Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)

1996-10-26 / 251. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1996. NOVEMBER 2644. SpOrt/Tévé és rádIó - szombAt frp A. Nagy László: jelentős eredmény, hogy a Magyar Koalíció kész belépni egy demokratikus szlovák kormányba Alternatívára van szükség, még a választások előtt Ma és holnap Dunaszerda­helyen tartja ötödik orszá­gos közgyűlését a Magyar Polgári Párt. A. Nagy Lász­ló elnököt rövid számve­tésre kértük fel. HORVÁTH GABRIELLA Az előző közgyűlés másfél év­vel ezelőtt zajlott. Honnan ho­vájutott el azóta a párt? Másfél éwel ezelőtt ismét parla­menti párttá váltunk, és nagyon jó eredményeket értünk el a helyhatóági választásokon is. Megkétszereztük, sőt majdnem megháromszoroztuk polgár­mestereink és önkormányzati képviselőink-számát, tehát fel­zárkóztunk a Magyar Koalíció másik két pártjához. Belső átala­kulásra is sor került: meg­erősödtek helyi és járási szerve­zeteink, minden járásban ki­épült a pártstruktúránk. Ez a másfél év lett volna az az időszak, amikor komoly lépése­ket tehettünk volna a szlovákiai magyarság érdekképviselete ér­dekében, hiszen erre szervezeti és politikai szempontból is ké­szen álltunk. Céljainkat, sajnos, rendkívül kédvezőtlen társadal­mi-politikai közegben kellett az elmélet szintjéről a gyakorlatba átültetnünk - Vladimír Mečiar harmadik kormányzása idején. Egy területen sikerült komoly eredményt elérnünk, a Magyar Koalíció politikájának alakításá­vák demokratikus erőkkel szö­vetkezve, s nem velük szemben­állva tudjuk megoldani. Ehhez kapcsolódik a másik alapvető változás: a Magyar Koalíció má­ra kész belépni egy demokrati­kus szlovák kormányba. Ezt tar­tom a két legfontosabb ered­ménynek. Ne hallgassuk el a megoldásra váró gondokat sem. Nem sikerült a pártszervezet ki­építésében azt a tempót folytat­nunk, ami a korábbi időszakra jellemző volt. Az MPP-nek ma mintegy 190 működő helyi szer­vezete van, a járások is működ­nek, de nem sikerült megvalósí­taniuk a gazdasági élet terüle­tén szorgalmazott célokat. A kormány úgy kótyavetyélte el az állami vagyont, hogy a magya­rok ne részesülhessenek belőle sem a privatizáció tekintetében, sem egyéb formában. Ez új helyzetet teremt, amely újfajta stratégiát igényel. Ké­pes az MPP új, hatékonyabb megoldásokat kínálni a szapo­rodó problémákra? Az új helyzetnek megfelelően olyan programmal állunk a közgyűlés elé, amely a körvona­lazott helyzeten kíván változtat­ni, másrészt olyan alapszabályt dolgoztunk ki, amely ütőképe­sebbé teszi a pártot. Nemcsak az előrehozott választások tekinte­tében, hanem egy feltételezett hajtó hatalomtól, és nyitottabbá tesszük magunkat a lakosság minden rétege számára. Szerke­zeti szempontból így a modern és bevált nyugat-európai de­részt állami, másrészt külföldi segítségre van szüksége. Ettől a kormánytól azonban sem az MPP, sem a Magyar Koalíció nem lesz képes állami vagy más ^V A kormány úgy '' kótyavetyélte el az állami vagyont, hogy a magyarok ne részesülhessenek belőle Somogyi Tibor felvételei Politikai elképze­léseinket a szlo­vák demokratikus erőkkel szövetkezve, s nem velük szemben­állva tudjuk megol­dani ^^ ban, amely nagy vonalakban egybevág az MPP elképzelései­vel. A koalíción belül mára álta­lánossá vált az a vélemény, hogy politikai elképzeléseinket a szlo­kormányszerep viszonylatában is. A nagyobb ellenőrizhetőség, átláthatóság érdekében teljesen különválasztjuk a párton belül a döntéshozó hatalmat a végre­mokratikus pártokhoz válunk hasonlatossá. Ez megkönnyíti számunkra a párt programjának megvalósítását, amelyből most a kisebbségi stratégiára térnék ki. A szlovákiai magyarság szá­mára egy olyan, nem konfronta­tív kisebbségpolitikát kínálunk, amelynek célkitűzéseit együtt tudjuk megvalósítani a mai szlo­vák demokratikus ellenzékkel. Ez a stratégia abból indul ki, hogy a szlovák alkotmány által biztosított hat alapvető kisebb­ségi jogot végrehajtó törvénnyé kívánjuk formálni, úgy, hogy már most megszerezzük hozzá a szlovák demokratikus ellenzék támogatását. Arra törekszünk, hogy ez a program a leendő kor­mányprogramnak is része le­gyen. Ezt tartom programunk egyik legfontosabb pillérének. Úgy tudom, a gazdasági prog­ram a dél-szlovákiai régió egé­szében gondolkodik. Fontosnak tartom, hogy Dél­Szlovákiának egységes gazdasá­gi stratégiája legyen, mivel nem­csak földrajzilag és politikailag, hanem gazdasági értelemben is a perifériára került. Ezt bizo­nyítja: itt a legrosszabbak a gaz­dasági mutatók. Új gazdasági programunk abból indul ki, mintha egy természeti kataszt­rófa sújtotta területet kellene talpra állítani. Önerőből erre, sajnos, képtelen ez a régió, egy­támogatast szerezni, amennyi­ben nem adja fel politikai és ál­talános demokratikus elveit. Ezeket az elmúlt két évben sem szegtünk meg, s éppen ezzel vív­tuk ki a szlovákiai demokratikus ellenzék elismerését, ez tette számunkra lehetővé, hogy ko­moly politikai partnerként ke­zeljenek. A parlamentben, mi­ként eddig is, nem csupán a nemzetiségi politikát érintő kér­désekben tanúsítunk aktivitást, hanem minden tekintetben bí­rálni fogjuk a kormány törvény­es demokráciaellenes politiká­ját. Programunkban deklarál­juk: kormánypozícióból szorgal­mazni fogjuk az elmúlt másfél évben lezajlott magánosítások felülvizsgálását, azzal a céllal, hogy a törvénysértő döntések semmissé nyilváníttassanak. Ha ez indokolt, akár büntetőjogi következményekkel. Mit kell tenni annak érdeké­ben, hogy más politikai erőkből összetevődő kormány vehesse kezébe az irányítást? - Az elkövetkező időszak fontos feladata egy közös, alternatív program kidolgozása a szlovák ellenzékkel, hogy ne érjen ben­nünket váratlanul és felkészü­letlenül a hatalomváltás le­hetősége. Arra törekszünk, hogy ezt az alternatívát még a válasz­tások előtt bemutathassuk a szlovákiai magyaroknak. Nincs vádemelés a Lexa-Hudek ügyben MKDM: képviselők és újságírók kötetlenül Valódi a beszélgetés Tabutémák nélkül CTK-HIR Viera Datinská körzeti ügyész tegnap a vizsgálati anyag alap­ján megerősítette, hogy a krimi­nalisztikai szakértők véleménye szerint az Ivan Lexa titkosszol­gálati igazgatónak és Ľudovít Hudek egykori belügyminiszter­nek tulajdonított telefonbeszél­getés hangfelvételei nagy való­színűséggel eredetiek. Ennek elenére szerinte nem gyűlt össze elegendő bizonyíték arra, hogy vádat emeljen valaki ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt. Bár az ügyet ad acta helyezték, új bizonyítékok felbukkanása