Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)

1996-10-23 / 248. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1996. OKTÓBER 23 KULTÚRA - TANÁCSADÓ 9 Az 1956-os magyar forradalom negyven évére Forradalmak párhuzamai Kilőtt szovjet T-34-es Budapesten, a József körúton - 1956. október 30. (Fotó: archív) tás a szenei művelődési köz­pontban, majd 19 órakor a városi könyvtárban beszélge­tés kezdődik a hazai magyar irodalom képviselőivel: Dá­vid Terézzel, Ordódy Katalin­nal és Turczel Lajossal. Hol­nap 8.20-kor Böröndi Lajos tart előadást a kortárs ma­gyar költészetről a Szenei Magyar Tannyelvű Gimnázi­umban. (ú) A BÖNGÉSZŐ nyertese A Vasárnap játékára a héten 1242 helyes megfejtés érke­zett. A beküldők közül teg­nap P. Vonyik Erzsébet a Va­sárnap szerkesztője köz­jegyzőjelenlétében sorsolta ki a szerencsés nyertes nevét. A héten az 1500 koronát Ka­szás Zoltán nagytárkányi ol­vasónk nyerte. Gratulálunk! A helyes megfejtés: 1979 jú­niusában. (ú) Szenczi Molnár Albert Napok Ma kezdődik és október 28-ig tart a XXVII. Szenczi Molnár Albert Napok rendezvényso­rozata, melyeknek Szene, Éberhard és Jóka ad otthont. Ma 18.15 órakor a somorjai Bibliotheca Hungarica gyűjteményéből nyílik kiállí­SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Balettest (19) HVIEZDOS­LAVSZÍNHÁZ: Becket (19) KIS SZÍNPAD: Amikor táncolt... w (19) ASTORKA SZÍNHÁZ: Kázmér és Karolina (19.30) ÚJ SZÍNPAD: József és azínes, szálesvásznú álomkabát (19) MOZI POZSONY HVIEZDA: A Függetlenség Napja (am.) 15.30, 18, 20.30 OB­ZOR: Twister (am.) 15.30, 18, Multiplicity (am.) 20.30 MLA­DOSŤ: Telefonszex (am.) 15,.30, 17.30, 20 CHARLIE CENT­RUM: A Függetlenség Napja (am.) 17,19.30 Kábelbarát (am.) 17, Suzanne (szlov.-cseh) 20 Fehér vihar (am.) 17.30 Az elve­szett völgy (szlov.) 19.15 TATRA: Zöld világ (am.) 15.30, 18, 20.30 ISTROPOLIS: Trainspotting (am.) 15.30,18, 20.30 KASSA SLOVAN: Periszkóp föl és le! (am.) 15.30,17.45,20 DRUŽBA: A Függetlenség Napja (am.) 15.30,17.45, 20 TATRA: Zöld vi­lág (am.) 16, 19 CAPITOL: Trainspotting (ang.) 15.30, 18, 20.30 ÚSMEV: A Függetlenség Napja (am.) 16. 18.15, 20.30 IMPULZ: Mrs. Parker és az elvarázsolt kör (am.) 16.15, 19.15 Övön aluli ütések a minisztertől Alci nem nekünk énekel, az beteg Akár jelképesnek is felfog­hatjuk, hogy míg a forra­dalmi 1848-as év március­hoz, addig a hasonlóan for­radalmi 1956-os esztendő októberhez kötődik az em­lékezetünkben. A magya­rok huszadik századközépi történelmi jelenését, nagy forradalmát kezdettől fog­va belengte valami őszi bo­rú. Felemelő eszméi sikerei és tisztasága ellenére is. TŐZSÉR ÁRPÁD Nehezen lehetett ugyanis elkép­zelni a teljes győzelmét. 1848­ban volt rá remény, hogy a forra­dalom győz, hisz a magyar sza­badságharc az erők belső meg­oszlás^ illetően tulajdonképpen közép-európai demokratikus összefogás volt a Habsburg ab­szolutizmus (totalitarizmus, mondanánk ma) ellenében (ezt bizonyítandó elég csak néhány nevet említenünk, mondjuk a lengyel Bem Józsefét és a szerb Damjanich Jánosét), következés­képpen az akkori forradalmi és ellenforradalmi erőviszonyok ki­egyenlítettek voltak, de 1956­ban „szétszórt hajával, véres 1956-ban már egy pil­lanatra sem lehetett el­feledni 1849-et, s még kevésbé 1945-öt... homlokával" csakugyan egyedül állt „a viharban a magyar". S rá­adásul azzal a mamut-hatalom­mal szemben, amely előtt (1849­ben) már kapitulált egyszer. De talán éppen ez az idő- és tér­beli felállás magyarázza, hogy a magyar forradalmi erők a nyil­vánvaló végső kudarc ellenére is fegyvert fogtak. 