy felvegyük a P. Mobil új le­mezét, ami egyben a film zenéje is. Terveink szerint a filmet jövő ősszel kezdjük forgatni. Honnan szereztetek erre pénzt? Nem sorakoznak a támogatók. Azt szoktam mondani, hogy annyira hozzászoktunk már a pénzhiányhoz, hogy az lenne a furcsa, ha valaki támogatni akar­na bennünket. Magyarországon nem sokat változott a helyzet. Ugyanazok az emberek nem ad­nak pénzt, akik régen kiátkoz­ták, betiltották a rockbandákat. Most annyi a különbség, hogy a népbutítás nem keletről, hanem nyugatról érkezik. Ez a fogyasz­tói társadalom sajátossága: nézd a tévét, a reklámokat, vedd meg, ami tetszik, fogyassz! Nem könnyű, nem is lesz. De ez van, ebben élünk. Az a tény, hogy a P. Mobil újra zenél, már önmagá­ban kisebb csoda. Ez az életünk, ezért csinálunk mindent. SIMON ATTILA Iskoláink körül az utóbbi időben viszonylag csend honol. A lát­szat azonban csal. Az ún. alter­natív oktatás szorgalmazói ta­lán rájöttek, hogy kis lépésekkel többet érhetnek el. Ennek ered­ményei már mutatkoznak. Isko­láink nagy részében ez év szep­temberétől kizárólag a szlovák a dokumentáció nyelve, ami azt jelenti, hogy a magyar diákok neve szlovákosított változatban, a magyarul oktatott tananyag pedig szlovákul kerül a pedagó­giai dokumentációba. Hála Is­tennek, vannak olyan iskolák, ahol a pedagógusok ragaszkod­nak alkotmányos jogaikhoz, és kétnyelvűen vezetik az osztály­könyveket. Egy újabb rendelet értelmében a magyar oktatási nyelvű középiskolára jelent­kezők számára kötelező a felvé­teli szlovák nyelvből. Úgy néz ki, hogy ezt a békát is szó nélkül lenyeljük. Szeptembertől pedig lesz néhány olyan iskolánk, ahol az eddigi magyar nyelv helyett a szlovák lesz a felvételi tantárgy. Mindenesetre az ún. alternatív oktatással szemben kialakult tanár-diák-szülő egységfront megbomlani látszik, és elsősor­ban nem a szülők és a diákok miatt. A minisztérium következő cél­pontja a történelem lehet, hisz már napvilágot láttak olyan ter­vek, amelyek kizárólag állam­nyelven engedélyeznék oktatni ezt a nemzeti identitástudat szempontjából oly fontos tan­tárgyat. Attól függetlenül, hogy ezt remélhetőleg nem sikerül megvalósítani (bár Romániában már működik a dolog), érdemes lenne jobban odafigyelni a tör­ténelemtanítás problémáira. Ezek röviden úgy fogalmazha­tók meg, hogy gyakran nincs, aki tanítsa, ha van, akkor nincs, amiből tanítson, ha van, akkor nem azt tanítja, amit kellene. Óriási gond a történelemszako­sok hiánya. Ez főleg az alapisko­lákra érvényes, ahol gyakran más szakosok, képesítés nélküli­ek tanítanak. Persze, ha úgy vesszük, a diplomával rendel­kezők nagy többségének sincs Óriási gond a történe­lemszakosok és a meg­felelő tankönyvek hiánya. megfelelő képzettsége, mert a szlovákiai főiskolák, egyetemek a jövendőbeli pedagógusokat nem készítik fel a magyar nem­zet történelmének oktatására. Súlyos ideológiai teherként ne­hezedik a pedagógusok vállára az elmúlt negyven év, hiszen a történelmet tanítók egy része az átlagosnál is jobban kötődött az elmúlt rendszerhez. További sú­lyos probléma a megfelelő tan­könyvek hiánya. A tankönyvki­adásban még mindig az egy igazság - egy tankönyv elve uralkodik. Az alapiskolákban valamivel jobb a helyzet, új tan­könyvsorozat jelent meg, amely módszertani szempontból euró­pai színvonalúnak mondható. Tartalmilag viszont ez sem felel meg, hiszen szlovák tanulók számára íródott, s ennélfogva nemcsak hogy nem nyújt megfe­lelő mennyiségű és minőségű is­meretet a magyar nemzet törté­nelméről, hanem egyenesen de­formálhatja a magyar tanulók nemzettudatát. Mondom mind­ezt annak ellenére, hogy sok pozitív elem fedezhető fel ezek­ben