Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)
1996-10-14 / 240. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 1996. OKTÓBER 2518. SPOR T/Tévé és rádió - szombat [] RÖVIDEN Tizenöt pontot szereztek a vendégcsapatok a II. labdarúgóliga tizenharmadik fordulójában Romário elaludta az edzést Ismét baj van Romárióval, a spanyol Valencia labdarúgócsapatának csatárával. Luis Aragones vezetőedző úgy határozott, a hétvégi Sevilla elleni bajnoki találkozón kihagyja a csapatból a világbajnok brazil játékost, amiért elaludta az edzést. „Nem örülök neki, hogy kihagynak, de hozzá kell szoknom" - kommentálta a történteket Romário, aki úgy tudja, Aragones azért nem számít rá, mert nincs megfelelő formában. A brazil támadó szerint nem az váltotta ki a tréner döntését, hogy 75 percet késett a délelőtti gyakorlásról, (m) 69 millió font nyereséget hozott az Eb Az Angol Labdarúgó Szövetség (F.A.) részéről bejelentették, hogy 69 millió font nyereséget hozott az idén nyáron megrendezett Európa-bajnokság. Az angolok a sikeres rendezésen felbuzdulva reménykednek benne, hogy otthont adhatnak a 2006os világbajnokságnak is. - A nagyszerű légkörön túl pénzügyileg is sikeresnek mondható az idei Európa-bajnokság. Ezek után bátran megpályázhatjuk a 2006-os világbajnokság rendezési jogát -jelentette ki Steve Double, az FA szóvivője, (m) Egy ütésből a lyukba talált Párját ritkító teljesítmény helyszíne volt vasárnap a St. Lorente Golf Club pályája. A „Pepsi Open" elnevezésű golfverseny első napján a horvát Dražan Slamar „Hole in l-t" ért el, vagyis egy ütésből talált bele a kijelölt lyukba. Magyarországon Slamar bravúrja előtt egy alkalommal jegyeztek fel hasonló esetet. A szentlőrinci eseményre csak magyar és horvát játékosok neveztek, (m) Jarábek távozik Rimaszombatból? Kitettek magukért az éllovasok AII. labdarúgóliga hétvégi fordulójában a vendégcsapatok voltak sikeresebbek, kilenc mérkőzés közül ötöt megnyertek. Idegenben szerzett 3-3 pontot a listavezető Jelšava és az őt követő Ružomberok. Igencsak bosszúsan nyilatkozott Stanislav Jarábek, az újonc rimaszombati labdarúgócsapat vezetőedzője az eperjesiektől elszenvedett 3: l-es vereséget követően: „Talán nincs tekintélyem, talán már nincs mit mondanom a játékosoknak, és gondolkozom azon, hogy távozom a gömöriek kispadjáról. Ezt teljesen komolyan mondom. Ha egyjátékos nem hallgat az edzőre, akkor nincs mit tenni. Azzal is elégedetlen voltam, hogy a cserejátékos unottan, érdektelenül futballozott..." (hrivnák) Devín-Piešťany 3:0 (1:0). Góllövők: Valachovič (45. - 11esből), Bončo (47.), Miklós (48.). Játékvezető: Samotný, 300 néző. Sárga lap: Rusnák, Lőrinczi, ill. Gamuš, Hipp, Stachura. A vártnál nehezebben született meg a Tatran győzelme. Senec-Stropkov 0:1 (0:0). Góllövő: Bodnár (87.). Játékvezető: Cuninka, 600 néző. Sárga lap: Goga, Chríbik, Gluch, ill. Leško. Csak átlagos színvonalú mérkőzést láthattak a nézők. Gabčíkovo-Martin 2:0 (1:0). Góllövők: Győri (38.), SzabóT. (73.). Játékvezető: Franek, 1470 néző.., Sárga lap: Ravasz, Csiffári, Fajkus, ill. Lukašík. Hazai pályán is