1956-ban s Ma­gyarországon már nem lehetett nem így tenni. Már túlságosan sok volt az oroszok rovásán ah­hoz, hogy el lehessen tőlök tűrni az újabb leverettetést, megaláz­tatást, az abszolutizmust. 1849­ben Damjanich még hihette, hogy őt Paszkevics nem adja ki majd az osztrákoknak (Arad vá­rát csak a cári seregek fővezéré­nek volt hajlandó átadni, fegy­verletételénél - kikötötte - nem lehetett jelen egyetlen osztrák sem; a megadás után az oroszok első tette viszont az volt, hogy Damjanichot kiszolgáltatták ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pátria néven részvénytársaságot alapított a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma. Az 1 millió korona alaptőkével létre­hozott társaság részvényeinek 51 százaléka a minisztérium, a fennmaradó hányad pedig a Nemzeti Bank, a Matica slovens­ká és az Umelecká beseda tulaj­donában van. František Krasňanský, a minisz­térium gazdasági szekciójának igazgatója szerint képzőművé­szeti alkotások közvetítésével, árverésével foglalkozik majd a Pátria Rt. Szeretnék, ha a vállal­kozás profitját a szociálisan rá­szoruló, idős művészeket támo­gató alapítvány és a Pro Slovakia között 3:2 arányban osztanák el. Marta Podhradská szóvivő kér­désre válaszolva leszögezte: a budmericei írótanácskozáson el­fogadott nyilatkozatra a minisz­térium nem reagál. Minden al­kdtói közösséggel készek párbe­szédet folytatni a kultúráról, de a politikai indítékú kezdeménye­Haynaunak, aki később éppen Pozsonyban, a Prímás Palotában írta alá Damjanich halálos ítéle­tét), de 1956-ban már egy pilla­natra sem lehetett elfeledni 1849-et, s még kevésbé 1945-öt, az ún. felszabadítást, és az utána következő lidérces éveket. 1849 pohara 1956-ban telt be és csor­dult ki. Közhelyek ezek, de olyan közhe­lyek, amelyekről hosszú évtize­deken át csak négy fal között és suttogva lehetett beszélni. Most tehát, amikor legalább Petőfiék 12 pontjának s az 56-os egyete­misták 14 követelésének az a ré­sze már teljesült (úgy ahogy!), amely a szabad sajtót és szó­lásszabadságot célozta meg, nem lehet ezeket a dolgokat elégszer elismételnünk. Mint ahogy újból és újból fel kell magunknak tenni azt a kérdést is, hogy változott-e valami a „ma­gyar 56-tal"? Ha ugyanis ezt a forradalmat valóban annyira be­lengte már kezdettől fogva az őszi ború, akkor ma, negyven év­vel később joggal kérdezzük meg magunktól, hogy „56" térbeli (katonai) kudarca nem volt-e időbeli kudarc is? Azaz a hatal­mas véráldozat mellett (csak egyetlen adat: Haynau annak idején kb. másfélszáz halálos íté­letet írt alá, Kádár háromszor annyit!) következett-e a forrada­lomból pozitív eredmény is, s van-e máig érvényes üzenete? zések képviselőit nem tekintik tárgyalópartnereiknek. A tegnapi lapokban megjelent Ivan Hudec nyilakozata Peter Dvorskýról, akinek operaéneke­si pályáját a miniszter egy­szerűen befejezettnek