a tankönyvekben. A közép­iskolákban még mindig a tartal­mi-módszertani-ideológiai szempontból egyaránt alkal­matlan, szocializmusban kia­dott könyvek használatosak. Eb­ben a helyzetben szükséges len­ne, hogy a tanárok bátran hasz­nálják a magyarországi tan­könyveket, hiszen ezt semmi­lyen jogszabály nem tiltja. Per­sze, ez csak rövid távon jelent­het megoldást. Saját tanköny­vekre van szükség, amelyek spe­cifikusan a szlovákiai magyar is­kolák számára készülnének. Ehhez azonban olyan szakmai fórumra van szükség, amely se­gítene megfogalmazni történe­lemoktatásunk feladatait, célja­it. Nyilvánvaló, hogy sokat le­hetne tanulni a magyarországi kollégáktól, akik már 1989 óta sikeresen működtetik a Törté­nelemtanárok Egyesületét. Fel­adat lenne bőven. Többek kö­zött ki kellene építeni a történel­mi versenyek, vetélkedők rend­szerét, amelyek motivációs sze­repe vitathatatlan. Befejezésül szeretném hangsú­lyozni, hogy a gondokat ugyan nem oldja meg, de kiindulási alapul szolgálhat: a tanár ne ta­nítson mást, mint ami lelkiisme­retével és meggyőződésével összeegyeztethető. A szerző a dunaszerdahelyi gimnázium történelemtanára. Mona Marie mosolya Bor József vendégrendezőt úgy gondolom, nem kell már bemutatnunk a hazai színházkedvelő közönség­nek. A Hegedűs a háztetőn, a La Mancha lovagja című musicaleket az ő rendezé­sében láthatták, ahogyan az Óz, a nagy varázslót és Az aranyembert is. w B. SIPOSS ILDIKÓ A Mona Marie mosolya szintén zenés mű, de alapvetően külön­bözik a felsoroltaktól. Bemutató­ja november 15-én lesz, 19 óra­kor, Bor József vendégrendezőt kérdeztem: Mivel ajánlja a közönség figyel­mébe ezt a munkáját? Ez egy kedves, szórakoztató fran­cia bulvárdarab, tehát kommersz vígjáték. Két és fél óra tömény szórakozás, nevetés. Kedves tánc­dalok szólnak benne. Valamiért különösen kedves Önnek? Hiszen nem először rendezi. Nekem különösen azért kedves, mert a zeneszerző, Nádas Gábor nagyon jó barátom volt. A darab a hatvanas években keletkezett Bu­dapesten. A József Attila Színház­v v A zeneszerző, ** Nádas Gábor na­gyon jó barátom volt. << nak volt egy „szériája", francia bulvárdarabokat zenésítettek meg, zenés vígjátékokat készítet­tek belőlük. A zeneszerzőjük min­den esetben Nádas Gábor volt. Hogy csak a legnevezetesebbeket soroljam: A kaktusz virága, az Imádok férjhezmenni, A potyau­tas és a Mona Maria mosolya Stubendek Katalint holnap este főszerepben láthatja a közönség (Fotó: Dusza István) ugyanannak az időszaknak a ter­mése. Annak idején nagyon jó kapcsolatba kerültem Nádas Gá­borral, és mindegyik zenés darab­ját rendeztem valahol. A Mona Marie mosolyát is többször ren­deztem és azért ajánlottam a Ko­máromi Jókai Színháznak, mert úgy éreztem, hogy jól ki lehetett itt osztani a szerepeket, és sikeres előadás születhet belőle. Amitől jó csinálni, az az, hogy egy kicsit „örömszínház". Tehát összejön a dolog, élvezik a színészek is, mert egy nagyon kedves komédia, és reméljük, hogy a nézők is élvezni fogják. Már megszokhattuk, hogy ren­dezéseinél Varga Ernő koreog­ráfussal dolgozik együtt, nincs ez másként most sem. Ezúttal azonban Székely László szemé­lyében díszlettervezőt is ho­zott, akit közönségünk az Az ember tragédiája legutóbbi ko­máromi bemutatójának dísz­lettervezőjeként ismert meg. Molnár Emő már hosszú ideje ál­landó munkatársam. Székely Lászlóval pedig huszonöt évet dolgoztunk együtt. Állandó part­nerem volt, mint díszlettervező. Az utóbbi tíz évben azonban nem tudtunk összejönni egyet­len darabban sem. Most ót kér­tem meg arra, hogy tervezze meg a díszletet. Ö az egyik leg­rangosabb tervező Magyarorszá­gon.

Next

/
Thumbnails
Contents