Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)
1996-10-19 / 245. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1996. OKTÓBER 2570. Kultúra - Tanácsad Ó 9 Bodnár Tibor polgármester szerint korszerű városközpont épül fel az üresen álló Fő utcai telkeken Lakossági hozzájárulással Az utóbbi időben ismét egyre többen kérdezték Nagykaposon, vajon miért maradtak máig beépítetlenül a Fő utcán azok a telkek, amelyek az ottani családi házak egy részének hét éwel ezelőtti lebontása után üresedtek meg. NAGYKAPOS A szóbeszéd szerint egyesek ma is elhamarkodott lépésnek tekintik az akkori döntést, mások bizonyos érdekek érvényesülését vélik felfedezni a dolog mögött. A valóság egészen más: az üresen maradt telkek, amelyek nem éppen a legjobb benyomást keltik, az egykori heves urbanizáció mementójaként „díszelegnek" a .városközpontban. Az egykoron megálmodott elképzelések megvalósítását azonban a kedvezőtlen gazdasági változások mindeddig nem tették lehetővé. Mint azt Bodnár Tibor polgármester is elmondta, a huszonöt családi ház lebontását városfejlesztési célok indokolták. Az így nyert öthektáros területen az akkori igényeknek megfelelő városközpont kialakítását, további lakások építését tervezték. • - Mivel annak idején a kormány kilátásba helyezte a Slovnaft vajáni üzemének bővítését, mintegy 800 lakásra lett volna szükség az új alkalmazottak részére, és a mezőgazdasági terület parcellái közé ékelődött városban Ezek helyén épültek volna fel a már említett családi házak. nem akadt más hely és lehetőség az építkezésre. Ezért az egykori vezetők a Fő utcai öreg lakások lebontása mellett döntöttek. Ezek helyén épültek vol na fel a már említett családi há. . ŠM--^ľv&ílS®* ... Nagykapos néhány évvel ezelőtt: így néztek ki a lebontásra ítélt családi házak a Fő utcán. Helyükön ' korszerű városközpont épül... (A szerző felvétele) zak, a hozzátartozó szolgáltatóés üzletközpontokkal. Csakhogy időközben a helyzet megváltozott. A Slovnaft üzeme a bővítés helyett inkább leépült, így a tervezett lakásokra már nem volt szükség. Ezáltal új helyzet állt elő, változtatni kellett az eredeti elképzelésen. Szakemberek segítségével merőben más fejlesztési programot dolgoztunk ki, s ennek alapján szolgáltatórészlegek, üzletek, továbbá vásárcsarnok, vállalkozói központ, görög katolikus templom, lelkészlak és természetesen lakások épülnének a területen - tájékoztatott a polgármester. Bár a Slovnaft bővítése meghiúsult, a lakásépítés mégsem került le a programról, mivel rengeteg az igénylő, az önkormányzat pedig nem tud eleget tenni a kéEddig mindössze három nyújtotta be telekvásárlási igényét. relmeknek. Jelenleg mintegy kétszáz igénylőt jegyeznek, ezért mintegy 350 lakás felépítését helyezték kilátásba a területen. Am az önkormányzat Nagykaposon sem dúskál anyagiakban, így a testület úgy döntött, felkéri az érdeldőket, ha tehetik, előzetes anyagi hozzájárulással segítsék az építkezést. Annak ellenére, hogy a jelenlegi elhagyatott terület a város legértékesebb telkeit kínálja, a beruházók érdeklődése nem éppen a legnagyobb. Eddig mindössze három nyújtotta be telekvásárlási igényét. - Ez talán nem is volna olyan nagy baj - tette hozzá Bodnár Tibor -, mert a város szeretné megtartani a területet, amely Nagykapos legbecsesebb része, még ha jelenleg rontja is a városképet. De nem akarjuk elkótyavetyélni az értékes telkeket. Egy igazi városközpontot kívánunk itt létrehozni, és ezért csak a fejlesztést célzó tanulmánynak megfelelő beruházásokat fogadjuk el. (katócs) Varga Norbert: „Azt akartuk, a gyerek maga döntse el, megkedveli-e a táncot vagy sem" Negyven gyermek a tánccsoportban FÜLEK A füleki Varga Norbert és felesége Kornélia tavaly márciusban játszóházat nyitott a Vigadó színháztermében. Egy-egy összejövetelre ötven-hatvan gyermek járt el: a fiatal pedagógus házaspár irányításával gyermekjátékokat tanultak. Alkalomadtán meghívtak felnőtt táncosokat, népdalénekeseket is, akiktől megtanultak néhány dalt és táncot. - Eredeti elképzelésünk az volt, hogy a gyerekekkel megkedveltetjük a dalt, a táncot, és gyermektánccsoportot hozunk létre emlékszik vissza az indulásra Varga Norbert. - Sokat töprengtünk a feleségemmel, hogyan lássunk hozzá a tánccsoport megszervezéséhez. Úgy gondoltuk, ha csupán meghirdetjük a dolgot, de nem garantáljuk, hogy „igazi" csoportot alakítunk, néhány szülő ugyan beíratja a gyermekét, ám nem biztos, hogy a csöppségek valóban megszeretik a zenét és a táncot. Azt akartuk, a gyerek döntse el, megkedveli-e a táncot vagy sem. Ezért első lépésként játszóházat nyitottunk, s igyekeztünk a lehető legsokoldalúbban bemutatni a gyerekeknek a zene és