Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)

1996-10-24 / 249. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1996. OKTÓBER 23. Régió HrSÍ' Kpä MlÄ? Mit tehet a rák veszélye ellen? Tegyen úgy, mintha semmilyen veszély nem fenyegetné! Higgyen abban, hogy úgysem eshet baja! A 21. század küszöbén valószínűleg minden harmadik embert megtámadhatja a rák. Tavaly Minden évben körülbelül 18 ezer új onkológiai megbetegedést jegyzünk, Szlovákiában 11 000 ember halt meg daganatos megbetegedés következtében. miközben ez a szám évről évre mintegy 500 esettel emelkedik. Vessen véget a kockázatos életmódnak! A rák keletkezésének kockázatos tényezői a dohányzás, a felelőtlen és mértéktelen napozás, a helytelen táplálkozás, a súlyfelesleg, az előírások mellőzése a rákkeltő anyagokkal kapcsolatba kerülök részéről. A kockázatot növeli az is, hogy nem ismerjük testünket, nem vesszük komolyan az egészségi változásokra utaló jeleket, nem járunk rendszeresen orvosi megelőző kivizsgálásokra. Holott a rák sok fajtája gyógyítható. Csak az idő és a szakértelem a döntő. A mellrák a négy stádium közül az elsőben 100 esetből 83-ban gyógyítható. A harmadik stádiumban megkezdett gyógyítás a betegek 57 %-ának ad túlélési esélyt. A prosztatarák-betegek közül az első stádiumban mintegy háromnegyedük életben marad. A harmadik stádiumban a gyógyulás valószínűségében a betegek kétharmada reménykedhet. Segélyszolgálat és tanácsadás Šafárikovo nám. č. 4, Bratislava, Tel.: 365 148, Hétfő-péntek 14 órától 16 óráig Mindnyájunknak a Rákellenes Ligával kell lennünk! a Rákellenes Liga •f I 1 LIGA PROT RAKOVINE Szlovákiában a Rákellenes Liga egyetlen bevétele a polgárok anyagi támogatása. A Liga - a daganatos megbetegedések elleni harcban részt vevő nemzetközi szervezetek tagjaként - tájékoztató, felvilágosító és nevelő tevékenységet folytat, tanácsadást és pszichoszociális támogatást nyújt és anyagi szempontból támogatja a rákkutatást, valamint a betegség megelőzésének javítását, időbeni felismerését és gyógyítását célzó programokat. A Rákellenes Liga _ szakértelme garantálja, hogy az önöktől befolyt pénzadományok felhasználása hatékony, annak a problémának a megoldására fordítják, amely önt is érinti. A Liga 1990 óta 8 millió koronával járult hozzá a rimaszombati, nagymihályi, túrócszentmártoni, zsolnai, trencséni és pozsonyi onkológiai szakrendelők felszereléséhez és a fontos vegyi, biológiai anyagok, röntgenfilmek vásárlásához, a gyermekleukémia kórismerettani módszereinek javításához stb. Mintegy 1,5 millió korona értékben vásárolt segédeszközöket a betegeknek. Všeobecná úverová banka Bratislava-mesto Számlaszám: 104832-012/0200 -VNX­A Penta Brokers Kft. -a Pozsonyi Értékpapír Tőzsde tagja Részvények Szlovák és cseh vállalatok és alapok részvényeinek eladásában és vásárlásában közvetít. Bratislava: Kolárovo: Komárno: Neded: Okoč: Radváň n./Dun.: Šahy: Trebišov: Veľký Meder: Želiezovce: 07/20 11 137, (H. - P.:8-22, Szo.