tekinti. Újságírói kérdésre a szóvivő ki­jelentette: a miniszter úrnak jo­ga van a magánvéleményét han­goztatni, s ebben az esetben sem tett mást. Podhradská szerint az, ami mostanában a Mentsük meg a kultúrát! jelszó alatt fo­lyik, nem egyéb politikai táma­dásnál. Ha majd a nyílt fórum nem tekinti politikai tisztogatás­nak a személyi változásokat, ha nem szövetkezik a szakszerve­zetekkel, ha nem ártja bele ma­gát a regionális kulturális köz­pontok dolgába, akkor a minisz­térium tárgyalni fog velük. De addig is dolgozzák ki a kultúra transzformációjára a saját el­képzeléseiket, mert azokról sen­ki nem tud. A szóvivő szerint ezek a tiltakozások, tüntetések gátolják Szlovákia európai in­tegrációját. (d-n) Ha az általános eredményeket kí­vánnánk részletezni és elemezni, valószínűleg ma sem tudnánk többet mondani, mint amennyit Bibó István mondott Emlékirat című helyzetelemzésében mind­járt 1957 januárjában. A nagy jogtudós és politológus a terjedel­mes tanulmányában kimutatta, hogy a magyar 56 (következmé­nyeiben) egyszerre volt remény és botrány, méghozzá a Nyugat, a kommunisták tábora s az ún. har­madik út erői számára egyaránt. S természetesen mindenki szá­mára másként volt remény is, botrány is (aki a részletekre kí­váncsi, az utánanézhet a Bibó­A magyar 56 (követ­kezményeiben) egy­szerre volt remény és botrány... írásban, mi itt csak a végső követ­keztetést ismételjük el): a magyar forradalom leleplezte mindkét nagyhatalom gyengéjét, a Szov­jetunió dögszagú, önmagát halál­ra ítélő ortodoxiáját éppúgy, mint a Nyugat ingatag, becstelenséget súroló erkölcsét, s ezenkívül bebi­zonyította, hogy nincs totalitaris­ta természetű Kelet, hogy az ún. szocialista tábor népeiben is „va­lóságos és eleven igény él a sza­badság valósága és legfejlettebb technikája irányában". A „magyar októbernek" ez az egyetemes történelmi jelentősé­ge is kellőképpen ismert persze, s nemcsak a magyar szakirodalom­ban. Kevesebbet beszélünk vi­szont arról a szűkebb, mondhat­nám belső pozitív jelentéséről, je­lentőségéről, amelyet talán - írá­som befejezéseként - egy újabb történelmi párhuzammal érzé­keltethetek a legmarkánsabban. Ján Patočka a „kis cseh történe­lemről", 1938 (München) és 1968 kapitulációiról elmélkedve mondja: „... a csehek elszalasz­tották az alkalmat, hogy szabad­ságukat utólag önállóan, egy olyan folyamatban küzdjék ki, amely Hegel híres értelmezése szerint a világtörténelem lénye­gét alkotja: a szolga fokozatosan visszanyeri az élethez való ra­gaszkodása miatt elveszített sza­badságot, ha felkel ura ellen, munkássá és katonává, valódi emberré lesz". (Mi a cseh?, 1985). A magyarok 1956-tal nem nyerték vissza a külső füg­getlenségüket, de visszanyerték a belső szabadságukat: szolgából „munkássá és katonává, valódi emberré" lettek. Viszont negyven évvel ezelőtti forradalmunknak ezzel a tanul­ságával szemben ma mintha a ki­egyezéseknek lenne nagyobb ázsiójuk! Én szabadság - felkelés és forradalom - ügyben minden­esetre Hegellel, Patočkával és Bi­bóval értek egyet. VOJTEK KATALIN Ivan Hudec kultuszminiszter em­beri és politikai profilját mi sem tárta fel leplezetlenebbül, mint a Dvorsky-ügy. Mint ismeretes, a világhírű tenorista, tiltakozásul