folytatódott a KOHUCSI győzelmi sorozata. Szikora György edző védencei számos gólhelyzetet dolgoztak ki és a játék képe alapján nagyobb arányban is nyerhettek volna. Levice-Jelšava 0:2 (0:0). Góllövők: Gabria (69.), Lohyűa (88.). Játékvezető: Dobiáš, 933 néző. Sárga lap: Mistrík, Kubica, ül. Chudík. Az éllovas vendégek taktikailag érett teljesítményt nyújtottak, keményen védekeztek és minden lehetőséget megragadtak a gyors ellentámadásokra. Trenčín-Hurbanovo 3:0 (1:0). Góllövők: Kulla (32.), Kavka (75.), Mičega (85.). Játékvezető: Mušák, 1030 néző. Sárga lap: Hanko, ill. R. Poništ, Adamovič, Stehel, Buranský. Végig egyoldalú volt a játék képe, a trencséniek támadtak, az Agro szívósan védekezett. Miklós Imre (jobbról) egyszer talált a vendégek hálójába a Devín-Piešťany (3:0) találkozón, s 10 góllal továbbra is ő vezeti a mesterlövészek listáját (Vojtíšek felvétele) Vráble-Púchov 2:4 (0:1). Góllövők: Zigo (70.), Rosinský (75.) ill. Petruš (12.), Rafaelis (52.), Šatka (66.), Bugala (73.). Játékvezető: Sipos, 700 néző. Sárga lap: Šrámek, Ševčík, ill. Holűk, Bugala, Petruš, Rafaelis. A Matador a második félidőben már 3:0ra vezetett és egy pillanatig sem volt kétséges győzelme. ŠKP Bratislava-Vranov 2:0 (1:0). Góllövők: Jančula (25.), Varga (90.). Játékvezető: Doboš, 323 néző. Sárga lap: Godál, ill. Semanco. A vendéglátó pozsonyi rendőrök elsó hazai győzelmüket aratták. N. Zámky-Nováky 1:2 (0:0). Góllövők: Hrabovszki (69.), ill. Krajci (47.), Jakubis (74.). Játékvezető: Jurášek, 982 néző. Sárga lap. Csoknay, ill. Černák, Žember, Krajčí. Az első félidőben egyik csapat sem tudott igazán helyzetbe kerülni. A térfélcsere után a hazaiak sorra elpuskázták lehetőségeiket, főleg Suchánek és Wurcel hagyott ki nagy helyzeteket. Végül a szerencsésebb nyitranovákiak szerezték meg a három pontot. Trebišov-Ružomberok 1:2 (0:1). Góllövők: Lesniak (56.), ill. Hyravý (43.), Hazucha (70.). Játékvezető: Košický, 800 néző. Sárga lap: Tóth. Kíméletlen, helyenként túlságosan kemény küzdelem folyt a pályán. A rózsahegyiek csatárai rendre nagy veszélyt jelentettek a hazai kapura. A bajnokság állása: 1. Jelšava 13 10 1 2 23:4 31 2. Ružomberok 13 10 0 3 26:6 30 3. Devín 13 8 2 3 23:19 26 4. Trenčín 13 8 1 4 19:8 25 5. Vranov 13 8 0 5 27:17 24 6. Púchov 13 7 1 5 24:21 22 7. KOHUCSI 13 6 3 4 18:10 21 8. Senec 13 5 4 4 16:13 19 9. Nováky 13 5 3 5 16:13 18 10. ŠKP 13 5 3 5 16:15 18 11. Trebišov 13 4 3 6 17:19 18 12. Stropkov 13 5 1 7 19:20 16 13. Martin 13 5 1 7 16:20 16 14. Levice 13 4 3 6 17:19 15 15. Hurbanovo 13 5 0 8 14:24 15 16. Vráble 13 3 2 8 11:36 11 17. Piešťany 13 2 2 9 6:26 8 18. N. Zámky 13 1 0 12 9:34 3 A következő forduló párosítása: Stropkov-Nováky, Piešťany-N. Zámky, Vranov-Devín, Jelšava -ŠKP, Ružomberok-Levice, Púchov-Trebišov, Hurbanovo-Vráble, Martin-Trenčín, Senec-Gabčíkovo. Stanislav Jarábek komoly tervekkel érkezett az újonc Tauris Rim. Sobota gárdájához. Most - úgy tűnik - távozik... SPORTHÍRADÓ Nemzetközi kézilabdakupák, első forduló Vasárnap a labdarúgó NB l-ben Vágsellyei fiaskó Ismét nyert az MTK • Az olasz labdarúgóliga 5. fordulójában: Bologna-Sampdoria 2:1, Cagliari-Parma 0:1, Napoli-Udinese 1:1, Perugia-Atalanta 3:1, Reggiana-Verona 2:2, Vicenza-Juventus 2:1, Fiorentina-Lazio 0:0, Inter-Piacenza 2:0, AS Roma-AC Milan 3:0. • A bécsi tenisztorna döntőjében: Becker - Siemerink 6:4, 6:7 6:2,6:3. • A labdarúgó Bundesliga 10. fordulójának zárómérkőzésén: Düsseldorfi-Bochum 2:2 (2:0). • Luganóban véget ért az országúti kerékpáros vb. A férfi 252 km-es versenyt a belga Museeuw nyerte. A női viadal (100,8 km) győztese a hazai Heeb lett, a szlovák Ilavská a 18. helyen végzett. • Ajégkorong NHL legutóbbi játéknapján: New Jersey-Dallas 2:4, Buffalo-Detroit 1:6, Florida-Hartford 6:0. • A cseh labdarúgó liga 9. fordulójában: Slavia-Drnovice 3:0, Opava-Sparta 0:2, Žižkov-Karviná 1:0, Óstrava-Plzeň 1:1, JablonecBrno 4:1, Hradec-Liberec 0:1. • A jégkorong Extraliga tegnapi mérkőzésén: Poprad-Slovan 2:2 (1:0,1:1,0:1). Váltakozó sikerrel szerepeltek a szlovák színek képviselői az európai kézilabda-kupák hétvégi találkozóin. A nőknél a Plastika Nitra biztosan vette az EGF Kupa első akadályát, a szombati visszavágón 26:17 (13:7) arányban győzött a Vozsdovac Belgrád ellen. A pénteki találkozón is a nyitraiak remekeltek 30:17 arányban. A női BEK 1. fordulójában a Duslo Šaľa idegenben kiütéses 33:16 (16:8) arányú vereséget szenvedett a román Vilceától. A férfiaknál a szlovák bajnok Agro Topoľčany tegnap hazai pályán gyengén mutatkozott be, simán 16:33 (7:16) arányban kikapott a szlovéniai Celje csapatától. A férfi KEK 1. fordulójában a VSŽ Košice nem tudott megnyugtató előnyt szerezni, szoros küzdelemben mindössze két gólos különbséggel 19:17 (10:7) arányban győzött a dán Vrold Skanderborg ellen. A magyar csapatok közül az Elektromos férfi együttese (EHF Kupa) hazai pályán 25:25 (9:13) arányú döntetlent ért el a szlován Gorenje Velenje ellen. A férfi City Kupa 1. fordulójában: Győri ETÓ-HK Drammen (norvég) 27:25 (12:14).(sr) Tegnap három mérkőzést játszottak a magyar labdarúgó NB I-ben. III. ker. TVE-Csepel 5:3 (0:2). Góllövők: Lendvai 2 (67., 87.), Szeitl (50.), Krecska (61.), Gyura (90.), ill. Keresztúri (6.), Bárányi (13.), Varga (78.). Kispest-Békéscsaba 0:1 (0:1). Góllövő: Kulcsár (47.). Siófok-MTK 0:3 (0:1). Góllövők: Illés B 2 (28., 87.), Zsivótzky (60.). A bajnokság állása: 1. MTK 10 10 0 0 31:6 30 2. Ferencváros 10 8 1 1 20:10 25 3. Újpest 9 7 1 1 23:7 22 4. Vasas 10 6 2 2 14:7 20 5. Debrecen 10 6 1 3 23:14 19 6. Győr 10 5 2 3 10:12 17 7. Szombathely 9 4 2 3 14:8 14 8. BVSC 10 4 2 4 15:12 14 9. Kispest 10 4 2 4 16:15 14 10. Videoton 10 3 4 3 12:10 13 11. Zalaegerszeg 10 4 1 5 12:17 13 12. Békéscsaba 10 3 3 4 13:13 12 13. III. ker. TVE 10 3 2 5 15:23 11 14. Vác 10 2 1 7 12:19 7 15. Csepel 10 0 5 5 10:20 5 16. Stadler 10 1 2 7 4:17 5 17. Pécs 10 1 2 7 7:24 5 18. Siófok 10 1 1 8 3:21 4 Véget ért a Forma- 1-es autós vb 1996-os idénye Damon Hill a világbajnok MTI-JELENTÉS Közép-európai idő szerint tegnap hajnalban bonyolították le a gyorsasági autóversenyzők Forma-l-es sorozatának utolsó vbfutamát. A Suzukában megrendezett Japán Grand Prix eseménye sorsdöntő volt, hiszen a brit Damon Hill számára az volt a tét, ha az első hat között érkezik célba, akkor világbajnok. Amennyiben hetedik, vagy annál rosszabb pozíciót autózik, akkor elesik a nagy diadaltól. Legfőbb kihívója, riválisa a kanadai Jacques Villeneuve volt. Elmondható, hogy a, juharleveles" fiatalember pokoli balszerencsével küzdött. A kanadai autós a 36. körben egy kanyart követően Williams-Renault-jával kicsúszott a pályáról, elvesztette kocsijának hátsó kerekét, következésképpen nem folytathatta, nem is fejezhette be a futamot. A felkínált lehetőséggel Damon Hill élt is, az 53 körös GP-t majdnem két másodperces előnnyel megnyerte a német Michael Schumacher előtt, pályafutása első világbajnoki diadalának örvendhetett. Damon Hill 1992-ben mutatkozott be a Forma-l-es GP-körforgásban, akkor a Brabham színeiben autózott. Rá egy évre csatlakozott a Williamshez. A vasárnapi eseményen az idei vb-pontversenyben nyolcadik alkalommal nyert futamot, pályafutása során pedig huszonegyedszer. A Hill család örülhet, Damon édesapja, Graham Hill kétszer volt a múltban Forma-l-es világbajnok. A 36 esztendős Hill már két éve is a vb-győzelem küszöbén „toporgott", akkor azonban az ausztráliai viadalon nem szegődött mellé a szerencse. A hírügynökségek megjegyzik, Damon és Graham Hill világbajnoki diadala az első olyan, hogy apa és fia ért a csúcsra a Forma-1 históriájában. Amikor véglegessé vált, hogy Suzukában ő nyert, az első, aki gratulált neki, a felesége, Georgie volt. Az eredményhirdetést megelőzően Schumacher lépett hozzá oda, elsőként fejezte ki elismerését versenyzőtársai közül. Ajapán GP végeredménye: 1.1-Iill (brit, Williams-Renault) 1:32:33,791 ó, 2. Schumacher (német, Ferrari) 1,883 mp hátrány, 3. Hákkinen (finn, McLaren-Mercedes) 3,212, 4. Berger (osztrák, Benetton-Renault) 26,526, 5. Brundle (brit, Jordan-Peugeot) 1:07,120,6. Frentzen (német, Sauber-Ford) 1:21,186 perc hátrány. A vb végső sorrendje: 1. Hill 97, 2. Villeneuve 78, 3. Schumacher 59,4. Alesi 47,5. Hákkinen 31,6. Berger 21 pont. A konstruktőrök versenye: 1. Williams-Renault 175, 2. Ferrari 70, 3. BenettonRenault 68, 4. McLaren-Mercedes 49, 5. Jordan-Peugeot 22, 6. Ligier-Mugen-Honda 15 pont. Labdarúgás III. liga Pozsony: Slovan jun-Sv. Jur 2:0, Matador-Dev. N. Ves 2:0, Bernolákovo-Tomašov 0:1, Malacky-Lamač 3:0, Spoje-Rapid 3:2, ŠKPjun.-V. Biel 2:1, Vinohrady-Kalinkovo 3:1, Inter B-Pezinok2:0. Nyugat: Vrbové-Kalná 0:1, Hlohovec-Šaľa 0:2, N. Mesto-Str. Nitra 3:1, Štúrovo-Senica 2:0, Trenčín-Zl. Moravce 0:1, Partizánske-Myjava 2:0, Bánovce-Komárno 1:0, Trnava B-Dvory 2:0. Közép: Zvolen-D. Kubín 1:0, B. Bystrica-Dubová 2:0, Podbrezová-Žilina B 3:0, Selce-Bytča 1:3, Belá-Žabokreky 1:3, Handlová-Tornaľa 0:1, Čadca-Pov. Bystrica 2:1, Lučenec-Istebné 0:2. Kelet: Giraltovce-Rožňava 2:2, Sp. N. Ves-Lipany 0:0, Svidník-Michalovce 2:3, Ličartovce-Košice B 1:0, Dubová-V. Kapušany 2:1, Turňa-Bard. N. Ves 2:1, Prešov B-Krompachy 0:2, Družstevná-Svit l:0.(su) A brit Damon Hill boldogan emeli magasba a gyorsasági autós vb győztesének járó trófeát. (ČTK/AP)