- V.: 9-12,16-21) 0819/94 22 73 0819/600 35 0706/945 34 0709/928 326 0819/987 497 0812/28 24 0948/725 277 0709/923 805 0811/33 21 (8-19) (9-15) (17-20) (8-18) (8-16) (8-14,18-21) (8-17) (17-21) (8-18) Nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező cégünk szlovákiai válla­latának kiépítésére és vezetésére ÜGYVEZETŐT Ha ön keres pályázat útján. felsőfokú végzettséggel rendelkezik, jártasságot szerzett a közvetlen értékesítésben, * dinamikus egyéniség, * magyarul is beszél, * vezetői gyakorlattal rendelkezik, * szereti a kihívásokat, úgy várjuk pályázatát. PRODIMA MAGYARORSZÁG 1136 Budapest Balzac u. 54 Telefon: 00-36-1-149-6154 VK-955 EGYÚTTAL TOVÁBBI MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK EGESZ SZL0VAKIABAN! Hirdetőiroda Tel: 07/ 5238 262 5238 332 Fax: 07/5238 331 Címünk: VOX NOVA Rt. Prievozská 14/A Bratislava Hotel Astra VI. emelet, 612-es ajtó tel.: 07/ 5238 262 5238 332 fax: 07/5238 331 APRÓHIRDETÉS TEXIMPORT. VS-870 MEGEMLEKEZES Két év telt el azóta, hogy 1994. október 24­én örökre eltávozott szerettei köréből PEÖCZ IRÉN (Csilizradvány). Emlékét és szeretetét örökké őrző családja V-2059 ADASVETEL • Eladó S 120 L jó állapotban. Tel.: 0709/520 104. DS-395 • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0810/851 10. KN-462 • Eladó Lada 2106-os. Ár meg­egyezés szerint. Tel.: 0709/ 998 248. V-2288 • Eladó Škoda 120 L nagyon jó állapotban. Tel.: 0709/938 15, este 19 órától. V-2287 • írógépek eladók. Tel.: 0709/52 18 82. V-2285 • Sürgősen eladó központi fűté­ses nagyobb családi ház Gömör­horkán. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0942/921 244. KE-140 VEGYES • HASZNÁLTRUHA-KERES­KEDŐK, FIGYELEM! Holland szortírozott és originál áruval várjuk nagykereskedésünkben. Tel./fax: 0819/841 043. • Lapostetők, balkonok, emésztők stb. nedvességszigete­lését vállaljuk már 90 Sk-tól/ m 2. Tel.: 0707/961 17. VS-430 • Redőnyök, rolók megrendel­hetők akciós áron. Szerelés, szállítás ingyenes. ERGOLEX, Kúpeľná 355, Zemianska Olča. Tel.: 0819/964 25. VS-516 KÖZLEMÉNY • „Tündérkirálynő, légy a párom..." Szlovákiában vendégszerepel a BUDAPESTI OPERETT SZÍNHÁZ! Bemutatja HUSZKA JENŐ: LILI BÁRÓNŐ című nagyoperettjét Kovács Zsuzsa rendezésében. A címszerepekben: LEBLANC GYŐZŐ, CSONKA ZSUZSA, BOZSÓ JÓZSEF, KOVÁCS ZSUZSA, MEDGYESI MÁRIA stb. Az előadások kezdete 19 óra. Helyszínek: 1996. november 5. Galánta, VMK; november 6. Pozsony, Istropolis (Jegyek Jégh Izabellánál rendel­hetők, tel.: 07/364 440); november 15. Komárom, VMK; november 19. Párkány, VMK; november 22. Dunaszerdahely, VMK; november 26. Érsekújvár, Kovak-ház. Kellemes szórakozást kíván a KOM-ARTÜ! K-190 A Csemadok Dunaszerdahe­lyi Területi Választmánya és nagymegyeri szervezete tisztelettel meghívja az ér­deklődőket a MURAVIDÉK CSALLÓKÖZBEN, a szlovéniai magyar kulturá­lis egyesületek bemutatkozó műsorára 1996. október 25-én, pén­teken 19 órakor a Nagyme­gyeri Művelődési Központ­ba. K-191 APROHIRDETESEK FELVETELE KASSÁN az Új Szó fiókirodájában Városközpont: Kovács utca 25 Tel.: 095/6228 639 1. Immaculata szoborcsoport 2. Nemzeti Színház 3. Szt. Erzsébet dóm • ÚJ SZÓ -FIÓKIRODA Ügyfélfogadás hétfőtől péntekig 9 és 13 óra között

Next

/
Thumbnails
Contents