a miniszter által a Szlovák Nemze­ti Színházban végrehajtott igaz­gatóleváltások ellen, úgy dön­tött, otthagyja a pozsonyi operát. Hudec sajátos módon reagált az énekes bejelentésére: nyílt titok Dvorský betegsége, ez az oka a távozásának, nem pedig a levál­tások - mondta. Ez övön aluli ütés volt olyasvalakitől, aki ere­deti foglalkozását tekintve orvos. Érdekes, hogy a kultuszminiszter úrnak esze ágába se jutott Peter Dvorský egészségi állapotának titkait feszegetni a nagy nyilvá­nosság előtt akkor, amikor a Mečiar-kormány bokrétaként tűzte a Szlovák Nemzeti Színház protokoll-előadásait, operagáláit a kalapjára, hogy azzal köszönt­gessen a külföldi diplomáciai tes­tület és a meghívott rangos ven­dégek előtt. Akkor jólesett a kor­mány tagjainak sütkérezni az énekeseket övező siker fényé­ben, és úgy zsebelni be az elis­merő gratulációkat, mintha az ő érdemük volna a kristálytiszta frazeálás, vagy a bravúrosan ki­vágott magas cé. Akkor még Dvorský „a mi Péterünk" volt, akit Ivan Hudec is tegezésre ér­demesített., sőt nyilvánosan a barátjának nevezett. (Akkor va­jon milyen lehet a miniszter úr az ellenségeihez?) Most, hogy az énekes tiltakozik és távozni ké­szül, megváltozott a helyzet. Hu­dec mindent megtesz, hogy nyi­latkozataiban lejárassa, sőt már a Dvorský-család többi tagjának egészségi problémáit is tapintat­lanul kiteregeti. S hogy mennyire nem ismeri a kulisszák mögötti világ törvénye­it Hudec, aki akkora elszántság­gal „transzformálgatja" a színhá­zat, mutatja a tenorista egészsé­gi állapotára tett otromba céloz­gatása is. Az az előadóművész ugyanis, akinek egészségi prob­lémái támadnak, és ebből kifo­lyólag indiszponált teljesítményt nyújt egy külföldi színpadon, számolhat azzal, hogy az illető színház nem hosszabbítja vagy nem újítja meg vele a szerződést. Ilyen esetben az egyedüli bizton­ságot az anyaszínház jelenti, az a hely, ahol a közönség tanúja volt a művész pályakezdésének, első sikereinek, számon tarthatta fejlődését, kibontakozását, pá­lyája csúcsán nyújtott parádés alakításait. Ez a közönség, de csakis ez, mindig hálás lesz az iz­zó hangulatú estékért, nem felej­ti el, hogy kedvence révén része­se lehetett annak a csodának, amire csak egy ihletett művész képes. Ez a közönség megértés­sel és tapintatosan fogadja a hal­ványabb produkciót is, mert élénken élnek emlékezetében a régebbi ragyogóak. Ezt, úgy látszik, a kultuszminisz­ter úr nem tudja, annál jobban tudja azonban az előadóművész. S ha ennek ismeretében is úgy dönt, hogy elhagyja a mindenko­ri biztonságot jelentő anyaszín­házat, akkor nagy baj van. Azt már bizonyára mondani sem kell, hogy nem a tenorista egész­ségével. Képeket árverez majd a minisztérium részvénytársasága A tiltakozások az integrációt gátolják Nagy siker a hazai mozikban a Zöld világ című amerikai film, mely­nek főszerepével Kevin Costner tért vissza újra a filmvászonra. A ro­mantikus komédiában egy professzionális golfjátékost alakít, ám ne­héz természete miatt nem bontakoztathatja ki tehetségét. Filmbeli partnerei: Rene Russo és Don Johnson. (Fotó: archív) jggsgss n 88331 ' §£§ a agagM H|« gm MffljMjjffi M M ^ < g

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents