Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)
1996-10-08 / 235. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1996. OKTÓBER 6. SPOR T/Tévé és rádió szombat g] A gyötrődéses futballt produkáló ligetieknek nem volt esélyük a nagyszombatiak ellen Megrekedt a bajnok játéka Alig 600 néző előtt (felvételünkön egyet sem látni) játszották az Inter-Dubnica I. ligás labdarúgómérkőzést. Homér, Luhový és Kuna küzd a labdáért (Fotó: Vojtíšek) Két meccset kísért legnagyobb figyelem a bajnokság 8. fordulójában: a Prešov-Slovan és a Petržalka-Trnava összecsapást. A pozsonyiak kikaptak és az első helyről visszaestek a harmadikra, a veretlen nagyszombatiak győztek, s átvették a vezetést a"táblázaton. Megérdemelten. így van ez rendjén... TOMI VINCE Vasárnap délelőtt is láthattuk (igazi futball-légkör volt a Duna jobb pariján, a sok vendégszurkoló mellett a Slovan-drukkerek is „pengették a lantot" - természetesen a Trnava ellen, s nem is mindig -sportszereűn), hogy a nagyszombatiak a világ legtermészetesebb módján, fölényesen, elegánsan és offenzív felfogásban futballoztak. Helyenként úgy tűnt, nem is nagyon törődnek azzal, hogy a ligetiek is a pályán vannak. Bár sok volt a kíméletlen párharc, a kemény belemenés, a vendégek mégis ^-könnyedén, tudatosan és gyorsan szervezték az akciókat. Könnyű lábúaknak tűntek a meglehetősen gyötrődéses labdarúgást játszó ligetiek mellett, akik lelkesen, minden labdát megküzdve, csúszva, mászva, nem keveset szabálytalankodva futballoztak. Újra láthattuk a Tmavára jellemző tulajdonságokat: csapatmunka, tudatosság, szervezettség, állóképesség. A ligetieknek semmi esélyük nem volt ellenfelükkel szemben. Még akkor sem, ha a trénerük olyan szépen beszélt a meccs után, mint anno Assisi Szent Ferenc a galambokhoz. Játékosságban ugyanis semmi érdemlegeset nem produkált csapata. Gyermeteg dolog állandóan a küzdőképességet dicsérni és fetisizálni... A listavezetőt verni remek dolog, erről beszélnek, erről írnak, azt fényképezik, annak - ahogy a borászok szokták volt mondani bukéja van. Amióta zajlik a szlovák I. liga, ilyen megalázó vererA Športka 40. játékhete I. húzásának nyereményei - I. és II. díj: nincs nyertes, ül. díj: 9 nyertes é 37 828 korona, IV. díj: 901 nyertes á 587 korona, V. díj: 20 503 nyertes á 36 korona. Az átvitt Jackpot-nyeremény: 3 762 372 korona. II. húzás - I. és n. díj: nincs nyertes, III. díj: 17 nyertes á 20 077 korona, IV. díj: 1000 nyertes á 541 korona, V. díj: 20 718 nyertes á 35 korona. Az átvitt Jackpot-nyeremény: 2 830 674 korona. A Lehetőség nyereményelosztása -1. díj: nincs nyertes, II. díj: 1 nyertes á 100 000 korona, in. díj: 9 nyertes á 10 000 korona, séget még nem szenvedett a tengernyi szerénytelenséggel megvert bajnok Slovan. Ügy kikapott, hogy abban hiba nem volt. Nem az eredményre gondolunk, hanem elsősorban a játékra. Ahogy az epeijesiek megleckéztették a futógyorsaságon és dinamizmuson alapuló csatáijáIV. díj: 71 nyertes á 1000 korona, V. díj: 683 nyertes á 1000 korona. A Mates 39-40. játékhetének nyereményei -1. díj: 1 nyertes, O. díj: 24 nyertes á 2349 korona, III. díj: 964 nyertes á 97 korona. A magyar Ötöslottó nyereményei - öttalálatos szelvény nem volt, a négyesek 316 089, hármasok 4090, a kettesek 271 forintit érnek A magyar Hatoslottó nyereményelosztása - hatos és 5 + 1 találatos nem volt, az ötösökre 150 904, a négyesekre 2988, a hármasokra 460 forintot fizetnek. (TA SR+TXT) tékból, azt egyhamar nem felejtik el a pozsonyi védők. A fiatal eperjesiek lendületből akkor cselezték át magukat a nehézkes Slovan-bekkeken, amikor csak akarták, nyilvánvalóan gyorsabbak, fürgébbek, ügyesebbek voltak labdával és labda nélkül is. Nem ritkaság mostanában az a • Öt mérkőzést játszottak a jégkorong NHL-ben: St. Louis-Chicago 1:4, Edmonton-Vanvouver 2:0, Calgary-Buffalo 3:0, New York Rangers-Florida 2:5, Los Angeles-San Jose 6:7. • Egy eredmény a francia labdarúgóligából: Strasbourg-Marseille 2:1 (0:0), Zitelli 2, ill. Echouafni. Az élmezőny: Paris SG 25, Monaco 19, Bastia 19 pont. • Helsinkiben labdarúgó világbajnoki selejtezőn (3. csoport): Finnország-Svájc 2:3 (1:2), góllövők: Sumiala (11-esből), UJ SZÓ-INFORMACIÓ Tavasszal 3:0-ás vereséget szenvedett a dunaszerdahelyi labdarúgócsapat Privigyén, most viszont sikerült a visszavágás, a sárga-kékek 2:l-re nyertek. Grajcár Antal, a csallóköziek másodedzője így látta az összecsapást: „Ugyanazzal a taktikával léptünk pályára, mint a Slovan elleni sikeres nyitányon, zárt védekezésből gyors kontrákkal próbálkoztunk. Két fiatal játékos is szóhoz jutott a kezdőcsapatban, a Nagyszombatból igazolt Boskovič és a saját nevelésű Szkukalek. Mindkét futballista kitett vélemény, hogy megcsontosodott a Slovan futballozása, hiányzik belőle a frisseség. Túlságosan régen együtt van ez a társaság, s ilyen összetételben már nem tud megújúlni. Ennek eredménye, hogy hazai meccseit átlagban már csak 3-4 ezren látogatják, játéka kevés izgalmat, élvezetet nyújt a nézőknek. Míg a fiatalok nem kapnak kellő támogatást a rutinosabbaktól, addig nem lesz jobb a futballozása. És az is elgondolkodtató, hogy helye van-e a csapatban az olyan idősebbeknek, akik ugyan küzdenek, hajtanak, de már lassúak, nehezen találják fel magukat a bonyolult szituációkban, mert sosem voltak kimondottan kreatív labdarúgók. Loholni már kevés...És ezekből a fizikailag s futballilag elnehezedett „öregekből" van éppen elég a háromszoros szlovák bajnokcsapatában. Ezt a gondot azonban hagyjuk meg a szakmai stábnak és a klubvezetésnek... Kolkka, ill Lombardo, Sforza, Yakin. Az állás: Norvégia 3 (5:0); Magyarország 3 (1:0); Svájc 3 (3:3); Azerbajdzsán 3 (1:5); Finnország 0 pont. • A Nemzetközi Jégkorong Szövetség 1981 óta működik együtt a CWL svájci reklámügynökséggel. A szerződést, amely 120 millió svájci frankról szól, most 2003-ig meghosszabbították. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 4,6,10,12,13,16,19, 21, 25, 29, 30, 39, 45, 47, 49, 57, 58, 59, 66, 78. magáért. Főleg az első félidőben játszottunk jól, bár optikailag a Petrimex futballozott enyhe fölényben, azonban ellentámadásaink rendre veszélyesek voltak. A vezető gólunknál Szkukalek futott el a bal oldalon, beadását kővetően a menteni igyekvő Kitka saját kapujába lőtt. A hajrában a kiugró Kráľt Baláž kapus szabálytalanul szerelte a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Zsákovics biztosan értékesítette. Egyébként a hazaiak találata a 93. percben született. Dicséret illeti labdarúgóinkat, nagy akarással küzdöttek és megérdemelten gyűjtötték be a három pontot." (szabó) ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Szombaton délután elszenvedte harmadik hazai vereségét az ógyallai együttes. A II. labdarűgóliga újonca a 12. fordulóban dél-szlovákiai rangadót játszott a bősi tizeneggyel, és 2:0-ra kikapott. Peter Buranský, a házigazdák másodedzője így értékelte a derbit: „Nem játszottunk rosszul, az első félidőben egyenrangú ellenfelek voltuk, s ha egy kis szerencsénk van, mi kerülhettünk volna előnybe. Tisztában voltunk azzal, hogy a Kohucsi jóval tapasztaltabb futballistákból áll. Erről meggyőződhetA NIKE-ben a következő mérkőzésekre tippelhetünk... Kedd, október 8. Jégkorong NHL: 1. Hartford-Pittsburgh 2,4-4,5-1,9-1,51,35; 2. Florida-New York Rangers 2,1-4,5-2,1-1,45-1,45; 3. Toronto-Edmonton 1,75, 4,82,6-1,3-1,7; 4. Dallas-Washington 2,0-4,5-2,2-1,4-1,45; 5. Colorado-San Jose 1,5-5,0-3,31,15-2,0. Jégkorong Európa Liga: 6. TPS Turku-Berlin Capitals 1,25-5,4-5,4-1,1-2,8; 7. Köln-Jokerit 2,5-4,8-1,8-1,61,35; 8. Bern-HC Milano 1,55,0-3,3-1,15-2,0. Cseh jégkorongliga: 9. Olomouc-Jihlava 1,85-4,8-2,4-1,4-1,6; 10. Tfinec-Vítkovice 1,9-4,5-2,41,35-1,5; 11. Opava-Zlín 2,04,5-2,2-1,4-1,45; 12. Plzeň-Slatünk a második 45 percben is, amikor enyhe fölénybe kerültek a bősiek. Mi csak egy vérbeli csatárral rendelkezünk, Haša magára hagyatottan küszködött elöl; egyedül nem sok vizet zavart. Sajnos, igen szűk a keretünk, sorra váltak harcképtelenné a kulcsemberek, sőt, a sárga lapok is megtizedelték a társaságot. Alig van cserejátékosunk... Annak ellenére, hogy már háromszor elbuktunk az Agro-stadionban, egyszer sem fütyültek ki a szurkolók. A küzdeniakarással nincs baj, ki tudja miért, az ellenfél kapuja előtt elügyedenkedjük a ziccereket..." (zsigárdi) via 1,8-4,8-2,5-1,35-1,6; 13. Sparta-Pardubice 1,55-5,0-3,11,-2-1,9; 14. Vsetín-Litvínov 1,55-5,0-3,1-1,2-1,9; 15. Kladno-Č. Budéjovice 1,85-4,8-2,41,4-1,6. Labdarúgó vb-selejtezők: 21. Luxemburg-Bulgária 13,0-4,5-1,15-3,4-0; 22. BosniaHercegovina-Horvátország 9,53,8-1,25-2,7-0; 23. Uruguay-Bolivia 1,4-3,0-8,2-0-2,2. Bécsi nemzetközi tenisztorna: 26. Enquist-Berasategui 1,32,7; 27. Vacek-Haarhuis 1,71,9; 28. Boetsch-Rios 1,8-1,8; 29. Becker-Woodforde 1,452,3; 30. Stich-Gumy 1,35-2,6; 31. Pioline-Medvegyev 1,651,95; 32. Edberg-Krošlák 1,352,6; 33. Gustafsson-Camporese 1,25-3,0; 34. Kafelnyikov-Prinosil 1,2-3,4. Jirí Šejba (jobbról) a vasárnap esti hokirangadón is jól játszott, állandó gólveszélyt jelentett a bajnok kapujára. A Slovan nagy csatában 4:2 arányban legyőzte a kassai együttest. Az Extraliga ma a 7. forduló találkozóival folytatódik - 17.00: B. Bystrica-Košice, Nitra-Slovan, Poprad-L. Mikuláš, Sp. N. Ves-Martin; 17.30: Trenčin-Dubnica 1 " (Eugen Vojtíšek felvétele) • A 8. forduló mérlege, hazaiak-vendégek: 3-1-4-10:10 (összesen 35-11-18-94:56). Nézők: 15 000 (összesen 146 000). Tizenegyesek: 2 (összesen 18, ebből 10 a vendégek ellen). Sárga lap: 32 (összesen 204). Piros lap: 0 (összesen 18, ebből 10 a vendégeknek). • A 8. forduló válogatottja: Rzeszoto (Žilina)-Hrabal (Tmava), Varga (Tmava), Dzúrik (Humenné), Špilár (Prešov)-Bališ (Tmava), Kocúrek (Prešov), Zvara (FC Košice), Hajdučko (Prešov)Kožuch (Prešov), Nemec (Prešov). • Szombaton, október 12-én játsszák a 9. forduló mérkőzéseit-14.30: DAC-Inter (Jv.: Zvolánek), Bardejov-Lokomotíva (Kopča), Rim. Sobota-Prešov (Micheľ), 1. FC Košice-Humenné (Bartoš), Dubnica-Petržalka (Ihring), Žilina-Prievidza (Jakubec); 17.00: Trnava-B. Bystrica (Hriňák); 18.00: Slovan-Nitra (Bezák). SPORTFOGADÁS RÖVIDEN New Yorkban felmentették a szerelőt A szerelőt és annak főnőkét felmentették a Szénmonoxid-mérgezésben meghalt amerikai teniszező, Vitas Gerulaitis ügyében lefolytatott tárgyalás végén. Gerulaitis 1994. szeptember 18-án hunyt el, mialatt egyik barátja Long Island-i villájában aludt. A nyomozók megállapították, hogy a medence fűtésének szellőzési rendellenessége következtében szénmonoxidtartalmú füst ömlött be a villába, s ez okozta Gerulaitis halálát. (MTI) Öt idegenlégióssal Norvégiába Holnap este (20.00) Oslóban Norvégia-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőre kerül sor. Csank János szövetségi kapitány 18 játékost vitt magával, köztük öt légiós is helyet kapott: Bánfi János, Balog Tibor, Urbán Flórián, Klausz László és Torma Gábor. A keret: Sáfár, Babos-Mracskó, Sebők, Plókai, Bánfi, Szlezák-Kuttor, Nyilas, Illés, Halmai, Nagy N., Balog, Urbán-Dombi, Torma, Sándor T., Klausz. (sr) Bíróra támadtak a rendőrök Botrányos körülmények között ért véget a vietnami labdarúgó-bajnokság döntője. A vesztes Ho Si Minh-város rendórcsapatának tagjai a találkozó lefújása után rátámadtak a bíróra, s durván bántalmazták. Egyébként a fináléban Dong Thap megye együttese 3:1 arányban győzött. Az összecsapás során a játékvezető kilenc sárga és piros lapot osztott ki a futballistáknak. A vesztesek ezért lökdösték, majd ütötték-rúgták a bírót, aki futva menekült üldözői elől. A szemtanúk szerint a rendőrség tehetetlen volt, képtelen volt véget vetni a dulakodásnak. (TA SR) Továbbra is Sampras Közzétették a profi teniszezők legfrissebb világranglistáját. A férfiaknál továbbra is az amerikai Pete Sampras áll az élen. AzATP-világranglista: Sampras 4740, Chang (amerikai) 4065, Muster (osztrák) 3612, Kafelnyikov (orosz) 3253, Ivanisevic (horvát) 3161, Ferreira (dél-afrikai) 2701, Becker (német) 2686, Krajicek (holland) 2434. (TA SR) Pete Sampras biztosan vezet Letartóztatták az egykori bokszbajnokot A WBA profiszervezet valamikori öklöző-világbajnoka, az amerikai Tony Tubbs (utoljára 1995-ben volt ringben), egy közúti ellenőrzéskor rendőrkézre került. A hátsó ülésen foglalt helyet a bokszoló. Egyik cipőjétől nem messzire, a kocsipadlón kokaintartalmú zacskót leltek a rendőrök. Tubbs azonnal a rendórőrszobára került. Később Dennis Helmick bíró faggatta ki ót arról, vajon mit keresett a kokain a kocsiban, (sr) Peter Buranský, az ógyallai futballisták másodedzője: „Szűk a keretünk..."