a tánc szépségét. Végül negyven gyermek szánta el magát, hogy táncolni fog, és a próbákra azóta is szívesen járnak. Arról, hogy mikor váltottak, azaz mikortól lehet már tánccsoportról beszélni, Varga Norbert elmondta: - A színpadi munka tavaly szeptemberben indult be, de az első koreográfiát csak februárban dolgoztuk ki. Pillanatnyilag ez az egy koreográfiánk van, most készül a második. A harmadikat egy vendégkoreográfussal szeretnénk elkészíttetni. Reménykedünk, hogy a most negyedikes, ötödikes gyerekekből álló csoport sokáig együtt marad, és egy felnőtt tánccsoporttá növi ki magát. Varga Norbert végezetül a jövőbeli tervekről beszélt. Szavai szerint sokan jelentkeznek a tánccsoportba, sajnos, most már új tagokat nem tudnak felvenni. - Valószínűleg kisebbek számára alakítunk majd egy előkészítő csoportot. Hogy mikor, arról még most nem tudok nyilatkozni tette hozzá, (farkas) IPOLYNYÉK Gyűjtés gyermekotthonoknak Idén ősszel is gyűjtést szervezett gyermekotthonok részére a Nők Demokratikus Uniójának nagykürtösi járási szervezete. Ezúttal használt, de megkímélt ruházati cikkek és lábbelik ajándékozására irányult a figyelem. Leginkább az ipolynyéki asszonyok tettek ki magukért. A faluból a minap szállították el a cerovói gyermekotthon lakóinak az összegyűjtött holmit. Az akció megszervezésében hatékony segítséget nyújtott Molnár Sándorné, a helyi művelődési központ vezetője, (-dzsár) LÉVA Megkezdődött az őszi vásár Tegnap Léván megnyílt a már hagyományossá vált nagyszabású vásár. A holnap is tartó őszi rendezvény iránt információnk szerint egyre nagyobb az érdeklődés, (haládik) : KASSA Peter Dvorský október 30-án lép fel Kassán és környékén nagy az érdeklődés Peter Dvorský operaénekes október 30-i fellépése iránt. A városi sporttelep kézilabdacsarnokában sorra kerülő Dvorský-esten bemutatkozik az epetjesi születésű, jelenleg Pozsonyban élő Klaudia Dernerová énekesnő is. Mint ismeretes, a nemzetközi hírnévnek örvendő Peter Dvorský a héten döntött úgy, hogy távozik a Szlovák Nemzeti Színházból, (g-f) KOMÁROM Eladják a városi lakásokat Komárom város képviselő-testületének 221/1996. számú határozata értelmében a Civitas városi lakáskezelő vállalat október 15-én kezdte meg azoknak a városi lakásoknak az eladását, amelyek megvételére korábban már érkezett ajánlat. Ezenkívül október derekától azokat a lakásokat is meg lehet vásárolni, amelyek olyan lakótömbökben találhatók, ahol az önkormányzat már eladott lakásokat. A város tulajdonában levő többi lakást 1997. január elsejétől árusítja a lakáskezelő vállalat, (kamoncza) Szerb vendégek a városházán A héten Komáromba látogatott az Elesett Hősök Szerb Egyesületének küldöttsége. A delegáció tagja volt Radiszlav Dzsuver nagykövetségi főtanácsos és Kemnen Szeratlics konzul is. A vendégek megtekintették az egykori görög keleti temető kápolnáját, majd látogatást tettek a városházán, s találkoztak Stubendek László alpolgármesterrel és Dosi Dosewel, a komáromi ortodox egyházközség képviselőjével. A találkozón a műemlékvédelem, illetve a városban található görög keleti egyházi építmények sorsa felől érdeklődtek, (km) Október 16-ától működik a kassai gyermekkórházban az a központ, amely sérült gyermekeket részesít speciális szellemi és testi gondozásban. Szlovákiában a kassai az első ilyen jellegű gyermekközpont. (TA SR-fotó) PrimaveM szelvény 1996. október 19. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: JOBBÁRA FELHŐS ÉGBOLT, 9-13 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 06.19 - nyugszik 16.54 órakor. A Hold kel 12.53 - nyugszik 22.43 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 350, árad; Medve: 190, árad; Komárom: 235,'árad; Párkány: 145, árad. !V _ Túlnyomóan felhős lesz az égbolt. Középés Kelet-Szlovákiában helyenként kevés eső is előfordulhat. A kora délutáni hőmérséklet 9 és 13 fok között alakul. A nyugati országrészben a szél északnyugatira fordul, és megélénkül. Vasárnap és hétfőn továbbra is felhős időre számíthatunk. Reggelente köd képződhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 7, a legmagasabb nappali 11 és 15, hétfőn Nyugat- és KözépSzlovákia déli vidékein 17 fok köröl várható. Az időjárás kedvező hatással lesz az emberi szervezetre, főként a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők egészségi állapota javul. Az emésztési zavarokkal és alacsony vérnyomással küszködők is javulásra, nagyobb teljesítőképességre számíthatnak. Kellemetlenségekkel, állapotuk romlásával a mozgásszervi betegeknek kell számolniuk. A gerincbántalmakkal küszködők esetében fejfájás s emiatt depresszió is jelentkezhet. Valószínűleg a bőrbetegek állapota is romlik.