esetén ismét elővehetik. Számítógépes nyilvántartás a Szociális Biztosítónál A nyugdíjak intézése ÚJ SZÓ-JELENTÉS Azzal a céllal rendeztük, hogy az újságírók - dolgozzanak szlovák vagy magyar lapoknál - köze­lebbről is megismerjék az MKDM parlamenti képviselőit. Hogy azok, akikkel hivatalos, munka­jellegű kapcsolatban állunk, ne csak intetjük, nyilatkozatok által, hanem kötetlen beszélgetések útján ismerjenek meg műiket, hi­szen végeredményben a parla­menti képviselő is csak ember. E szavakkal nyitotta meg Bugár Béla, az MKDM képviselői és az újságírók baráti találkozóját, amelyre tegnap került sor a so­morjai Kormorán Szállóban. A találkozón a hazai magyar újság­írók mellett számos neves szlo­vák publicista is részt vett. A ba­ráti eszmecsere jóval lapzártánk után ért véget, így a végered­ményről nem tudunk beszámol­ni. Egy biztos: a találkozó meg­rendezésével nem rúgott öngólt az MKDM. (holop) ÚJ SZÓTUDÓSLTÁS A Szociális Biztosítónál ezentúl számítógépes optikai nyilvántar­tási rendszer gyorsítja a nyugdíjak ügyintézét, és biztosítja a nyilván­tartás áttekinthetőségét. A bizto­sító 31 millió nyilvántartási lapot tárol, és a rendszemek köszön­hetően két-három éven belül megtörténik az adatok számítógé­pes feldolgozása. A korszerű be­rendezés 110 millió koronás árát részben a munkaügyi minisztéri­um (39,6 millió), részben a Szoci­ális Biztosító (14,8 millió), a töb­bit az ET PHARE programja állja ­közölte tegnap Igor Lipták igazga­tó, aki Vojtech Tkáč államtitkárral együtt az ünnepi átadáson részt vevő Georgiosz Zawosznak, az ET szlovákiai misszióvezetőjének megköszönte a segítséget. Zawosz kiemelte, hogy a PHARE program 1995 és 97 között 130 millió koro­nával támogatja a szociális szféra transzformációját, 1999-ig pedig a különféle szociális projektekre összesen 288 millió ECU-t folyósít Szlovákiának, (péterfi) Végleges moszkvai döntés Csecsenföldről Két dandár marad MTI-HLR Moszkva megmásíthatatlanul úgy döntött, hogy két orosz dan­dárt - összesen mintegy hatezer katonát - továbbra is Csecsenföl­dön állomásoztat. Ezt az orosz média jelentette tegnap egy neve közlését nem engedélyező ma­gas rangú orosz kormánytisztvi­selőt idézve. Az illetékes hangoz­tatta, hogy ez az orosz döntés már végleges. Oroszország a csa­patkivonásról folyó orosz-cse­csen tárgyalások kezdete óta azon az állásponton van, hogy a védelmi minisztérium 205. szá­mú gépesített dandárja, illetve a 101. számú belügyi dandár to­vábbra is Csecsenföldön marad­jon. A csecsenek ezzel szemben azt követelik, hogy az összes orosz katona hagyja el a kauká­zusi köztársaság területét. RÖVIDEN Meghalt Vladimír Mináč Tegnap délelőtt 74 éves korában Pozsonyban meghalt Vladi­mír Mináč író és publicista. Ebből az alkalomból Michal Kováč köztársasági elnök és Vladimír Mečiar kormányfő is részvét­táviratot küldött az elhunyt hozzátartozóinak. (TA SR) Toloncegyezmény Csehországgal Gustáv Krajči szlovák és Jan Rumi cseh belügyminiszter teg­nap Lőcsén toloncegyezményt írt alá, amely a közös határt ille­gálisan átlépőkre vonatkozik. Krajči szerint tavaly 1339 ilyen esetet lepleztek le. A szerződés érvényességét a szlovák fél a cseh-szlovák határról szóló törvény jóváhagyásától tette függővé, amelyet a cseh parlament október 29-én tárgyal meg. Jan Rumi viszont nem tart attól, hogy ezzel nyomást lehetne gyakorolni a cseh parlamenti képviselőkre. (TA SR, ČTK) Magyar és szlovák atomenergetikusok Az atomenergetikai biztonságról és a sugárzásvédelemről tár­gyaltak csütörtökön és pénteken szlovák és magyar szakembe­rek Budapesten. Mojmír Šeliga, az Atomenergetikai Felügyele­ti Hivatal szóvivője szerint a tárgyalások során kölcsönösen tá­jékozódtak a paksi, illetve a Jaslovské Bohunice-i erőművek állapotáról, a környékükön telepített megfigyelőrendsze­rekről, illetve a radioaktív anyagok illegális szállítása körüli helyzetről. (TA SR) Műszerek a rák ellen Hét részecskegyorsítót és hét szimulátort, összesen 1,35 milliárd korona értékben sze­relt fel az idén és tavaly a pös­tyéni Amedis cég a turóc­szentmártoni, besztercebá­nyai, trencséni, eperjesi és zsolnai onkológiai osztályo­kon. Ezekben a napokban fe­jezik be az utolsó két ilyen be­rendezés szerelését a pozso­nyi Nemzeti Onkológiai Köz­pontban. (TA SR) Az új pozsonyi részecskegyor­sító ellenőrzése. TA SR-felv. Tisztogatások az államigazgatásban Az újonnan alakuló államigazgatási hivatalokban a munkajogi előírásoknak és a szakszervezeti jognak a megsértését kritizál­ta tegnap Pöstyénben, az ágazati szakszervezet 6. kongresszu­sán Igor Lenský szakszervezeti elnök. Szerinte az új hivatalok kialakítása során elsorvasztják az állampolgárokkal kapcsola­tot tartó, viszont felduzzasztják a belső osztályokat. Sok hiva­talban politikai zsarolás is történik. (TA SR) Kalandos lótolvajelfogás Hat órán keresztül, gyalog üldözte az Alacsony-Tátrában két rendőr azokat a lótolvajokat, akik a vöröskői erdészház elől kötöttek el két lovat. A túra sikeresnek bizonyult, Pohorelából indulva, a nyomokat a gerincen túlra követve, a liptói oldalon fogták el a 20 és 19 éves tolvajt, a 180 ezer koronát érő zsák­mánnyal együtt. (TA SR) Slotát feljelentették Ján Slotát feljelentették azért a kijelentésééit, hogy a romák 70 százaléka követett el kisebb vagy nagyobb bűntettet - je­lentette be Marián Andel a Szlovák Nemzeti Párt tegnapi sajtó­értekezletén. Értesüléseik szerint a romák a jövő héten Tren­csénteplicen petíciót fogalmaznak meg, amelyben Slota men­telmi jogának felfüggesztését kérik. (TA SR) Tízmillióra büntették az SZTV-t Marián Kočner, ifj. Michal Kováč üzlettársa, a Technopol-ügy másik gyanúsítottja tegnap pert nyert a Szlovák Televízió el­len. Kočner egy, a tévé által közzétett titkos videofelvétel mi­att tett feljelentést, amelyben a Kovác-ügy koronatanújának, Peter Krylovnak a rokonát igyekszik rábeszélni korábbi, ifj. Kováč elleni vádjainak visszavonására. Az ítélet szerint az SZTV-nek bocsánatot kell kérnie Kočnertôl valótlan adatok közléséért, és tízmillió koronás kártérítést kell fizetnie. (ČTK) Michal Kováč államfő tegnap fogadta a norvég Saját Lábon Alapít­vány képviselőit, élükön Béla Gran Jensennel. A cseh származású elnök a mozgalmat annak idején a csehszlovák egészségügy meg­segítésére hozta létre. Öt év alatt 36 millió korona értékben nyúj­tottak ilyen jellegű támogatást. A mozgalom keretében a szlovák gyerekek rajzokat küldtek norvég cégeknek. TA SR-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents