Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)

1996-10-25 / 250. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1996. OKTÓBER 23. Régió Régió A Szlovákia-Feröer-szigetek világbajnoki selejtező után: már sokkal nehezebb mérkőzések következnek Megvan az óhajtott kilenc pont Szerdán harmadik vb-se­lejtezőjén is győzött Szlo­vákia labdarügó-váloga­tottja. A Feröer-szigetek elleni összecsapással azonban már vége a könnyű meccseknek. TOMI VINCE Ha visszapillantunk az eddigi a találkozókra, elmorftihatjuk, maradéktalanul csak a kilenc pontnak örülhet a szakvezetés. Teljesebb lenne az elégedettség és biztatóbb a jövő, ha a 11: l-es gólarány a jó teljesítmény kife­jezője is lenne. Nem egészen így van. De hát tudjuk, tétmérkőzé­seken nem a játék, a szépség és látvány az elsődleges. Mivel azonban a csapatra komoly aka­dályok várnak (Spanyolország, Jugoszlávia, Csehország), nem szabadna kézlegyintéssel el­menni a mutatott produkciók mellett. Jozef Vengloš, a csehszlovák és a szlovák válogatott exedzője szokta volt mondani (magyaráz­va ezzel a csapnivaló játékot), hogy ma már nincsenek gyenge ellenfelek. De ha azt vesszük, hogy feröer-szigetiek tiszta amatőrök, hogy civil foglakozá­suk mellett, munkájuk után he­tente csak háromszor-négyszer edzenek, akkor elgondolkodta­tó, hogy már ezek sem gyenge ellenfelek? Valakiknek nem. Azoknak, akik csak „papíron" erősek, a pályán már kevésbé. Mondjuk meg őszintén, a szer­dai vendégek - főleg, amíg bír­ták erővel - annyira alárendelt szerepet játszottak, mint azt a legfrissebb FIFA-ranglistából ítélni lehetett volna? Nem, egyáltalán nem. Nem nagyon látszott meg, hogy a világrang­lista 37. helyezettje futballozik a 136. helyre soroltak ellen. Hát így... Persze tudjuk, a labdarúgás nem mérhető sportág, itt nem a cen­timéterek, másodpercek és kilók döntenek. De van szemünk és • Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Southamp­ton szeretné leigazolni Pavel Kukát, a Kaiserslautern cseh vá­logatott csatárát. • A spanyol labdarúgóliga 9. felvonásában ismét kikapott a bajnok Atletico Madrid. Santan­der-La Coruna 1:1, Óviedo-B. Sevilla 1:1, FC Sevilla-Barcelo­na 0:1, Atl. Madrid-Vallecano Több veszélyes ellentámadást vezettek a vendégek a Szlovákia-Feröer-szigetek labdarúgó vb-selej­tezőn. Felvételünkön a középpályás Morkore (balról) tör kapura Kinder mellett. (ČTK) látjuk, ki mit tud - a pályán. Ki­logrammra, másodpercre, centi­méterre „lefordítva". A szlovák válogatott nyilvánva­lóan elkülönült a VI. csoport se­reghajtóitól (Málta, Feröer-szi­getek) és versenyben van a to­vábbjutásért (főleg azok után, hogy a spanyolok 0:0-ra játszot­tak Prágában), éppen ezért most a csapat játékára kellene na­gyobb figyelmet fordítaniuk az érdekelteknek. Mert a játék nem kis gondot okozott a csapatnak a Feröer­szigeteken és szerdán Pozsony­ban is. A szlovák válogatott játé­kosságban képtelen esélyeshez méltóan olyasmit nyújtani, hogy ne adódnának nehézségei. így volt ez tegnapelőtt is. Ha csak egy kicsit is figyelembe vesszük a nem éppen magas nívójú játék gólhelyzeteit, akkor rájöhetünk, SPORTHÍRADÓ 1:3, Logrones-Valladolid 0:1, Valencia-Gijon 2:1, Az él­mezőny: Barcelona 23, Real Madrid 21, La Coruna 19 pont • Tilburgban befejeződött sakk­torna. Gelfand-Polgár Judit 0,5­0,5, Karpov-Lékó 1:0, Szu­tovszkij-Almási 0,5-0,5. A vége­redmény: Gelfand-Piket 7-7, Si­rov 6,5, Lékó, van Wely 6-6... Al­mási 4,5... Polgár Judit 4 pont. az nem volt arányban az ered­ménnyel. A feltételezett fölény során a ha­zaiak kettőt kihasználtak, ellen­tétben a szigetiekkel, akiknek kontratámadásaik után szintén adódott 3-4 lehetőségük (Mül­ler). Ők nem tudtak eredménye­sek lenni. Itt álljunk meg egy pillanatra. Amilyen könnyen jutottak hely­zetbe a vendégek az ellenakciók során, az már egy kicsit bántó volt. Azok a vendégek, akik ugye amatőrök, de gyorsak, határozot­tak és mozgékonyak voltak. Több esetben is csak el kellett volna rendesen találniuk a labdát köz­vedenül Vencel kapuja előtt.... A szigetiek egyszerű, de rendkí­vül átgondolt és nagy át­ütőerővel kivitelezett kontrái nehéz, szinte sakk-matt helyzet­be hozták a Jankech-csapat vé­• Stuttgartban a negyed­döntőkkel folytatódott a 2,2 millió dollár összdíjazású te­nisztorna. Siemerink-Furlan 6:4, 6:4; Becker-Enqvist 6:4, 7:5; Gustafsson-Woodforde 6:7, 6:2, 7:6; Ivanisevic-Martin 6:2, 6:4; Rios-Krajicek 6:4, 6:1. • November 8-án kerül sor a Slovan-Sparta jégkorong Euró­pa Liga-mérkőzésre. delmét. Ezeknél az attakoknál ismét kiütközött a bekkek lassú­sága. Ebből egy tapasztaltabb, rutinosabb, egyénileg képzett ellenfél gólokat profitált volna. Még egyszer ismételjük: ezeket a helyzeteket színtiszta ama­tőrök teremtették Vencel kapuja előtt! Müller azonban egyszer sem „büntetett".... Szóval gyorsaság, gyorsaság, gyorsaság. Ahányszor szlovákiai csapat megjelenik a nemzetközi porondon, mindig ezt a szót ra­gozzuk. A spanyolok elleni, november 13-án sorra kerülő meccsen nagy szükség lesz erre a tulaj­donságra. És az olyan elemi erejű, de eredményesebb kont­rákra, mint amilyeneket feröri­ek vezettek. A profiknak nincs megtiltva, hogy utánozzák az amatőröket.... SPORTFOGADÁS Az 5 a 40-ből 43. heti nyerőszá­mai: 6, 7, 9, 26, 27; pótszám: 23. Nyeremények - I. díj: 1 nyertes á 341 897 korona, II. díj: 1 nyertes á 26 722 korona, III. díj: 36 nyertes á 1245 koro­na, IV. díj: 785 nyertes á 79 ko­rona. A KENO 10 csütörtöki nyerőszá­mai: 3, 10, 15, 17, 35, 36, 37, 40, 48, 51, 54, 56, 60, 62, 65, 66, 70, 71, 73, 78. RÖVIDEN A Newcastle-FTC a Petőfi rádióban Mivel a Magyar Televízió a CSI angol céggel kapcsolatos jogdíj­vita miatt (állítólag 7,5 millió forintot kértek a szigetországiak) nem közvetíti a keddi Newcastle United — Ferencváros labda­rúgó UEFA-kupa mérkőzést, a Magyar Rádió módosította műsorát: az összecsapás mindkét félidejét élőben sugározza. Az adás a Petőfi rádióban kedden 21.03 órakor kezdődik, (m) Longo feladta a világcsúcskísérletet Harmadszor sem sikerült Jeannie Longónak megdöntenie a női kerékpározás egyórás világcsúcsát. A 38 éves olimpiai baj­nok francia kerékpárosnő Mexikóvárosban 33 perc után felha­gyott a világrekord megdöntésével. Ez idő alatt a 11-szeres vi­lágbajnoknő 26,666 km-t teljesített. így a világcsúcsot tovább­ra is a brit Yvonne McGregor tartja, aki 1995. június 17-én Manchesterben 1 óra alatt 47,411 km-t tett meg. (sr) Dárdai Pál a Herthában folytatja? A Bundesliga II. osztályában szereplő berlini Hertha BSC ér­deklődik Dárdai Pál iránt. Szerdai német hírügynökségi jelen­tés szerint a húsz esztendős BVSC-futballista igencsak meg­nyerte a német edző, Jürgen Röber tetszését, (m) Rekordmezőny a rövidpályás Eb-n Eddig 30 ország több mint 300 versenyzője jelezte részvételét a december 13. és 15. között rendezendő sprint- és rövidpá­lyás úszó Európa-bajnokságra. A Roctockban sorra kerülő via­dalon - amint azt a DPA német hírügynökség külön is meg­jegyzi: a magyarokon kívül minden jelentősebb európai úszó­nagyhatalom képviselten magát. „Ilyen hatalmas érdeklődésre mi sem számítottunk" - vallotta be Bartolo Consolo, az Euró­pai Úszó Liga (LEN) olasz elnöke, (m) „Angyalok Stadionja", sárgában Az észak-olasz városok stadionjai környékén hamarost meg­kezdi ténykedését az „Angyalok Stadionja". Önkéntesek je­lentős csoportja (mert ők az „angyalok") sárga overallokban arra tesz kísérletet, hogy megfékezze a futballhuliganizmust Milánóban, Bresciában és Bergamóban. Hogy miért éppen ,Angyalok Stadionja" névre hallgatnak az önkéntesek, erről nincs hír. Annyi tény, mini rádió-adóvevőket kapnak. Ahol rendellenességet észlelnek, azonnal értesítik a rendőri erőket. Várhatóan decemberben kezdik meg ténykedésüket, (m) Diego Maradona komoly gondja Szerdán Diego Maradona nyílt levélben fordult a köz­véleményhez menedzsere, Guillermo Coppola védelmé­ben. A labdarúgó a több új­ságban közzétett írásban azt állítja, hogy politikai hajtóva­dászat folyik a kábítószerbir­toklás miatt letartóztatott 49 éves Coppola ellen. „Politikai és gazdasági érdekek húzód­nak meg az ügy hátterében" ­állítja Maradona. (TA SR) Igaza van Maradonának? Pénzbüntetés szidalmazásért Szurkolóinak rasszista magatartása miatt 20 millió lírára (14 ezer dollár) büntették a Verona labdarúgócsapatát. A veronai szurkolók a Roma elleni bajnoki találkozón folyamatosan szi­dalmazták a vendégek brazil játékosát, Aidairt. A Verona mel­lett 15 millió lírára (10 ezer dollár) büntették a Fiorentinát, mivel szurkolói a Bologna elleni találkozón rakétákat lőttek be a pályára. (TA SR) SAKK A stuttgarti tenisztorna nyolcaddöntöjében az amerikai Andre Agassi 6:4, 6:2-re legyőzte honfitársát, Richey Reneberget (ČTK/AP) DELMAR GÁBOR A sakkolimpia több meglepetése közé tartozik a kínai sakkozók kitűnő szereplése. Eddig csak a nők értek el kimagasló eredmé­nyeket - most is ezüstérmesek lettek a grúz lányok mögött -, ám Jerevánban a kevés versenyzési alkalommal rendelkező férfi sak­kozók is kitettek magukért. A 114 résztvevő között a 13. he­lyen végeztek, és olyan gazdag sakkhagyományú országokat előztek meg, mint Hollandia, Ar­gentína, Horvátország, Izrael vagy Magyarország. Egyik tehet­séges játékosuk íátványos győzelme az ismert angol nagy­mester ellen: Királyindiai védelem Világos: Speelman (Anglia) - Sö­tét: Peng (Kína) 1. d4 Hf6 2. Hf3 g6 3. c4 Fg7 4. Hc3 0-0 5. Fg5 d6 6. e3 c5 7. d5 a6 (vagy 7.... Vb6?! 8. Bbl Ha69. Hd2! h6 10. Fh4 g5 11. Fg3 Ff5 12. e4! Hxe4 13. Hcxe4 Fxe4 14. Hxe4 f5 15. Fe2! és fxe4-re 16. 0­0 majd 17. Vc2 döntő előnybe hozza világost. Ezért Ehlvest sze­rint jobb 15.... Va5 16. Hd2 f417. a3 fxg3 18. hxg3 és világos csak egy árnyalattal áll jobban) 8. Hd2 b5! (a Volga-cselhez hasonló gya­logáldozat, amellyel sötét kihasz­nálja a vezérszárnyi nyílt vonala­kat) 9. cxb5 axb5 10. Fxb5 Fa6 11. Fxa6 (számításba jött 11. a4) 11. ...Bxa6 12. Ve2 Vb6 13. Hc4 Vb7 14. e4 Hbd715.0-0 Bfa8 16. Babi Hb6 17. b4 (világos aktív szeretne lenni, de csak gyöngíti az állását, egyszerűbb volt Hxb6) 17. ...cxb418. Bxb4 Hfd719. Fd2 Vc8 20. Hbl (szeretne Bcl-hez jutni) 20. ...Hxc4 21. Bxc4 Ve8 22. a3 e6! 23. dxe6 Vxe6 24. Bel He5 25. Bc7 h5 26. h3 d5! (újabb vonalnyitás, mellyel sötét fokoz­za előnyét, pl. 27. Fc3-ra Vd6! és d4 következne) 27. exd5 Vxd5 28. Fb4 Be6 29. Bdl (29. Vdl Va2) 29. ...Vb3 30. Hc3 Bae8 31. Bbl (mintha elfogta volna a ve­zért, de gyors kiábrándulás kö­vetkezik) 31. ...Hf3+! 32. Vxf3 Bel+ 33. Bxel Bxel+ 34. Kh2 Fe5+ 35. g3 Fxc7 36. Va8+ Kh7 37. He4 Be2 38. Kg2 Fd8 (Hg5+­öt nem lehetett megengedni) 39. Hc3 (39. Vxd8 Bxe4 a minőség­hátrány ellenére még nehézséget okozott volna világosnak az anyagi előny érvényesítése. Most látványos befejező kombináció következik...) 39. ... Bd2 40. Vc6 Vc2 41. Vf3 Kg8 42. Ve3 Kh7 43. Hb5 Bd3 44. Ve8 (nincs jobb, mert Vc6+ is fenyegetett) 44. ...Bxg3+Ü 45. Kxg3 Fh4+! 46. Kxh4 Vxf2+ 47. Kg5 Vf5+ 48. Kh4Vf4matt! 2002. számú fejtörő E. M. Hassberg (1948) •4? m A Ä i I Ili E A & H H S A M Ä ä gj A Világos indul és 2 lépésben mat­tot ad Ellenőrző jelzés - világos: Kg8, Va7, Ba3 és a4, He3 és e4, Fb8 és hl, gy: c6, f2, f3, f7, h3 és h4 (14 báb). Sötét: Kf4, Bc5 és e5, Hgl, Fb3 és b4, gy: g6 (7 báb). A megfejtések az Új Szó szer­kesztőségének címére kül­dendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtők között - min­den feladvány után - két 200 ko­ronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határ­ideje - a 2003. és a 2004. számú fejtörőkkel együtt - november 25. Az 1990. számú fejtörő (Kiss J.) megfejtése: 1. Fc4! 200-200 koronát nyert: Lengyel Ernő, Nagymegyer, Németh Eri­ka, Ipolynyék. Az 1991. számú fejtörő (V. Tu­xen) megfejtése: 1. Fd6! 200-200 koronát nyert: Mihal­csik Viktor, Királyhelmec, Trnavszky Imre, Léva. Az 1992. számú fejtörő (M. Se­jer) megfejtése: 1. Bdl! 200-200 koronát nyert: Halász Kálmán, Lakszakállas, Köteles János, Kassa.

Next

/
Thumbnails
Contents